meine kleine nametag

:-))

Szegény új srác, az Ádám, elhagyta a kártyáját épületen belül.
Megtalálta egy másik kolléga, odaadta, mi pedig megszivattuk a srácot, írtunk egy mailt hogy a megtalálónak is és a többletmunkát végző reciseknek is kéretik egy-egy szelet csokival honorálni áldozatos munkájukat.
:-D
Ez a dinka pedig megvette őket.
Úgyhogy vettem én is egy Mars szeletet és nekiadtuk. Nehogymán csoki nélkül maradjon!

Reggel meg ahogy jövök be, a kis portás biztonságiőr egy tábla csokival fogad hogy Boldog Névnapot kívánjon!:-))))
Nem kis édes?:-)))
Ebédszünetkor meg megyek le, aztán vissza, jó esőben, és hirtelen ötlettől vezérelve mondom az Aladárnak hogy "tök nedves kinnt minden, biztos felizgult az idő"!
Röhögött, és azt mondta, ezt még nem hallotta (persze hogy nem, akkor találtam ki):-)

Hívott Andris, régi barát ;-)), nagyon örültem ám neki!
Pont ebédelek a konyhában, telefon a fejemen, kérdezi, na mit dolgozol, milyen a meló?
-Recepciós vagyok. Egész jó, az elején nehéz volt de aztán beletanultam.
A hátam mögött pont kávét főző egyik vezérigazgató nekiállt kifelé szompolyogni, és még hátraszólt, hogy ő most kimegy, nyugodtan beszéljek! :-DDD

Azért Andival sem vagyunk egyszerű esetek, persze ma is szétnevettük magunkat.
Biztos foglalkozási ártalom, nem tudom.
Vagy az ember ha sokat ül az "irodazaj"-ban, vagyis berregő gépek, szellőzőzaj, nagy ritkán elviharzó emberek, szóval ezektől bekattan és mindenféle hülyeséget csinál csak hogy érezze hogy még él egyáltalán :-)))

eperfagyi-dal

:-DDDD

Jön vissza kollegnőm ebédről.

"Eperfagyi, eperfagyi, hű de finom!!"

-énekli.

fapofával nézem a monitort továbbra is.

folytatja:

"Táncolok is hozzá, mert az jóó dolog.

És a Niki talán újra moooosolyooog"

Sikerült. :-)))

grrrr

na most aztán nagyon mérges lettem!
ilyen egy szemét hátulróljövős bandát, mint akik a házunkban laknak!!! (tisztelet a kivételnek!)
bárcsak tudnám kik ezek pontosan, legszívesebben kiráncigálnám őket az udvar közepére, és rávilágítanék a sunyi lelkükre.
nem elég hogy egész nap dolgozom, takarítom a házat, és próbálok a testvéreimmel is éldegélni, ezek azon hisztiznek, hogy miért nincs behúzva a kuka, mikor egy üreset mindig hagyok bennt, hogy legyen hova tenni a szemetet addigis.
megadtam Öcsémnek hogy húzza őket legyen szíves vissza, mert én megyek dolgozni, most akarta, fél 12-kor, és már szólt valaki a közös képviselőnek hogy nincsenek behúzva a kukák.
Jesszus.Van akinek ez a legnagyobb problémája???
De ha még is az, akkor csöngessen be és szóljon, és akkor megpróbáljuk korábban behúzni őket.
Ez a sunyi módszer viszont... nem tudom hogy kezelni.

És ezek az emberek a nagy, melldöngetős hazafi magyarok, akik a kukákon rágódnak, és mások alá tesznek??
Milyen egy szánalmas dolog!
A legfélelmetesebb az, hogy ezek nem fiatalok, inkább idősebb korosztály de a rosszindulattól lélegezni sem tudnak, gyerekeik, esetleg unokáik CSALÁDJUK van, és ilyen mocskosak, hátulróljövők.
Mire nevelhetik a gyerekeiket???
ahh, mindegy ez nem az én dolgom.
Viszont mérhetetlenül felháborít ez a mód.
A közös képviselőnek küldenek emailt, hogy nincsenek visszahúzva a kukák, minden apróságért szólnak, úgy hogy alapból sok van a vállamon, pláne hogy elvállaltam most a takarítást is.
Elvileg még el is árvereztethetik a lakásomat a tartozás miatt ha borul ez a megállapodás, mert nem jól csinálom a dolgomat.
Alapból békés ember vagyok de akkor keresztes hadjáratot hirdetek az egyszer biztos.
Ott kő kövön nem maradna.... ne adja meg nekik az atyaúristen, mert nem válogatok az eszközökben, spiritualitás ide vagy oda.
Már ittam egy nyugtató teát, remélem hatni fog, így nem tudok dolgozni....

Álom

annyira furát álmodtam...
valahol egy boszorkánnyal "harcoltam". kék szeme volt.
de nem mindig volt gonosz, olyankor a szeme visszabarnult.
arra emlékszem, hogy mikor találkoztunk azonnal nekiállt valami köröket rajzolni a levegőbe felém, én meg kettőt léptem közel hozzá, és a mutatóujjammal kicsit meglöktem a homloka közepét.
inkább szeretetenergiával, mint erővel, és megzavarodott.
olyan lett a levegő, mint mikor beledobunk egy követ a vízbe és koncentrikus körök hullámzanak a part felé. itt az ujjam nyomán lettek koncentrikus körök a levegőben.
még volt pár mozdulat, és történet de arra már nem emlékszem...

Musical stúdió

Aztaaaaa!!!
Annyira jó volt ez a tegnap!!!! Akartam írni mikor hazaértem, de már nagyon fáradt voltam, és még volt munkám otthon is.

munka után elmentem a Hangdala által szervezett Musical Stúdióba.
Előtte csak úgy sétálgattam, mert korábban értem oda, és találtam egy nagyon cuki kis boltot, a Clark Ádám tér közelében, vettem igazi tejet, meg két igazi barackot (aminek illata van és nem kőkemény... mert amiket a hiperszuper marketekben lehet venni, azoknak nincs illata..)
Isteni finomak voltak, bár egyiket Sándornak adtam (ő az énekmester ;-)), nála meg ettem salátát, hát az is mennyei volt.
A stúdiós foglalkozás pedig nagyon izgalmasnak ígérkezett, bár ez még csak az első alkalom, nagyjából megbeszéltük a koncepciót, a dalokat, a stílust, és el is énekeltük őket, meg persze közben volt tea és aprósüti.
Mindent összevetve nagyon-nagyon jól éreztem magam, és most is úgy érzem, még megvan a tegnapi hatása.
Már az a tudat hogy lesz előadás októberben, és én is szólózhatok, és a dalok is olyan lélekteli dalok, örömmel tölt el, és energiával.

Tegnap a 39-es buszmegállójában ücsörögtem késő este, és gondoltam énekelek a dalokból csak úgy zümmögve, míg Csabi (aki véletlenül a közelben tartózkodott :-))) meg nem érkezett és haza nem vitt.
Észre se vettem az elején, hogy mellettem ül egy lány, és mikor készülődtem, megkérdezte énektanár vagyok-e. Á mondom nem, talán majd egyszer.
Akkor miért nem indultam a Csillag születikben?
Hát.... mert féltem. Talán majd egyszer.
Menjek, mert nagyon jó hangom van.
óóóóóóó :-))) pirul pirul,
-kösziiiiiii. Egyébként Te is énekelsz?
-Hát... elég rekedtes a hangom, meg nem is tudom.
-Na, van csomó énekesnő akinek rekedtes a hangja, mint pl. Anastacia.
-Ja, őt szeretem.
-Akkor majd még hallunk egymásról! :-)
-OKé. Minden jót, szia!
-Neked is!!

ma pedig teljesen meg vagyok "hülyülve" :-)))
énekeltem hazafelé, otthon, idefelé, a wc-ben, a konyhában, miközben csináltam a kávékat a vendégeknek.
szóba elegyedek mindenkivel aki szeretne beszélni, és ma szerintem csak az íze miatt iszom kávét, amúgy nem lenne rá szükségem :-)))

a paradicsom meghódítása

olyan régen hallottam...

istenem de imádom ezt a számot...
gondolom nem vagyok egyedül ;-)))

Ismét egy válasz

Nemrégiben egy kedves barátom azt mondta, amiket ide írok némelyik annyira nem tűnik valóságosnak, és valahol nekem az jött le a szavaiból hogy kivételesnek tartom magam és a hétköznapi dolgok már nem tudnak megérinteni, nem jutnak el a "szintemre".
:-)
Úgyhogy azért most válaszolok neki :-)
Amikor szintről beszélek, meg a magas morálról, az nem egy embernek van, nem csak kiválasztottak érhetik el.
Én azt az állapotot értem ez alatt, ami a természetes állapotunk, egy szeretetteljes, békés, kreatív és szabad állapot, amikor önmagunk lehetünk és másokat is így tudunk teljesen elfogadni.
Ez az amibe bele tudtam néha kerülni és amiben olyan jó időzni :-)
Cseppet sem arról van szó hogy ez egy kizárólagos állapot, sőt, minél többen jutunk el ide, annál jobb!
És igazából semmi kedvem sincs "kijönni" belőle (tudom ez a kijövés is csak illúzió:p)
Néha mégis megtörténik, és akkor nagyon tudok erőlködni hogy visszamenjek, de nem sikerül.
Jönnek a leckék, nem hagynak sokáig a babérjainkon ücsörögni...
Mikor vége van egy periódusnak, egy életszakasznak, általában visszanézünk, és levonjuk a következtetést. Gazdagodunk a tapasztalatok által, (jó esetben) elfelejtjük ami fájt, ami bántott, és az igazán lényeges dolgokra fókuszálunk, így újult erővel tudunk belelendülni a következő periódusba.
De volt már olyan is, mikor alig egy napig élvezhettem kb. egy hónapos munkám gyümölcsét, másnap valahogy már reggel furcsa érzésem volt, és tudtam hogy indul egy új tanulóidőszak.
Amit végülis Életnek hívunk :-)
A tanulás szóra ki kéne találni valami mást, mert nekem mindig az iskola jut az eszembe és a "nemszeretem" tanulmányok. Pedig ez lehet élvezetes is, sőt, annak is kéne lennie!
A keletiek sokszor még a halálon is nevetnek és ünneplik. Ezt Osho is leírja a Halál-a képzelt ellenség c. könyvében.
Mert végülis az is csak egy átjáró...
Minden csak hozzáállás kérdése.
(azért ott még nem tartok hogy ünnepeljek ha meghal valakim, pedig jó lenne :-))
Ezt ott és akkor az ember átérzi, lehet magyarázni hogy ez meg az miatt van, meg ragaszkodik és inkább örüljön - nem biztos hogy fog.
Ám egy együttérző ölelés és néhány vigasztaló szó talán jól fog esni neki.
Az agyalást pedig lehet későbbre halasztani :-)

Itt megint bejön az, hogy vajon akkor mi értelme magyarázni, érzéseket megfogalmazni, egyáltalán ... üres lapokat kéne feltennem bejegyzésként, mert egyszerűen annyira nem tudják sokszor a szavak visszaadni mi is történik, az érzések és gondolatok is csonkának tűnnek...

Ez a nagyon jó állapot, magasabb nézőpont nem egy életidegen röpködés a fantázia világában, ez létezik.
Néha-néha belekerülünk, mindenkinek volt már olyan esemény, érzés az életében mikor úgy érezte hogy repülni tudna a boldogságtól!
Madártávlatból eltörpülnek a fizikai különbségek is, nem fog számítani ki milyen politikai nézeteket vall ,milyen a bőrszíne, a szexuális beállítottsága, milyen nemzetiségű, a lecsót cukkinival eszi-e vagy sem, az ő dolga, de Ember és ez a lényeg.
Aki szabadon szárnyal az másban is a szabadon szárnyalót szereti.
Vagyis a lelkét. És főként a szépet látja meg, mert önmagát is szépnek látja.
Néha olyan de olyan nehéz a jót észrevenni, a szépet, pedig több van belőlük mint a gondokból és a "rossz"-ból.
De talán egyszer a szeretet lesz az emberiség alapállapota itt a Földön is, mint ahogy természetesen az is.
:-)

válasz a válaszra

Köszönöm a választ. Megértettem amit meg kellett belőle.
Lett egy pár gondolatom ezzel kapcsolatban...

A szél fúj, az eső esik.
A folyó folyik a medrében, de ha úgy érzi újban folyik tovább.
Ágak, kövek nem tudják az útját állni mert kikerüli, ha pedig mégis valami gátba ütközik, felduzzad, és egyszer csak kiönt.
Amikor visszafogunk valamit ami természetesen szeretne kibontakozni, amikor megerőszakoljuk magunkat, amikor gátat építünk, csak ideig-óráig jó, de ha kiszabadul a sok elfojtott érzés, ki tudja mit önt el, mert kontrollálatlanul tombol.
Egyáltalán miért kell a természetes dolgokat visszafogni? Legyűrni valahova mélyre, ahol azt hisszük megszabadultunk tőle.
Pedig csak áthelyeztük máshova.
Szeretném hogy az én folyóm szabadon folyjon, oda ahova kedve tartja.
Amerre a sorsa viszi. Szabjak neki irányt? Azt mondjam, erre ne folyj, mert nem szabad?
ez az akarat.

Ha én nem követem az Ég akaratát, honnan tudhatnám mi is az?
És hogy tanácsolhatnám másoknak hogy kövessék?

van hogy megegyezik az akaratunk és az Ég akarata.
Ez olyan mintha egy gyönyörű fehér madár repülne széles szárnycsapásokkal csillogón a folyó fölött, és a folyóban tükröződne a madár képe.
Van hogy akarattal tereljük a folyót, el lehet téríteni ideig-óráig, az Ég békés vigyázó szeme attól még rajtunk lesz, és idővel visszatér folyónk a helyes irányba, mindig visszatér.
Ahogy a fehér madár is.

Ki tudja eldönteni vajon más sorsában mi az ami az ő, és mi az ami az Ég akarata?
Ezt mindenkinek magának kell éreznie, és őszintén szembenézni vele.

Gondoltál már arra hogy a valamit nem akarás, ugyanúgy akarat, mint mikor erőltetünk valamit?