Volt egy nagyon érdekes álmom...
vasárnap reggel álmodtam.
Valamilyen fesztiválon vagyunk, sok ember, Karcsival szobát bérelünk egy hotelban.
Megyünk ide-oda, 1. kép: Csabi vetít valamit, egy fehér vászonra, nézzük, Karcsi elmegy, aztán a gravitáció megbolondul, fogom a cuccokat, mert oldalra eldőlnek, és az asztalon lévő tárgyak elkezdenek lebegni.
Húgomat átölelve változik a kép, mintha a vetítővásznon látnánk, de élesebb és már ott is vagyunk, csillagok közt utazunk, az űrben.
Egy galaxis közepébe veszi az irányt az egész, és már egy idegen városban vagyunk, ahol sötét az ég, kerüli a "kamera" a központi vártornyot, mint a Heroes-ban :-)
Húgom meg is jegyzi, hogy tök olyan...
Akadémia.. a tudósok, dzsinnek, mágusok laknak ott, ahhoz hasonlít, valami arany sárkány vagy oroszlán a jelük, egy arany színű rúd tetején van, a torony közepéből jön.
Visszatérve Karcsi elémrak egy rajzot, egyre szélesedő körökkel, számokat is belerajzolt, én meg összehúzom a szélét, és spirál lesz belőle, mutatom is neki.
Következő kép, sátorban lakunk Karesz elment valahova én egy szál takaróban mászkálok kinnt a többi sátor és furcsa emberek között, mígnem észrevesz egy banda, "gót" rockerek, tüskés bőrcuccokban vannak, acélbetétes bakiban, stb... valahogy azt akarom hogy észrevegyenek, és elindulnak felém, én meg bemegyek a sátorba, és bevárom őket.
van egy csaj ,rövid barna hajú, aki látja, és aggódva figyeli az eseményt.
A banda tagjai letelepednek a sátor különböző pontjaira, és merően néznek semmi mást nem csinálnak. Zenét felhangosítják, a késeikkel, bilinccsel játszanak, mígnem megunom, és az egyiknek (akinél egy kis kés van) beleszúrok a karjába.
Elvigyorodik, és beleszúr az enyémbe kettőt, de nála egy szúrás három sebhelynek felel meg, én meg értetlenül meredek a karomra amiből szivárog a vér.
Szólok nekik, hogy ne maradjanak már tovább, mert jön a pasim és itt gyilkolás lesz.
Látok egy variációt, az egyik közülük harcművész, muitai-ozott, és sokan vannak fogják az én drágámat és jól megagyalják, én meg fújok meg ordítok rájuk... végülis ez nem történik meg, röhögnek és kimennek.
A kocsihoz megyek lehalkítani a zenét, mire odaszalad a rövid hajú lány, hogy nincs-e bajom mert a késes fickó, azt mondta neki hogy ki akarja szívni a véremet és a lábamnál fogja kezdeni.
Mondtam minden ok, nem vészes.
megfogok egy tárgyat a kocsi mellett és egy vásárban találom hirtelen magam.
Mindenfélét árulnak, kőből olcsó angyalszobrokat, indiaiak, indiaiul is beszélnek de nem érzem jól magam, akarok venni először aztán meggondolom magam, olcsón se kell.
Beszélek anyuval mobilon, aztán megbolondul a mobil, először zenét kezd el hangosan játszani aztán találomra hív fel valakit végül kikapcsol.
J.P. jön be mögöttem, ott sétál, aztán "elveszít" egy idő után.
Karcsival már indulnánk, de nem tud felhívni, mert addigra lemerül a teló.
2010. november 15., hétfő
barátság, haverság?
Egy picit kivoltam a hétvégén azt hiszem.
Nem teljesen úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna...
Néha mintha nem önmagam lettem volna, valahogy nagyon erős negatív áramlatok kaptak el, és ilyenkor úgy éreztem, nem tudok tenni semmit, csak a lehúzó gondolataim maradtak meg.
Szombat este elmentünk Karcsival kocsmázni, jött még egy régi barátja, és a csaj újdonsült pasija.
Nem volt baj, sőt egész jól ment az este, egészen addig amíg be nem sokalltam a csajtól.
Folyamatosan beszél ugyanis, másokat nem hallgat meg, én meg az ilyet nagyon rosszul tűröm.
Ráadásul folyton Karcsihoz beszélt, a régi dolgokat emlegette meg hogy milyen régóta ismerik egymást.
:-S
Nagyon érzékeny vagyok az ilyesmire azt hiszem, ha egy társaságban vagyok, akkor mindenkihez beszélek, és nagy bunkóságnak tartom azt, amikor csak egy emberre figyelek.
Látom én - szokás szerint - a lelki hátterét, így lehet a figyelmet tartósan magunkra vonni.
Kicsit kibuktam azon is hogy folyton azt kell hangoztatni, "ilyen , meg olyan régóta ismerem", nekem is van olyan akit kicsi koromtól ismerek, de lehet hogy ha most találkoznék vele, nem lennénk ennyire jóban, mert igazából lényegében nem olyan ember, lélek, akivel közös hullámhosszon vagyok!
Az kevés szerintem, hogy "mert kiskorom óta ismerem", lehet akit egy éve ismerek, vagy öt perce, lehet, több közöm van hozzá, mint ahhoz akivel régóta együtt lógok.
Nem tudom milyen kapcsolat van köztük, csak érzek dolgokat, és számomra a barátság az egy bensőséges dolog, és azon alapszik hogy jót akarok a barátomnak.
Nem azon hogy birtoklom, és megszoktam, és együtt lógtam vele, valahogy én ezeket annyira felületesnek érzem.
Azt hiszem a barátom akkoris barátom, ha épp sokáig nem beszélünk, vagy ha nem mindig vagyok vele... tudom hogy jót akarna nekem, tudom hogy nem önző és nem csak saját maga érdekli, és tudom hogy számíthatok rá, és ő(k) is rám.
Nem teljesen úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna...
Néha mintha nem önmagam lettem volna, valahogy nagyon erős negatív áramlatok kaptak el, és ilyenkor úgy éreztem, nem tudok tenni semmit, csak a lehúzó gondolataim maradtak meg.
Szombat este elmentünk Karcsival kocsmázni, jött még egy régi barátja, és a csaj újdonsült pasija.
Nem volt baj, sőt egész jól ment az este, egészen addig amíg be nem sokalltam a csajtól.
Folyamatosan beszél ugyanis, másokat nem hallgat meg, én meg az ilyet nagyon rosszul tűröm.
Ráadásul folyton Karcsihoz beszélt, a régi dolgokat emlegette meg hogy milyen régóta ismerik egymást.
:-S
Nagyon érzékeny vagyok az ilyesmire azt hiszem, ha egy társaságban vagyok, akkor mindenkihez beszélek, és nagy bunkóságnak tartom azt, amikor csak egy emberre figyelek.
Látom én - szokás szerint - a lelki hátterét, így lehet a figyelmet tartósan magunkra vonni.
Kicsit kibuktam azon is hogy folyton azt kell hangoztatni, "ilyen , meg olyan régóta ismerem", nekem is van olyan akit kicsi koromtól ismerek, de lehet hogy ha most találkoznék vele, nem lennénk ennyire jóban, mert igazából lényegében nem olyan ember, lélek, akivel közös hullámhosszon vagyok!
Az kevés szerintem, hogy "mert kiskorom óta ismerem", lehet akit egy éve ismerek, vagy öt perce, lehet, több közöm van hozzá, mint ahhoz akivel régóta együtt lógok.
Nem tudom milyen kapcsolat van köztük, csak érzek dolgokat, és számomra a barátság az egy bensőséges dolog, és azon alapszik hogy jót akarok a barátomnak.
Nem azon hogy birtoklom, és megszoktam, és együtt lógtam vele, valahogy én ezeket annyira felületesnek érzem.
Azt hiszem a barátom akkoris barátom, ha épp sokáig nem beszélünk, vagy ha nem mindig vagyok vele... tudom hogy jót akarna nekem, tudom hogy nem önző és nem csak saját maga érdekli, és tudom hogy számíthatok rá, és ő(k) is rám.
(hol van ettől az, hogy x éve összejárogatunk, és együtt lógunk?)
Ez az én véleményem és örülök hogy ki tudtam írni.
Ugyanis rettentő bántónak éreztem azt a viselkedést amit velem szemben (is) tanusítottak.
Egy kevésbé érzékeny embernek fel sem tűnik (ahogy Karcsinak se tűnt).
Én viszont ilyen vagyok, és nem bánom.
2010. november 13., szombat
2010. november 12., péntek
Pénteki agyfárasztás - vagyis pihent viccek!
Két szőke nő utazik egy helikopteren. Azt kérdezi az egyik:
- Te, mi ez a bigyó itt felettünk?
- Valószínűleg a légkondi. Amióta nem pörög, nagyon izzad a pilóta.
*
A katona horgászik a tóban, amikor a horgára akad egy aranyhal.
- Katona! Ha visszaengedsz, teljesítem három kívánságodat.
Természetesen visszaengedi és gondolkodik, hogy mi is legyen az első kívánság.
- Ne fogjon rajtam a kard!
- Rendben - mondja az aranyhal.
- Ne fogjon a golyó!
- Rendben - mondja az aranyhal.
De mi legyen a harmadik kívánság, töri a fejét a katona. Ahogy gondolkodik meglát messze a domb tetején legelészni egy lovat.
- Legyen akkora a nemi szervem, mint annak a lónak!
- Rendben - mondja az aranyhal.
Este a kocsmában rengeteg katona iszogat.
- Ezt nézzétek meg! - kiált főhősünk. - Gyere Józsi, vágj rám a kardoddal!
- Ne izélj velem, csupa vér leszel, engem meg lecsuknak! - mondja Józsi.
- Vágj csak rám! - biztatja.
Addig-addig, míg a Józsi hatalmasat vág a kardjával főhősünkre. Nagy szikrázás, a kard kicsorbul. Felhördülnek a többiek.
- Ez igen!
- Ez még semmi! Béla! Lőj rám a pisztolyoddal!
- Na ne! Te meghalsz engem meg lecsuknak - szabadkozik Béla.
Aztán végül persze rábeszéli, az rálő egyenesen a szívére. A golyó nagyot koppanva lepattan a katona testéről.
- Ez igen! - kiabálnak a többiek.
- Ez mind semmi, ezt nézzétek meg! - mondja főhősünk, miközben letolja a nadrágját.
A többiek mind felhördülnek:
- Hú, mekkora pina!
*
A lány bemutatja új pasiját a szüleinek, akik szívélyesen meghívják őt, vacsorázzon náluk. Leülnek az asztal köré, a kutya az asztal alatt - és elkezdenek vacsorázni. A srác egyszercsak úgy érzi, muszáj eleresztenie magát - tartja-tartja, de nem megy tovább, fingik egy nagyot.
- Buksi! - kiált fel az apa összevont szemöldökkel, és a pasinak hatalmas kő esik le a szívéről, hogy mindenki azt hiszi, a kutya volt az.
Esznek tovább, de egy idő után megint érzi a kínzó ingert - ha egyszer bejött, most is bejön, gondolja, és elfingja magát.
- Buksi! - hörren fel ismét az apa. Esznek tovább, és a fickó kis idő múlva úgy érzi, megint kell, és most már viszonylag fesztelenül ereget egyet. Erre az apa:
- Buksi, most már tényleg menj el az asztal alól, mert ez a fickó még a végén rádszarik!
*
Iskolában a gyerekek az uborkáról tanulnak. A tanárnő felrajzol egy uborkát a táblára mire az osztály elkezd hangosan röhögni a tanárnő bepipul és rászól Mórickára:
- Szerinted mit rajzoltam a táblára?
- Egy faszt!
A tanárnő teljesen elképed és rohan az igazgatóhoz, hogy odahívja. Az igazgató bemegy az osztályba:
- Gyerekek mi ez a rendbontás és ki rajzolta ezt a faszt a táblára?
*
Egy porszívóügynök betolakodik egy házba, és a háziasszony minden tiltakozása ellenére nagy rakás száraz lócitromot szór a szoba közepére.
A nő felháborodik:
- Mit képzel?
- Asszonyom, ígérem, amit ez a csodálatos porszívó nem szed fel, azt én magam fogom megenni!
- Akkor teszek rá magának egy kis tejszínhabot, mert nincs áram a házban.
*
- Te, mi ez a bigyó itt felettünk?
- Valószínűleg a légkondi. Amióta nem pörög, nagyon izzad a pilóta.
*
A katona horgászik a tóban, amikor a horgára akad egy aranyhal.
- Katona! Ha visszaengedsz, teljesítem három kívánságodat.
Természetesen visszaengedi és gondolkodik, hogy mi is legyen az első kívánság.
- Ne fogjon rajtam a kard!
- Rendben - mondja az aranyhal.
- Ne fogjon a golyó!
- Rendben - mondja az aranyhal.
De mi legyen a harmadik kívánság, töri a fejét a katona. Ahogy gondolkodik meglát messze a domb tetején legelészni egy lovat.
- Legyen akkora a nemi szervem, mint annak a lónak!
- Rendben - mondja az aranyhal.
Este a kocsmában rengeteg katona iszogat.
- Ezt nézzétek meg! - kiált főhősünk. - Gyere Józsi, vágj rám a kardoddal!
- Ne izélj velem, csupa vér leszel, engem meg lecsuknak! - mondja Józsi.
- Vágj csak rám! - biztatja.
Addig-addig, míg a Józsi hatalmasat vág a kardjával főhősünkre. Nagy szikrázás, a kard kicsorbul. Felhördülnek a többiek.
- Ez igen!
- Ez még semmi! Béla! Lőj rám a pisztolyoddal!
- Na ne! Te meghalsz engem meg lecsuknak - szabadkozik Béla.
Aztán végül persze rábeszéli, az rálő egyenesen a szívére. A golyó nagyot koppanva lepattan a katona testéről.
- Ez igen! - kiabálnak a többiek.
- Ez mind semmi, ezt nézzétek meg! - mondja főhősünk, miközben letolja a nadrágját.
A többiek mind felhördülnek:
- Hú, mekkora pina!
*
A lány bemutatja új pasiját a szüleinek, akik szívélyesen meghívják őt, vacsorázzon náluk. Leülnek az asztal köré, a kutya az asztal alatt - és elkezdenek vacsorázni. A srác egyszercsak úgy érzi, muszáj eleresztenie magát - tartja-tartja, de nem megy tovább, fingik egy nagyot.
- Buksi! - kiált fel az apa összevont szemöldökkel, és a pasinak hatalmas kő esik le a szívéről, hogy mindenki azt hiszi, a kutya volt az.
Esznek tovább, de egy idő után megint érzi a kínzó ingert - ha egyszer bejött, most is bejön, gondolja, és elfingja magát.
- Buksi! - hörren fel ismét az apa. Esznek tovább, és a fickó kis idő múlva úgy érzi, megint kell, és most már viszonylag fesztelenül ereget egyet. Erre az apa:
- Buksi, most már tényleg menj el az asztal alól, mert ez a fickó még a végén rádszarik!
*
Iskolában a gyerekek az uborkáról tanulnak. A tanárnő felrajzol egy uborkát a táblára mire az osztály elkezd hangosan röhögni a tanárnő bepipul és rászól Mórickára:
- Szerinted mit rajzoltam a táblára?
- Egy faszt!
A tanárnő teljesen elképed és rohan az igazgatóhoz, hogy odahívja. Az igazgató bemegy az osztályba:
- Gyerekek mi ez a rendbontás és ki rajzolta ezt a faszt a táblára?
*
Egy porszívóügynök betolakodik egy házba, és a háziasszony minden tiltakozása ellenére nagy rakás száraz lócitromot szór a szoba közepére.
A nő felháborodik:
- Mit képzel?
- Asszonyom, ígérem, amit ez a csodálatos porszívó nem szed fel, azt én magam fogom megenni!
- Akkor teszek rá magának egy kis tejszínhabot, mert nincs áram a házban.
*
a szeretet szeme
...ezt látja meg a gyávasága mögött: nem csak azt, aki valaha majd bátor lesz, azt, aki összeszedi magát, és hőssé nemesedik - többet: a Kősziklát!
A maradandóság szimbólumát - ebben az összeomlott, gyenge halászban!
Ránéz erre az ázott, nyavalyás, gyenge emberre, aki nemrég még sírva fakadt szégyenében, mint egy bűntudatos kisgyerek, ránéz erre a hitvány kis homokbuckára, és meglátja benne a Himaláját.
Mert szereti.
Vagyis a „szív szemével" látja.
Az egyik szemünkkel látjuk, hogy a társunk éppen hol tart az életével. A másikkal, hogy kivé lehet.
Sőt, hogy kivé kell lennie!
Az egyik szemünkkel látjuk, hogy az ember, „gyarló" lény, vagy, ahogy Buddha mondta, egy „bélsárral
töltött zsák" - a másik szemünkkel pedig - a szív szemével - látjuk, hogy Isten.
Buddha azt mondta, hogy „mindnyájunknak Buddha-természete van."
Mert meglátta bennünk.
A maradandóság szimbólumát - ebben az összeomlott, gyenge halászban!
Ránéz erre az ázott, nyavalyás, gyenge emberre, aki nemrég még sírva fakadt szégyenében, mint egy bűntudatos kisgyerek, ránéz erre a hitvány kis homokbuckára, és meglátja benne a Himaláját.
Mert szereti.
Vagyis a „szív szemével" látja.
Az egyik szemünkkel látjuk, hogy a társunk éppen hol tart az életével. A másikkal, hogy kivé lehet.
Sőt, hogy kivé kell lennie!
Az egyik szemünkkel látjuk, hogy az ember, „gyarló" lény, vagy, ahogy Buddha mondta, egy „bélsárral
töltött zsák" - a másik szemünkkel pedig - a szív szemével - látjuk, hogy Isten.
Buddha azt mondta, hogy „mindnyájunknak Buddha-természete van."
Mert meglátta bennünk.
(úgy tűnik ma a Szeretetkönyvből ragadok ki olyan részleteket amik engem ragadtak meg :-))
Szűk szeretet
A kérdésedre, hogy miért ritka a hosszan tartó „fonó társulás " csak egy magasabb síkról adható válasz.
Es ez a következő: az egyetemes szeretet hiányának gondját nem lehet jól sikerült magán -paktumokkal megoldani.
Az, hogy két ember között működik a szeretet, nem jelenti azt, hogy már mindenkivel működik. A szeretetlenség - ezt ne feledd, - mindig az Egésszel való konfliktusunk eredménye.
Ezt egy-két ponton feloldani kevés.
Nem is lehet.
Nem igaz az, amit valamelyik pszichológus mondott: „hogyha két ember szereti egymást, éppen elég, mert ők már tudják, mi a szeretet. "
Nem tudják! El kell mennünk a távolabbi telkekhez, azok közé, akik idegennek
tűnnek számunkra — meg kell találnunk bennük is az ismerősöket.
Ismerjük jól az egymást szerető párok, vagy családok önzését és kíméletlen közönyét mások felé.
Ülnek az életükben, mint egy kényelmes mentőcsónakban,boldogan fogják egymás kezét, s közönyösen nézik, hogy körülöttük mindenki fuldoklik, és süllyed a Titanic.
Nemcsak egy ember lehet egoista, de egy szerelmespár és egy család is. Ezért például a „családi-szeretet" a legnagyobb csapda lehet, nem egyéb, mint csoportönzés. Ráadásul azzal a hazugsággal leöntve, hogy mi, kérem „szeretetben" élünk.
Súlyos karmikus következménye lehet az ilyen önző boldogságnak.
Es ez a következő: az egyetemes szeretet hiányának gondját nem lehet jól sikerült magán -paktumokkal megoldani.
Az, hogy két ember között működik a szeretet, nem jelenti azt, hogy már mindenkivel működik. A szeretetlenség - ezt ne feledd, - mindig az Egésszel való konfliktusunk eredménye.
Ezt egy-két ponton feloldani kevés.
Nem is lehet.
Nem igaz az, amit valamelyik pszichológus mondott: „hogyha két ember szereti egymást, éppen elég, mert ők már tudják, mi a szeretet. "
Nem tudják! El kell mennünk a távolabbi telkekhez, azok közé, akik idegennek
tűnnek számunkra — meg kell találnunk bennük is az ismerősöket.
Ismerjük jól az egymást szerető párok, vagy családok önzését és kíméletlen közönyét mások felé.
Ülnek az életükben, mint egy kényelmes mentőcsónakban,boldogan fogják egymás kezét, s közönyösen nézik, hogy körülöttük mindenki fuldoklik, és süllyed a Titanic.
Nemcsak egy ember lehet egoista, de egy szerelmespár és egy család is. Ezért például a „családi-szeretet" a legnagyobb csapda lehet, nem egyéb, mint csoportönzés. Ráadásul azzal a hazugsággal leöntve, hogy mi, kérem „szeretetben" élünk.
Súlyos karmikus következménye lehet az ilyen önző boldogságnak.
M.P
Önmagunkkal lenni
Nem a szoba hiányzik. Lehet ez a hely a diófa alja is. Vagy ahogy nagyapám oldotta meg valaha:
délutánonként rendszeresen kijárt a játszótérre, ahol egy padja volt, jó messze a lármás homokozótól.
délutánonként rendszeresen kijárt a játszótérre, ahol egy padja volt, jó messze a lármás homokozótól.
Ott szemlélődött, néha késő estig is.
Előfordult, hogy kiment délután, és éjfélkor tért haza.
Különösen, ha csillagos este volt.
Különösen, ha csillagos este volt.
Ilyenkor nem lehetett zavarni őt, még nekem sem.
Szegény ember volt, de megtalálta a módját, hogy önmagával legyen.
Nekem sem volt módom rá, hogy a szüleim erőteréből kiszabaduljak és csakis magammal legyek.
Gyermekkoromban az utcát jártam én is.
Szegény ember volt, de megtalálta a módját, hogy önmagával legyen.
Nekem sem volt módom rá, hogy a szüleim erőteréből kiszabaduljak és csakis magammal legyek.
Gyermekkoromban az utcát jártam én is.
Az, hogy valamiféle kis harmóniát tudtam teremteni magamban, ezeknek az esti sétáknak köszönhető.
Ott fedeztem fel a barátomat. Télen-nyáron az utcákat róttam.
Ott fedeztem fel a barátomat. Télen-nyáron az utcákat róttam.
Rendszerint ugyanazokat az utcákat.
Az ismerős táj segít: nem vonja el a figyelmedet.
Még a hófúvás vagy zivatar sem riasztott vissza.
Csak későn tudtam meg, hogy az apám is ezt tette, egészen kilencvenéves koráig.
Manapság már igény sincs erre. Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni.
Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.
Ha valaki egy ősi kínai családból érkezne a mai világba, s látná, mi folyik nálunk „családi élet" címen, hogy itt mindenki összevissza beszél, rohan, egymás arcába üvölt, ráadásul szüntelenül bömböl a televízió, három telefon csörömpöl egyszerre, és bárki, bármikor belekiabálhat a család intim életébe - joggal feltételezné, hogy itt őrültek laknak.
Csak későn tudtam meg, hogy az apám is ezt tette, egészen kilencvenéves koráig.
Manapság már igény sincs erre. Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni.
Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.
Ha valaki egy ősi kínai családból érkezne a mai világba, s látná, mi folyik nálunk „családi élet" címen, hogy itt mindenki összevissza beszél, rohan, egymás arcába üvölt, ráadásul szüntelenül bömböl a televízió, három telefon csörömpöl egyszerre, és bárki, bármikor belekiabálhat a család intim életébe - joggal feltételezné, hogy itt őrültek laknak.
Lehetetlen egy életet úgy leélni, hogy önmagával az ember csak a vécén találkozzon.
/Müller Péter/
2010. november 11., csütörtök
problem solved
Azt hiszem a helyzet rendeződött.
Huh.
Tegnap tudtam beszélni minden érintettel, és sokkal jobb lett a végeredmény mint reméltem.
Az anyagi része is fontos, abban is előrelépések vannak, de ami még fontosabb, az az emberi része.
Úgy érzem az is rendbe jött.
Külön köszönöm a segítséget Izinek, és Áginak!
Sokat segített a leveletek, tanácsotok!!! :-)
Az én drága Kareszom is okosat mondott. :-)))
Nyugodt tud maradni, úgy is ha én forrongok, és nem rémítik el a "mélységeim".
Szóval végül jól zárult minden.. aminek nem kicsit örülök!
Remélem tartós marad...
Huh.
Tegnap tudtam beszélni minden érintettel, és sokkal jobb lett a végeredmény mint reméltem.
Az anyagi része is fontos, abban is előrelépések vannak, de ami még fontosabb, az az emberi része.
Úgy érzem az is rendbe jött.
Külön köszönöm a segítséget Izinek, és Áginak!
Sokat segített a leveletek, tanácsotok!!! :-)
Az én drága Kareszom is okosat mondott. :-)))
Nyugodt tud maradni, úgy is ha én forrongok, és nem rémítik el a "mélységeim".
Szóval végül jól zárult minden.. aminek nem kicsit örülök!
Remélem tartós marad...
2010. november 10., szerda
egy új döntés
Nagyon vacillálok egy döntésen...
nem tudom mennyire lenne helyes, de most ez nem is teljesen érdekel.
Azt hiszem minden lehetőséget megadtam tesómnak hogy vegye fel az új életritmust, tekintve hogy már nem "otthon" él, apuval, akivel bármit megtehetett, és aki mellett azt csinált amit akart, függetlenül a következményektől.
Itt most az én kontómra megy a játék, és nem csak anyagilag, az nem számítana annyira, de főként lelkileg nem bírom már.
Pazarol, mert nem az ő zsebe bánja, bele nem fizet semmibe, nem "közösködik"..
És a barátnőjével továbbra sem vagyok kibékülve, pláne azok után, hogy mások háta mögött pletykálkodik.
Már én érzem kényelmetlenül magam otthon, ezt a felfogást, hozzáállást a dolgokhoz, nem tudom tolerálni.
Még várok egy picit, de azt hiszem a döntés megszületett.
Úgy érzem nem tehetem tönkre magam, ezt nem engedhetem meg, már lassan éjszakai munkát is vállalok, tesóm még a havi 5-6 napos munkára is húzta a száját.
Tiszta lelkiismerettel mondhatom, megadtam minden segítséget amit tudtam, bármikor fordulhatna hozzám, de nem teszi, inkább elzárkóznak, klikkesednek.
Most volt az elég, eddig próbálkoztam szép szóval, és azokkal a módszerekkel amikben hiszek.
A válasz mindig a nem. Ezért meg azért. Hogy ettől én szenvedek?
Az számukra mindegy.
Látom a hátteret, látom az okokat, sajnálom is, tényleg, de nem én tehetek róla.
Olyan levet erőltetnek a számba, amit nem nekem kéne innom....
De az is lehet hogy önszántamból döntöm magamba... ennek most vége.
Nem hagy más lehetőséget az élet most.
Egyedül nem tudok - és nem is akarok - x embert eltartani még, pláne úgy hogy tudna melózni.
Kőszívű vagyok?
Talán.
Mégis úgy érzem, a radikális lépés elkerülhetetlen.
nem tudom mennyire lenne helyes, de most ez nem is teljesen érdekel.
Azt hiszem minden lehetőséget megadtam tesómnak hogy vegye fel az új életritmust, tekintve hogy már nem "otthon" él, apuval, akivel bármit megtehetett, és aki mellett azt csinált amit akart, függetlenül a következményektől.
Itt most az én kontómra megy a játék, és nem csak anyagilag, az nem számítana annyira, de főként lelkileg nem bírom már.
Pazarol, mert nem az ő zsebe bánja, bele nem fizet semmibe, nem "közösködik"..
És a barátnőjével továbbra sem vagyok kibékülve, pláne azok után, hogy mások háta mögött pletykálkodik.
Már én érzem kényelmetlenül magam otthon, ezt a felfogást, hozzáállást a dolgokhoz, nem tudom tolerálni.
Még várok egy picit, de azt hiszem a döntés megszületett.
Úgy érzem nem tehetem tönkre magam, ezt nem engedhetem meg, már lassan éjszakai munkát is vállalok, tesóm még a havi 5-6 napos munkára is húzta a száját.
Tiszta lelkiismerettel mondhatom, megadtam minden segítséget amit tudtam, bármikor fordulhatna hozzám, de nem teszi, inkább elzárkóznak, klikkesednek.
Most volt az elég, eddig próbálkoztam szép szóval, és azokkal a módszerekkel amikben hiszek.
A válasz mindig a nem. Ezért meg azért. Hogy ettől én szenvedek?
Az számukra mindegy.
Látom a hátteret, látom az okokat, sajnálom is, tényleg, de nem én tehetek róla.
Olyan levet erőltetnek a számba, amit nem nekem kéne innom....
De az is lehet hogy önszántamból döntöm magamba... ennek most vége.
Nem hagy más lehetőséget az élet most.
Egyedül nem tudok - és nem is akarok - x embert eltartani még, pláne úgy hogy tudna melózni.
Kőszívű vagyok?
Talán.
Mégis úgy érzem, a radikális lépés elkerülhetetlen.
2010. november 9., kedd
Tanítások
Sok tan olyan, mint az üvegablak.
Rajta keresztül látjuk az Igazságot, de a Valóságtól elválaszt bennünket.
/Kahlil Gibran/
Tudás
Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz.
Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod.
Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól.
/Richard Bach/
Angyalhang
Az angyalok üzenetei mindig szeretetteljesek, pozitívak, megbízhatóak és építő jellegűek.
2010. november 8., hétfő
árnyék és fény - érzések a földnek
Kicsit elgondolkodtam a sorson, meg úgy általában az Életen..
Nagyon fura érzéseim vannak, furcsán érzem magam sokszor.
Egyrészről érzem a súlyokat, amik rajtam vannak, a fenyegetést, aminek rámvetül az árnyéka, és érzem hogy nagyon sok teher(nek vélt dolog) van rajtam, a felelősséget is érzem.
Emellett pedig... az eddigieknél jóval több fényes ember van a közelemben - máshogy nem tudom megfogalmazni :-) - egyre több jó lélek, akiknek sokat jelent a támogatásuk, sőt, nélkülük jóval nehezebb volna, talán nem is így sikerülne.
mintha a súly is több lenne, a felelősség, de több az ellenpólus is, nem mondom, szuper jó érzés!
Eljutottam már arra a szintre, mikor eleget aggódtam, sírtam, és szomorkodtam a gondjaimon, és elgondolkodtam vajon miért kapom mindezt?
Néha úgy érzem összeroppanok, de valahogy mindig kiderül hogy tökéletesen rugalmas vagyok és - sokszor segítséggel ugyan, de - mindig viszem tovább azt amiben hiszek.
Nem teszem le egy pillanatra sem!
Talán néha úgy tűnik hogy átadtam magam a negatív erőknek, áramlatoknak, talán magam előtt is úgy tűnik hogy nem bírom tovább, de aztán jön valami, akár egy ember, vagy egy szó, valami aprócska, vagy épp különleges eget rengető dolog, érzés, jel, és rögtön tudom KI vagyok.
Rögtön tudom, hogy ami rossz és fáj az illúzió. ahogy az is hogy valamit elveszthetek.
Ez persze megintcsak nem egyenlő azzal hogy ezentúl tojok a világra, hagyom hogy szétszedjenek, és csak úgy átadom ezeknek az erőknek azt amim van.
Vannak kikerülhetetlen történések, és vannak elkerülhetők.
Vannak amikre érdemes odafigyelni, az üzenetükre, amit megélés által kaphat meg az ember. És vannak amik lényegtelenek.
Ezt is megtanultam...
Rengeteg lényegtelen, semmit sem érő dologgal foglalkoztam.
Szanaszét apróztam magam, ennek most vége.
(hmm mikor kimondom valamiről hogy most "vége" és ennyi volt, az nem azt jelenti hogy többé nem csinálom... úgy vettem észre ilyenkor juszt is visszajön az a helyzet, és kipróbálja az állításomat :-)
inkább úgy értem a "végé"-t, hogy szép lassan ritkul, majd végleg elhagyom ezt a szokást.. szinte leszoktatom magam.)
Nemrég jött egy felismerés is, mikor álltam az egyik buszmegállóban.
A harc eldőlt már rég.
Világos és sötét között.
Mert hiszen az Édenkertben ki teremtette vajon a kígyót, ha mindent Isten teremtett?
No jó, Nikit hívja a Föld :-)))
Nagyon érzem hogy itt kell elrendeznem most fizikailag sokmindent ahhoz hogy továbbléphessek, hogy ne legyen már probléma ezekkel a dolgokkal.
Azt is tudom ezek a tapasztalatok kincset érnek, és sem pénzért sem másért nem megvásárolhatók, kerülő úton nem megszerezhetők.
Az az érdekes, hogy konkrétan nem igyekszem annyira emelkedni, kevésszer olvasok ezotériáról cikkeket (csak a Csillagmagon, vagy a Csillagtitkokon), mert most a hétköznapinak mondott emberektől többet tanulok mint bármilyen olvasmányból!
A hétköznapi persze egy felületes gyűjtőnév csak, hiszen senki sem hétköznapi ;-))
Nem tudom igazából más hogy van vele, - persze azért nyomon követem a történéseket, de hogy kiben mi játszódik le... és van-e párhuzam azt nem tudom biztosan - de számomra ez az időszak nagyon intenzív, felemelő és iszonyú erejű.
...mintha a szakadék szélén egy lovat fognának vissza láthatatlan gyeplővel, aki pedig mindenáron menne előre, szemében a fény, az örök forrás tükröződik, mégis... még idő kell hogy kinőjenek teljesen a szárnyai.
hogy átrepüljön a szakadék felett.
Addig küszköd, nekifeszül, elenged, lefekszik, föláll, dobbant, jobbra-balra dobog a patájával, néha még bedühödik de már legalább látja a fényt.
És tudja hogy megéri várni, mert a sietségnek nincs értelme. :-)
Valahogy így tudnám jellemezni a mostani érzésemet.
Nagyon fura érzéseim vannak, furcsán érzem magam sokszor.
Egyrészről érzem a súlyokat, amik rajtam vannak, a fenyegetést, aminek rámvetül az árnyéka, és érzem hogy nagyon sok teher(nek vélt dolog) van rajtam, a felelősséget is érzem.
Emellett pedig... az eddigieknél jóval több fényes ember van a közelemben - máshogy nem tudom megfogalmazni :-) - egyre több jó lélek, akiknek sokat jelent a támogatásuk, sőt, nélkülük jóval nehezebb volna, talán nem is így sikerülne.
mintha a súly is több lenne, a felelősség, de több az ellenpólus is, nem mondom, szuper jó érzés!
Eljutottam már arra a szintre, mikor eleget aggódtam, sírtam, és szomorkodtam a gondjaimon, és elgondolkodtam vajon miért kapom mindezt?
Néha úgy érzem összeroppanok, de valahogy mindig kiderül hogy tökéletesen rugalmas vagyok és - sokszor segítséggel ugyan, de - mindig viszem tovább azt amiben hiszek.
Nem teszem le egy pillanatra sem!
Talán néha úgy tűnik hogy átadtam magam a negatív erőknek, áramlatoknak, talán magam előtt is úgy tűnik hogy nem bírom tovább, de aztán jön valami, akár egy ember, vagy egy szó, valami aprócska, vagy épp különleges eget rengető dolog, érzés, jel, és rögtön tudom KI vagyok.
Rögtön tudom, hogy ami rossz és fáj az illúzió. ahogy az is hogy valamit elveszthetek.
Ez persze megintcsak nem egyenlő azzal hogy ezentúl tojok a világra, hagyom hogy szétszedjenek, és csak úgy átadom ezeknek az erőknek azt amim van.
Vannak kikerülhetetlen történések, és vannak elkerülhetők.
Vannak amikre érdemes odafigyelni, az üzenetükre, amit megélés által kaphat meg az ember. És vannak amik lényegtelenek.
Ezt is megtanultam...
Rengeteg lényegtelen, semmit sem érő dologgal foglalkoztam.
Szanaszét apróztam magam, ennek most vége.
(hmm mikor kimondom valamiről hogy most "vége" és ennyi volt, az nem azt jelenti hogy többé nem csinálom... úgy vettem észre ilyenkor juszt is visszajön az a helyzet, és kipróbálja az állításomat :-)
inkább úgy értem a "végé"-t, hogy szép lassan ritkul, majd végleg elhagyom ezt a szokást.. szinte leszoktatom magam.)
Nemrég jött egy felismerés is, mikor álltam az egyik buszmegállóban.
A harc eldőlt már rég.
Világos és sötét között.
Mert hiszen az Édenkertben ki teremtette vajon a kígyót, ha mindent Isten teremtett?
No jó, Nikit hívja a Föld :-)))
Nagyon érzem hogy itt kell elrendeznem most fizikailag sokmindent ahhoz hogy továbbléphessek, hogy ne legyen már probléma ezekkel a dolgokkal.
Azt is tudom ezek a tapasztalatok kincset érnek, és sem pénzért sem másért nem megvásárolhatók, kerülő úton nem megszerezhetők.
Az az érdekes, hogy konkrétan nem igyekszem annyira emelkedni, kevésszer olvasok ezotériáról cikkeket (csak a Csillagmagon, vagy a Csillagtitkokon), mert most a hétköznapinak mondott emberektől többet tanulok mint bármilyen olvasmányból!
A hétköznapi persze egy felületes gyűjtőnév csak, hiszen senki sem hétköznapi ;-))
Nem tudom igazából más hogy van vele, - persze azért nyomon követem a történéseket, de hogy kiben mi játszódik le... és van-e párhuzam azt nem tudom biztosan - de számomra ez az időszak nagyon intenzív, felemelő és iszonyú erejű.
...mintha a szakadék szélén egy lovat fognának vissza láthatatlan gyeplővel, aki pedig mindenáron menne előre, szemében a fény, az örök forrás tükröződik, mégis... még idő kell hogy kinőjenek teljesen a szárnyai.
hogy átrepüljön a szakadék felett.
Addig küszköd, nekifeszül, elenged, lefekszik, föláll, dobbant, jobbra-balra dobog a patájával, néha még bedühödik de már legalább látja a fényt.
És tudja hogy megéri várni, mert a sietségnek nincs értelme. :-)
Valahogy így tudnám jellemezni a mostani érzésemet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)