A hétvége

Ejha szinte egész hétvégén itthon se voltam :) Csak szombat délelőtt..
Most hétfő van ugye :) és Hangdaláról tartok hazafelé.
Hugicámnak nem sikerült a rendőrtisztire a felvételi sajnos.
Pedig tegnap is futottunk 2 km-t a csajokkal :) És jól bírta. Szerintem nagyon ráizgult a gyakorlatra, hogy úgyse fog sikerülni.
Azt hiszem benne is nagyon mélyen bevésődött ez a program, hogy béna, hogy mások hú de jók satöbbi...
A teste bírta volna, csak az agya mondott fel. És az önbizalma...
Na nem gond, majd jövőre sikerül neki, úgy tűnik ez volt az útja most.

Ez a Hangdala nagyon fel tud hozni rejtett dolgokat. Folyton szembesít a rejtegetett érzéseimmel, gondolataimmal.
Komolyan nehezen bírom ha nem tartanak különlegesnek. Egy részről.
Másrészről jó ez így hiszen mindenki különleges. Szóval miért lennék én -ebb?
:) logikus kérdés.
Talán elvárom másoktól hogy figyeljenek rám, (de persze ne túl nagyon), ahelyett hogy belülre figyelnék.
Pedig az lenne a lényeg. A dal mindig szívből szóljon! Ez a lényeg.

Néha annyira érzem azt akit szeretek. Azt is hogy mennyire szeretem. (L)
Néha pedig lázadozom a sorsom ellen (ez úgy általában), de persze egyre kevesebb harcikedvvel.
Igazából amit Huginak tanácsoltam, azt én sem tudom megtenni. Jó kis tanács.
Hogy ne figyeljen kifelé, azt mondtam neki, a felvételihez.
Mikor hallottam, más így meg úgy de sikeres lett és milyen jól tud énekelni, szinte összementem picire régen, most talán ennyire nem reagálok intenzíven, de az önbizalmam és a bizalom a gondviselés, a sorsom irányában meginog...

Ilyenkor, 26 évesen, megint félszeg kamasz leszek valahol és nem tudom mit keresek ezen a világon, megint nem látom a kiutat.
Máskor pedig az angyalok szemével látom a végtelen lehetőségeket a világban.
Mert hisz az van, végtelen sok lehetőség, esély, remény és alkalom hogy jó irányba változtassunk az életünkön.
Úgyhogy rábízom magam a gondviselésre ismét, hó végéig.

Néha úgy érzem mások mennyit segítenek nekem, én meg semmit sem adok, mert nincs semmim amit adhatnék. :(
Alig van pénzem, persze valami rejtélyes módon mindig kijövök belőle..
Én sem tudom hogyan :) Ha számot kéne adni nem menne...

A hit a fontos, magunkban, az értékességünkben, abban hogy egy nagy egység részei vagyunk, és mindig hasznos, építő és jó az amit teszünk, vagy alkotunk, vagy az épp hogy "csak vagyunk" :)

Ahogy sétáltam hazafelé a 39es megállójából, a fűszerszagú esti csöndben, volt időm elmerengeni dolgokon.
Jó hangja volt a cipőmnek ahogy ritmusosan kopogott a köveken. :)
Minden létező igazi természete a szépség és a szeretet.
Ezért tűnik olyan zordnak és álomszerű szörnyűségnek, ha valami tragédia történik vagy trauma ér bennünket.

Nahh, sikeresen hazaértem. Fő a rizs, a számban meg egy kiskanál édesharmat mézzel írok most :))))
Nyami:))
A szombati Sakura-ünnepen vette nekem Csabi, az ELTE füvészkertjében.
Jó volt amúgy nagyon az ünnep, csak az a füvészkert eléggé el van hanyagolva. Pedig sokmindent ki lehetne hozni belőle...
Csabival is jól elvoltunk, beszélgettünk teázgattunk, fotóztunk meg ilyesmi:)

Az édesharmat mézről egyébként annyit mondtak hogy úgy készítik a méhek hogy azt a harmatszerű édes cseppet gyűjtik amit ha egy bogár megszúr egy növényt, akkor jelenik meg a növényen.
Sok benne az ásványi anyag ezért sötétebb az átlag méz-színnél, inkább sötétbarnás a színe.
Ahh nagyon-nagyon finom:)))

Most szép lassan megyek aludni:) Jóéjt!!:))