2010. szeptember 4., szombat

Csodás álmok jönnek



fantasztikus film... és jó zenét tettek alá ;-))
(Elton John - The one)

2010. szeptember 3., péntek

Repülünk!



Two steps from hell, jó zenét csinál :-)

Viccek :-)

A juhász
Élt egy juhász a hegyekben, aki még soha nem járt a városban. Egyszer elhatározta hogy lemegy és körülnéz, amikor leért a hegyről meglátott két fényes csíkot (a vonat sínt) közzé állt és elindult, meghalott egy fütyülő hangot és még füstölt is! Mondja: jó nagy állat leütöm! A vonat elütötte, kórházba került, hazament és ücsörgött a fotelben törött lábbal. A felesége teát főz neki, a vízforraló elkezd gőzölni és sípolni, gyorsan felugrik és leüti, össze-vissza tapossa és veri. Kérdi a felesége: Hát te mit csinálsz? Válaszol: Most kell agyonütni, míg kicsi, ha nagy már lesz nem bírunk vele!

Zsidó mikulás
- Jaj, de szép ez a csizma! - mondta a zsidó mikulás, és besöpörte a zsákjába.

XDDDDD

Ingyen munka
Két ügyvezető igazgató beszélget:
- Te fizetsz az embereidnek?
- Én nem.
- Én sem. És bejárnak?
- Be.
- Az enyémek is. Te, nem kéne ezektől belépődíjat szedni ...?

Óvatosság
A rendőrök vizsgáznak. Bemegy az első, elétesznek egy profilképet, amin oldalról van az arc fényképezve, és kérik, hogy sorolja fel az ismertetőjeleit.
- Fekete göndör haj és egy füle van.
Azonnal kirúgják. Bemegy a másik is, neki is ugyanaz a feladata.
- Széles száj és egy füle van.
Öt is kirúgják. Mikor megy ki az ajtón, a harmadik jelentkezőnek odasúgja, hogy csak azt ne mondja, hogy egy füle van, mert akkor megbuktatják. Bemegy ő is, a feladat ugyanaz.
- Széles száj és kontaktlencsét visel.
- Bravó, bravó, ilyen rendőr kell nekünk! Most már csak azt árulja el, hogy miképpen jött rá a kontaktlencsére?
- Nagyon egyszerű volt, ugyanis akinek egy füle van, az nem tudsz szemüveget hordani.

Anyós látogatóban

Az anyós meglátogatja a fiatal házasokat. Becsönget. Az ifjú férj nyitja az ajtót. Anyós:
- Nem haragszol kis szívem, ha itt maradok egy pár napig?
Férj:
- Felőlem maradjon ott - és becsukja az ajtót.

:-DDDD

Halál után

Két jó barát parázs vitákat folytat, mivel egyikük katolikus lévén a túlvilágban, a másik buddhistaként a lélekvándorlásban hisz.
Végül megegyeznek, hogy amelyikük előbb hal meg, tüstént tudatja, melyiküknek volt igaza.
A katolikus hal meg előbb, s egyik éjszaka meg is jelenik barátja álmában.
- No mesélj, mi van, mi történt? - kérdezi a buddhista.
- Hát kérlek, reggel felkelünk, kimegyünk egy csodálatos, napsütötte rétre. Szeretkezünk, reggelizünk, szeretkezünk, tízóraizunk, szeretkezünk, ebédelünk, szeretkezünk, uzsonnázunk, szeretkezünk, vacsorázunk, szeretkezünk, aztán alszunk, és másnap ugyanígy folytatjuk.
- Ó, hát akkor mégis neked lett igazad, van túlvilág, s te a paradicsomba kerültél!
- A faszt! Neked lett igazad: a Gödöllői Állami Gazdaságban vagyok baknyúl...

Jónás
-Mit mondanak be a bibliai hangosbemondóba?
-Jónást várják a halban!

:-)) áu.

Molyok
-Mit énekelnek a molyok a szekrényben?
-Eddablúzt...

Teniszező
-Hogyan hal meg a teniszező?
-Megáll benne az ütő.

Nyelvi meghatározás
A kisgyerek izgatottan jön haza az iskolából:
- Anyuci, tudod mi vagyok én?
- Nem kisfiam.
- Személyes névmás.

:-))))

2010. szeptember 2., csütörtök

:-)

Mára már teljesen jól vagyok :-)
Tegnap meló közben sokat hülyültünk a kolleganőmmel, szinte végignevettük a délutánt.
Így azért jó dolgozni ;-)
Este Csabihoz mentem át, akinek áldom a kezeit, mert nagyon jól kimasszírozta a hátamból a feszültséget, utólag is nagyon köszönöm!!!
Öcsémnek szóltam mikor hazaértem, hogy tegye be a fejhallgatót, meg átváltottam kisvillanyra a szobájában, és totál kedves volt.
Maradt egy gundel palim, amit nekiadtam, csokiöntettel, lehet az is nyomott a latban :-)
Éjjel néha felébredtem arra hogy mocorgás van és nehéz néhol a takaró, a cicák gömbölyödtek rajta :-))) Szóval jót aludtam.

Ja és volt egy nagyon érdekes élményem még a nap folyamán :-)
Találkoztam egy sráccal a 86-oson, munkából hazafelé menet.
Vízkék szeme volt és természetes vörös haja.
Nem volt rajta semmi extra, de összenéztünk a tömeg fölött és legalább 10 másodpercig bámultuk egymás.
2x is.
Nem tudtam elkapni a szemem egyszerűen.
Elég zavarbaejtő lett később.
Olyan érzés volt mintha egy legjobb baráttal vagy lelki testvérrel, játszópajtással találkoztam volna.
Rögtön jókedvem lett, annyira hogy alig tudtam félrenézni, úgy rámjött a nevethetnék...
És rá is :-)
már néztünk mindenhova.
Én 3x elvigyorodtam, de legszívesebben teljes szívből ránevettem volna.
Olyan mindent látó tengerszínű szeme-lelke volt. Jelentés úszott benne (legalábbis számomra biztosan).
Talán Atlantiszból ismerem, ez a gondolat jött később.
Leszállt kettővel előttem, de utána sokáig nagyon jó kedvem volt :-)
Már volt egy ilyen esetem két éve, akkor egy 40 körüli pasival néztünk így össze a villamoson és mindkettőnket elkapott a röhögőgörcs :-D
Pedig nem néztünk ki rosszul szerintem.
Elég kínos volt :-)))

egy kedvenc Csáth Géza novellám...

http://olvasokucko.tvn.hu/main.php?do=olvas&konyv=121

*

kicsi töredékek

Ma vettem melóba menet Kemencés lángost :-)
Annyira fincsi volt, el is majszoltam a héven.
Sajtos-tejfölös, egy-két szalonnadarabbal, olyan szabadság íze volt.
meg számomra különleges, még sose ettem olyat :-P


Az új kollegával Ádámmal ebédeltem, nagyon aranyos srác , csak kicsit zárkózott.
Nem mondom a spenót egyáltalán nem volt spenótízű, nem finoman csinálják... többet nem is fogok enni.

Még tegnap este ittam egy nagyon jó kis itókát, most jutott csak eszembe...
Mivel ideges voltam főztem egy tömény teát, citromfűből, tettem bele mézet, és felöntöttem meleg tejjel.
Nekem mindig be szokott jönni... lenyugtat (persze hagyni kell hatni :-))
Igazi boszi-ital :-)

véres gyökerek

Tegnap ültem Húgommal az ágyon, nagyban pakoltuk a ruhákat a családnak vidékre.
Illetve akkor már csak Húg pakolta.
én meg bambultam magam elé:
-Hűg, szerinted normális, hogy meg tudnám fojtani Öcsémet egy kanál vízben?
-Nem, nem normális.
-Szerintem sem. De most mit csináljak vele?
-Nem tudom. Talán fáradt vagy és apu is felhúzott.
-Ja, lehet.

most aztán sikerül a bűntudat és az önsanyargatás mocsarában dagonyáznom.
lehet hamarosan shrekné leszek :-)
remek kilátás.

úgy érzem az olyan érzések és viselkedés mint amiket az utóbbi két napban éreztem, csináltam, nem méltók ahhoz aki igazán vagyok.
mégsem tudtam magamban tartani. nem tudtam hallgatni és bölcsen megválogatni a szavaimat.
csak úgy lőttem kifelé a nyilakat mintha dartsoznék.
és sok nyíl ment ki szavak nélkül is, de egyszerűen nem tudtam mit csinálni...
tegnap nem is beszéltem öcsémmel mert ... úgy éreztem hogy meg tudnám fojtani.
hogy miért? jó kérdés...
igazából a legdurvább érzelmi fertőket is átéltem.. és valahogy undorodom hozzájuk nyúlni, beszélni is nehéz róluk.
valahol szégyellem. jön egy olyan mondat is hogy "na, Te a nagy szereteteddel meg egységtudatoddal, meg így változás, úgy jobb világ, és erre ezt érzed??"
Menten ásd be magad a földbe, mert cseppet se vagy jobb mint azok akiket esetleg elítélsz.
Ebben mondjuk van igazság... tényleg nem vagyok jobb.

Mások is éreztek már ilyen cifrákat, sok történet van az irodalomban, filmekben, ahol pont ilyen mély, eltemetett érzéseket dolgoznak fel, vagy épp az elfojtásának következményeit mesélik el, mikor sikerült kitörnie...
Mégis valahogy elvárnám hogy az ilyesmit ki tudjam kerülni.

:-)
Néha olyan jókat mosolygok magamon.
Általában egy-két napig morgolódom belül, tudom mit kéne csinálni mégsem teszem.
Aztán rájövök gyorsan hogy ez nekem nem jó és nem visz előre, és ilyenkor simán meg is történik az aminek ott a helye és ideje.
Mára tudtam valamelyest beazonosítani, mi ennek az egésznek a gyökere.
Egyszerűen az, hogy ha az ember talál magában valami "csúnyát", ami szerinte megvetendő, elítélendő, szégyellnivaló.... talán elsőre túl nehéz ránézni, nem hogy hozzányúlni, kibogozni, megtisztítani és meggyógyítani.
Az egyszerűen képtelenségnek tűnik.
Aztán valahogy jön az azonosítás, "ez vagyok én". Minden jó tulajdonság eltörpül, és marad az hogy úristen, én ilyet hordozok? ez totál gusztustalan... szinten aluli, undorító.
De mindez én vagyok. (hihetem)
Elítélendő... koszos, szinten aluli.
És mivel befelé nem bírok ilyenkor fordulni, nem akarok ránézni arra a fertelemre, ezért kifelé keresek okot, miért is vagyok olyan amilyen.
Mert ő szemét volt, meg rendetlen, meg ilyen meg olyan.
(nem kizárt hogy tényleg nem szép a cselekedet amit valaki tesz, de a rá adott reakció nincs vele arányban)
És ahogy elkezdek másokat okolni, hibát keresni, ezzel együtt jön hogy elkezdem nem szeretni magam.
Minden amit másokra mondok, vagy amit másokról gondolok, és negatív, engem is a sárba nyom.
Ráadásul megjelenik a kedves bűntudat, és önostorozás.
Meg is van a kényszerbetegségek egyik alapja, amire fel lehet azokat építeni.

És a nagy kérdés... ha az ember már annyira mélyre temette az igazi önmagát, mondjuk évek szennyét pakolta rá... akkor hogy kezdjen neki a lebontásnak?
Már az első pár mozdulat is fáj, mintha a sár rászáradt volna a bőrére, és csak azzal együtt jönne le.
Szinte meghámozza magát... lelkileg.
Nagyon nem kellemes... én csak kis ideig játszottam ezt, de így se egy élmény felkutatni ezeknek a rossz érzéseknek a gyökerét, megtisztítani és változtatni rajta.
Pedig egyszer el kell kezdeni.
Hiába tudom hogy nem igazak, hogy nem léteznek, valamiért mégis az útban állnak, és akadályozzák a továbbhaladást.

Az önostorozás és önbüntetés nem segít. Sőt.
Ha magamat bántom akár fizikailag akár lelkileg, másokat is bántok vele.
Beindítok tudattalan mechanizmusokat, és az irányítás - úgy tűnik - kifolyik a kezemből.
Nekem ez olyan érzés mintha szürke rémálomban lebegnék, a kedvem is rosszabb, erőm sem nagyon van ilyenkor, és csodálkozom miért nem jó semmi, és miért nem találok örömöt az életemben.
Ekkor felkapja a fejét, és lendületbe jön a nagy hazudozó : "Hamis amit eddig mondtál, nem is vagy olyan", "Te akarsz jobb életed, nézd már meg magad?!", "Mit tettél másokkal? nem vagy méltó arra hogy szeressenek."
Tudom hogy nem igaz.


Tudom hogy csak a tudatkontroll eszköze ami belülről működik, és felismerésekre, haladásra sarkall.
hogy ezt más mondja vagy én belül? Nem sok különbség van.
Bár talán mégis szokott lenni eltérés.
Ilyen állapotban magam felé nem fordulok, és amúgyis befogom a fülem.
Ha pedig más mondja, csodálkozom, sokk-szerűen ér, és védekezni kezdek. Ki hogy csinálja, attól függ mekkora károkat tud csinálni másokban.

Pedig ők csak üzeneteket közvetítenek.
Mégis ilyenkor nem a magunk oldalát nézzük. Nem azt a rövid lényeget, amit számunkra az üzenet jelenthet, és amiből tanulhatunk.
Hanem kihelyezzük a súlypontot, a másikra, kívülre, "biztos azért mondta, hogy", "ő a hibás", "felül akar kerekedni, ezt nem hagyhatom".

Okot mindig lehet találni a támadásra, és általában meg is történik.
Onnantól pedig már csak labdapasszolgatás van, és senki sem akarja letenni a fegyvert.

Azt hiszem most leállok egy kicsit...

Ha jön majd a megoldás, folytatom. :-))




2010. szeptember 1., szerda


A válasz

Megbocsátás

Mária Magdolna


A válasz a kérdésedre az, hogy hagyj fel a nehezteléssel, ne ítélkezz és ne haragudj. Máris tudod, kinek vagy minek kell megbocsátanod, hisz azonnal ez jutott az eszedbe. Magát a tettet nem muszáj elnézni, a kártyalap mégis arra int, hogy tisztulj meg annak a haragnak a mérgeitől, amelyet valaki vagy valami iránt érzel. A haragtartás csak téged bánt, nem azt, akinek nem tudsz megbocsátani.

Csodálatos új fejezet vár rád az életben, és a megbocsátás az erre való felkészülés része. Frissítő, üdítő szeretetáradat ez, amely kívül-belül gyógyít és tisztít. Erőt, kitartást és önbecsülést ad, felszabadít, hogy önmagad lehess. Hívd segítségül Mária Magdolnát, hogy meg tudj bocsátani, és neked is megbocsássanak.
Így léphetsz csak tovább, így válnak valóra álmaid..

kedves nevelőapu...

milyen egy utolsó, szemét, grrrrr.....
mindjárt felrobbanok.
apámat kiengedik pénteken a kórházból és most felhívott egy máltais ember, meg apám is, hogy aludhat-e nálunk pár napig megint.
mondtam megbeszélem tesóimmal.
erre elkezdti magát sajnáltatni, meg hogy bennem annyi sincs hogy odafogadjam, és vele mindig ezt csinálták az egész életében, most meg én is.
úgy fölment a pumpám, hogy nagyon megmondtam neki a frankót.
elegem van belőle meg az undorító érzelmi zsarolásából, azt hiszi hogy majd ezáltal eléri a célját?
elhiszem hogy szar, át tudom érezni a helyzetét, de engem nem fog lerántani.
unom hogy folyton kész helyzet elé állítanak, és ha nemet mondok még én vagyok a szívtelen szemétláda.
hát akkor számukra az leszek, na bumm.
külön érdekes figyelni azt a körmönfont fogalmazást, meg a hátulróljövős ígéret-kicsalásokat.
hogy az az érzésem van teljesen hülyére vesz.
és nem csak ez, hanem el akar venni, kapni akar, az se érdekli ha közben más beleroppan, akkoris húzná amíg lehet.
pedig szívesen segítek ha tudok, de amikor valaki csak a vérem akarja szívni azt nem engedem.
és pont.

az a gond, hogy akármennyi energiát, kedvet, pénzt, időt fektettünk abba hogy visszahozzuk az életkedvét, nem hatott, vagy csak ideiglenesen.
ha úgy jönne, hogy látnám rajta, szeretne változtatni, akkor tudnék segíteni, de így...
... hogy csak egy hely kell neki ahol alhat, amúgy meg folytatná amit elkezdett.
és igazából most hogy belegondolok a legnagyobb önzőség amit csinál.
mert rákényszerítene minket hogy nyomorogjunk.
őt nem érdekelné, hogy Húgommal egy ágyba kényszerülnénk, nem férnek el a cuccaink, személyes szféra nulla (amitől be tudok kattanni...), én fizetnék mindent meg a kaját a gyerekek, nem nem nem és nem.
Ezt nem engedem.
Neki csak az a lényeg hogy a "gyerekei közelében legyen". Hogy a "gyerekek" hogy érzik magukat az úgy tűnik mellékes...
Fogalmam sincs hány kör van még hátra, de amíg jónak látom tartom az állást, akármivel is próbálkozik.
Nem egyszerű jót gondolni róla, most per pillanat nem is vagyok rá képes.
Azt viszont észrevehette volna hogy érzelmi zsarolással nem ér el semmit...
Tényleg bánt hogy ilyeneket gondolok róla de ez van. Ezt érzem...

2010. augusztus 31., kedd

itt van az ősz...


... jönnek a SZÍNEK!!!:-))

2010. augusztus 30., hétfő

régi vs új

Most egy olyan időszakot élünk, mikor fél lábbal már az "új"-ban vagyunk.
Aki meglovagolta ezeket az áramlatokat amik tavasztól érkeztek az életünkbe, annak élete valamelyik - vagy akár több - területe gyökeresen átalakult.

Ez még nem teljesen fejeződött be, hiszen nem rövid folyamatról van szó, ezek mélyreható változások.

Sokunkban küzd még valahol egyre belsőbb régiókban a régi az újjal.

Ez lehet egy elképzelés, döntés, társadalmi, erkölcsi, jónak hitt normák, megszokások, kényelemvágy, vagy bármi más.
Ami felett eljárt az idő, el kell engednünk.
ez nem azt jelenti hogy elveszítünk bármit is.
Sokszor lehet olvasni, hogy ahhoz hogy valami új szülessen, a réginek meg kell halnia.
Ezt lehet úgy is venni hogy meghal valami ami eddig fontos volt, veszteség, ennyi kész pont vége.
Vagy lehet úgy is, hogy a halál csak egy átalakulás, egy kapu, nem veszteség és vég!
A halál csak lehetőséget ad arra, hogy egy új szülessen, és hogy mi halhat meg?
Az ami már nem életképes, az álcák, az ego-játszmák, a kiüresedett formák, minden olyan ami nem igazi, amik nem mi vagyunk igazából.

Ami fontos, az átmenekítődik.

Én személy szerint hiszek abban, hogy az embereket nem kell ilyenkor ellökni, ha úgy tűnik nem akarnak átjönni az újba.
Ez nem fekete-fehér. De ha az is, még a legfeketébből is lehet fehér ha úgy dönt, hiszen alapvetően mindenkiben Isten lakik!
Aki nem szeretne változni, még tapasztalni akarja az egó világát, az egyszerűen más utat választ, egy ideig még látjuk, majd eltűnik, elválnak útjaink.
Erőszakkal senkit se lökhetünk el, mert az megint karmát csinál, és nekünk se jó érzés.
Ha segítenünk kell neki segíthetünk, de helyette nem tehetünk meg semmit!

Amit tanultam az utóbbi időben...
Az a csapatjáték, nem a szóló.
Megosztjuk a feladatokat. Megbízunk másban annyira hogy engedjük hogy segítsen.
Hatalmas energia van ám ebben...
Igazából sose voltam jó csapatjátékos. A többiek sokszor csak arra kellettek, hogy felül tudjon az egóm kerekedni rajtuk. Vagy így vagy úgy.

Pedig egyszerűen megélénkül minden, ha mást is egyenlőnek kezelünk, másnak is juthat a dicsfényből, a siker érzéséből, ha nem kívülállóként kezeljük, nem egy bábként bánunk vele, hanem egyenrangú partnerként.
A testvéreimnél vettem ezt észre nagyon, és bennt a munkahelyen is.
Hála az égnek olyan emberekkel kerültem kapcsolatba így, akik bizony keményen tanítottak.
Az eredmény mégis csodálatos lett!
Amíg az egómtól és saját nagyságomtól felpuffadva magamra vállaltam mindent, azt hittem én vagyok a főnök, az uralkodó, a felelősségteljes személy, akinek vinni kell a hátán mindent, addig csak a feszültség gyűlt.
Mikor a rossz érzésem már az egeket verte, és már a sírás se hozott megkönnyebbülést, ezt valahogy sikerült észrevenni, feloldani, megbeszélni.
És megváltozott.
Ha jól sikerül valami, dicséretet adunk-kapunk, ha nem jól sikerül, akkor sincs semmi para, de legközelebb jobban figyeljünk oda!


(az ember fontos nem a tárgyak.
úgy érzem egyetlen tárgyam elvesztése miatt sem vágnám pofon a testvéremet.
annyit valahogy nem érnek a dolgok.)
Nem mondom néha azért tudok mérges lenni, de már egyre többször a cselekedetre inkább, nem az emberre.

Csoportszinten hozott emelkedést ez a változás, ami mind a négyünk életére kihatott.
Persze ebben mindenki partner volt.
Én leadtam abból az elképzelésemből hogy güriznem kell reggeltől -estig, és panaszkodnom hogy nincs semmire időm, mindenben hibát találnom, mert a korábbi állapotokhoz képest nagyobb rendetlenség van.

Na bumm.

Tesómék pedig összeszedték magukat, maguktól megcsinálják azokat a munkákat otthon, amiket eddig hagytak úszni, úgy, hogy közben tudnak élni, és intézni a saját kis dolgaikat.
Melyik jobb, partnerként kezelni másokat, akikkel egy csapatban dolgozunk, vagy elkülönült létezőként, elutasítva, ellökve mélyen belül?

A régi nagyrészt meghalt... vagyis átalakult.
Isten tudatában semmi sincs elveszve. A fájdalmas veszteség, a vég, egy hazugság.
Az energia se vész el csak átalakul :-)

Egyet jó ha megtanul az ember, önmagát uralni úgy hogy lemond az irányítás illúziójáról.

Akkor a változás csak egy újabb hullám lesz amin szörfölhet, előnyeit és tanítását magához véve, és másokkal megosztva.




valahol egy pszichopata bőre alatt

azt hiszem most a hétvégén túlhajtottam magam.
ma meg 8-ra jöttem, félhulla vagyok :-)
mostanában az idő annyira nem tud befolyásolni, mert ha bennem süt a nap, nem kell hogy kívül is süssön. :-)
azért mégis jobban szeretem a napos időt... de van ilyen is, mint a mai borongós.
volt egy időszakom, mikor az Üvöltő szelek-mániám volt, imádtam a depis és halálról szóló zenéket, tetszett a "beszürkülés", mert abban el lehetett bújni.
Pont a napsütést nem szerettem, depis hangulatomhoz jobban passzolt a szürke ég és a sok felhő.

Szerencsére ez már a múlté.
Ha az emberben nem süt a szellemi nap fénye, nem kap energiát a szeretetből, a bőségből, akkor elveszettnek, életképtelennek érezheti magát.
Ilyen voltam. Nagyon sokáig.
Semmi sem sikerült és mindig azonnal feladtam. Nem bírtam harcolni a szüleimmel, főként Anyuval, mert bár belekényszerített a harcba, mindig ő akart nyerni.
Így egy idő után vagy nem harcoltam, és hagytam hogy a kudarc elhatalmasodjon rajtam, vagy úgy vágtam vissza hogy az maradandó nyomot hagyjon. (ez nagyon ritka volt...)
Tudtam, éreztem mi a gyenge pont, most is tudom.
Csak sosem volt szívem úgy istenigazából beleszúrni.
Mégis meg kellett tanulni az önvédelmet, mert én is érek annyit mint mások.
Még akkor is, ha látszólag ő az erősebb, de csak azért mert olyan eszközökhöz nyúl amikhez én nem akarok.
Mindegy, már ez is a múlté, csak úgy eszembe jutott...
Végig minden piszkálódás, kötekedés, talán a játszmákon túl azt a célt szolgálta, hogy megtanítson megvédeni magam, hogy ráébredjek az értékeimre, és merjem ezeket felvállalni, a világnak megmutatni.
Mégis, éveken át szenvedtem miattuk, pont fordított hatást értek el, egyre jobban bezárkóztam.

Most pedig.... megerősödtem annyira, hogy tudok legalább már beszélni a mély érzéseimről.
A könnyeimet néha még szégyellem. Nem azért mert félek hogy gyengének látnak... hanem azért mert nem akarok senkit terhelni a gondjaimmal.
És egy síró emberre mindig odafigyelnek...
Megfigyeltem hogy a könnyek sokmindent elő tudnak hozni más emberekből. Van aki azonnal megváltozik és ha eddig piszkálódott, leveszi ezt az álarcát és azonnal kiárad a lelke, vigasztalja a síró társát.
Van akinek teljesen mindegy, kicsoda, micsoda a másik odamegy és próbál segíteni.
Van aki felszívja magát, "olcsó trükk hogy megenyhüljek"-mondja, valószínűleg nem egy érzelmi zsarolást élt már át, ezeknek az emlékétől kapcsol be nála az azonnali elzárkózás mechanizmusa.
De az is lehet, hogy mások figyelméért könyörög minden pillanatban, úgy kívánja mint szomjazó a vizet, és úgy érzi valaki elveszi a szája elől a vizeskancsót. (a gaz :-))
Átéltem már olyat is, mikor nem kicsit sírtam, őszintén, tényleg, a lelkem kiadta a feszültséget, akivel együtt voltam pedig még agresszívabb és hidegebb lett.
Tetszett neki hogy uralkodhat, és méginkább olyanokat mondott amitől jobban kellett sírni.
Ez kicsi szado-mazora hajaz :-)
És még a nyíltan /verzeket ítélik el... hmm hmm. :-)

Mindig oda lyukadok ki, hogy elítéljük a nyíltan perverzeket, nimfomániásokat, ferde hajlamúakat, szado-mazochistákat és gyerekekkel erőszakoskodókat.
Nem azt mondom hogy ezek normális dolgok, és hú de szép a világ miattuk.
De azzal hogy sokan elítélik, megvetik, gyűlölik az ilyesmit képviselő embereket, nem csak ott tartja őket abban az állapotban ahol vannak, gyógyulásra esélyt se adva, hanem egyben vallomás is.
Hogy érezhet egy ember akit gyűlölnek azért amivé tették, amivé engedte hogy tegyék, mert gyenge volt, és most bűntudata van, de változtatni lehet már nem érzi hogy tudna.
Gyűlölik, megvetik, utolsó undorító szemétládának tartják, egy emberi féregnek akit el kell taposni.
Azt hiszem ha mindenhol gyűlöletet látnék az emberek szemében velem kapcsolatban, egy idő után, sok lelki szenvedés után tennék róla hogy legyen okuk gyűlölni, már úgyis mindegy, alapból utálnak, ha még jobban utálnak már meg se kottyan, ezért inkább egyre kegyetlenebb leszek.
Leverem a fájdalmam az ártatlanokon, mert olyan undorítóan tiszták, mert az lengi őket körbe hogy mások szeretik őket. Amit én sose kaphatok meg. Mert egy aljas féreg vagyok.
Ezért én meggyűlölöm őket, és vadászni fogok rájuk mert szúrják a szemem.
Elviselhetetlenül fáj a boldogságuk.
Még ilyenkor is képes működni a lelkiismeret, de már az ego eszköze lesz, arra hogy még mélyebbre taszítsa a szerencsétlent.
És aki szeretni próbálja? Első felindulásában megölheti. Csak úgy agyoncsapja, mikor felpattan a láda teteje, mint Pandora szelencéje.
Elsőként nem a jó dolgok fognak felszínre jönni.

ezt most nem tudom miért írtam :-)
csak úgy beleképzeltem magam egy beteg pszichopata bőrébe...

Nem állnék neki analizálni, ha megtámadna, akkor sem, ha mást támadna meg.
Ha a cselekvés ideje van, cselekedni kell.
Az agyalás emberéletet követelhet.

Visszakanyarodva... hogy vallomás, az azt jelenti, talán az emberben valahol mélyen eldugva ott van a vágy hogy bántsa a kisebbet, ahogy őt bántották mikor kicsi volt.
Valahol ott van, hogy mások fájdalmát akarja nézni, ahogy az övét nézték és nevettek rajta.
Vannak ilyen tudattalan patakok, amik ha felduzzadnak, elönthetik az elmét, és olyan cselekedetekre ragadhatják az ember amiken később csodálkozik hogy ezt vajon ki csinálta?
És ez csak egy példa.
Ha tudatosan gyilkol, vagy bánt másokat, akkor valamit magában szeretne elpusztítani.

Sokszor az ilyesmi egy bolhacsípésnek tűnik a kívülálló szemében, egy nüansznak, semmiségnek.
Talán számára az is. Nem vagyunk egyformák...
Talán tényleg csak egy apró bolhacsípés.
De nem mindegy, hogy az ember karján van, vagy a szemében.

*

2010. augusztus 29., vasárnap

győz elem

Ki az igazi győztes?

Jónéhány évvel ezelőtt a Seattle-i paralimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jónéhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult...mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet. Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.

:-)

Have you ever really loved a woman?



Vagyis szerettél-e valaha egy nőt igazán?
Bryan Adams-től.

Don Juan de Marco zenéje :)

"-Don Juan! Ez az ifjú hölgy, Dona Ana bizonyára különleges teremtés. Szeretnék többet hallani róla!
-Sosem találkozott még olyan nővel, aki szerelemre gyújtja? Míg minden érzéket betölti a lényével, belélegzi, érzi az ízét, látja szemében a születendő gyemekeit, és tudja, hogy a szíve végre otthonra lelt. Vele kezdődik az élete, és nélküle, véget kell, hogy érjen.
-Egy pillanatig se kétlem, hogy egy ilyen szerelem elvesztése nagy fájdalmat okozhat, de miért mond le a reményről? Miért dob el magától mindent?
Ne feledje barátom, hogy a szerelmének ereje, Don Juan szerelmének ereje örök, senki vissza nem utasíthatja."
"ha valakit leküldenek egy hídról 100-zal, az nem engedi be a boldogságot alapos motozás nélkül".

/Vanília égbolt/

Vanília égbolt


Hűaztagagya. mucho gusto grande extasia emocionale fantasia de la vida :-D
Háp-háp.
Megnéztük Hugival a tegnap este elkezdett Vanília égbolt c. filmet....
Ez most a reklám helye.
Nem piskóta.... annyira, hogy most is csak hápogni tudok.
Azt hittük valami nyálas film, némi pszichológiával és tudathasadással, "megöltem valakit de nem emlékszem"-történettel, erre csinál egy csavart, fog egy hatalmas fehér kanalat és belemeríti az emberi élet habjaiba, fájdalmaiba, keserédes hullámaiba.
olyan hatással volt rám, hogy most is csak bámulok ki a fejemből....
Nem semmi a rendező - sem. Gondolom a nőt se véletlenül hívják Sophiának.
Éber álom - nyisd ki a szemed. Brrrr.... fantasztikus!

http://www.youtube.com/watch?v=CHtF8PADoN0

szép vers

Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,
szívenütő és vonzó rettegéssel,
mint óvatos sün alvó viperához.
- Nem, nem, bocsáss meg, kedves! Nem tudom,
miért gyötör ma ily hisztérikus
és gyáva vágy, hisz oly szelíden alszol,
mint ártatlan virág az éji réten,
és álmodban is úgy játszol velem,
mintha a gyerekünkkel játszanál.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol,
kitakarózva, önfeledten... Óh,
hadd szívjam messziről hajad szagát,
hadd nézzem élő csontjaid s husod
isteni-mély nyugalmát - : hátha mégis
enyhülne bennem ez a szomorú
és bizalmatlan, örök társtalanság,
mely téged is csak rettegve kiván
s melynek szülője és dajkája csak
a rossz lélek s rossz lelkiismeret.
Félek tőled és őrjöngve kivánlak;
szeretlek, s mégis mindig titkolom;
vágyom reád, és mégis úgy megyek
hozzád, mint ellenséghez... Óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd, mert
azt hiszem: te is arcom mása vagy
s megölsz vagy megrontasz a szerelemben.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

Nem nyúlok hozzád: az én tépelődő
s máskor eszeveszetten állati
szerelmem néked visszás, érthetetlen...
Igazad van... Nem vonzó rettegésben
és ideglázban nagy a szerelem,
hanem mikor oly ősi nyugalommal
ölelkezünk, hogy még észre se vesszük
s máris egymásban alszunk -: igen, így
süllyedünk vissza istenbe, csak így
s ilyenkor mély szerelmünk, mint a föld
és egyszerű, mint a halál s az élet,
melyeknek öntudatlan kezei
kötötték s majd feloldják köldökünket.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

/Szabó Lőrinc/

hm hmm. szeretem az ilyen mély vallomásokat...

Vicc

Az idős kis hölgy egy nap bement a kanadai nemzeti bankba egy táskányi pénzzel. Ragaszkodott hozzá, hogy a bank elnökével kíván beszélni számlanyitással kapcsolatban, mondván: "Sok pénzről van szó!"
Kevés hümmögés és hezitálás után a bank személyzete odakísérte az elnök irodájához az asszonyt. Az elnök megkérdezte, mennyit is szándékozik a bankban letétbe helyezni.
- 165.000 dollárt - felelte a hölgy, és a táskájából kiborította a pénzt az íróasztalra.
Az elnök természetesen rögtön kíváncsi lett, honnan származik a pénz, és megkérdezte:
- Asszonyom, meglepett mekkora összegű készpénzzel rendelkezik... Megtudhatnám, honnan van a pénz?
- Fogadásokból - felelte az asszony.
- Miféle fogadásokból? - kérdezte az elnök.
- Hát, például fogadok Önnel 25.000 dollárba, hogy az Ön heréi szögletesek. - felelte az idős hölgy.
- Hahaha - nevetett az elnök. - Ez egy idióta fogadás. Ilyen fogadást az életben nem nyerhet meg.
- Tartja esetleg a fogadást? - kérdezte kihívóan a hölgy.
- Persze! Fogadok 25.000 dollárba, hogy a heréim nem szögletesek!
- Mivel jelentős összegről van szó - mondta az idős hölgy - lehetséges, hogy holnap reggel 10 órára visszatérjek az ügyvédemmel, mint tanúval?
- Természetesen - felelte az elégedett elnök.
Aznap este az elnök rendkívül ideges volt a fogadás miatt, jelentős időt töltött a tükör előtt, ellenőrizve golyóit, forgatva jobbra - balra, újra meg újra. Gondosan ellenőrizte mindaddig, amíg teljességgel meg nem győződött arról, hogy semmiképp sem lehetnek szögletesek a golyói, és meg fogja nyerni a fogadást.
Másnap reggel pontosan 10 órakor az idős kis hölgy megjelent az elnök irodájában az ügyvédjével. Bemutatta az ügyvédet az elnöknek, majd megismételte a fogadást:
- 25.000 dollárt arra, hogy az elnök golyói szögletesek!
Az elnök elfogadta a fogadást, majd a hölgy megkérte, hogy vesse le a nadrágját, hogy mindannyian láthassák. Az elnök megtette. A kis idős hölgy egész közelről rámeredt a herékre, majd megkérdezte, hogy az ellenőrzés céljából meg lehet-e fognia?
- Nos, rendben - felelte az elnök. - 25.000 dollár nagy pénz, és szeretném, ha abszolút biztos lenne a dolgában.
Ekkor vette észre, hogy a hölgy ügyvédje csendben elkezdi verni a fejét a falba.
- Mi a fene van az ügyvédjével?- kérdezte az elnök.
- Semmi - felelte a hölgy. - Kivéve azt, ahogy tegnap fogadtam vele 100.000 dollárba, hogy ma reggel 10 órakor a kanadai nemzeti bank elnökének a golyói a kezemben lesznek.

:-)))

Secrets - One Republic



A Varázslós filmben volt ez a zene, meg kellett keresnem, olyan hmmmm...
újabb zenei szerelem. :-)

kép - mutatás

ez már nem tudott megérinteni.
ugyan szép próbálkozás volt, de az üzenete egyértelmű.
biztos jó móka ezt játszani, engem igazából már untat, semmi mást nem éreztem. :-)
nem attól lesz jó egy kapcsolat hogy kifelé mutatjuk, mennyire összetartozunk.
most eszembe jutott, tinédzserként én is ezt csináltam, mint igazából még sok más tini, hogy úgy éreztem minden közös dolog, idő, tárgy, esemény összefűz minket egyre jobban a párommal, és hogy akkor aztán holtomiglan-holtodiglan.

Később kiderült hogy nem igazán.

Egyre több ilyen dolgot gyűjtöttünk össze, hogy összetartson valamit ami felett már eljárt az idő.
egy idő után viszont a sok kis dolog plusz egy-egy kötélhurkot jelentett rajtunk, amitől végül mozdulni nem tudtam, és szabadulni vágytam minden erőmmel.
Nem feltétlenül lett teljesen vége. Csak átalakult.
Barátok maradtunk, minden exemmel.
Ezt is ki kell próbálni, ez is egy lépcsőfok.
Na de azt hiszem a tinikor már nem csak nálam múlt el.