2010. november 19., péntek

Én azt hiszem már semmit sem tudok - de azt tutira!!! :-)))

Új Csillagmag-írás!

"Figyeljük meg életünkben, hogy mikor érezzük úgy, hogy az energiák, az indulatok miatt kicsúsznak a kezünk közül a dolgok, és elveszítjük az irányítást. Ez azért fontos, mert ezek az élethelyzetek tanítanak meg minket arra, hogy hogyan uraljuk az erőinket. S ez tényleg elengedhetetlen ahhoz, hogy kilépjünk a körforgásból és felkerüljük a Tejútra. A bennünk „dúló” erők, ha úgy érezzük, hogy „elborítanak”, felborítanak, akkor üljünk rá a hullámra úgymond, és lovagoljuk meg azt, ne benne éljünk, hanem fölötte. Erre akkor vagyunk képesek, ha engedjük megtörténni az erőket, és nem akarunk nekik ellenállni, hanem felemeljük őket magunkhoz."

http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/a-kuzdelmek-atalakitasa-mars/


alvó gyermek (festmény)


Érdekes cikk!

Ott benn a szívedben hangot hallasz. Elmondhatatlan. A hang valahonnan jön.
Valamilyen irányból. Ezt elkezded követni, hagyd, menj utána, és így jutsz be abba a különleges helyre. Meg kell próbálni memorizálni a hangot, meg kell ismerni, utánozni ezt a hangot.
Na akkor most csinálj amit akarsz.
Ekkor már minden lehetõség menyillik.
Azok a misztikus élmények, melyekrõl beszámolnak a nagy könyvek most nyilvánvalóvá vállik számodra.
Amikor meghallotad a hangot, utána kimászol a szívbõl, és ettõl kezdve ki-be járkálhatsz szívedbõl. Ezt a hangot kell utánozni, és automatikusan bele tudsz menni a másodperc töredéke alatt.
Ekkor vagy teljes egyensulyában a létezésednek.
Szívedben a totális szeretetet tudod megvalósítani fejedben pedig a totális emberi létezés a dolgod.
Ennek a kettõnek az egyensúlya a megvilágosodottság.
Hogy te ezzel mit kezdesz, az már a te dolgod. Amit akarsz, azt teszel. Abba nem lehet beleszólni.
A tanitóknak egyetlen dolga, hogy ezt az egy gyakorlatot neked megtanítsák.
Semmi másra nincs szükséged.
Ettol kezdve mindent tudni fogsz, megnyilsz a létnek!

Ezen közben természetesen bajba kerülsz. Errõl mindenféleképen kell beszélni. Bizonyos teoriák arról beszélnek , hogy nem igazán vagyunk mindenhatóak. Mások pedig arról, hogy az ember egy végtelen lény. Istenek vagyunk.
Akkor most hogy is van?
Ha mi végtelen tudással rendelkezõ lények vagyunk, miért nem csillantjuk meg.
Próbálnak megnyugtatni, hogy úton vagyunk. Lebutulás, majd istenülés.
Azért vagyunk most itt, hogy megtanuljuk a dolgokat. De ki jelölte ezt ki az embernek?
Vannak ellentmondások, viták ebben.
Itt van ez a technika, meg tudod csinálni a végtelen lehetõségeket. Mire vagyunk képesek? Gondolatot olvasni, befolyásolni, olyan dolgokat, melyeket normálisan nem tudnánk.
Itt „kerülünk" bajba. Meg tudjuk tanítani, hogy stabilan be tudjál menni a szívedbe, de állandóan beleütközöl a lebutult állapotodba. Sebezhetõvé váltál, mert beszálltál a játékba. Elkapható lettél. Néha úgy érzed, hogy rád vadásznak. Ez az energetikai kiszolgáltatottság.
Saját akaratodból? Nem. Mások által.
A végtelen kaland hamar véget ér.
Miért? Mert lehetõséged van a végtelen szabad létezés teljes szeretetének megélésére.
Olyan mintha pörögne egy film rólad, visszafelé, és egyszer csak olyan „hülye" kezd lenni a kép. Semmi nincs, semmi, csak maga a létezés. Ez a nirvána. Ez az Isten-élmény.
Ez volt azelõtt, mielõtt beszálltál volna a játékba. Újra és újra! Egy arasszal közelebb kerülsz a három arasznyira levo szakadékhoz.
Miért a szakadék? Hatás-ellenhatás. Eddig elkezdted felgombolyítani a deformáltságokat, és csak csináltad, csináltad, nem juthattál a végére. Most, mikor az elsõ korlátodba beleütközöl, azonnal megnyílsz!

Miért nem kell a szeretetet megmagyarázni?
Következõképen néztél ki. Egy pont voltál, ami mégis nagy. Ez körül volt véve, egy hatalmas acél gömbbel. A felezõvonalon vagy. Pozitív-negatív. Megfogtak és beletettek. Hosszú, hosszú idõre. Szájba vertek egyszer,kétszer, sokszor. Egy idõ után kihúztak, megpróbáltál szembeszállni, ellenállni a csapdának, de nem tudtál ellenállni, és gyakorlatilag egyé váltál ezzel a fémmel. Ez az egész fémgolyó te vagy. Borzasztó élmény. Jön a puhítás.
Utána, -mintha valami lézerrel csinálnák- gyakorlatilag széthasítanak. Így te jóra és rosszra hasadsz, ettõl kezdve ural téged a fizikai univerzum. Létrrejött az egod. Olyan energia van benne, hogy elképzelni nem lehet. Mikor teljesen szétfolytál és megadtad magad, elfogadtad az áldozat szerepét, lealjasítottak mint mindenhatót!
Fekete-fehér, jó-rossz, másként nem lehet. Soha többet nem leszel Egy. Ezért vagy ilyen és olyan. Nem tudsz vele mit csinálni. Robaj, borzalom, teljes szétesés. Kitörölhetetlen.
Ezt kell tolerálni! Mikor saját lepusztulásodat többször végig nézted, , akkor utána már nem lesz bajod. Már tudod, mit kell ledolgozni, hogy szabadon használhasd a megszerzett új képességedet. Ettol kezdvbe tudod a többi ember hasonló szétszakadottságát is vállalni, elfogadni.
Jézusként tolerálni. Valóban érteni fogod.

Ezzel kapsz vissza két dolgot:
-A teljes szabad akaratot
-A megértés képességét,
amirõl az egyetlen misztikus gyakorlat szól.

Miért van csak szeretet alapként?
Azért, mert amikor te nem veszel részt a játékban, gyakorlatilag nem vagy bántható.
Ne ölj! Eredetileg: nem halhatsz meg. Meg tudod élni a meghalást, a szétszakadottság miatt. A HALHATATLAN LÉNY ezért élheti meg azt a luxust, hogy a szeretetre építse az egész világmindenséget, MERT SÉRTHETETLEN.
De amikor eloször beszáll a játékba, azzal együtt elvállalja a megsérthetõség állapotát. Jönnek akik meg fogják sérteni. MI történik? Ha sérthetõ, akkor már megtörtént az elméleti megértés, hogy téged lehet bántani. Erre pedig jön reakció, jön a bûn, stb. bûnelmélet. Eredendõen csak a szeretet volt. Addig kell visszamenni. Krisztus, Buddha eddig jutott vissza, szabadon mászkált a két tér között.
Most már van egy út, amin végig tudunk menni, a piramisban lehet csinálni, és ott meg lehet tapasztalni a végtelen szeretetet.

Forrás:
http://transzmutacio.freeweb.hu/

napi gondolatok...újra.

Elcsépelt szöveg, mégis nagyon igaz, mennyire fontos egy picit mindig gyereknek maradni belül..
Olyan sivárnak és unalmasnak tűnik a világ enélkül!
Ismerek embereket akik nem tudnak úgy felhőtlenül szabadon örülni mint ahogy egy gyerek tud. Illetve... valahol biztos megvan rá a képesség bennük is, csak... talán szégyellik előhozni?
Gyerekesnek szánalmasnak tartják? Mert annyira felnőttek vagyunk.
Nem tűnik furcsának, hogy a gyerek tele van energiával, aktív, (alapvetően) jókedvű, vidám, szeret nevetni játszani,.. míg a nagy felnőttek komorak, megkeseredettek, görcsösek és tele vannak gátlásokkal?
Erre azt mondanád, hogy "persze, mert a gyerek még függ a szüleitől, kinyalják a fenekét, mindene megvan, nem kell olyan dolgokon aggódnia, mint egy felnőttnek, nem ismeri a felelősségérzetet sem."
Ez utóbbi nem feltétlenül igaz, bár nyilván nem olyan mértékben ismerheti mint egy szülő.
De biztos hogy ez az igazi ok?
Biztos emiatt keseredik be rengeteg "felnőtt" ember?
A felelősségtől, és attól hogy el kell látnia magát, hogy már nem gondoskodnak róla, és a megélhetés terhe nyomja a vállát...
Vagy egyszerűen belekerül egy őrült körforgásba, amiből - meglátása szerint - nincs kiút, a régi álmok beporosodnak a polcon, és a gyerekkori lelkesedés elveszik.
Az örök fiatalság titka nem az, hogy mindenféle kencékkel kenem magam, nem is az, hogy mindig egészségesen táplálkozom és sportolok orrba-szájba, hanem az, hogy lelkileg fiatal maradok.
Nem kell a gyerek felelőtlenségét, könnyelműségét élni, aki ezt teszi az gyermeteg, éretlen.
De a lelkesedés, az őszinte öröm, a nyitottság, játékosság mind-mind a gyakorlatban legtöbbször gyerekesnek minősített érzés, állapot, közben létfontosságú!
Nélküle elfeledkezünk a Forráshoz való kapcsolatunkról, szürkének, unalmasnak, és céltalannak érezhetjük az életet.
Talán le kéne adni a beszűkült "felnőttes" gondolkodásmódból, és kicsit "visszagyerekesedni".
Örülni az apró dolgoknak is, anélkül hogy nevetségesnek gondolnánk magunkat.
Azt tenni - legalább néha - amit érzünk, és szeretnénk, ahelyett amit elvárnának.
Mikor nagyon komolyan, logikusan, racionálisan közelítek meg egy kérdést, és csak így, sosem jön ki belőle jó. Ha nem hiszem hogy javulni fog, nem engedem hogy kiteljesedjen, elvégezze a feladatát (mondjuk egy probléma), és nem engedem el, hogy megoldódjon... vagyis nem bízom az univerzumban, akkor egy görcsös helyzet jön létre, ahol nem látom a lényeget.
(ez nem azt jelenti hogy ülök és várom a sült galambot, természetesen :-)))
Ahogy belekerültem a világba, a dolgozó emberek közé és úgymond "felnőttem", bizony volt hogy én is együtt panaszkodtam a többi emberrel, akinek szintén rengeteg súly nyomja a vállát, felelős döntéseket kell hozniuk, kicsiben,nagyban, mindegy, és sok olyat is láttam aki egyszerűen megkeseredett, azt fogadja el valóságnak hogy az élet szürke és unalmas, és neki csak tenni kell a "dolgát", és pénzt keresni.
Ennyi az élet értelme, idáig degradálódott szépen a nehézségek és a külső nyomás során a gyermeki lelkesedés, álom, és játék.
Nem szomorú?
Az ilyen emberek alig tudnak örülni, mindent a racionális szűrőjükön keresztül szemlélnek, és darabjaira szedik. Agyonanalizálják.
pedig "ami szép az egyben jó" ;-)))
A racionalitás adhat egy szilárd(nak hitt) alapot, amiben sokan egyetértenek, ami mérhető, felfogható, tényleges(?).
Pedig az élet nem ilyen. Rend van, az biztos.
De a szigorú értelemben vett racionalitást teljesen nélkülözi!
Más elv alapján működik, és az szembe megy az ész-alapú világgal.
A szeretet is racionalitás nélküli.
Néha úgy érzem mikor valaki valamit túlzottan szétboncol, hogy egyszerűen megszentségteleníti.
Persze van amikor a megértés szempontjából a szétszedés indokolt, máskor viszont abszolút nem, sőt, valamilyen szinten szentségtörés.
Néha úgy megkérdezném jópár embertől hogy hova tette vajon a lelkét?
Hajlamosak olyan kollektív valóságot teremteni, ami pont nem valóság, pont hogy nem a nagyra tartott realitás, csak egy küzdelmes, szerencsétlen, beszűkült élet erőltetése, amiből piszok nehéz kijönni, pláne, hogy be se vallják sokan, hogy itt bizony valami gáz van.
Érezni érzik, de ha rákérdezel, tagadják. Ők boldogok. Nekik csak ez meg az a lényeg.
Azonnal védeni kezdik az illúzióvilágot, ahol kényelmes életük van, még a szenvedés is kényelmes, mert megszokták(ez rám is jellemző (volt?)), és amúgyis semmi közöd hozzá.
Persze ez egyfajta összetartozás-érzést is tud adni.
Neked is szar, nekem is szar, közös szarnak több a leve, tegyük össze amink van! xD
És máris nem érzem magam kívülállónak, csatlakoztam a "szar az élet" klubhoz, beálltam a sorba, és mindenki meg is nyugszik szépen, jóóóó, jóóóóó, végre igazi FELNŐTT lett ebből az emberből!

Hát nem.
A felnőttség nem ez.
Ez csak tudatos vakság, semmi több.
Hiszen valami nem stimmel, ezt akár bevallja valaki magának akár nem, érezhető...
Monotonitás, napi rutin mindig a megszokott arcok, megszokott útvonal, megszokott szokások, és este megszokottan időben lefekszünk.
Halál uncsi. :-)
A rendszer kell az életbe, de ugyanígy kell néha a rendszeres változatosság!
Akinek megkeményedik így a szíve, elveszti a lelkével való kapcsolatot, életellenes dolgokat kezd el csinálni, akár a legkifinomultabb álcába bújtatva, hogy könnyebben elfogadják.
De a lényegén nem változtat. Életellenes.
Lehet, hogy szép, de vértelen szépség. Lehet hogy jónak tűnik de halott jóság.
Valahol az ember érzi hogy bóvli, és ízetlen, mégis együk meg udvariasságból.
A lényeg hogy elfogadjuk. Nem kell egyetérteni. Nem szabad kritizálni.
Véleményed legyen, de csak a többiek által elfogadott kereteken belül.
:-)
Azt hiszem ezt bebuktam. (hál istennek)
Persze azért nem ilyen rossz a helyzet.
Nagyon sok vidám, jószívű, lelkes ember van! :-))
Viszont érdekes tapasztalás volt mikor belesüllyedtem az unalmas szürke napi rutinba... szerencsére hamar kimásztam.
Nem vágyom oda többet, az biztos!

2010. november 18., csütörtök

kételkedés

...

"-Mindenkinek joga van kételkedni a feladatában, és olykor el is tántorodhat tőle; csak elfeledkeznie nem szabad róla.
Aki nem kételkedik önmagában, méltatlan, mert vakon bízik önnön képességében, és így a büszkeség bűnébe esik.
Áldott legyen mindenki, aki tétova pillanatokat él át.
-Alig néhány pillanattal ezelőtt láthattad, még abban sem voltam biztos , hogy Isten küldötte vagy.
-Menj, és tégy úgy, ahogy mondtam."


(az ötödik hegy)

A léleknek is, akárcsak a pataknak és a növényeknek esőre van szüksége, noha másfélére; reményre, hitre, az élet értelmére.
Ha nem kapja meg, minden meghal a lélekben, még ha a test tovább él is; és ilyenkor azt mondják az emberek, hogy "bizony egykor ember volt ebben a testben".

(Paulo Coelho - Az ötödik hegy)

Csipkerózsika és a cica

Hugi & Sheba alszik :-)

2010. november 17., szerda

jó hírek.. :-S

olyan hajlama van a dolgoknak pozitívból átfordulni negatívba.. (látszólag vagy tényleg.. ez más kérdés).
anyuról is azt hittem hogy megváltozik, mindig reménykedek benne, persze hülyeség...
hogy változna meg bárki is, önszántán kívül?
sehogy.
vagy ha másképp nem megy tragédiák és sorscsapások rákényszerítik.

most meg lett vonva bíróság által tesóméktól a tartásdíj.
valahogy remélem megleszünk, nem is emiatt aggódom.
hanem ez a hozzáállás.. nem tudok vele mit kezdeni.
most azt várná hogy sajnáljam, mert őt senki se támogatja és van sok tartozása, és az eddigi tartásdíj felét se adná oda tesóméknak... pedig apu hajlott volna erre a megoldásra, hogy a másik felét pedig ő fizeti és mindenkinek jó lesz.
de nem.
nem adna belőle elegendő pénzt a gyerekeinek. magamról már nem beszélek, engem nem kell támogatnia, már felnőttem.
de tesóimat ki támogatja, ha még ennyi sem fog érkezni mint amennyit kaptak?
szép dolog mondhatom.

biztos minden van valamiért, de hát.. az ilyesmit nehéz elfogadni. mindig ez a pénz pénz pénz mánia.
bár boldog lehetne a pénzével de ez nem így szokott működni...

Áldott változás





Életedben egy nagy horderejű, pozitív változás várható.

Talán úgy érzed, hogy az életed a feje tetejére állt, mégis minden, ami történik, a te érdekedben alakul így. Ez a kártya biztosít téged arról, hogy az életed változásai segítenek magad mögött hagyni mindazt, ami már nem válik a javadra. A régi helyzetekből megtanultad, amit kellett. Maradj tehát állhatatos, és fogadd el azt, ami jön. Erősítsd meg: „örömmel fogadom az ég küldötte változást, és még a forgószél közepén sem vesztem el egyensúlyomat, amikor bennem és körülöttem minden változik. Tudom, hogy mindez a javamra válik. Tudom, hogy a szeretet a legjobb tanácsadó, amelyre szilárdan támaszkodhatok, és mindig segít engem és szeretteimet – attól függetlenül, milyennek tűnik éppen külső helyzetünk.”

A változás új lehetőségeket hoz a tanulásra, növekedésre, boldogulásra, és új kapcsolatok teremtésére. A kulcsa az új légkör beszippantása, a változások élvezet, még akkor is, ha elbátortalanítanak. Ha az Univerzum új feladatok elé állít minket, akkor tudnunk kell, hogy mennyei vezetőink úgy ítélik meg, hogy képesek vagyunk megbirkózni velük.




jól hangzik!!!:-)




2010. november 16., kedd

Öcs bemutatkozása!

video

Az aktuális energiákról - jó írás!

http://www.angyalforras.hu/Aktualis-energiak/Csillagbolcsesseg

Rájöttem néha a felszabaduló kreatív energiáimmal nem tudok mihez kezdeni.
Olyan szűknek érzem néha a világot... mintha szét akarnám feszíteni, de közben vaspántok tartanak...
Még talán nincs itt az ideje?
Mégis, valami erő bugyog bennt, és tolakszik kifelé, ami eddig el volt nyomva...
Amit elnyomtam.

Sokat megértettem az írásból. Köszönet érte!

2010. november 15., hétfő

ha még nem elég...

Az állatorvos lebetegszik, és elmegy a háziorvosához.
- Mi a panasza? - kérdezi a doki.
- Nézze, én állatorvos vagyok. Én úgy gyógyítom a betegeimet, hogy nem kérdezek tőlük semmit, hiszen ők nem tudnak válaszolni. Maga erre nem képes?
- Dehogynem - válaszolja az orvos kis gondolkodás után. Szó nélkül megvizsgálja az állatorvost, majd átad neki egy receptet.
- Tessék, ezt váltsa be!
- És ez hatni fog?
- Persze. Ha mégsem, akkor legfeljebb elaltatom..

*

A páciens hálálkodva rázza az orvos kezét:
- Doktor úr, köszönöm! Nem akarom pénzzel megsérteni, de megígérhetem, a végrendeletemben mindent Önre hagyok majd!
Erre az orvos:
- Ó, nagyon köszönöm! Viszont kérem vissza a receptet, amit adtam. Szeretnék egy kicsit módosítani rajta...

*

Bemegy Kissné a patikába.
- Patikus úr, olyan mérget kérek, amivel biztosan meg tudom ölni a férjemet.
- Na de asszonyom! - képed el a patikus - én ilyet nem adhatok!
Kissné erre elővesz egy fényképet a táskájából, amelyen a férje és a patikus úr felesége félreérthetetlen helyzetben látható. Mire a patikus:
- Hát azt nem mondta, hogy receptje is van!

*
:-D

Vicc-csőtörés

Csőtörés van egy orvos villájában. A doki telefonon hívja az ismerős csőszerelőt
- Azonnal ugorj kocsiba, csőtörés van nálunk, a pincében már minden úszik!
- Nem mehetek, tudod hogy ünnepelünk. Itt vannak a gyerekek, az egész rokonság, hívjál valaki mást.
- Bezzeg mikor beteg valaki a családodból, mindig engem hívsz, és én mindig szó nélkül indulok.
- Igazad van, már jövök is.
A csőszerelő megérkezik, kinyitja a pincébe vezető ajtót. A harmadik lépcsőfokról bedob a vízbe két aszpirint és így szól
- Ha hétfőig nem apad le, hívjál újra!

születés

lelki búvárkodás(elmaradt szokásos heti gyónásom:P)

Néha teljesen úgy érzem, semmit sem kéne írnom, mert a következő pillanatban már máshogy látom...
amióta összejöttem Karesszal, olyan az életem mint egy hullámvasút.
Jó értelemben persze.
Mikor nem vakítanak el az indulataim, és a sorsom fölötti kesergésem, még élvezem is.
Egyébként meg... sokszor elmarasztalom magam azért, amit érzek, a legsötétebb érzések jönnek elő, a legintenzívebben.
Ember legyen a talpán aki ezeket jól kezeli. Mindig megfelelően.
Nekem nem annyira megy- még.

Rengeteget tanulok viszont, legtöbbször nem tetszik a lecke. Nagyon nem.
K visszatükrözi néha a magamban nagyon nem szeretett tulajdonságaimat.
Azonnal.
Figyelmeztetés nélkül.
Persze ilyenkor megesik hogy nekitámadok, aztán elgondolkodom, hogy "talán ezt nem kellett volna", de úgy érzem már késő bocsánatot kérni, vagy késő kijavítani.
Ráadásul miért? Sokszor jogosnak érzem...

Az összezavarodás is konstans szinte.
Amint negatív irányt vesz a kapcsolatunk, zuhanok én is vele, teljes valómmal.
Ő fel szokta ezt fogni, és igyekszik visszaállítani a megfelelő kerékvágásba, ... nagyon erős szíve van.
De sokáig nem megy ez a libikóka-játék, mert ez nem egyszemélyes mentőhadjárat, hanem elvileg egy szövetség.
El kéne fogadnom minden hibájával együtt, csak néha olyan nehéz...
Könnyebb kioktatni, és letámadni, még akkor is ha amit csinálok nekem is fáj.

Néha úgy érzem sokkal bölcsebb mint én... máskor olyan mint egy gyerek.
:)
Néha legszívesebben menekülnék vissza a nyugis magányomba, de komolyan.
Bár tudom ez nem lenne megoldás.
ami eddig probléma volt a kapcsolataimban az is mind sorra előjön, elég nagy erővel és egyszerre... vagy lehetőleg nagyon egymás után.

És az a durva hogy a kapcsolataimban egy közös volt - ÉN.
VAgyis a probléma gyökere bennem van.
ez remek táptalaj a bűntudatnak, és a kisebbség-érzésnek... (basszus, mindent én szúrok el??)

Közben erről szó sincs.
most durvábban csiszolódom mint valaha, a türelmemet(ami szinte nincs :P), és minden eddig elvileg megtanultat próbára tesz a sors, de azonmód.
Sokszor megbukok... szerintem. :)

A másik ami fura...
nagyon fura.
Annyira nagyra tartom sokszor.. annyira szeretem és annyira felnézek rá, és elvárnám hogy szerény legyen.. hogy értékelje ezt, és hajlamos vagyok annyira piedesztálra emelni, aminek már nem tud megfelelni (tekintve hogy mindenkinek van hibája), én meg lelököm a "trónról", mert csalódtam benne.
Közben nem. Csak az illúzióimban csalódtam.
A nagy magasságból így kerül a szememben a nagy mélységbe. A sötét lyukba.
Aztán persze beáll jó esetben egy optimális mértékre ez.


hmm...
Tény hogy ilyen szinten még senki sem ment az idegeimre, pedig pár dobogós helyezett már volt. :-DDDD

a lényeg az hogy meg kéne tanulnom megfelelően kezelni a dolgokat, a váratlan helyzeteket is.
Sokkal nehezebb mint hittem... vagy talán csak én teszem nehézzé.
Minden rejtegett dolgom felszínre jön, kéretlenül és hirtelen, néha legszívesebben elásnám magam.
Tudom hogy másnak is vannak ilyen csúf kelései a lelkén, mégis mivel én tudatában vagyok mit csinálok, már ráébredtem rengeteg dologra, papoltam a blogon is, ezen is ,a régin is... valahogy többet várok magamtól.
Mégis... nem vagyok egyéb sokszor mint egy gyarló ember.
Kész passz.
Ha ezt megtanulom szeretni.. az már nyert ügy.
Talán ez a következő lépcső.
Bizony ha szembejön magamban mindaz amit egyébként primitívnek és gyarlónak, szinten alulinak minősítek... vajon hogy kezeljem helyesen?
Szép kis folyamat, aminek talán a közepén tartok.
Mindenesetre nagyon szeretem, remélem ez átsegít a nehezebb időszakokon.
:)

Minden jó úgy ahogy van.

„Ami problémának mutatkozik meg, az olykor valójában álruhába bújt felelet az imáidra. Amikor segítséget kérsz, előfordul, hogy az Ég lerombolja a régit, hogy helyet adjon az újnak. Ez most a változás ideje. Végezz lazító gyakorlatokat, például jógázz, lélegezz mélyeket, tornázz és meditálj. Fordulj hozzám, hogy az átmenetet mindenki számára zökkenőmentessé és harmonikussá tegyem. És tudd, hogy ez a változás a javadra válik majd!”

Álom

Volt egy nagyon érdekes álmom...
vasárnap reggel álmodtam.

Valamilyen fesztiválon vagyunk, sok ember, Karcsival szobát bérelünk egy hotelban.
Megyünk ide-oda, 1. kép: Csabi vetít valamit, egy fehér vászonra, nézzük, Karcsi elmegy, aztán a gravitáció megbolondul, fogom a cuccokat, mert oldalra eldőlnek, és az asztalon lévő tárgyak elkezdenek lebegni.

Húgomat átölelve változik a kép, mintha a vetítővásznon látnánk, de élesebb és már ott is vagyunk, csillagok közt utazunk, az űrben.
Egy galaxis közepébe veszi az irányt az egész, és már egy idegen városban vagyunk, ahol sötét az ég, kerüli a "kamera" a központi vártornyot, mint a Heroes-ban :-)
Húgom meg is jegyzi, hogy tök olyan...
Akadémia.. a tudósok, dzsinnek, mágusok laknak ott, ahhoz hasonlít, valami arany sárkány vagy oroszlán a jelük, egy arany színű rúd tetején van, a torony közepéből jön.

Visszatérve Karcsi elémrak egy rajzot, egyre szélesedő körökkel, számokat is belerajzolt, én meg összehúzom a szélét, és spirál lesz belőle, mutatom is neki.

Következő kép, sátorban lakunk Karesz elment valahova én egy szál takaróban mászkálok kinnt a többi sátor és furcsa emberek között, mígnem észrevesz egy banda, "gót" rockerek, tüskés bőrcuccokban vannak, acélbetétes bakiban, stb... valahogy azt akarom hogy észrevegyenek, és elindulnak felém, én meg bemegyek a sátorba, és bevárom őket.
van egy csaj ,rövid barna hajú, aki látja, és aggódva figyeli az eseményt.
A banda tagjai letelepednek a sátor különböző pontjaira, és merően néznek semmi mást nem csinálnak. Zenét felhangosítják, a késeikkel, bilinccsel játszanak, mígnem megunom, és az egyiknek (akinél egy kis kés van) beleszúrok a karjába.
Elvigyorodik, és beleszúr az enyémbe kettőt, de nála egy szúrás három sebhelynek felel meg, én meg értetlenül meredek a karomra amiből szivárog a vér.
Szólok nekik, hogy ne maradjanak már tovább, mert jön a pasim és itt gyilkolás lesz.
Látok egy variációt, az egyik közülük harcművész, muitai-ozott, és sokan vannak fogják az én drágámat és jól megagyalják, én meg fújok meg ordítok rájuk... végülis ez nem történik meg, röhögnek és kimennek.
A kocsihoz megyek lehalkítani a zenét, mire odaszalad a rövid hajú lány, hogy nincs-e bajom mert a késes fickó, azt mondta neki hogy ki akarja szívni a véremet és a lábamnál fogja kezdeni.
Mondtam minden ok, nem vészes.
megfogok egy tárgyat a kocsi mellett és egy vásárban találom hirtelen magam.
Mindenfélét árulnak, kőből olcsó angyalszobrokat, indiaiak, indiaiul is beszélnek de nem érzem jól magam, akarok venni először aztán meggondolom magam, olcsón se kell.
Beszélek anyuval mobilon, aztán megbolondul a mobil, először zenét kezd el hangosan játszani aztán találomra hív fel valakit végül kikapcsol.
J.P. jön be mögöttem, ott sétál, aztán "elveszít" egy idő után.
Karcsival már indulnánk, de nem tud felhívni, mert addigra lemerül a teló.

barátság, haverság?

Egy picit kivoltam a hétvégén azt hiszem.
Nem teljesen úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna...
Néha mintha nem önmagam lettem volna, valahogy nagyon erős negatív áramlatok kaptak el, és ilyenkor úgy éreztem, nem tudok tenni semmit, csak a lehúzó gondolataim maradtak meg.

Szombat este elmentünk Karcsival kocsmázni, jött még egy régi barátja, és a csaj újdonsült pasija.
Nem volt baj, sőt egész jól ment az este, egészen addig amíg be nem sokalltam a csajtól.
Folyamatosan beszél ugyanis, másokat nem hallgat meg, én meg az ilyet nagyon rosszul tűröm.
Ráadásul folyton Karcsihoz beszélt, a régi dolgokat emlegette meg hogy milyen régóta ismerik egymást.
:-S
Nagyon érzékeny vagyok az ilyesmire azt hiszem, ha egy társaságban vagyok, akkor mindenkihez beszélek, és nagy bunkóságnak tartom azt, amikor csak egy emberre figyelek.
Látom én - szokás szerint - a lelki hátterét, így lehet a figyelmet tartósan magunkra vonni.

Kicsit kibuktam azon is hogy folyton azt kell hangoztatni, "ilyen , meg olyan régóta ismerem", nekem is van olyan akit kicsi koromtól ismerek, de lehet hogy ha most találkoznék vele, nem lennénk ennyire jóban, mert igazából lényegében nem olyan ember, lélek, akivel közös hullámhosszon vagyok!
Az kevés szerintem, hogy "mert kiskorom óta ismerem", lehet akit egy éve ismerek, vagy öt perce, lehet, több közöm van hozzá, mint ahhoz akivel régóta együtt lógok.
Nem tudom milyen kapcsolat van köztük, csak érzek dolgokat, és számomra a barátság az egy bensőséges dolog, és azon alapszik hogy jót akarok a barátomnak.
Nem azon hogy birtoklom, és megszoktam, és együtt lógtam vele, valahogy én ezeket annyira felületesnek érzem.
Azt hiszem a barátom akkoris barátom, ha épp sokáig nem beszélünk, vagy ha nem mindig vagyok vele... tudom hogy jót akarna nekem, tudom hogy nem önző és nem csak saját maga érdekli, és tudom hogy számíthatok rá, és ő(k) is rám.
(hol van ettől az, hogy x éve összejárogatunk, és együtt lógunk?)
Ez az én véleményem és örülök hogy ki tudtam írni.
Ugyanis rettentő bántónak éreztem azt a viselkedést amit velem szemben (is) tanusítottak.
Egy kevésbé érzékeny embernek fel sem tűnik (ahogy Karcsinak se tűnt).
Én viszont ilyen vagyok, és nem bánom.