Álom másodszor

Újból álmodtam.... de most is hasonlót mint tegnap.
Emiatt felfigyeltem rá.
Az volt hogy már itt laktak tesómék, és ugye két szobám van.
(Amúgy ezen görcsölök második napja, hogy sok lesz a bútor, és próbálom valahogy úgy húzogatni őket hogy még jól nézzen ki, mégis legyen elég hely, csak elég nagy meló.)

És valahogy egyszercsak találunk egy ajtót, és az sok-sok másik egymásba nyíló szobának az ajtaja.
Mondtam nekik hogy én még azt hittem csak két szoba van, közben meg itt ez a még kb. +5.
Tegnap voltak ott mások is, ki is buktam, mit keresnek ott, de csak aludtak az ágyakban.
Ma pedig mindenféle dolgokat találtunk a szobákban... és minden szoba úgymond "valakié" volt egyszer régen. Volt velünk egy szőke hajú iskolás lány, meg persze öcsém barátnője.
Szépen berendezettek voltak a szobák és érdekes módon mindegyiknek volt ablaka...
Az első egy nőé volt, hatalmas gyöngyöket találtunk meg picit már összekoszolódott, de mégis nagyon szép fehér ruhákat, esküvőit, meg csak úgy bálit.
A másik szoba egy nem túl jóindulatú férfié lehetett, mert elég sötét energiája volt még így is, hogy már nem lakott ott jó régóta. találtam egy ezüst nyakláncot, rajta egy lángokat ábrázoló medált, és volt egy nagyobb medálos lánc, szintén valami tüzet ábrázolt, de hatalmas igazgyöngy lógott az alján.
A többi szobában tegnap voltam, volt olyan is ahol azt éreztem ehhez nincs közöm mert valaki másé, csak én is bemehetek, és inkább nem néztem körül.
Amúgy a mai szobanézegetések végén kijutottam egy füves területre, és volt ott egy tök szép medence, kék vízzel.
Olyan fura most fölkelve hogy se több szoba nincs, se kincsek, se medence :-(
Jó volna pedig. :)

Mackótesó

Lacival éveken keresztül ezt a mesét néztük Karácsonykor :P
Olyan kis édes szerintem.

kicsit már sok

Annyi minden összejött mostanában.
Eddigis úgy volt, hogy alig volt kapaszkodó, most meg...
Egyre intenzívebb változások jönnek és a kimenetelét még csak nem is tudom sejteni.
Tegnap munka után Apuval taliztam, 10-ig beszélgettünk, meg bevásárolt nekem, jó volt nagyon :)
Persze átvágott, mert azt mondta főzzek majd valamit ha hazaérünk én meg ahhoz vettem a hozzávalókat, ő meg rakott még bele jó sokmindent, azt mondta hogy magának...
itt hagyta őket és mondta hogy nem is éhes úgyhogy ne főzzek semmit :)
legközelebb nem hiszem hogy bedőlök neki. most olyan meggyőző volt... no mindegy, lenyelem ezt a békát :)
Vagy inkább meg kéne köszönnöm... neki és az univerzumnak. Meg is köszöntem.

Egész nap tologattam a szekrényeket ma... átrendezem a szobákat, mivel hétfőn költöznek tesómék hozzám.
Komolyan mondom nagyon kevés dolog van amihez segítséget kell mindenképp kérnem.
Általában mindent meg tudok csinálni, ha nagyon akarom. Persze ezek főként fizikai dolgokra értendők :)
Olyan gyorsan szálkásodok, meg nő az állóképességem, hála annak hogy elvállaltam a ház takarítását, meg húzogatom ki-be a kukákat :D
Most élvezem ugyan azt hogy minden nap 1000% erőbedobással dolgozhatok, de valahol úgy érzem nincs időm azokra amik igazán fontosak lennének.
Vagy ... valahogy szem elől tévesztettem az életcélomat.... ez az érzésem van, pedig valószínűleg ez csak egy szakasz, és attól még mert ilyen munkákat csinálok, és mert recepciós vagyok, egész nap ücsörgök a monitor előtt, üzletembereket és hatalmas egókat szolgálok ki, még cseppet sem leszek tőle recepciós, csak most épp ez a munkám.
Nem szándékozom életem végéig, és nem ez az életcélom.
Amíg kell addig csinálom aztán meglátjuk :)
Ja, írok egy könyvet... melóhelyen az üres percekben :)
Lehet hogy egy picit le kéne állnom, csak úgy takarékon égni, és kicsit semmit se csinálni...
Talán este kipróbálom...

Az ego fájdalmáról

"Az egóban is megmaradt azonban az Isten és az igazi önvaló jelenlétének halvány emléke. Tudta, hogy Isten és az igaz önvaló boldogabbak nála, és azt gondolta hogy semmibe veszik őt. "biztos jobbnak képzelik magukat nálam. Nem baj. Úgysincs rájuk szükségem".
Ezután az ego nekilátott annak, hogy bizonyítsa függetlenségét, olyan dolgokat gyűjtve össze, melyek boldoggá teszik. Begyűjtött díjakat, tapsot, pénzt, házakat és presztízst. Ezek az ajándékok azonban soha nem adták meg azt a boldogságot, melyről tudta, hogy Isten és az igaz önvalója most is élvezik.
Kezdett féltékeny és sértett lenni boldog életük miatt, és megfogadta hogy kétszeres erővel próbál boldog lenni.
Egyre távolabb került otthonról, keresve az elégedettség kulcsát.
Amikor látott valakit, aki nála boldogabbnak tűnt, érezte a jól ismert féltékenységet.
Majd belevágott abba, amit az ilyen emberek csináltak, bármi volt is az, hátha ő is megtalálja a boldogságot.
De hamarosan megismerte őket közelebbről, és rájött, nem is olyan boldogok mint amilyennek látszanak. találkozott emberekkel, akik különféle dolgokat okoltak boldogtalanságukért, és egy ideig ő is bekapcsolódott ebbe.
Néha elgondolkodott: "Mi a baj velem, miért nem tudok boldog lenni?"
Az ego mindannyiunkban szenved az üresség és az érdemtelenség mély érzéseitől.
úgy érzi az igaz önvaló elfordult tőle, pedig valójában az ego az aki elfordul.
Ez ahhoz vezet, hogy az ego folyamatosan azt képzeli, hogy az emberek elítélik és visszautasítják, ez pedig önbeteljesítő jóslatként működik.
Mindeközben igaz önvalónk békés párhuzamos életet él bennünk és csatlakozhatunk hozzá bármikor, amikor szeretetteljes gondolatunk támad.
....
Mégis teljes mértékben hiszek abban, hogy minden, amit tapasztalunk, javára válhat a világnak.
Minden pillanat amiben fájdalom ért, tanítód lehet, taníthat a fejlődésben és a békés, boldog élet megtalálásában. Nehezen megtanult leckéink itt a Földön, értékesek Fényküldött szerepünkben is. Mivel megtapasztaltuk a fájdalmat, együttérzünk azokkal, akik tanítványaink vagy klienseink lesznek."

(Dr. Doreen Virtue: Fényküldöttek útja c. könyvből :))

Csillagtitkok augusztusra :)

http://www.csillagtitkok.eoldal.hu/oldal/a-feny-haromszog-es-a-venusz


*

szusszanás

annyira úgy voltam hogy ma is szeretnék valamit írni, de rengeteg meló volt.
most a kollegnőm helyett is dolgozom ugye, és már kocsányon lógnak a szemeim, az agytekervényeim meg összekuszálódtak :D

már rájöttem miért olyan a kolleganőm amilyen, mert itt ha kedves az ember akkor hajlamos mindenki mindent rányomni.
és azért vannak határok is.... amiket néha érvényesíteni kell.
Sztem ma hazamegyek, nem érdekel, rendelek egy pizzát, veszek egy kis csokit, begubózom és valami romantikus filmet benyomok :))))

A Várban

Hűűűűűű.
Apuval (Tomi apu:)) és egy francia házaspárral elmentünk meló után a Várba.
Tök jó megtanultam hogy a bal az a gauche(gós), a jobb meg a droite(drout).
Először picit bosszús voltam mert azt hittem hazajövünk és dumálunk ketten, de végülis jól sült el a dolog :))
Felmentünk, és mikor sétálgattunk és beszélgettünk, néztük a gyönyörű épületeket, és a panorámát annyira büszke lettem hirtelen hogy ebben a városban élek! úgy vonultam mint egy fennség :))
Nem vagyok egy patrióta típus, de most fennt nagyon elöntött a hazaszeretet.
Be akartak menni a Mátyás-templomba, persze én már húztam volna haza mert lett volna találkozóm, de végülis elhalasztódott - mint később kiderült.
Úgyhogy nekem is vett Apu belépőt és bementünk.
Valószínűleg nem véletlenül...
Engem úgy de úgy letaglózott a templom, ahogy még épület sosem.
Régen voltam itt, osztállyal, de akkor nem volt olyan nagy hatása.
Most meg, egyszerűen nem akartam kijönni :)) Mindenhol angyalok voltak, és hiába kopácsoltak a renoválók, az az atmoszféra ami ott van, meg az energiák.... érintetlenek voltak, és olyan tiszták! azonnal rezonáltam velük és minden rosszat kisöpörtek belőlem, egyszerűen fantasztikus érzés volt!
Volt a főoltártól jobbra egy kis rész, nem tudom hogy hívják az ilyet, de ott az előtte lerakott vörös bársonyos imapadra én szó szerint lezuhantam.
Úgy éreztem muszáj imádkoznom kicsit, de ez valahogy az országért volt, hú, még most is a hatása alatt vagyok...
Egyszerűen csodálatos volt!
Már a főoltár előtt remegtek a térdeim, de ott nem volt imapad, aput pedig nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni azzal hogy lerogyok a földre.
Az biztos hogy valami hatalmas erő koncentrálódik ott, én tátott szájjal botladozva vonultam végig, olyan erős áhítatos transz-szerű állapotba kerültem egy pár perc után.
MÉg most is hogy csak rágondolok, olyan erős szeretetenergiát érzek, ami ellen nem is lehet semmit se tenni, de nem is akar az ember....
Hihetetlen élmény volt.

gyerkőcök

elfelejtettem írni, de tegnap gyerekmegőrzőt is játszottam :))))
jött egy házaspár, ügyfél, és hozta a két gyerekét is, csak épp elfelejtette lefoglalni őket, itt rohangáltak, kopogtattak az ajtókon, közben meg a többi helyen tárgyalás folyt, úgyhogy gondoltam rajzolok velük.
tök jó volt, csináltam a recis teendőket meg lovacskát és egyebeket rajzoltunk Zsófival, autókat meg Mátéval.
Már többen megjegyezték hogy a gyerekek nálam kötnek ki, persze volt akinek nem tetszett.
Mert hogy nem ez a munkám meg foglalják le ők, de nekem felüdülés volt akkor is :)
Olyan hihetetlen értelmesek a mostani 6-7 évesek.
ma is jött egy kislány, mondjuk ő már kicsit idősebb, az egyik könyvelőnk kislánya.
Minden nap egy gyerek, így azért ki lehet bírni az irodai légkört :)))
Szívesen foglalkoznék gyerekekkel, de picit nagyobbakkal, pl. tinikkel.
Majd meglátjuk mit hoz a sors :)

Lélekmadár

Áldott változás

Most húztam kártyában :) Mindig olyan jókat mondanak!!


Életedben egy nagy horderejű, pozitív változás várható.

Talán úgy érzed, hogy az életed a feje tetejére állt, mégis minden, ami történik, a te érdekedben alakul így. Ez a kártya biztosít téged arról, hogy az életed változásai segítenek magad mögött hagyni mindazt, ami már nem válik a javadra. A régi helyzetekből megtanultad, amit kellett. Maradj tehát állhatatos, és fogadd el azt, ami jön. Erősítsd meg: „örömmel fogadom az ég küldötte változást, és még a forgószél közepén sem vesztem el egyensúlyomat, amikor bennem és körülöttem minden változik. Tudom, hogy mindez a javamra válik. Tudom, hogy a szeretet a legjobb tanácsadó, amelyre szilárdan támaszkodhatok, és mindig segít engem és szeretteimet – attól függetlenül, milyennek tűnik éppen külső helyzetünk.”

A változás új lehetőségeket hoz a tanulásra, növekedésre, boldogulásra, és új kapcsolatok teremtésére. A kulcsa az új légkör beszippantása, a változások élvezet, még akkor is, ha elbátortalanítanak. Ha az Univerzum új feladatok elé állít minket, akkor tudnunk kell, hogy mennyei vezetőink úgy ítélik meg, hogy képesek vagyunk megbirkózni velük.

pörgés

Izgalmas hétnek nézek elébe...
Kórházba került a kolleganőm, vakbélgyanúval, úgyhogy most én tartom a frontot egyedül... illetve részben egyedül, mert azért itt vannak az irodavezetők, ha valami nagy gáz van.
Kicsit már most jojózik a szemem...
Húgomék hét vége felé jönnek költözni, addig legalább lesz időm kialakítani az ágyaik helyét. :)
Ennek mondjuk nagyon örülök!

Amúgy meg beindult minden mint a lavina.
Meg kell maradnom nyugodtnak, különben felpörgök és úgy kell lelőni hogy pihenni tudjak :))
Pedig az is fontos.
No meglátom majd hogy lesz...
Most egyelőre képes lennék éjfélig dolgozni mint egy gép, annyi energiám van.

kis elmélkedés...

Ma végre jógáztam reggel megint.
Egy ideje nem tettem, és éreztem is a hatását. Valahogy engem nagyon segít abban hogy ha eltávolodtam, vissza is kerüljek a középpontomba.
Ráadásul olyan szép, olyan mint a test ünnepe.
Izmosít, nyújt és nyugtat.
Hastáncolni is nagyon jó, meg "csak úgy" táncolni :)) Most fokozottan kell figyelnem a mozgásra, mert ülőmunkát végzek.
Néha járok futni is, de rájöttem, ami rendszeresen ugyanakkor, ugyanúgy van, hosszú távon nem szeretem csinálni.
Ha változatos, egyik nap tánc, másik nap jóga, harmadik nap futás, na az tetszik :))

Arra is rájöttem, amíg meg nem tudtam az új helyzetet, Öcsémékkel, nyugodt voltam.
Aztán valahogy több oldalról jött az áldás, és felbomlott a biztosnak hitt egység.
Egyszerűen elszállt az életenergiám nagy része, lehangolt voltam, semmihez se volt kedvem, annyira nem találtam önmagam hogy inkább másoknak akartam megfelelni.
Ez persze ellenállást váltott ki úgy általában az emberekből, amiért akkor kicsit nehezteltem is, de most már világos, hogy csak mutatták, nem ez a helyes út.
Még így is túl sokszor hagyom magam, amikor határozottabbnak kellene lennem.

Azt hiszem ez a sok nehézség (vagy annak tűnő valami :)), az életcélom felé tréningel.
Valahogy olyan mintha gyorsan is meg lassan is múlnának a hetek... gyorsan múlnak, mert már lassan nyár vége van, de mégis lassan, mivel minden nap olyan mintha éveket tanulnék.
Sok az új helyzet, néhánynál azt hiszem nincs erőm megcsinálni, de kiderül hogy van.

Van például egy számomra még nem teljesen kiderített dolog.
Azt mondja ugye mindenki hogy a jóra kell figyelni, a jót lássuk meg mindenben és mindenkiben.
Ez tetszik is, nagyon szép előremutató gondolat, érzés, hozzáállás.
Viszont megint más, mint az amikor az ember egyszerűen figyelmen kívül hagyja a számára negatív érzéseket kiváltó dolgokat, és erőszakkal kényszeríti magát hogy a jóra figyeljen, miközben az egész nem más mint erőlködés.
Mi van akkor vajon ha valamit meg kell élnünk? Esetleg valami vagy valaki jelez, ezáltal, amire direkt nem akarunk figyelni?
Én úgy tapasztaltam, ilyenkor felgyűlik a sok rá-nem-figyelt negatív érzés, és az illető a jó álarca mögött nekiáll játszmázni.
Persze cseppet se direkt teszi, tesszük, ez inkább valamiféle szabaduló mechanizmus, semleges alapvetően.
Ha egy gátat nagyon feszít a folyó, és talál egy helyet amerre kifolyhat, hogy a feszültség csökkenjen, nem fogja nézni, hogy hova folyik, mit tesz, egyszerűen muszáj csökkenteni a nyomást.
(mindig mikor ilyeneket írok, cseppet sem azt szeretném átadni hogy a cselekedetek mögötti hajtóerőkkel egyet is értek és bátorítok másokat vagy magamat igazolást találva a játszmákhoz. egyszerűen így tudom elképzelni a folyamatot, amit valahol látok is, ezért a megfelelő reagálás néha még nehezen is megy :))
Sokszor nem egyszerű úgy reagálni, hogy ne is okozzunk sérülést, de mégis megvédjük magunkat.
A határvonal is vékony, aközött ki az aki bántani akar, és mi az amit leszűrhetünk az egész feszült helyzetből, mi az ami hasznunkra lehet, mi a tanítás.
Volt hogy beleestem egy a csapdába, annyira rámentem az alázatra, hogy mindenki felé éreztem csak magam felé nem, így lett belőle megalázkodás.
Az nem alázat, hogy hagyom magam eltiporni, és megnyomorítani, vagy hogy kiszolgálom mások gyengeségeit.

Igazából minden önmagunk ismeretére, és a középpontunkba való belehelyezkedésre vezethető vissza.
De azt hiszem ezt erőltetni nem lehet (illetve lehet, csak az már egészen más lesz:)), és főként nem érdemes.
Elkezdeni viszont jó dolog, egy kis önmagunkra figyeléssel, aztán lépésről lépésre, míg végül természetessé, magától értetődővé válik.
Szokásomhoz híven kitartok amellett hogy ez nem lóverseny:), vagyis az, hogy valaki hiperszupermegvilágosodott, és istennel egyesült megalény-nek látja magát, szíve joga.
Ettől nem lesz se több se kevesebb senkinél, mert mindenkiben ott él Isten, csak idő kérdése ki mikor ébred fel, és mikor "egyesül" vele.
:)
ps. azért írtam "-" jelbe, mert már régen egyek vagyunk Istennel csak talán még nem ébredtünk rá.

Szilaj

Egy szeretett rajzfilm egyik betétdala. :-))

egy mentőangyal...

Hú, most értem haza :)
Normafán voltunk idáig...
Miután kiírtam az előző szösszenetet (amit utólag meg is bántam, mert nagyon szégyelltem), valaki bejött a kapun, és már csöngetett is.
Csabi volt az.
Elvitt kajálni :))) Nagyon nem akaródzott eleinte, bevágtam a durcát, de végülis sikerült elrángatnia.
Ha az ember második napja csak a 4. kávét "eszi", elég zavarba tud lenni ha elétesznek egy csomó mindent.

Csabi, talán nem látszott rajtam de nagyon köszönöm!
Magát a gesztust is, nem felejtem el!

Ki-bukó

Azt hiszem most jött el a pillanat, hogy nagyon durván kibukjak.
Akkora sírhatnékom van, de buszon ülök, így csak szorongatja a torkom.
Ma 2 kávét ittam és kész. Tegnap se sokkal többet.
Olyan érzésem van, hogy senkim sincs, aki picit is törődne most velem...
Nem gond, cseppet sem, olyan jól eshet néha önsajnálni..
Valahogy mégis kihagynám, de talán ez nem is az, igazából nem tudom, és jelenleg nem is nagyon érdekel. Ez van és kész.
Úgy volt hogy apu ma átjön, mert megjött Párizsból, de most fáradt és inkább otthon marad- mondta.
Nincs szívem áthívni, meg túráztatni, de akkor ma nem fogok enni semmit.
Úgy tűnik ilyet is kell tapasztalni, de rettentő szarul érzem magam mégis...
Szeretem a 39-es buszt. El tudok bújni rajta, és amúgyis kevesen utaznak mindig vele, nem látják hogy lassan összeesek.
Nem tudom ez mire akar tanítani... hogy ne adjak akkor amikor van miből?
Vagy fogalmam sincs mire kéne rájönnom.
Most olyan állapotban leledzek, hogy vki beszól akár csak egy picit is, nekiállok iszonyatosan bőgni.
De most még attól is bőgnék, ha valaki kedvesen szólna hozzám.
Inkább ne szóljon senki semmit, és hagyjon békén, az a biztos.

Bár elég rámnézni, senkinek sincs kedve hozzám szólni, hál istennek.
Így megúszom a nyíltszínen-kiborulást.
Eddig mindig volt kihez fordulnom, de egyrészt piszkosul szégyellem ezt a helyzetet, másrészt most senki se tud segíteni.
Hogy ezt leírtam az se amiatt van mert sajnálatot várok, ha el is olvassa vki, egyszerűen csak most ez a helyzet.
Majd elmúlik, holnap már megkapom a fizut, ha addig kibírom akkor minden ok.
Apámra viszont hmm kicsit megorroltam, megígérte hogy átjön ma és nekem kell rákérdeznem hogy megérkezett-e egyáltalán...kb 3-kor...
Na lassan hazaérek (már itthon vagyok:P)
Holnap biztos jobb lesz, most egyelőre nincs erőm semmit se csinálni.