2010. augusztus 21., szombat

Huh, kitakarítottam a házat :-)
Ma már nagyon jól vagyok.
Úgy is keltem.. rájöttem mi lehetett még + a baj...
Öcsémnek este 11-kor adtam oda a fejhallgatómat, mert kiderült hogy nincs neki, és azért nyomatja a tüc-tüc zenét még éjfél körül is :-S
Eddig lenyeltem, mert nem akartam bekorlátozni, bár megette az idegeimet, mégis sokszor annyira fáradt voltam hogy erőm se volt felkelni hogy szóljak.
Most meg nem volt probléma, örült is neki, én pedig nyugodtan tudtam aludni végre...
És naaagyon jót aludtam :-)))) Csöndben, puhában, a kényelmesen széles ágyikómon.
Reggel jóga, aztán háztakarítás, zuhany (rég esett ilyen jól) és nemsokára utazom Battára a csajokkal!:-))
Alig várom!!! azt hiszem imádok utazni.
mondjuk huzamosabb időre nem szívesen vagyok távol az otthonomtól.
Ez csak egy nap lesz, és júúúj dejó lesz vonatozni :-)))

elolvastam amit tegnap írtam, és bár egyetértek vele még mindig , úgy érzem tényleg fölösleges sokszor a sok szöveg.
De ennyi erővel üres oldalakat rakhatnék fel, hiszen igazából semmilyen szó nem tudja teljesen kifejezni az érzéseket, a lényeget.
Mégis néha muszáj írni, beszélni, az is egy csatorna, amin keresztül az ember kifejezheti magát és kapcsolatot teremthet másokkal.
No megyek öltözni :-)


Hans Zimmer - Oogway ascends

:-)

"Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül.
Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen.
Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje."

Wass Albert

2010. augusztus 20., péntek

Hiszünk vagy eszünk?

Akkor kérdeznék valamit, ha már Szent István ünnepe van, Magyar ünnep.
Mi az amit tehetünk Magyarország felemelkedéséért?
Példát tudunk mutatni az életünkkel, ez az egyik.
Segíteni tudunk másoknak, és el is tudjuk fogadni a segítséget.
Hittel, reménnyel tápláljuk az országot, hiszünk az emberek jóságában, és szeretjük ezt a földet.
Hinni néha nem egyszerű, mikor az emberek szívét előítéletek és harag barikádozza el, és nekik sem egyszerű hinni, mikor megélhetési gondjaik vannak, és talán nem tudnak enni adni a gyerekeiknek.

Mikor hinni nehezebb, van aki inkább a fizikai dolgokra hivatkozik hogy az fontosabb, mikor a fizikai dolgok a nehezebbek, akkor a hit a fontos.

Talán csak túl élesen látom?
Meglehet.
A szándék és hit is fontos, de a tettek is ugyanolyan fontosak.
Hogy ne fordítsunk egymásnak hátat ha valaki segítséget kér, legyen az fizikai természetű, vagy csak egy jó beszélgetés.
Nem kell vér, nem kell harcolni a magyarokért, hiszen mindenki szíve mélyén ott él az összetartozás érzése.
Ez az ami fel tud ébredni, és idővel felszínre ér, de nem lázító szövegek miatt, hanem bölcs szeretet, hit és példamutató élet által.
Ha közös ellenséget találunk, és harcolunk ellene, az boszorkánykör, és nem a szeretetre alapul.
Talán utópisztikusnak tűnhetnek az ilyenfajta írások, sokat lehet arról olvasni hogy a szeretet népe vagyunk.
De miért ne lehetne így? Mennyivel valóságosabb a "való" (az önzés) világa, mint a szereteté?
Kétszáz éve az volt a "való" világ, tízezer éve pedig megintcsak mást hívtak valóságnak.

Most kicsit filozofálok :-)
De csak úgy eszembe jutott.
Pl. az idő. Relatív, mondják. Isten szemszögéből nincs idő. Nem létezik, illúzió.
Számunkra érzékelhetően van idő. Ha olyasmit csinálunk, ami örömmel tölt el szinte "repül" az idő, ha viszont a munkaidő végét várjuk, akkor csak úgy vánszorog.
Minél többször nézünk rá az órára, és rá vagyunk görcsölve, annál lassabban telik az idő, de ha elfeledkezünk róla, ellazulunk, vagy valami mással elfoglaljuk magunkat, egyszerre felkiáltunk az órára nézve, "jé, már ennyi idő eltelt?".
És ha úgy döntenénk hogy nincs idő? Ha önmagunkban vagyunk, időtlenül szemléljük a világot.
De ha az időt tudjuk változtatni, befolyásolni, sőt, dönthetünk úgy is hogy nem létezik...
... akkor mi a helyzet a korszakokkal? Azzal a valósággal amik a különböző időkben voltak.
Mondjuk 10 000 éve, 200 éve, és most. Mennyire valósak ezek a világok?
Megtörténtek mert meg kellett történniük. Léteztek mert létezniük kellett.
Ha meg kellett változniuk, megváltoztak.
De az akkor élő ember, és a most élő ember is azt mondja hogy "ez a való világ amiben élek".
Vagy mondjuk: "ez van, nehéz az élet, nincs mit tenni. gürizek a megélhetésért, kikaparom a gesztenyém, a számomra kedvesekkel talán kedves vagyok, a többieken átgázolhatok, mert ez egy ILYEN VILÁG."
Mindenki aki beletörődik, kényelemből, félelemből vagy elkeseredésből, az támogatja a fennálló helyzetet.
Valóságosnak teremti az illúzióvilágot. Amihez természetesen joga és képessége is van, kérdés hogy érdemes-e megtenni.
Talán a sorsa kívánja így, ezt is meg kell élnie. Általában - ahogy láttam - ők vannak kevesebben.
Többen azok vannak akiknek már nem ez lenne a sorsuk mégis újrateremtik maguknak, mert ismerik és mert biztonságos.
A gond az hogy minden egyes újrateremtéssel egyre rosszabb lesz mégis.
A félelem nagy úr lehet, ha hatalmat adunk neki.
Felsőbb nézőpontból nem is létezik, minden ami rossz, fájó, beteg, az illúzió.
Isteni szemszögből minden(ki) tökéletes, egész, teljes és békés.
Ha ezt erősítjük, ennek adunk erőt, hitet, ha inkább a fél-ségre, betegségre, kényszerre fókuszálunk, akkor az kap erőt, az nyilvánul meg továbbra is.
Talán az egységnek, teljességnek több idő kell - egyelőre - hiszen a rosszra jobban odafigyelünk valahogy, a rosszat hamarabb észrevesszük és jobban harcolunk ellene, míg életünk részévé válik ez a harc, és van akinek az élet értelmévé is... ekkor már függ a fájdalomtól és a rossz érzésektől, történésektől, hiszen ha nem léteznek, akkor az ő választott életcélja fölösleges erőpazarlás, és szintén illúzió.
Ezt pedig az ego nem bírná elviselni, hiszen elveszne a fontosság-érzése.

Ezek most csak gondolatok voltak, nem áll szándékomban bírálni senkit.
Néha jól esik így leírnom amik jönnek gondolatként, sugallatként, megkönnyebbülök tőle.
Már nem is vagyok olyan feszült mint korábban...
Áldás mindenkire aki ebben a világban él, mindegy hol tart, mit tesz, senkit sem lehet kényszeríteni, semmiféle jó nevében sem.

A hosszú szöveget azért írtam, mert egyénileg is változtathatunk a népünk sorsán, ott kezdődhet, hogy saját magunknak adunk hitet és táplálékot, minden szinten.
Akkor tudunk igazán adni, ha van miből adnunk.
Ha nekünk is hiányunk van valamiből, abból hogy adunk másnak?

*

Bámmbámmbáááám.

Ma én vagyok a kibiztosított bomba.
Adrenalin-fröccsöt kaptam ki tudja honnan.
Hugi hívott bulizni, de egyszer ilyen állapotban elmentem, és szinte vártam hogy konfrontálódhassak valakivel.
Szó szerint úgy néztem körbe Hajógyárin mint egy vadállat amelyik prédára les.
Épp senki nem akart viszályt, úgyhogy igyekeztem kitombolni magam a táncban.
Ilyenkor simán le tudnék menni ketrecharcolni, vagy bungee-jumpingolni, esetleg 350-nel repeszteni autópályán (ahhoz előbb jogsi is kéne bár úgyis elvennék :-P), fetish-partyzni, vagy kedvem lenne valami nagyon extrát, nagyon veszélyeset csinálni.

Nem tudom mit kezdjek ezzel az energiatöbblettel, iszonyú ereje van....
A férfiak ilyenkor szinte félnek tőlem (amit valahol meg is értek :-))
Nem érzek senkit olyan erősnek, hogy tudjon kezelni.
Bár az ilyen alkalmak ritkák, ember legyen a talpán, aki lenyugtat.
Eddig még nem találkoztam olyannal aki képes lenne rá, inkább csak értetlenül néznek.

Egyedül az önfegyelmemnek köszönhetően nem bántok senkit ilyenkor, pedig nagyon bennem lenne.
Nem tudom ez hogy fér össze a többi szép felemelő érzéssel... de most ez van.

Csak magam lehetek



Eva Cassidy - I can only be me (Stevie Wonder cover)

2010. augusztus 19., csütörtök

Álom

ez most nagyon nem vág ide, a sok idilli bejegyzésem közé.
de ezt álmodtam.
aki szereti a szürrealizmust, az odalesz tőle....:-S
mikor söprögettem a házunkat (társasház), hirtelen egy másik szinten találtam magam, ahol tele volt kosszal, és azt is félig kisepertem, mikor megjelent valaki, és mondta hogy nézzek fel.
és az égen nagyon fura dolgok voltak. mintha gépek lettek volna, vagy nem is tudom....
elmentem a városban ilyen városnéző túrára, és láttam, szintén az égben, olyan volt mintha egy táblára rákötöztek volna embereket és fejjel lefelé (vagyis a földdel párhuzamosan) lettek volna, mellettük rengeteg gép, amiket a felhők eltakartak általában, de én láttam őket...
aztán jött egy olyan kép, a pszichiátria árnyoldalairól (szerintem), mintha filmet néznék, hogy beinjekciózták valaki agyát, meg a másikat lenntartották a vízben, nem sorolom mert voltak durvábbak is. azt is láttam hogy rengeteg tudós szintén megbolondult, lehetett érezni a reménytelenségüket (vagyis isten nélküliségüket), ahogy kutatták mi lehet a probléma más emberekben, közben szörnyetegek lettek, jobban mint azok akiket meg akartak gyógyítani.
már kicsit féltem tovább nézni a filmet, de azért néztem, egy lányt láttam, panellakásban, csapkodja a klaviatúrát, és valami leleplező cikket ír a születésnapján, mikor odajön az anyja, akkor kiborul, és azt hajtogatja, hogy "sose leszünk szabadok, nem tudom megcsinálni".
a születésnapját is látom, ahogy átnyújtja az apja neki az ajándékot, aki egyébként egész nap a tv-t bambulja és sört iszik. Valami történik, valakik berontanak de nem akarom látni úgyhogy eltűnik a kép.
Következőleg egy barlang-félében vagyok, valaki telerajzolta napocskákkal, nagyon szép egyébként, ez egy világos barlang, lehet pont a napok világítanak :-)
vannak kartonból kivágott zöld fenyőfák, amik lógnak zsinórokon, egy nő csinálta az egészet, ezt tudom, a talaj homok, közötte aranyékszereket találtam.
(jaj nagyon szépek voltak :-)))
azt vizsgáltam vajon eredeti arany-e, de amikor elég távolra vittem onnan ahol felszedtem, elkezdett recsegni... nem tudom hogy, olyan mint a Silent Hill-ben, ahogy recseg a telefon.
Valaki jött mögöttem, de nem láttam, csak éreztem hogy ott van.
Hát ennyi.
Erről eszembe jutott Tori Amos egyik klipje, amit nagyon szeretek.

http://www.dailymotion.com/video/x232r3_tori-amos-caught-a-lite-sneeze_music

*

Csilagtitkok aug. 20-21-22. :-)


Álom

nagyon furcsát álmodtam ma.
mintha egy vásárcsarnokban lettem volna, de valami hatalmas volt, sokféle árus, ruhák, könyvek, ásványok, étel-ital, minden volt ott.
néha nagyon üresnek éreztem, máskor megtelt. sétálgattam a sorok között, és felmentem az emeletre is, hatalmas csarnokba érkeztem, de az annyira nem volt kihasználva. a távolban mintha gyárak füstöltek volna, de nem láttam teljesen jól.
hogy van-e pénzem vagy nincs azt én döntöttem el, ahogy az én ízlésemre és kívánságomra változtak az árusok és a termékek is. :-)

2010. augusztus 18., szerda

Csak úgy Fényesség.

sokszor fájdalmas megtalálni a bennünk lévő gátak gyökerét... tudom, mert megtapasztaltam.
mikor csak görnyedsz a fájdalomtól belül és nem tudsz, de igazából nem is akarsz felállni a görcsös fájásból.
ilyenkor... mikor az ember azt érzi hogy a fájdalom végtelen, ezért véget akar neki vetni, elég volt viszlát, valami valahogy mégiscsak visz tovább.
valami láthatatlan erő, ahogy engem is vitt tovább nem is egyszer.
jó sokat voltam a mélyben, alaposan kitapasztaltam miként működik a saját személyes poklom.
és az ember milyen hamar képes feladni az állásait, otthagyni mindazt amiért addig dolgozott, azért hogy visszavonuljon valamibe ami már nem nyújt sem biztonságot sem megelégedettséget.
Volt egy időszakom, amikor úgy de úgy visszamentem volna a békés-nek tűnő ám teljesen halott és életidegen álomtalan illúzióvilágba, ahol végülis sok időt töltöttem, a túlélésem érdekében.
Sokszor meg is tettem.
De ahogy ment előre az idő, gyűltek a tapasztalatok, beépültek, átalakult minden, a régi "bőröket" folyamatosan vedlettem le, és minden időszak végén újjászülettem.
Néha mégis visszalátogattam, úgy kezeltem mint egy biztos pontot. Éreztem egy idő után hogy lecsapolja az energiáimat, alsóbb szintekre hangol, de inkább mentem mélyebbre, de (látszat)biztonságba, mint magasabbra, idegen földre.
aztán ez a relatíve elég hosszú időszak is elmúlt, már nem leltem még látszat-biztonságot sem az illúziókban, sőt, kezdtem rosszul érezni magam benne.
Ez olyan mint amikor egy hete kb. kalandvágytól fűtve (és már régen ettem), elmentem a McDonald's-ba, a kedvencemet, halas menüt kértem.
Nem mondom hogy nagyon rossz volt, mégis olyan érzés töltött el, hogy jó pénzért vettem egy adag fűrészport és szépen megettem.
Pedig régen be se tudtam telni vele.
Egyszerűen ennyi időnek el kellett telnie ahhoz, hogy már ne kívánjam, egyszerűen magamtól nem vonz már.
Hiába mondták volna nagy bioétel-hívők hogy ez nem jó, akkor nekem jó volt, és az nem volt jó, amit ők ettek.
Erőszakolhatnák, akkor se kellett volna. Sőt...
szóval egyszerűen elérkezik az ember életében az az idő, amikor magától vált, természetesen, zökkenőmentesen.
én rettentően intenzív vagyok, régen ezzel csak rontottam sok helyzeten, nem tudtam mit kezdeni a nagy erőmmel.
az emberek automatikusan le akartak uralni, megzabolázni, és sokan csípőből védekeztek, pedig még meg se szólaltam, csak épp az erő átsugárzott a bőrömön. hogy negatív vagy pozitív az változó volt.
az intenzitásomat egy ideje konstruktív irányba fordítottam, és már nem dobálnak a hullámok, mert megtanultam szörfözni.
néha nem találom el hol lehet a legjobban meglovagolni a hullámot, akkor beborulok, de kezdem újra.
ahogy egyre több szeretetet sugárzok, egyre jobban kezelem az embereket, észrevettem hogy egyre több erőm lesz.
kiapadhatatlan forrásra csatlakozom valahogy, ami régen félelmetesnek tűnt, ma már használom a mindennapokban is ezt a csodás ajándékot.
elég gyakorlati lény vagyok, és egyszerűen fantasztikus, mikor a látható világban learathatja az ember új felfogásának, szeretetének, kedves gondolatainak, tetteinek a gyümölcsét!

a másik amit észrevettem, minél inkább szeretem magamat is, elégedett vagyok magammal, szeretem és ápolom a testem-lelkem, az emberekkel való kapcsolataim is megváltoznak.
mintha csak erre akartak volna rávezetni.
van egy-két nehéz(nek tűnő) kapcsolatom még, de ezek már megoldódtak, az egyetlen ami visszatarthatja a megoldást a látható világban az a hit hiánya.
mikor nem hiszek abban hogy sikerülhet, az egó ezt nagyon szereti, és ki is használja a hezitálást, beleönt számtalan érvet miért nem lesz sikeres, sok lehetséges helyzetet, szituációt ültet be az ember fejébe, lehetőleg félelmetes, szégyennel teli, korábbi kudarcokból táplálkozó képeket.

mostanában egyre többször találkozom azzal, hogy ne menjek össze csak azért, hogy más ne érezze frusztráltnak magát mellettem.
ez nem az egó terebélyesedését jelenti, hanem hogy az ember ne szégyellje a fényét, Önmagát megmutatni.
Ha eléggé ismeri valaki magát, tudja, érzi, ezzel csak jót tesz, mindenkinek.
Ugyanis másokat is inspirálhat ezzel, az eredmény az lesz, hogy ők is elő merik majd hozni saját fényüket, és megmutatni az eddig rejtegetett gyönyörűszép kincseiket lelkük legmélyéről.
talán nem rögtön, talán eltelik egy kis idő.
talán olyan is lesz aki ezután elkerül, mert nem tud mit mondani neked, érzi a változást, de neki ez nagyon furcsa, nem tudja hova tenni még.

Az emberek sokszor elfelejtik hogy minél több lámpás gyúl ki, annál fényesebb lesz a Világ.
Így mindenki számít, és nem "csak egy vagyok a sok közül", ilyen nincs.
Egy vagy, különleges és megismételhetetlen, az emberiség, a Föld része, az Univerzum fontos létezője, alkotója, teremtője.
Minden kis lépés amit teszel önmagad felé, azt eredményezi, hogy az emberiség is fellélegzik kicsit, és ébredezik a lidérces álomból amit önmagára bocsátott.
Mindenkiben egy hatalmas örök, békés és tiszta erő él a látszat mögött, és ez az erő nem ismeri a lehetetlent.
Ezen az úton mindenki elindul egyszer, hogy ki hol tart az teljesen egyedi, ahogy a saját útja is.
Nem lehet mérni, nincs előrébb-hátrébb, mihez képest? Nem lehet mérni. Nem lehet meghatározni.
Mára megértettem azt is, miért van hogy sokszor a mesterek egyszer ezt mondják másszor az ellentétét.
Mindkettő igaz. Ahogy fejlődünk egyszer az egyik másszor a másik nézőpont lesz a sajátunk, és mindegyik mellett ki tudunk kardoskodva állni.
Nagy figyelem kell hogy észrevegyük, jéééé, én ez ellen harcoltam még régebben... akkor ez most hogy is van?
Mondhatom hogy utálom a romákat, de ha egy roma egyszer megmenti az életem, hirtelen megszeretem, semmit sem fog jelenteni a múltbeli utálatom.
Vagy érezhetem úgy hogy imádom a bablevest, de mondjuk két év múlva már más az ízlésem.
A bableves (jó esetben:-)) nem változott.
Most akkor érdemes valamelyik mellett kiállni?
Érdemes. Mert úgyse lehet kikerülni. A tapasztalás olyan kincs amit nem lehet megvenni se arannyal se gyémánttal.
Az pedig aki sose választ semmit és egész életében hezitál, tévelygővé válik mert nem ismeri a palettát amiből választhat.
És aminek egykori átélése megértést ad ha olyannal találkozik aki épp most éli azt át.
Megérthetjük mindkét pólust, elmehetünk a végsőkig (és el is szoktunk), felhalmozhatunk rengeteg tudást, de igazán a szeretetben tud minden egyesülni.
Ezt jelenti az Egy-ség.
A világ tele van előítéletekkel, álarcokkal, olyan erős illúziókkal hogy az ember a szelétől is kiütést kap, de ez mind mind nem lényeg.
Sokfélék vagyunk sok forma, szín, érzés, igazi kavalkád, gyönyörű színpompás karnevál!
És ez így van jól.
Ha szomorú vagy éld meg, de ne ragadj bele. Emlékezz arra ki vagy, milyen kincs vagy és az Élet örök!
Ha örülsz... akkor fenékig a nektáros poharat! :-)
A szeretet és öröm élteti a világot, attól lélegzik és dobog a szíve, ahogy a miénk is.
Ha csendben ülsz a természetben, lehet hallani és érezni is.
Ezután úgy vélem nem gond ha azt kívánom,
Isten éltessen! :-)

Oriah öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,

Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön
az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért,
hogy ne áruld el a saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelen létéből ered-e az életed.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy Igen!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban…


*

Őri István - Szeretnék a boldogságról írni


Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

*
milyen szép...

hiábavaló



Nem tudod felkelteni azt az embert, aki csak tetteti, hogy alszik.

(Navaho)

*

rara avis in terris



"Tengo una mañana constante
y una acuarela esperando
verte pintado de azul.
Tengo tu amor y tu suerte
y un caminito empinado.
Tengo el mar del otro lado:
tú eres mi norte y mi sur "

(Gloria Estefan -Hoy)

2010. augusztus 17., kedd

hörr

pffffff.... micsoda egy áruló!
nem tudom még hányszor kell nekem szerelmet hazudni....
a lenti videót azért nem veszem csak le mert szerintem nagyon szép.
de hogy van bőr a képén felrakni egy olyan fotót....
egyszerűen szégyellem ezt az egészet, mekkora egy hülye vagyok már megint.
mi a fenének foglalkozom ilyen emberekkel ahelyett hogy keresnék magamnak egy rendes férfit.
néha nem értem magam.

tudom hogy nem igaz, de akkor miért kell túráztatni a másikat hazugságokkal?
ronda dolog így érzelmeket kicsikarni, de biztos nagy az unalom.
megalázónak érzem és szinten alulinak.
én sem csinálok hasonlókat, pedig megtehetném. mások érzéseivel szórakozni mindenki tud.

piszkosul kapálózik bennem az a részem amelyik az elkülönülést akarná erősíteni.
hogy nekem nincs közöm hozzá, egy senki számomra.
igazán hívogató lehetőség lenne.... csak nem megoldás megint.
utálom hogy ebben is van valami lecke. utálom hogy utálom, és azt is utálom hogy tudom hogy így van.
cseppet sem akarom szeretni mert nincs tekintettel rám, és talán minden amit mondott egy rakás hazugság.

érdekes módon viszont nem vagyok pipa. se elkeseredett.
sőt inkább viccesnek találom magam :-)
úgy hörgök-morgok belül mint egy rosszkedvű medve. sőt, fújok is mint a vadmacska.
eszembe jutott az Aerosmith-től a Cryin-nak a videoklippje :-)))
na hát kb. úgy mutatnék be mint a végén Alicia Silverstone (egyébként imádom :P)

most már egyenesen nevethetnékem van magamon :-D
meg az egészen. nem is vagyok már kicsit se pipa. (biztos elfogyott a dohány... vagy nincs tűz :-)))
LOL :-D

2010. augusztus 16., hétfő

Szerelmemnek

Nevető jóga óra :-)

No, voltam hahota jógán! :-)))
Nem mondom hogy nem volt fura. Tök idegen emberekkel röhögni, mint az ovisok olyan gyakorlatokat csinálni...
Volt egy srác, meg egy szőke csaj, velük mit össze hülyültünk!!!
engem se kell félteni ha hülyéskedésre kerül a sor... :-)
Elég fárasztó volt, de ezt csak a végén éreztem, amúgy nagyon tetszett!!
A jótékony hatását főként akkor kezdtem el érezni, mikor kiléptem a művház kapuján.
Annyira a középpontomban voltam, hogy kapaszkodás nélkül álltam a metrón, és azon csodálkoztam miért nem zötyög jobban, és én ezért a kis kilengésért szoktam kapaszkodni??
Mindenki megnézett, férfiak, nők, pedig csapzott és izzadt voltam (vagyok, hehe:-)))
De fantasztikusan éreztem magam, és még most is úgy érzem! Csak úgy dőlt az energia!
Szóval nagyon tetszett!
Az elején erőltetettnek tűnik, de ha az ember feloldódik, akkor nagyon lehet élvezni :-)

hm hm

Ma felhívott Sándor, a hangdalából!:-)
Nagyon örültem neki!!! Szeptembertől indul a Musical mesterkurzus amire szeretnék jelentkezni.
Most legalább már van pénzem is rá, és valahogy érzem hogy ez adni fog nekem valamit, ami továbbvezet az éneklésben.

Mikor kimentem ebédért, láttam egy nénit az úton, két boton támaszkodott, állt az út közepén a hőségben.
Összenéztünk, elmosolyodott, aztán elindult tovább. Mondom megyek tovább, nem kellek, mert tud menni a néni.
megvettem a hamimat, más úton mentem vissza, és látom a néni lépcsőzik, úgyhogy felsegítettem, de csak kicsit kellett.
Megköszönte, aztán ezt mondta:
-Ugye nem nézek ki 90 évesnek, csak 89-nek?
Mondtam még 89-nek se néz ki (egyébként tényleg fiatalos volt, leszámítva a lábát).
Annyira ismerős volt valahogy, és olyan meleg energia ömlött át rajtam (talán rajta is)
Minden jót kívántunk egymásnak és ment tovább a néni.

Most már itt a kolleganőm, úgyhogy kicsit könnyebb nekem, legalább egy területen megkönnyebbültem :-)

Olyan szerelmesnek érzem magam.... de hogy minek?:-)
Nagyon-nagyon szeretem Őt még mindig, ha talán ebben az életben többet nem is látjuk egymást, akkor is. Vannak dolgok amik nem változnak.
Na jó inkább megyek iktatni, mert még a végén áradozni fogok.
:-)

elgondolkodtató...


A legmélyebb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
A legmélyebb félelmünk az, hogy végtelenül erősek vagyunk.
Nem a sötétség, hanem a fény, amely belőlünk árad az, amely a leginkább megfélemlít minket.
Megkérdezzük magunkat: ki vagyok én, hogy briliáns, gyönyörű, tehetséges és fantasztikus legyek?
Tulajdonképpen, mi az ami Te NEM vagy? Minden benned van. Az, hogy kicsiben játszol, nem szolgálja a világot. Semmi megvilágosult nincs abban, hogy összezsugorítod magad, hogy az emberek ne érezzék gyengének magukat körülötted.
Mindannyiunknak ragyognunk kellene, ahogy a gyermekek is ragyognak. Erre születtünk. Nemcsak néhányunkban, mindenkiben ott van. És ahogy hagyjuk saját fényünket tündökölni, tudatlanul adunk engedélyt másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Ahogy felszabadulunk a saját félelmeinktől, a jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat is.

2010. augusztus 15., vasárnap

Égi szentség - Csillagtitkok aug. közepére


esti érzések

No most ment haza Apu.
Mármint Laci Apu.... nagyon nincs jól a "múmiáknál", vagyis a nagynénjééknél.
Két vénasszony, ők azok akik engem nem is akarnak látni, mert "fattyú" vagyok (olyan vicces ez a szó szerintem :-))), és Apu szörnyen érzi magát náluk.
De muszáj volt odamennie.
Egész nap nem evett, úgyhogy adtam neki rakott krumplit, majdnem elsírtam magam, úgy ette mint valami mennyei mannát, és kinyalta a tányért...
Pedig főznek a múmiák, de azt mondta Apu hogy még a főtt krumpli is jobb itt, mint bármi amit ott ehet.
:-(
Egy hajszál választ el attól hogy én is össze ne roskadjak, olyan volt mint egy gyerek....
Anya, adj enni, anya, hadd kapjak a főtt krumpli csücskéből - nem mondta ki, de ez jött le belőle.
Bírom amikor a gyenge pontjaimon taposnak.
Tudom hogy nem vagyok az anyja, nem tudom pótolni amit anno nem kapott meg, viszont mikor látom a kis Lacikát, ahogy sír a kórházban, vagy mikor dobálják ide-oda a rokonok...
Hát....
Azt hiszem ami erőt kapok, nem földi erő, és nagyon hálás vagyok érte.
Igyekszem a jót látni a dolgokban, hiszem hogy minden van valamiért.
De mikor ilyen sorsokat látok, elnehezül a szívem és nagyon sírhatnékom van.
Persze, tudom, ez nem az én terhem. És nem is veszem fel másét.
Itt jön be hogy az ember valamennyire legyen önző.
Úgy nem tud az ember segíteni, ha szétesik.
Azt hiszem jó volt a malter születésemkor, még egyben vagyok :-DDD

:-)

Tündér folytatás :)

írtam egy keveset a Tavasztündéres történetemhez :-)
Ha valakit érdekel, el tudja olvasni, igyekszem majd még folytatni ;)

Ma se tudok nyugodni..

valaki kapcsoljon ki :-))
ezen a héten és még most is hétvégén, ezerrel pörgök.
nem tudom miért de nem bírok lazítani.
annyi cuccot pakolnék ki a kukába vagy bárhova, ma jön apám, elbeszélgetek vele majd, azért nem lomtár a lakásom...
most van az hogy nem látom az alagút végét. Húgom eltűnt egész hétvégére, nagy erőfeszítésembe telik majd ha hazajön, hogy ne ordítsam le a fejét.
Itt hagy a kupijával, a 4 nagy szemeteszsák mosatlanjával, a 2 tv-vel, rengeteg dobozzal, hogy szinte moccanni nem lehet. (a fele kuka egyébként)
velem meg az a gond, hogy hajtom magam amíg van bennem szusz, aztán egyszer csak kipurcanok, de igazság szerint nem akarom azt megvárni... (csináltam eleget)
úgyhogy mostantól csak lazítok! Amiket meg még kéne csinálni arra majd megkérem őket hogy holnap tegyék meg.
Egy tollpihét nem vagyok hajlandó arrébb rakni mostantól :-)

Ma is felsöpörtem és felmostam a 4 emelet 2 lépcsőházát meg a bejárókat (2 bejárat van).
Olyan fülledt az idő, hogy csöpögött a víz a homlokomról :-)
de szokás szerint közben rádiót hallgattam, úgyhogy néha amolyan "amcsis takarító"-ként táncoltam a partvissal.
már csak a virágos fejkendő hiányzott, komolyan :-)))
Jó kis edzés is, fel-le rohangálni, minek nekem edzőterem, ez teljesen megmozgat és ingyé van.
Egyébként nem könnyű meló, és cseppet sem megbecsült, azt hiszem minden tiszteletem a takarítóké.
Van egy bennt a cégnél is, az Emi néni, tök aranyos pl. Mindig integetünk :-)
Egyszer kiintegettem neki és azóta ha elmegy, így köszönünk.

Nem nagyon tudok magammal mit kezdeni... nem érzem hogy a kuckóm rendezett lenne, és folyton azon jár az agyam mit kéne még csinálnom.
Pedig le kéne állnom, különben összeesek egyszer.

Lelkileg olyan nagy várakozás állapotában vagyok, nem tudom, valamit érzek, változást, de nem tudom elképzelni mi lehet az.
Azt tudom hogy ez az időjárás nem teljesen normális, olyan mint egy zárt burok, fülledt, meleg, szél alig, és a felhők lezárják a levegőt.
Rám valahogy félelem nehezedne, de mivel nem talál fogódzkodót, lecsúszik folyton, még érzem ahogy kapálózik, egy kicsi kiugró rész elég lenne neki, azon felhúzná magát.
De nincsen. Így járt :-)
Megcsinálom a vacsit, aztán nézek valami jó kis fimet! ;-))