Csak úgy Fényesség.

sokszor fájdalmas megtalálni a bennünk lévő gátak gyökerét... tudom, mert megtapasztaltam.
mikor csak görnyedsz a fájdalomtól belül és nem tudsz, de igazából nem is akarsz felállni a görcsös fájásból.
ilyenkor... mikor az ember azt érzi hogy a fájdalom végtelen, ezért véget akar neki vetni, elég volt viszlát, valami valahogy mégiscsak visz tovább.
valami láthatatlan erő, ahogy engem is vitt tovább nem is egyszer.
jó sokat voltam a mélyben, alaposan kitapasztaltam miként működik a saját személyes poklom.
és az ember milyen hamar képes feladni az állásait, otthagyni mindazt amiért addig dolgozott, azért hogy visszavonuljon valamibe ami már nem nyújt sem biztonságot sem megelégedettséget.
Volt egy időszakom, amikor úgy de úgy visszamentem volna a békés-nek tűnő ám teljesen halott és életidegen álomtalan illúzióvilágba, ahol végülis sok időt töltöttem, a túlélésem érdekében.
Sokszor meg is tettem.
De ahogy ment előre az idő, gyűltek a tapasztalatok, beépültek, átalakult minden, a régi "bőröket" folyamatosan vedlettem le, és minden időszak végén újjászülettem.
Néha mégis visszalátogattam, úgy kezeltem mint egy biztos pontot. Éreztem egy idő után hogy lecsapolja az energiáimat, alsóbb szintekre hangol, de inkább mentem mélyebbre, de (látszat)biztonságba, mint magasabbra, idegen földre.
aztán ez a relatíve elég hosszú időszak is elmúlt, már nem leltem még látszat-biztonságot sem az illúziókban, sőt, kezdtem rosszul érezni magam benne.
Ez olyan mint amikor egy hete kb. kalandvágytól fűtve (és már régen ettem), elmentem a McDonald's-ba, a kedvencemet, halas menüt kértem.
Nem mondom hogy nagyon rossz volt, mégis olyan érzés töltött el, hogy jó pénzért vettem egy adag fűrészport és szépen megettem.
Pedig régen be se tudtam telni vele.
Egyszerűen ennyi időnek el kellett telnie ahhoz, hogy már ne kívánjam, egyszerűen magamtól nem vonz már.
Hiába mondták volna nagy bioétel-hívők hogy ez nem jó, akkor nekem jó volt, és az nem volt jó, amit ők ettek.
Erőszakolhatnák, akkor se kellett volna. Sőt...
szóval egyszerűen elérkezik az ember életében az az idő, amikor magától vált, természetesen, zökkenőmentesen.
én rettentően intenzív vagyok, régen ezzel csak rontottam sok helyzeten, nem tudtam mit kezdeni a nagy erőmmel.
az emberek automatikusan le akartak uralni, megzabolázni, és sokan csípőből védekeztek, pedig még meg se szólaltam, csak épp az erő átsugárzott a bőrömön. hogy negatív vagy pozitív az változó volt.
az intenzitásomat egy ideje konstruktív irányba fordítottam, és már nem dobálnak a hullámok, mert megtanultam szörfözni.
néha nem találom el hol lehet a legjobban meglovagolni a hullámot, akkor beborulok, de kezdem újra.
ahogy egyre több szeretetet sugárzok, egyre jobban kezelem az embereket, észrevettem hogy egyre több erőm lesz.
kiapadhatatlan forrásra csatlakozom valahogy, ami régen félelmetesnek tűnt, ma már használom a mindennapokban is ezt a csodás ajándékot.
elég gyakorlati lény vagyok, és egyszerűen fantasztikus, mikor a látható világban learathatja az ember új felfogásának, szeretetének, kedves gondolatainak, tetteinek a gyümölcsét!

a másik amit észrevettem, minél inkább szeretem magamat is, elégedett vagyok magammal, szeretem és ápolom a testem-lelkem, az emberekkel való kapcsolataim is megváltoznak.
mintha csak erre akartak volna rávezetni.
van egy-két nehéz(nek tűnő) kapcsolatom még, de ezek már megoldódtak, az egyetlen ami visszatarthatja a megoldást a látható világban az a hit hiánya.
mikor nem hiszek abban hogy sikerülhet, az egó ezt nagyon szereti, és ki is használja a hezitálást, beleönt számtalan érvet miért nem lesz sikeres, sok lehetséges helyzetet, szituációt ültet be az ember fejébe, lehetőleg félelmetes, szégyennel teli, korábbi kudarcokból táplálkozó képeket.

mostanában egyre többször találkozom azzal, hogy ne menjek össze csak azért, hogy más ne érezze frusztráltnak magát mellettem.
ez nem az egó terebélyesedését jelenti, hanem hogy az ember ne szégyellje a fényét, Önmagát megmutatni.
Ha eléggé ismeri valaki magát, tudja, érzi, ezzel csak jót tesz, mindenkinek.
Ugyanis másokat is inspirálhat ezzel, az eredmény az lesz, hogy ők is elő merik majd hozni saját fényüket, és megmutatni az eddig rejtegetett gyönyörűszép kincseiket lelkük legmélyéről.
talán nem rögtön, talán eltelik egy kis idő.
talán olyan is lesz aki ezután elkerül, mert nem tud mit mondani neked, érzi a változást, de neki ez nagyon furcsa, nem tudja hova tenni még.

Az emberek sokszor elfelejtik hogy minél több lámpás gyúl ki, annál fényesebb lesz a Világ.
Így mindenki számít, és nem "csak egy vagyok a sok közül", ilyen nincs.
Egy vagy, különleges és megismételhetetlen, az emberiség, a Föld része, az Univerzum fontos létezője, alkotója, teremtője.
Minden kis lépés amit teszel önmagad felé, azt eredményezi, hogy az emberiség is fellélegzik kicsit, és ébredezik a lidérces álomból amit önmagára bocsátott.
Mindenkiben egy hatalmas örök, békés és tiszta erő él a látszat mögött, és ez az erő nem ismeri a lehetetlent.
Ezen az úton mindenki elindul egyszer, hogy ki hol tart az teljesen egyedi, ahogy a saját útja is.
Nem lehet mérni, nincs előrébb-hátrébb, mihez képest? Nem lehet mérni. Nem lehet meghatározni.
Mára megértettem azt is, miért van hogy sokszor a mesterek egyszer ezt mondják másszor az ellentétét.
Mindkettő igaz. Ahogy fejlődünk egyszer az egyik másszor a másik nézőpont lesz a sajátunk, és mindegyik mellett ki tudunk kardoskodva állni.
Nagy figyelem kell hogy észrevegyük, jéééé, én ez ellen harcoltam még régebben... akkor ez most hogy is van?
Mondhatom hogy utálom a romákat, de ha egy roma egyszer megmenti az életem, hirtelen megszeretem, semmit sem fog jelenteni a múltbeli utálatom.
Vagy érezhetem úgy hogy imádom a bablevest, de mondjuk két év múlva már más az ízlésem.
A bableves (jó esetben:-)) nem változott.
Most akkor érdemes valamelyik mellett kiállni?
Érdemes. Mert úgyse lehet kikerülni. A tapasztalás olyan kincs amit nem lehet megvenni se arannyal se gyémánttal.
Az pedig aki sose választ semmit és egész életében hezitál, tévelygővé válik mert nem ismeri a palettát amiből választhat.
És aminek egykori átélése megértést ad ha olyannal találkozik aki épp most éli azt át.
Megérthetjük mindkét pólust, elmehetünk a végsőkig (és el is szoktunk), felhalmozhatunk rengeteg tudást, de igazán a szeretetben tud minden egyesülni.
Ezt jelenti az Egy-ség.
A világ tele van előítéletekkel, álarcokkal, olyan erős illúziókkal hogy az ember a szelétől is kiütést kap, de ez mind mind nem lényeg.
Sokfélék vagyunk sok forma, szín, érzés, igazi kavalkád, gyönyörű színpompás karnevál!
És ez így van jól.
Ha szomorú vagy éld meg, de ne ragadj bele. Emlékezz arra ki vagy, milyen kincs vagy és az Élet örök!
Ha örülsz... akkor fenékig a nektáros poharat! :-)
A szeretet és öröm élteti a világot, attól lélegzik és dobog a szíve, ahogy a miénk is.
Ha csendben ülsz a természetben, lehet hallani és érezni is.
Ezután úgy vélem nem gond ha azt kívánom,
Isten éltessen! :-)