2010. szeptember 18., szombat

Barlangi videó!!!

Megkaptam a linkjét a barlangtúrás videónknak!!:-))))

Jaj nagyon jó volt :-))

A kislány a kis vízöntő Vivi, a kisfiú a Boti, a piros autó Karcsié egyébként sárgában nyomja, én a barlangban kék színekben vonulok, Anyu piros sisakkal terepmintás kabátban folyton röhög, a zöldsapkás a Márti (3. barlangi szűz), a többiek pedig... a többiek :-)))

http://airwolfs.hu/barlangtura


Jó szórakozást!:))

(mi jól szórakoztunk... magunkon főként XD)

...

mostanában kicsit kevesebbet írok... nem biztos hogy baj :-)

az érzelmi és fizikai életem is teljes átalakulásban... azt se tudom néha hogy mi van...

de cserébe a fizikai életben sokkal aktívabb vagyok.

nehéz lenne úgy bölcselkedni és konzekvenciákat levonni, hogy az ember minden nap más perspektívából látja az életet.

vagyis amit egyik nap igazságnak gondolok, az talán máskor más megvilágításba helyeződik.

de persze ez így van rendjén, csak nem naponta, vagy egy napon belül többször :-)
Mert azt úgy hívják hogy elmebaj.

:-))

2010. szeptember 17., péntek

beszólások

Párbeszéd:

én:
-De az hogy lehet hogy ilyen jó pasinak nincs nője?
Húgom:
-Miért és az hogy lehet hogy ilyen jó nőnek mint te nincs pasija?
-Biztos egy szemét alak vagy.
:-D
én:
-Oké, igaz.

*

39-es buszon, ma.
Jön a vezető, megszólal:
-Jó estét! (alig van 5 óra) KÉrem imádkozzanak, hogy elinduljon a busz, mert múltkor is csak az ima segített!
Kisebb kuncogások.
Próbálja beindítani, néhányat köhög a kék szörny, aztán beindul.
A vezető hátraszól:
-Köszönöm. Dicsőség az Úrnak!
Nagy röhögések :-DD

2010. szeptember 16., csütörtök

a Mátyás-hegyi barlangban

(ezek nem mi vagyunk, de a fílinget lehet érezni :-)))
Wow, ez a tegnapi barlangászás, isteni jó volt!:-)))

A Mátyás-hegyi barlangba mentünk.
Kicsit húzós így munka után menni, de hát edzettek vagyunk ,bírjuk.
Kb. 10 fős csapatunk volt, köztük két kisgyerek egy 5 éves, a Boti :-), meg a 9 éves Vivien.
Hihetetlenül ügyesek és cukik voltak ám!!!
Jó, a szülők is nagyon jófejek, meg úgy általában mindenki az volt!

Anyu meg egy régi kolleganője, a Márti +én voltunk a barlangi "szüzek" :-DDDD
(mert ez az első barlangászásunk)
Végigvihogtuk az egész kirándulást, sokszor poénkodtunk a barlangban is, hihetetlen miket tudtak alkotni anyuék is :-))
Volt nagy röhögés akkor is, mikor felkiáltottam hogy "szűz anyám" :-D

Egyébként a barlang elég durva volt, mármint... csúszni, mászni, kapaszkodni, támaszkodni, kemény izommunka néhol, mára érzem minden izmom...
Ja persze Niki nem hoz térdvédőt, úgyhogy piros-lila az egész térdem, majd pár nap múlva teljesen lila lesz :-)
Út közben meg se éreztem... most is csak a színe zavar. Amúgy nem fáj.

Kaptunk sisakot is, olyan lámpásat.
Eszméletlenül büdös volt :-DDD
Anyu befújta valami deóval a mieinket mert egyszerűen nem lehetett elviselni.

Lett videó is, Robi videózott, úgyhogy ha meglesz, majd megpróbálom feltenni :-)

Karcsi nagyon kedves volt, egyáltalán nem nagy az arca (nem tudom miért gondoltam..), mindenkinek segített, elég alapos és körültekintő (ami azért nem rossz dolog).
Szóval hmm azt hiszem tévedtem.

A nap fénypontja az autónál öltözés-vetkőzés volt, én már suttyó ruhában jöttem, az Új udvarban levő wc-ben már átöltöztem, a többiek a kocsinál.
Nézek oldalra, Karcsi már egy szál boxerban öltözik mellettem, na, mondom tök laza. :-)
Este meg Anyuval az út mellett utcai lámpafénynél vettük át a nadrágot, pont jött egy turistabusz, mi meg persze nekiálltunk kicsit csak úgy bugyiban táncikálni (na jó, főként én, hát hiába, az exhibicionizmus) :-)))))))
Lehet jönnek majd még Magyarországra, mert -gondolják -ez egy jóóóóó hely!:-DDDD


2010. szeptember 15., szerda

Álom

Ma megint nagyon érdekeset álmodtam, abban a kis időben amíg tudtam aludni...
11-re értem haza a barlangászásból, de erről majd egy külön bejegyzésben..:-)

Azt álmodtam hogy valami bevásárlóközpontban megyek, egy pasi valamiért kipécéz, idősebb, őszes-barna hajú, szakállas.
Elkezd követni, utánam jön, és valami kis üvegben lévő parfümöt vagy nem is tudom valami sárga löttyöt meg akar velem szagoltatni...
Persze nem akarom megszagolni, mondom hogy kopjon le, és megyek tovább.
De valamiért nem akar lekopni, a mozgólépcsőn is jön utánam, akkor már rákiabálok, sőt, meg is lököm.
Mikor fölérünk, szembefordulok, ő meg az orrom alá teszi azt a sárga parfümöt, csak egy pillanatra, mert utána kap egy hatalmas pofont.
Megtántorodik, én meg a parfüm hatására egy ideig őt színesben látom, de a nyakától felfelé fekete-fehérben... mintha eltűntek volna a színek.
Feldühödik, hogy nem értékelem a portékáját, és megissza az egészet.
Szinte megtébolyodik, üldözni kezd, én meg valahonnan fölkapok egy kést, mondom neki, akkor fogom megvágni, ha látom hogy nem bír magával.
Épp nem bírt magával és csinálok egy gyors ám elég hosszú vágást az alkarján.
Megdöbbenve nézi, az emberek is, akik ott vannak...
Ekkor csörgött az órám...

cica és víz :-)


dalolászás és egyéb

tegnap volt megint Musical stúdió.
Most picit unalmasabb volt, bár lehet csak én voltam hulla fáradt.
Rengeteg dalt vettünk hogy legyen miből válogatni, persze már kiválogattam mik azok amik tetszenek nekem, és szeretném elszólózni ;-))

Elsődleges kedvencem az "engem nem lehet elfelejteni", mert azt olyan dögös bárénekes hangon lehet előadni, de jó még a
"hol jár az eszem?"(mert azt középen lehet szenvedélyesíteni, fokozni),
a "különös éjszaka"(mert az olyan merengős, érzelmes),
"álmodban csak engem láss" (búgós romantikus),
"én nem akarok mindenáron férjhez menni"(háhá, ennek nagyon tuti a szövege :-))).

Valamelyikre le fogok csapni, de elvileg nem csak egy szólószáma lehet valakinek.. ezt majd meglátjuk.
Mindenesetre poénnak ígérkezik, továbbra is :-)

Már megint nem sikerült éjfél előtt ágyba kerülnöm, olyan vagyok mint egy járkáló zombi.... :-))))
Egyszerűen nem tudom megszokni a 8-ra járást. Sose tudtam... már a suliban sem.
Úgy tűnik nem erre vagyok beállítva.
Vagy csak szimplán korábban kéne feküdni :-)

Na ma itt volt egy szoknyavadász embör :-)
Kicsit lesokkolt, ugyanis nadrágban vagyok, de ez nem tántorította el.
Van kb. 60 éves, és ilyet szól, hogy milyen csinos és formás vagyok, megérnék egy-két ajtócsapkodást otthon.
:-S
Uhh. Azt hiszem hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.
Itt lökte a rizsát utána is, szétuntam magam rajta :-)))
Azért az önbizalmát irigylem...

2010. szeptember 14., kedd

Apánkkal való kapcsolatunk

Személyes erőd növekszik, ha bármilyen apáddal kapcsolatos ügyet átadsz a mennynek.

Ez a kártya azt mutatja, hogy még mindig vannak olyan apádhoz köthető problémáid, amik gyógyulásra várnak. A gyógyulásnak nem kell sok időt igénybe vennie- csupán késznek kell lenned rá, hogy elengedj minden régi haragot, szomorúságot vagy félelmet, mely apádhoz köthető.

Az Univerzum energiái lehetnek férfi vagy női energiák. A férfi energia kiterjed és adakozó, a női energia tápláló és befogadó. Ha még nem gyógyultak be az apánkkal kapcsolatos sebek, az Univerzum hálátlannak tűnik. Ha anyánkkal kapcsolatos gyógyítatlan sebünk van, akkor nem tudjuk elfogadni az Univerzum ajándékát.

Minél inkább apánk szellemi igazságára összpontosítunk, szívünk annál inkább fogékony lesz az Univerzum folyamatosan érkező és mindent átfogó adományai iránt. fogadd el a téged is megillető adományt és tárd ki karod a mennyei örökség előtt. Erősítsd meg: „Most arra a szeretetre összpontosítok, ami apám szellemi igazsága és ezáltal kiegyenlítem a kettőnk közt lévő karmát. elengedek mindent a kettőnk kapcsolatából, kivéve a szeretetet és a tanultakat.”

-ez a Sellős-delfines kártya mindig betalál... :-)-

hétköznapi nyaf-nyaf

most volt szünetem végre.
kicsit össze van zavarodva a fejem, és úgy minden.
fogalmam sincs, mi, hol, hogy...
kicsit úgy érzem az életem egy nagy katyvasz lett. Sehol sem találom a rendszert benne.
Se érzelmileg, se gyakorlatilag, sehogy.
Mintha a nagy semmi közepén ácsorognék.
annyi buta gondolat kavarog a fejemben ráadásul, a nagyja kukába való...
mintha nem is lennének értékeim, mert mindenki jobb, erősebb, okosabb ,stb.
Gááz.
Minden vágyam már lassan hogy elköltözzek a jelenlegi társasházból, de ha elköltözöm, tesómék még nem tudnak megállni a lábukon, és fogalmam sincs mi lenne.
néha van egy-egy nyugodt pillanatom, amikor nem azon agyalok hogy full egyedül érzem magam, és nem társaságilag, hiszen sok kedves barátom van.
Hanem inkább úgy "életileg". Mindent én viszek ami feladat és felelősség, igaz tesómék is átvállaltak párat a házimunkából de egyébként... minden az én nyakamon van.
És ezek olyan dolgok amiket nem testálhatok át másra.

Lefelé menet kicsit elidőztem a nyitott ablaknál, mekkora lenne ha leugranék és szétplaccsanna a koponyám a garázsbehajtón.
Persze eszemben sincs megtenni, csak a szokásos morbid humorommal elképzeltem, milyen csúnya hulla lennék :-)
Pár napja beszéltem egy nénivel a házunkból, és kérdezte mit tanulok, mondtam, énekelni tanulok, óóó hát abból nem lehet megélni, azért nem adnak pénzt, higgyem el ő tudja.
Nyelveket kell tanulnom, abban van a jövő...
Aztán most a templom mellett ahogy sétáltam - csak vitt a lábam valamerre - eszembe jutott, hogy azt is mondta, végigdolgozta az életét, és hol kötött ki?
Itt fáj ott fáj, fáj az élet, meg minden. Vajon akkor kifizetődő olyan munkát csinálni világéletében amit nem szeret, de "fizetnek érte"? és miért ne fizethetnének egy énekesnőnek?
Meg is mosolyogtam magamban, hogy én még hittem neki valahol... ugyan már!
Mit tudhatja ő hogy nekem mi a személyes sorsom, történetem?
Az általános szöveget pedig hagyjuk, mert unalmas.
Kicsit fölmentem a hegyoldalba, a természetbe. Irtó nehéz egy helyben maradnom... folyton mozognék, mégis itt kell ülnöm.
Persze jó a meló, meg szeretem meg minden, valahogy mégis... fogalmam sincs mi a bajom.
Egyáltalán nem találom a helyemet.
De talán holnapra már jobb lesz... úgy szokott lenni :-)

a szósz :-)

Vááá, jézusom, mindenki tiszta zombi!
Én is!
Ez félelmetes.
Otthon, az irodákban, az utcán, mindenhol, zombi nation!!! :-))
Nem segít se az alvás, se a kávé, a vitaminok, a víz, én nem tudom mi van.

Mindenki ténfereg, félhulla, nekem is alig van egy ép kéz-láb gondolatom.
Az érzéseimről nem is beszélve.
Csapong jobbra-balra mintha minden egy jó adag habos lében ázna, és semmit sem lehet látni a zavarosban.

Lehet odafennt Isten épp a nachos-át tunkolja a felhő-szószba, de még eltelik egy kis idő mire elfogy :-)

2010. szeptember 13., hétfő

gondolataim a családról

Tehát a család.

Tegnap akartam erről írni, ugyanis mikor mentem takarítani a házunkat, a második emeleten sikeresen - akaratlanul - végighallgattam egy szép kis családi veszekedést.

Elég olaszosra sikeredett, zengett tőle a lépcsőház.

Ismerős zene - gondoltam.

Biztos embertípus kérdése is ki hogy bírja a veszekedést. Van akinek kifejezetten jólesik, kiveszekszi magát és megkönnyebbül.

Én mondjuk cseppet sem élveztem anno, sőt... taki közben is görcsben állt a gyomrom a régi emlékek miatt.

Beszélgettünk erről Hugicámmal is... Csabival is.
Nem vagyok a család ellen, sőt. Mindenkinek fontos azért a család ha bevallja ha nem.

Akinek nem volt, hiába tagadja, ott az űr a lelkében és az igény arra ,hogy tartozzon valahová, ahol szeretik.
Akinek volt családja, de problémás, talán testi v. lelki erőszakot élt át, az meg igyekezhet hogy ne örökítse tovább a hibás mintát.


Ami nekem nagyon nem jött be sose az a zárt közösség-érzés.

Ez gyakran párosult boszorkánykörrel vagyis utáljunk kifelé valakit, mert egységben az erő, és mi többen vagyunk, ők kevesebben (vagy épp egyedül), és mi CSALÁD vagyunk tehát jogunk van összetartani és megvédeni magunkat.

Még akkor is ha nincs támadás.... remek játszma tud lenni.

Keserű vagyok kicsit? Talán...

Sok ilyen visszaélést láttam.

Egyébként sokszor a beltagokkal sem kíméletesebb a Zárt Családi Bt.

Kialakul a kis családi hierarchia, ahol a "leggyengébbnek" semmi szava sincs. A leggyengébb nem feltétlenül a legkisebb.

Biztos láttunk már olyan családokat ahol a legkisebb gyerek irányít, mindenki ugrik neki, és sokszor a nagyobbak alá vannak rendelve a pici zsarnok igényeinek.

Más helyen kicsinyes dolgokon mennek a viták, wc-papír, kávé, zsömle, "miért ebben főzted a kaját?" és egyéb roppant fontos életbevágó témák.


Igazság szerint nem azt mondom, hogy ezekben a családokban nincs szeretet.

Vagy hogy minden ilyen családot fel kell robbantani mert jobb a gyökértelen lét.

Nem tudok és nem is szeretnék ilyen kérdésekben dönteni pláne úgy ha nem ismerem behatóan a helyzetet.

És nem is vagyok döntési pozícióban :-) (szerencsére)

Saját tapasztalataimat írom le, voltak bőven...

Ahhoz hogy javuljon egy helyzet úgyis fel kell tenni a szeretet-szemüveget, ami a közhiedelemmel ellentétben nem rózsaszín fellegekben való pislogást jelent.

Van hogy a változtatásnak van itt az ideje, (először fejben, szívben), és van hogy a cselekvésnek.

Néha hiába változtatunk valamit fejben, ha nem fektetünk energiát a megvalósulásba.

Akkor lehet várni Isten segítségét... mindent nem fog megtenni helyettünk.


Azt hiszem alapjáraton nincs probléma a család egységével.
Azzal van probléma amiket tesznek ennek a nevében, és a "védelmében".
Isten előtt akár szóban vagy fizikailag történt bántás, bizony nem lesz kisebb csak azért mert "a családomért tettem".
Vagy mert családon belül mindent szabad.
Bármilyen visszaélés titokban marad, és kiélhetem a legsötétebb félelmeim miatti frusztrációt a családomon.
Rejtve vagy nyíltan? Mindegy.
Aki ért hozzá, úgyis észreveszi hogy valami nem stimmel, ráadásul bűzleni kezd a kapcsolat, no nem fizikai szinten, de energetikailag biztosan.


Vannak akik életük végéig tudnak élni egy rossz házasságban, egy posvány kapcsolatban.
Aztán vannak olyan családok ahol talán ez látszik, és lehet mégsincs így. Bennfentes tudja csak.
Talán a két kötekedő, folyton veszekedős ember nagyon szereti egymást (mint egy barátnőmék szülei).
Talán a kívülről harmóniában élők valójában gyűlölik egymást, de kifelé adják a boldog párt.
Szerintem onnan lehet látni, vajon egy kapcsolat, vagy egy család mennyire boldog, hogy az ember megnézi, megérzi a nyíltságukat.

Szívbeli nyíltságukat.

Akiknek valami szégyellnivalójuk, közös rejtegetnivalójuk van, ők nem nyíltak, vagy csak lazasággal palástolják.

Az ember ilyenkor ösztönösen nem is akarja bolygatni azt a lefedett lelki valamit, még a közelébe se megy. meg végülis nem az ő dolga...
Előfordul olyan is hogy mikor már nagyon borulna a bili, akkor jön a gyerek, mint összekötő-erő.

Vagy épp a házasság.


Kiskorom óta figyelem a családokat, akikhez közöm volt, legfőképpen a sajátomat.
Olyan szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy felvonultatták a lehető legtöbb játszmát, amit csak a "család mint legkisebb társadalmi egység" biztosíthat.


Voltak olyan családok ahonnan egyszerűen el se akartam jönni... persze problémák voltak ott is, de mindig megbeszélték elsimították. Biztos volt olyan is amiről nem tudok... nyilván.
Mégis a légkör, az érzés amikor az ember belép az otthonukba, nem hazudik.
Ez igazából az a védjegy, ami többet mond a szavaknál.

Nem a tökéletesre súrolt padló, vagy a gazdagon berendezett lakás a lényeg hanem a nyitottság, a "család vagyunk, jóbarátok" hangulata.

Szerintem.

Nekem az az ideális dolog, amikor nem csak a vérségi kötelékek számítanak hanem a lelki, baráti, emberi értékek.

És úgy hiszem egy gyermeknek is szélesebb lehet a látóköre ha több igazán kedves embert ismer meg, esetleg az ő gyerekeikkel is jóban van.
Persze majd ha családom lesz, kiderült mennyit tudok tartani az elképzeléseimből.
Kicsit elengedtem a gondolataim fonalát, és ez lett belőle.

:-)


álom szövet


Nem is a szerelemről van szó amit megbántam, mert nem bántam meg.
Cseppet sem bánom, se a kínos pillanatokat se a kevésbé boldogokat.
Sőt, most is érzem, ez inkább maga az Élet szeretete, nem konkrétan egy személyhez kötődő érzés.
Ha a szerelem-érzést sikerül kiterjeszteni az életre, a világra, az fantasztikus nagy energiával tudja ellátni az embert.

(annyira rámjött a nevethetnék hirtelen, hogy sikerült letüdőznöm a kávémat XDD)
csúnya halál lenne... "egy recepciós hölgyike belefulladt a reggeli bögre kávéjába"
igen bizarr halál... :-DDD

ma hívott Karcsi, pontosítani a szerdát.
Hát.. sokmindent nem pontosítottunk. :-DD
De legalább jól elbeszélgettünk.
A Mátyás-hegyi barlangba fogunk menni. 15-en leszünk kb :-)
kíváncsi leszek.

2010. szeptember 12., vasárnap

elmélkedés és következtetések

Azt hiszem már eddig is leesett, de tegnap tudatosodott világosan, miket is csináltam az elmúlt kb. fél évben.
Sokmindenre rájöttem ezen tapasztalatok alapján, és bár nem tekintek vissza olyan érzéssel hogy eltékozoltam ezt az időszakot... mégis nehezemre esik figyelmen kívül hagyni.
Talán nem is kell.
Talán ez az időszak is kellett... jó kis tanulóidő volt az biztos.
Arra mindenesetre rájöttem, hogy a legszebb szavak mögött is lehetnek más jellegű hajtóerők, amiket sokszor még a legélesebb szem sem vesz észre (vagy nem akar észrevenni).
A szív pedig örömmel hisz neki.
Sokszor annyira szövevényes és bonyolult egy kapcsolat, hogy teljesen fölösleges belemászni, mert az ember olyan ragacsos lesz, hogy utána nehéz lemosni, és kijönni belőle.
Hogy baromira nem más életével kell foglalkozni, akárkicsodám is, hanem a sajátommal.
Ez valamennyire önzőségnek hathat, mégsem az, hiszen más életét nem lehet megoldani helyette.
A tapasztalataim amikkel gazdagodtam viszont inspirálhatják, hogy ő is keresse a saját útját.
Azt is megtanultam hogy az ezoterika rengeteg lehetőséget biztosít az egó növelésére, és félelmek igazolására.
Ugyan ki köthet bele abba, ha valaki belemagyaráz a saját életébe, honnan tudhatnánk melyik számára a valóság? Lehet neki az a valóság amit mond. Én pedig máshogy látom.
De mikor valaki elkezd a másik életébe belemagyarázni, az már egy veszélyesebb terep.
Ebbe a csapdába én is beleestem, de aztán rájöttem túl kevés információ áll a rendelkezésemre, és egyébkéntis tök fölösleges ilyen dolgokkal foglalkozni.
Nem mindig az a főludas aki annak látszik, és sokszor a legnagyobb játékos az aki a leginkább ártatlannak tűnik.
Magasabb szempontból persze mindenki ártatlan, mert szerepeket játszunk, egyébként Isten egyenrangú gyermekei vagyunk.
Ez abból a szempontból fontos hogy megőrizze az ember a lelki békéjét.
Mert ha csak belegondolok, hogy mindenki ártatlan, szerepekre haragudhatok, szerepeket ítélhetek el, akkor nekem lesz jobb. Belül.
Ha nem feltételezek rosszat, egyszerűen megkönnyebbülök lelkileg.
A "mindenki ártatlan" felfogás ezért van, egy nagyon szép gondolat.

*(nem mondom sokszor elég nehéz így gondolkodni, érezni, mikor úgy érzem már nem jöhet semmi új, már világbéke van bennem, akkor valaki biztos bejelentkezik, aki rámutat a még feldolgozatlan szálakra)*

Ettől függetlenül nem vagyok vak, sem hülye, és a hatodik érzékem is jól működik.
Mégis régebben úgy következtettem, hogy ha mindenki ártatlan akkor nem is tudja mit tesz, mondjuk mikor valami olyat csinál ami másnak árt.
Ez is rendben van, de továbbmentem, ha nem tudja mit tesz, elkezdem úgy kezelni, mint egy beteget vagy pácienst vagy valakit aki segítségre szorul, aki még nem egész, nem teljes.
Pedig az csak lehet elfelejtette, még nincs tudatában. (nem olyan egyszerű tudatában lenni...)
Ez amúgy remek táptalaj az egó számára, a SEGÍTŐ szerep, ami nem keverendő össze az igazi gyógyító-val.
Ha valakit betegebbnek, kevésbé egésznek tekintek mint magamat, akkor többet megengedek neki, elnézem a rombolásait, azt hogy másoknak árt, olyan jóindulatúnak tűnő bambulással mint mikor a szülő elnézően végignézi ahogy a gyerek húzza mondjuk a macska farkát, mert milyen édes az ő kis porontya.
Az mindegy számára hogy a macskának fáj-e vagy sem.
Ennek az a "hálája" felém, hogy uralkodhatok rajta, én lehetek a "nagy jótevő", és innentől is lehet játszmák láncolatát felsorakoztatni, ahol oda-vissza dobálódik az a szerencsétlen pöttyös labda :-)

Ez a segítség nem segítség.
Igazából azt tapasztaltam hogy ez egy zárt kört teremt amiben csak egymást látják a játékosok, az a lényeg hogy a szimbiózisuk fennmaradjon, közeledés-eltávolodás váltogatja egymást, és ez az amiből energiát nyernek.
Hát... ilyen is van.
Ezt egyébként sokszor családnak hívják.
Nálunk is volt ilyen. Én mindig mondtam, Anyu, Apu külön-külön jó emberek.
Együtt viszont..... na az szép volt.
Nem akarok megint belemenni, mert most nem is érzem úgy, de hihetetlen erővel tudtak harcolni egy közös ellenség(nek hitt) emberrel, pláne ha az meg egyedül volt.
Élvezték az egyenlőtlen küzdelmet, hogy eltiporhatják azt aki egyedül van, és a társadalom bőszen támogatja, a család védelmét.
Na itt megint bejön az hogy mi is a család...
És mi az amit érdemes megvédeni belőle?

Jégmosoly

A Rebeca c. musicalből.
Szeretem ezt a színészt és a beleélését :-)
video