2010. december 22., szerda

(majdnem) pucér télapók futóversenye :-)




én erről miért maradtam le??:-)



Karácsonyi készülődés

Ezek a mostaniak varázslatos napok.
Annyi minden történik!
Nem feltétlenül nagy volumenű dolgok, nem biztos hogy nagy csinnadrattával, sőt!
Sokminden alakul át a felszín alatt.

Lassan az ember számot vethet azzal is, mi mindent tett ebben az évben.
Hiszen a szeretet a tettekben nyilvánul meg.
Mi az amivel jót tettem magamnak, másoknak?
Néha nehéz észrevenni, vajon mi volt igazán jó, és mi az ami még javításra vár.

Talán a Szeretet Ünnepén az a legfontosabb hogy jól érezzük magunkat, azokkal akiket szeretünk.
De valahogy óhatatlanul elgondolkodom azon, hogy a kisebb jótettek, vagy épp nagyszínpadon történt "megmentések", hőstettek mellett vajon mennyire tettem jót másokkal úgy igazán?
És mennyire tettem jót magammal?

2010. december 14., kedd

az egyedüllét fontos - kezdem magamnál

Mostanában egyre gyakrabban érzem azt, hogy nekem sose azzal volt bajom, ha magamra hagytak.
Ha nem hívtak sehova, nem volt senkinek szüksége rám.
Hanem inkább azzal, mikor nem lehettem egyedül, valaki mindig ott volt, vagy el KELLETT menni valahova, együtt KELLETT lennem olyanokkal akik biztosan nem rossz emberek, mégis, ha belül érzem hogy most önmagammal szeretnék lenni, akkor terhesek lesznek és csak a bosszúság forrásai számomra.
Sokan nem értik, sokkal többen mint gondoltam, néha mennyire jó egyedül lenni és rendezni a gondolatokat, érzéseket!
Milyen jó nem az illik-nem illik dolgokkal foglalkozni, meg azzal, mit gondolnak rólam mások, ha most elvonulok éppen.
Próbáltam egyébként, hogy hajj de társasági leszek mindig, és mikor egyedüllétre vágytam, de már annyira, hogy szinte kiszakadtam magamból, mégsem tudtam önmagammal lenni, megbetegedtem.
Úgyhogy finomság, illem ide vagy oda, ha magányra vágyom, akkor egyedül leszek.
És punktum.
Megtanított ez a betegség arra, hogy képviseljem a saját érdekeimet.
Persze igyekszem nem bunkón közölni, és nem megsérteni senkit.
Ez olyan mintha nem mehetnék el wc-re, vagy azonnal dolgoznom kéne, emelgetni mondjuk egy kiadós ebéd után.
Felborulnék mint egy büdös bogár :-)

2010. december 10., péntek

reggeli

ma reggel jöttem a buszon-metrón-HÉVen, olvastam Coelhótól a Veronikát, már századszorra legalább :-)), de még mindig ugyanúgy élvezem.
aztán leszállva a HÉV-ről, nagggyon jó kedvem kerekedett. sütött a nap, a levegő friss volt, a hideg annyira nem érdekelt.
egyszer csak valami jó kis nótát hallok, csirip-csirip.
trilla, meg minden ami kell. :-)
biztos profi ez a kis piszok.
felnéztem, és az egyik kopár fán teljes bedobással énekelt egy pici cinke.
nyújtózott, kicsit ringott is a vékony faág, úgy beleadta magát!
olyan kedvvel énekelt, hogy nekem is jókedvem lett tőle!

(...persze, ilyenkor előbukkan a morbid vicces énem is, és elképzeltem, ahogy bereked a hidegtől, és hörögni kezd, ettől meg eszembe jutott a black metal, és már értem miért a hideg északi országokban alakult ki!
szóval ott tartottam hogy hörög a cinke, hú de hörög, fennkölt ábrázattal, a nap felé fordulva, az embereknek eszükbe nem jut felnézni, azt hiszik valami vaddisznó jár arrafelé, bár nem látnak semmi disznóformát se közel se távol.
rejtély.
ez az egyik verzió.
a másik, hogy miután a cinke befejezte, este felváltja a fagyálló cinke, vagyis a varjou.
és krákog de nagyon, brekken és recseg, úgy de úgy beleéli magát, csak úgy feszíti a szenvedély, és reccs és ropp és magas cé, kicsit rockosan, kicsit füstös, Csárlis hanggal nyomul, aztán mikor az elviselhetőn túl nyomja, csőrét az ég felé kitárja, teljes szívéből recsegi, hogy "Érted megvadulok én!"....
puff.
az egyik ablakból lihegve, zilált hajjal, félrecsúszott hálósipkában lóg ki egy öreg bácsi, kezében szorongatott légpuskával.
megkönnyebbült sóhaj ropog ki a bácsiból, kettőt szipog, a puska csövét visszahúzza, és becsukja az ablakot.
az éjjeli állatok összenéznek, - ezek az emberek nem értik a művészetet? -:)))

gondolatok

hmm hát tegnap elég érdekes napom volt.
nem tudom pontosan, az idő miatt, vagy egyszerűen a csillagok úgy álltak, de mostanában elég nyűgös és fáradékony vagyok.
egyszer-egyszer elkap az a jó kis élet-áramlás, és akkor jól érzem magam és másokkal is kedves vagyok, de állandóra nem sikerült ezt bekapcsolni. :-)
Lehet hogy fölösleges is erőlködni, amit már nem is csinálok.
hajlamos vagyok arra, hogy ha valami vagy valaki nem tetszik, egyszerűen vagy odébbállok vagy keresek valami más elfoglaltságot... az az érzés, hogy meg kell felelnem, mindig kedvesnek kell lennem, mert KELL, kezd belőlem kifolyni.

néha nem teljesen elfogadható, ahogy működöm ezt el is ismerem...
Mondhatjuk elfogadhatónak azt amit a többség úgy gondol hogy elfogadható.
hmm sose szerettem a birka-szellemet. pedig van jó oldala is.
de az is igaz, hogy sokan úgy gondolják, normálisak csak mert mind egyformák.
a határozatlanságomat sok esetben az adta, hogy hajlamos vagyok nagyon hamar váltogatni a véleményemet. ez nem azért van mert nem tudom valami mellé letenni a voksom, hanem .. inkább azért, mert van hogy meggyőz a másik vélemény, van hogy azt látom értelmesebbnek, vagy épp egy új megvilágításból sikerül látnom, és úgy máris más képet fest.
Akkor meg minek ragaszkodjak a régihez, csak azért, mert anno kiálltam mellette?
vajon az a fontosabb, hogy megőrizzem a látszatot, milyen határozott vagyok, és "én tudom!", vagy az, hogy minél szélesebb látókört tegyek a magamévá?
itt is általános fogalomzavar lehet, ami engem is érintett... a ragaszkodás nem egyenlő a meggyőződéssel.

most csak úgy dőlnek a gondolataim.. néha jó ilyet csinálni.
szóval tegnap voltam este kórusban, először. templomiban, Rákoshegyen.
nagyon édes volt a társaság, és szépek a dalok, a hangzás is remek volt!
valahogy áhh, nem tudom, mégis, imádkozni kellett, meg letérdelni mikor megérkezünk..
ezzel nem is volna baj...
Csak hát jajj, én nem vagyok ilyen, mármint nem az ima a probléma.
minden vallást elfogadok, a zenében a szépség tetszik, szeretem - azért a jóízlésen belüli - szabadosságot, szabadságot, és meg tudom érteni a homoszexiket, meg a gyilkosokat, néha trágárul beszélek... áhh, ez elő fog bukkanni, buggyanni, egy óvatlanabb pillanatomban.
és összedől a szép kép amit rólam alkottak.
ráadásul szerintem a templom mellett levő pápa szobor félelmetes, és a gyerekemet sem engedném a közelébe :-))
olyan hát... pedofil arca van, és nem csodálom hogy leverték a fejét nemrég.
(ez elég szentségtörésnek hangzik, nem? de most mit csináljak, tényleg nagyon olyan.... :-)))

olyan aranyosak ott az emberek, tényleg, gyönyörű az a templom is, de egyszerűen úgy érzem, nem tartozom oda.
még azért várok picit, és énekelek velük, ami nagyon jó, és majd eldől, ott-e a helyem vagy sem.
Máskor is volt már olyan hogy valamiről úgy éreztem, hogy nem nekem való, de idővel kiderült hogy csak én értelmezem félre az egészet.
És nagy hiba lett volna elsőre dönteni, ítélni.

********

2010. december 8., szerda

2010. december 7., kedd

Ágnes - Deja vu

Ahogy a szél kísérte álmaimból
Esőt bont a hajnal,
Mint ha itt lennél a némaságból,
Kristálytiszta hanggal,
Így jössz felém,
Véget nem érő szép remény
Érintetlen lelkemre várva
Így jössz felém,
Végtelen vágyak tengerén
Váratlanul, így még ártatlanul.

Deja vu, bíbor színű
Rejtett világból feléd fordulok
Szemed tüzében talán felolvadok

Csak a láthatatlan szárnyasokkal,
Táncoló szavakkal,
Annyi szép reményeket idéző
Furcsa gondolattal,
Most így tűnik el, de miféle fény takarja el?
Érintetlen, lelkembe zárva,most miért nem felel?
Mondd, kinek az angyala vitte el?
Váratlanul egy hang így szólt válaszul.

Deja vu, bíbor színű
Rejtett világból feléd fordulok
Szemed tüzében talán felolvadok...

új Csillagtitkok-írás, szép és megható kezdéssel...





miki

tegnap jött a Miki :-))
a cégnél is, és otthon is.
Tök jó volt idebennt, mindenki adott szinte mindenkinek, apróságokat, szaloncukrot, pici télapót, mandarint, szelet csokit...
mikor kimentem pisilni, öt percre, valaki már idetett egy pici télapót, egész nap nem tudtam ki lehetett, senki se tudott róla, aztán rájöttem, hogy az egyik kedves igazgató tette ide :-))
Kolleganőm meggyógyult, úgyhogy már ma jön, szerencsére, és picit korábban el tudok menni! :)
Össz-vissz nagyon jó kis nap volt, jó hírekkel!

álmok, álmok, emberek

Az utóbbi két napban olyan furcsákat álmodtam.
Mindig beszélgettem valakikkel... életem valóságos szereplőivel.
Akikkel - bár néha szoktam felszínesen társalogni - sosem beszélek igazi mélységben dolgokról.
Nem is indokolják a helyzetek, és nem is vagyunk - néhánnyal - olyan kapcsolatban, hogy lehessen.
Az álom mégis teret biztosít ehhez.
Milyen érdekes... :-)
Volt köztük JP, Anyu, Laci és Anita, Klára, Húgom és persze drága Karcsim.
Hogy miről beszélgettünk? Néhányra emlékszem, másra nem, jelentéktelennek tűnő dolgok, amik persze az álomtérben mégsem azok, csak szimbolikusak.
:o)

2010. december 5., vasárnap

2010. december 1., szerda

bunda, hó

Ma, munkába menet, ahogy néztem a kabátokat, és a szépen szállingózó havat..
Kicsit elgondolkodtam a szőrme-témán, és az állatvédelmen, és a genetikán.
Vajon a természet mit akarhatott?
Hiszen nekünk nem adott bundát. Nem nő akkora szőr rajtunk mint pl. Chewbakkán, és nem melegít ilyenkor télen minket semmi.
Ha az embernek ölnie kellett ahhoz, hogy megszerezze egy állat bundáját, azért hogy ne fagyjon halálra, vajon magával a bundával van gond, és a természetet, az állatvilágot pusztítjuk ezáltal?
Ha a természet azt akarná hogy ne öljünk, vajon teremtett volna nekünk is bundát?

gondolom az ipari mennyiségű szőrmék miatt vannak kiakadva az állatvédők..
Hogy ennyi állatot megölnek, kegyetlenül, és sokszor indokolatlan mennyiségben.
Persze egész más, hogyha valaki divatból visel szőrmét, és más, hogyha azért, mert szüksége van rá.
Az is egészen más dolog, hogyha az ember levadássza azt az állatot, és más, hogyha ezért tartják őket, és kegyetlen módon, sok szenvedés árán készül majd a bunda belőlük.
Szóval nem lehetne egyértelműen kijelenteni hogy maga a szőrmeviselés milyen állatellenes dolog, és undorító.
De az is igaz, a modern korban már rengeteg alternatíva van a szőrmére, aki nem akar viselni, választhat ezer más közül is, és máris nem fog megfagyni. :-)

2010. november 30., kedd

angyalka


fekete rózsa


... a sötét is lehet szép.

Egy kis magyarázat...



A tisztulási folyamat részeként a testünkben összegyűlt mérgek, régi traumák, és olyan érzések, elraktározott gondolatok oldódnak ki, melyeket évtizedek óta hordozunk magunkban, és ezek lenyomatként velünk vannak érzelmi, mentális és fizikai testünkben is. Amikor ezek a felszínre kerülnek, hatalmas érzelmi káoszt élhetünk meg.
Ez megnyilvánulhat akár szélsőséges érzelmi kitörésekben. Az egyik percben nevetünk, a másikban sírunk.

Előfordulhat, hogy kissé zavarodottnak és irányt vesztettnek érezzük magunkat. Kapaszkodnánk a régi hiedelmeinkbe, tapasztalatainkba, s minden régibe, de végül rájövünk, hogy azok többé már nem szolgálnak minket. Fizikai szinten gyakran legyűrhet a fáradtság, sokszor úgy érezheted, az ágyból is alig van kedved felkelni, csak aludnál.
...

Gyakran fájhat a fejed, látás és hallászavarok is felléphetnek. Az ismeretségi körömben, és jómagam is gyakran tapasztaltam pl: mellkasi fájdalmat.
Az orvos a kimerültség, és stressz kategóriába sorolta a tüneteket, és nyugtatóval, vitaminokkal útra bocsájtotta a "pácienseket."

Természetesen, ha az angina pectoris kizárva, a mellkasi fájdalmakat a szív egyre mélyebb síkon való megnyílásával magyarázzák spirituális körökben.

Aztán ott van még az erős szívdobogás érzés, és a szívritmuszavar.

Tapasztalataim szerint, ezt másfajta rezgésű, de általában magasabb energiák belépése okozza, ami hamar elmúlik, amit a lassú, mély légzés segíthet.

Az álomfázisok, és az alvási ciklus is megváltozhat, szakaszossá válhat. Én például gyakran felébredek éjjel 2 és 3 óra között.
Előfordult, hogy nagyon kipihentnek éreztem magam, ám máskor éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Színes és eseménydús álmokra emlékszem vissza. Nagyon sok érzelmi feldolgozni valónk van, ami gyakran álmunkban történik.

Ez megnyilvánulhat kimerültségben, melyet reggel úgy érzékelünk, hogy fáradtabban kelünk, mint ahogyan elaludtunk. Legtöbbször semmire sem emlékszünk, talán annyi jelzi ezeket a blokk oldásokat, hogy rémálomként definiáljuk.

Ezek félelmetes, olykor bizarr álmok, melyek felébredve rossz érzést keltenek bennünk. Rémlik valami....?


Aztán a rémálmok lassan megszűnnek ahogy az érzelmi testünk fokozatosan tisztul.

....


Rájössz a tisztulási folyamatban, hogy a világról alkotott képeid közül nagyon sok nem a tiéd. Észreveszed, hogy olyan mintákat hordozol, mely nem te vagy.

Apád mintáját, anyád mintáját, de mindaz nem a te energiád. Megjelenik lelki szemeid előtt anyád, és ugyanúgy üvölt mint te.
Az apád folyton kérdőre vont, aggályoskodott, piszkált...de az sem a te energiád. Mégis olyan képeket hordozol a valóságról, amelyek nem a tiéid.

És ekkor megkérdezed magadtól: Ki vagyok én? Ezek a minták lenyomatként mind ott vannak az aurádban, a mentális, és érzelmi testedben. S mivel tudattalanok, állandóan aktiválódnak.

Ez kész őrület! -gondolhatnád. Azzá is válhat, ha azonosulsz vele. Amint tudatossá kezdesz válni, elkezded ezeket a dolgokat tisztázni.
Az átalakulás folyamán sok ember kiléphet az életedből. Magad mögött hagysz olyan kényszeres viselkedés mintákat, melyek a régi kapcsolataidban domináltak.

...

A baráti köröd teljesen megváltozhat, szinte az egész életed megváltozhat! És meg is változik! Új emberekkel kerülhetsz kapcsolatba.

Lehet hogy munkahelyet, lakóhelyet, szakmát váltasz. Elválsz, vagy éppen megházasodsz. Minden megváltozik körülötted, és benned.
Ha ragaszkodsz a régi "jól bevált" dolgokhoz, nehéz lehet, és lesz is az átmenet. A fontos ne félj a változástól! Az önkorlátozó hiedelmeid és elképzeléseid fokozatosan oldódnak a mentális testből. Ha mégis ellenállsz, nehezebb lehet a folyamat. Egy idő múlva, majd átveszi a helyét az elengedés, a ragaszkodás nélküliség.
Ekkor fellélegezhetsz, mert a nehezén túl vagy. (???)

Az egész identitásod újjá alakul. Mássá válsz. Tudd, hogy soha nem vagy egyedül! Lesznek olyan újraértékelő pillanatok, amikor megkérdőjelezed azt, hogy: Tényleg itt akarsz-e lenni? Végig akarod-e csinálni? Ilyenkor egyszerűen mindent és mindenkit gyűlölsz. A munkádat, az embereket, önmagadat, és az életet, mindent.
Ez is egy fájdalmas szakasz.

Olyannak tűnhet, mintha elvesztetted volna minden kapcsolatodat önmagaddal, és a külvilággal. Nincs amibe kapaszkodj. S akkor olyan emberekkel kerülhetsz kapcsolatba, akik segítenek ébredezni. A karma és a kötelesség általi kapcsolatok felbomlanak, s nagyon gyorsan belépnek helyükre azok, akikkel most együtt kell lenned.
Olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akiknek hasonló, vagy ugyanaz a feladatuk mint neked. Ez nagyon jó érzés, mert egyrészt felgyorsítja a dolgokat, másrészt örömmel tölt el!

Elkezdesz szárnyalni! Érzed, hogy végre értelme van az ittlétednek.

Gyakran megtapasztalhatod, hogy egy nagyobb dimenzióban létező részed összekapcsolódik a testeddel. Ekkor megváltozik az egész környezeted.

Ilyenkor még egy érdekes tapasztalat üti fel a fejét. Észreveszed, hogy amíg te a mennyeket éled itt a földön, nagyon sokan a pokolban érzik magukat. Vagyis a menny és pokol egy helyen van! Ez egy nagyon érdekes nézőpont!

Az érzelmi testünk is fokozatosan tisztul a blokkoktól, gátaktól. Az a jó, ha ilyenkor a szívcsakrára koncentrálunk, hiszen a lényeg, itt az elfogadás, a megértés, és a tiszta őszinte szeretet. Amit persze sokan másként definiálnak.

De mi elfogadjuk, mert a szabad akarat egy nagyon lényeges szempont.
Tehát, amikor az érzelmi testünk tisztulásnak indul, azt érezhetjük, hogy érzelmesebbek vagyunk, mint korábban. Szélsőséges érzelmi reakciókat is megélhetünk. Én gyakran kérdeztem önmagamtól, mi ez az egész? Mit csinálok?

Ritkán voltam a jelenben, mert a múlt hagyatékai állandóan visszarántottak, néha sötétségbe burkoltak, aztán meg a Fény elvakított. Persze akkoriban nem tudtam, hogy a látásmódommal van a gond, s nem a "világítással."

Amikor beindulnak ezek az érzelmi tisztulások, úgy érezheted, hogy tisztáznod kell az emberi kapcsolataidat, hogy megszabadulhass a régi elavult mintáktól.



(forrás: http://www.magunk.hu/index)

2010. november 29., hétfő

egy régi méreg

Arra rájöttem már,hogy mindig az anyagiak miatt bukok ki.
Annyi mindent szeretnék venni, és ajándékba adni karácsonyra, hogy szinte megőrjítem magam vele. Hiszen a mostani helyzetben épp másra kell a pénz, másrészt egyre többen ébrednek rá, hogy nem is erről szól a karácsony.
Mégis... valahogy ott van, máshogy nehezen tudom kifejezni az érzéseimet és attól tartok hogy nem is értékelnék, talán csak páran.
Mivel anyagilag nem tudok eleget adni, ezért elégedetlen leszek, és kevésnek érzem magam.
Ha valaki adni szeretne valamit azt nem fogadom el, vagy csak úgy ha húzom a szám, mert úgy érzem, nem érdemlem meg.
Milyen mélyen gyökerező dolgok ezek!
Az anyagiak alapján ítélném meg magam mélyen belül, hogy mennyit érek?
(anyu tette ezt korábban, de nem tologathatom folyton magam előtt... változtatni kell!)
Karcsi rokonai, annyira kedvesek, tényleg olyan kis igazi család, jó, persze, mindenhol vannak gondok... de a lényeg nem ez.
Nekem szokatlan hogy úgy is elfogadnak hogy én úgymond nem adtam semmit... néha rosszul is érzem magam emiatt.
persze tudom hogy ez hülyeség, és hogy ők se azért adnak valamit hogy utána visszakérjék.
Márpedig én rögtön vissza akarnám adni... talán attól tartok hogy egyszercsak megkapom valakitől megjegyzésben, mennyit kaptam és semmit sem adtam úgymond.
(ez is egy régről hozott rossz beidegződés, és hülye dolog ilyet feltételezni ilyen kedves emberekről!)
Mégis, hiába tudom aggyal, hogy butaság amit gondolok, az érzés ott van, néha a síráshatárig is el tudok menni, annyira nem akarom hogy kedvesek legyenek velem.
Utána mindig várom a pofont is.... de csak nem akar jönni. :-)

Azt hiszem ideje máshogy hozzáállni, hogy szabadon tudjanak áramolni ezek az adok-kapok energiák is.
Anélkül hogy mínuszba érezzem magam... hiszen senki nem ír föl semmit, nem fogják leverni rajtam ("bezzeg hányszor ettél nálam" és hasonlók.. nem igazán tudom elképzelni, mégis ez a visszafogottságom igazi gyökere.)
Valahogy új még ez a helyzet, ez a közeg, ahonnan én jövök hogy folyton problémák voltak az anyagiakkal, családon belül is. Sőt főként ott!

De most új helyzet van, új emberekkel, egy gyökeres és szép változás.
Igyekszem helytállni.

most most

No most aztán tényleg teljes a káosz. Vagy legalábbis úgy tűnik.
Minden borul, minden alakul, de valahogy úgy érzem mintha lebegnék a kupi fölött, olyan élesen elválik, annyira élesen lehet érezni, melyik a "felsőbb" én, és melyik a kapkodó, kétségbeeső, félő alacsonyabb én.
Akár egy fél óra alatt egyik állapotból a másikba lehet kerülni, de mégha sikerül is alámerülni, nagyon gyors a tanulási, felismerési tempó!

Lassan nem lesz szükségem arra ,hogy folyton alámerüljek, már úgy érzem hátráltat, ahelyett, hogy tapasztalatokkal gazdagítana.
Nem mindig kell már hogy levigyen az örvény.

Friss írások, a 29.-i hétre!

Csillagmag:

http://csillagmag.hu/roviden/uj-hullamvarazs/
http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/akkorat-lepsz-amekkorat-szeretnel-ii-resz/

Csillagtitkok:

http://www.csillagtitkok.eoldal.hu/oldal/szerelem-miszterium



2010. november 25., csütörtök

2010. november 23., kedd

"Ami szép az Egyben jó"

Azt hiszem a mostani időszakban Karcsi az, aki sokat segít nekem.
Elég sokat is vagyunk együtt, ami persze relatív hiszen a melót is nyomjuk ezerrel.
Gyökeresen változik a szemléletem, az életem, mindenem.
Érzésem szerint fantasztikus változások történtek már idáig is... valahogy mikor a vége felé közelítek egy-egy időszaknak, sosem a szenvedés és a kemény pillanatok maradnak meg..
Mindig azt érzem hogy megérte, mert a tapasztalati eszencia megfizethetetlen!
Hihetetlen érdekes figyelni, hogy tükrözöm én Őt, és Ő hogy tükröz engem.
Kiadtam neki sok legféltettebb titkomat, nagy-nagy önlegyőzések árán... eszembe se jut hogy visszaélne vele... annyira mélyen bízom benne már.
Magamról akartam írni, és tessék, Róla írok... :-)
..de a változásokhoz nagyban hozzájárult.
Az élethez való hozzáállásából is átvettem olyat ami hasznomra válik, így az élet kezd kerek, egész és egyszerűen nyitott, rendezett lenni.
Mégis valahogy annyira izgalmas!
Az egész-ség érzése annyira jó, emellett vannak gondok, persze, problémák, mindig történik valami, de nagyon más, ha az ember máshogy áll hozzájuk!

döntés kérdése az egész.
És én döntöttem.
Nem csak mert megígértem... hanem mert így is érzem.
Ez az ami előremutat!
Amiben van annyi lendület és kreatív energia, hogy vigyen tovább az úton!
Pozitív hozzáállás, nem erőltetett, biztos alapokon nyugvó.
Mi a biztos alap? Nálam az hogy ismerem magam, tisztában vagyok az értékeimmel, a hibáimmal is, nem csak lélekben, és elméletben, a fizikai világban, gyakorlatban is!
Próbálom összehangolni a szellemi tapasztalataimat, a belső hangot, az Élet hullámaival, és a fizikai világgal.
Igyekszem nem letörni, akkor sem, ha az idő gátat állít, mert ez azt jelenti - még nincs kész a helyzet a továbblépésre, legyen az bármi.
Nagy szavak, bölcs szavak.
Vajon mostantól sosem hibázom majd, és mindig bölcs maradok?
Nem hiszem.
Bántsam magam belül azért, mert nem vagyok tökéletes?
Minek?
Talán azért bántanám magam belül, mert a tökéletessé látszatát akarnám kelteni... hát igen, idenézzetek, én tudok valamit amit ti nem! Mindegy mi ez, csak más legyen.
Hogy belül szenvedek - úgyse látjátok.
:)
Ezt kösz, inkább nem.
Igenis teljes szívvel élek, és a lelkem hangja nem egy sutyorgó sugalmazó szellőcske, hanem egy óriási örömkiáltás, vagy egy isteni feszültséggel telt puha csönd.
Talán visszaesek majd?
Talán igen.
Néha becsúszik egy-egy hamiskás hang egy nagyszerű dalba.
A munkahelyen van egy nagyon jófej igazgató, jogász.
Azt írta egyszer: Csak az nem hibázik aki nem dolgozik.
Teljesen igaza van.
A hibátlanság látszatának fenntartása boldogtalanná tudja tenni az embert.
A cselekvés, a munka, az életben való részvétel magában hordozza a hibázás lehetőségét.
Most hogy a hibátlanság illúzióját elhessegettem, már sokkal jobban is vagyok!
Rábíztam magam az élet áramlatára, és hagyom hogy vigyen.
Ha a lelkem bugyraiba, hát oda, ha új otthonba, új munkahelyre, akkor oda, engedem hogy megkapjam a jót, amit érdemlek.
Hálásan köszönöm hogy megtanítottál erre.
Az angyaloknak pedig köszönöm hogy mellettem vannak és segítenek!
Legyen bármilyen alakjuk...

dorogi hétvége!

Egyszerűen fantasztikus volt a hétvégénk, Karcsival!
Dorogon voltunk, borkóstolón.
Persze totál azt hittük hogy el fogunk késni, én már a kocsiban lakkoztam a körmömet pirosra, Karcsi meg közben történeteket mesélt, és azon nevettünk hogy totál el fogunk késni! :-)
Végül sikerült időben odaérnünk, nagyon jó és minőségi borok voltak, jól be is rúgtunk a végére xDDD
Volt előadás, Horányi László mondott verset, és énekelt, az utolsó szám végét már együtt énekeltük ;-))
Lehet lesz majd közös fellépésünk is, ha minden igaz!
Átmentünk a kóstoló után (és miután az összes maradék sütit és sajtot felfaltuk a szomszédos asztalokról xDDD) a Club21-be, egy jót partyzni.
Jó kis party volt tényleg!
Még most is izomlázam van a nyakamban a sok hajdobálástól!

2010. november 19., péntek

Én azt hiszem már semmit sem tudok - de azt tutira!!! :-)))

Új Csillagmag-írás!

"Figyeljük meg életünkben, hogy mikor érezzük úgy, hogy az energiák, az indulatok miatt kicsúsznak a kezünk közül a dolgok, és elveszítjük az irányítást. Ez azért fontos, mert ezek az élethelyzetek tanítanak meg minket arra, hogy hogyan uraljuk az erőinket. S ez tényleg elengedhetetlen ahhoz, hogy kilépjünk a körforgásból és felkerüljük a Tejútra. A bennünk „dúló” erők, ha úgy érezzük, hogy „elborítanak”, felborítanak, akkor üljünk rá a hullámra úgymond, és lovagoljuk meg azt, ne benne éljünk, hanem fölötte. Erre akkor vagyunk képesek, ha engedjük megtörténni az erőket, és nem akarunk nekik ellenállni, hanem felemeljük őket magunkhoz."

http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/a-kuzdelmek-atalakitasa-mars/


alvó gyermek (festmény)


Érdekes cikk!

Ott benn a szívedben hangot hallasz. Elmondhatatlan. A hang valahonnan jön.
Valamilyen irányból. Ezt elkezded követni, hagyd, menj utána, és így jutsz be abba a különleges helyre. Meg kell próbálni memorizálni a hangot, meg kell ismerni, utánozni ezt a hangot.
Na akkor most csinálj amit akarsz.
Ekkor már minden lehetõség menyillik.
Azok a misztikus élmények, melyekrõl beszámolnak a nagy könyvek most nyilvánvalóvá vállik számodra.
Amikor meghallotad a hangot, utána kimászol a szívbõl, és ettõl kezdve ki-be járkálhatsz szívedbõl. Ezt a hangot kell utánozni, és automatikusan bele tudsz menni a másodperc töredéke alatt.
Ekkor vagy teljes egyensulyában a létezésednek.
Szívedben a totális szeretetet tudod megvalósítani fejedben pedig a totális emberi létezés a dolgod.
Ennek a kettõnek az egyensúlya a megvilágosodottság.
Hogy te ezzel mit kezdesz, az már a te dolgod. Amit akarsz, azt teszel. Abba nem lehet beleszólni.
A tanitóknak egyetlen dolga, hogy ezt az egy gyakorlatot neked megtanítsák.
Semmi másra nincs szükséged.
Ettol kezdve mindent tudni fogsz, megnyilsz a létnek!

Ezen közben természetesen bajba kerülsz. Errõl mindenféleképen kell beszélni. Bizonyos teoriák arról beszélnek , hogy nem igazán vagyunk mindenhatóak. Mások pedig arról, hogy az ember egy végtelen lény. Istenek vagyunk.
Akkor most hogy is van?
Ha mi végtelen tudással rendelkezõ lények vagyunk, miért nem csillantjuk meg.
Próbálnak megnyugtatni, hogy úton vagyunk. Lebutulás, majd istenülés.
Azért vagyunk most itt, hogy megtanuljuk a dolgokat. De ki jelölte ezt ki az embernek?
Vannak ellentmondások, viták ebben.
Itt van ez a technika, meg tudod csinálni a végtelen lehetõségeket. Mire vagyunk képesek? Gondolatot olvasni, befolyásolni, olyan dolgokat, melyeket normálisan nem tudnánk.
Itt „kerülünk" bajba. Meg tudjuk tanítani, hogy stabilan be tudjál menni a szívedbe, de állandóan beleütközöl a lebutult állapotodba. Sebezhetõvé váltál, mert beszálltál a játékba. Elkapható lettél. Néha úgy érzed, hogy rád vadásznak. Ez az energetikai kiszolgáltatottság.
Saját akaratodból? Nem. Mások által.
A végtelen kaland hamar véget ér.
Miért? Mert lehetõséged van a végtelen szabad létezés teljes szeretetének megélésére.
Olyan mintha pörögne egy film rólad, visszafelé, és egyszer csak olyan „hülye" kezd lenni a kép. Semmi nincs, semmi, csak maga a létezés. Ez a nirvána. Ez az Isten-élmény.
Ez volt azelõtt, mielõtt beszálltál volna a játékba. Újra és újra! Egy arasszal közelebb kerülsz a három arasznyira levo szakadékhoz.
Miért a szakadék? Hatás-ellenhatás. Eddig elkezdted felgombolyítani a deformáltságokat, és csak csináltad, csináltad, nem juthattál a végére. Most, mikor az elsõ korlátodba beleütközöl, azonnal megnyílsz!

Miért nem kell a szeretetet megmagyarázni?
Következõképen néztél ki. Egy pont voltál, ami mégis nagy. Ez körül volt véve, egy hatalmas acél gömbbel. A felezõvonalon vagy. Pozitív-negatív. Megfogtak és beletettek. Hosszú, hosszú idõre. Szájba vertek egyszer,kétszer, sokszor. Egy idõ után kihúztak, megpróbáltál szembeszállni, ellenállni a csapdának, de nem tudtál ellenállni, és gyakorlatilag egyé váltál ezzel a fémmel. Ez az egész fémgolyó te vagy. Borzasztó élmény. Jön a puhítás.
Utána, -mintha valami lézerrel csinálnák- gyakorlatilag széthasítanak. Így te jóra és rosszra hasadsz, ettõl kezdve ural téged a fizikai univerzum. Létrrejött az egod. Olyan energia van benne, hogy elképzelni nem lehet. Mikor teljesen szétfolytál és megadtad magad, elfogadtad az áldozat szerepét, lealjasítottak mint mindenhatót!
Fekete-fehér, jó-rossz, másként nem lehet. Soha többet nem leszel Egy. Ezért vagy ilyen és olyan. Nem tudsz vele mit csinálni. Robaj, borzalom, teljes szétesés. Kitörölhetetlen.
Ezt kell tolerálni! Mikor saját lepusztulásodat többször végig nézted, , akkor utána már nem lesz bajod. Már tudod, mit kell ledolgozni, hogy szabadon használhasd a megszerzett új képességedet. Ettol kezdvbe tudod a többi ember hasonló szétszakadottságát is vállalni, elfogadni.
Jézusként tolerálni. Valóban érteni fogod.

Ezzel kapsz vissza két dolgot:
-A teljes szabad akaratot
-A megértés képességét,
amirõl az egyetlen misztikus gyakorlat szól.

Miért van csak szeretet alapként?
Azért, mert amikor te nem veszel részt a játékban, gyakorlatilag nem vagy bántható.
Ne ölj! Eredetileg: nem halhatsz meg. Meg tudod élni a meghalást, a szétszakadottság miatt. A HALHATATLAN LÉNY ezért élheti meg azt a luxust, hogy a szeretetre építse az egész világmindenséget, MERT SÉRTHETETLEN.
De amikor eloször beszáll a játékba, azzal együtt elvállalja a megsérthetõség állapotát. Jönnek akik meg fogják sérteni. MI történik? Ha sérthetõ, akkor már megtörtént az elméleti megértés, hogy téged lehet bántani. Erre pedig jön reakció, jön a bûn, stb. bûnelmélet. Eredendõen csak a szeretet volt. Addig kell visszamenni. Krisztus, Buddha eddig jutott vissza, szabadon mászkált a két tér között.
Most már van egy út, amin végig tudunk menni, a piramisban lehet csinálni, és ott meg lehet tapasztalni a végtelen szeretetet.

Forrás:
http://transzmutacio.freeweb.hu/

napi gondolatok...újra.

Elcsépelt szöveg, mégis nagyon igaz, mennyire fontos egy picit mindig gyereknek maradni belül..
Olyan sivárnak és unalmasnak tűnik a világ enélkül!
Ismerek embereket akik nem tudnak úgy felhőtlenül szabadon örülni mint ahogy egy gyerek tud. Illetve... valahol biztos megvan rá a képesség bennük is, csak... talán szégyellik előhozni?
Gyerekesnek szánalmasnak tartják? Mert annyira felnőttek vagyunk.
Nem tűnik furcsának, hogy a gyerek tele van energiával, aktív, (alapvetően) jókedvű, vidám, szeret nevetni játszani,.. míg a nagy felnőttek komorak, megkeseredettek, görcsösek és tele vannak gátlásokkal?
Erre azt mondanád, hogy "persze, mert a gyerek még függ a szüleitől, kinyalják a fenekét, mindene megvan, nem kell olyan dolgokon aggódnia, mint egy felnőttnek, nem ismeri a felelősségérzetet sem."
Ez utóbbi nem feltétlenül igaz, bár nyilván nem olyan mértékben ismerheti mint egy szülő.
De biztos hogy ez az igazi ok?
Biztos emiatt keseredik be rengeteg "felnőtt" ember?
A felelősségtől, és attól hogy el kell látnia magát, hogy már nem gondoskodnak róla, és a megélhetés terhe nyomja a vállát...
Vagy egyszerűen belekerül egy őrült körforgásba, amiből - meglátása szerint - nincs kiút, a régi álmok beporosodnak a polcon, és a gyerekkori lelkesedés elveszik.
Az örök fiatalság titka nem az, hogy mindenféle kencékkel kenem magam, nem is az, hogy mindig egészségesen táplálkozom és sportolok orrba-szájba, hanem az, hogy lelkileg fiatal maradok.
Nem kell a gyerek felelőtlenségét, könnyelműségét élni, aki ezt teszi az gyermeteg, éretlen.
De a lelkesedés, az őszinte öröm, a nyitottság, játékosság mind-mind a gyakorlatban legtöbbször gyerekesnek minősített érzés, állapot, közben létfontosságú!
Nélküle elfeledkezünk a Forráshoz való kapcsolatunkról, szürkének, unalmasnak, és céltalannak érezhetjük az életet.
Talán le kéne adni a beszűkült "felnőttes" gondolkodásmódból, és kicsit "visszagyerekesedni".
Örülni az apró dolgoknak is, anélkül hogy nevetségesnek gondolnánk magunkat.
Azt tenni - legalább néha - amit érzünk, és szeretnénk, ahelyett amit elvárnának.
Mikor nagyon komolyan, logikusan, racionálisan közelítek meg egy kérdést, és csak így, sosem jön ki belőle jó. Ha nem hiszem hogy javulni fog, nem engedem hogy kiteljesedjen, elvégezze a feladatát (mondjuk egy probléma), és nem engedem el, hogy megoldódjon... vagyis nem bízom az univerzumban, akkor egy görcsös helyzet jön létre, ahol nem látom a lényeget.
(ez nem azt jelenti hogy ülök és várom a sült galambot, természetesen :-)))
Ahogy belekerültem a világba, a dolgozó emberek közé és úgymond "felnőttem", bizony volt hogy én is együtt panaszkodtam a többi emberrel, akinek szintén rengeteg súly nyomja a vállát, felelős döntéseket kell hozniuk, kicsiben,nagyban, mindegy, és sok olyat is láttam aki egyszerűen megkeseredett, azt fogadja el valóságnak hogy az élet szürke és unalmas, és neki csak tenni kell a "dolgát", és pénzt keresni.
Ennyi az élet értelme, idáig degradálódott szépen a nehézségek és a külső nyomás során a gyermeki lelkesedés, álom, és játék.
Nem szomorú?
Az ilyen emberek alig tudnak örülni, mindent a racionális szűrőjükön keresztül szemlélnek, és darabjaira szedik. Agyonanalizálják.
pedig "ami szép az egyben jó" ;-)))
A racionalitás adhat egy szilárd(nak hitt) alapot, amiben sokan egyetértenek, ami mérhető, felfogható, tényleges(?).
Pedig az élet nem ilyen. Rend van, az biztos.
De a szigorú értelemben vett racionalitást teljesen nélkülözi!
Más elv alapján működik, és az szembe megy az ész-alapú világgal.
A szeretet is racionalitás nélküli.
Néha úgy érzem mikor valaki valamit túlzottan szétboncol, hogy egyszerűen megszentségteleníti.
Persze van amikor a megértés szempontjából a szétszedés indokolt, máskor viszont abszolút nem, sőt, valamilyen szinten szentségtörés.
Néha úgy megkérdezném jópár embertől hogy hova tette vajon a lelkét?
Hajlamosak olyan kollektív valóságot teremteni, ami pont nem valóság, pont hogy nem a nagyra tartott realitás, csak egy küzdelmes, szerencsétlen, beszűkült élet erőltetése, amiből piszok nehéz kijönni, pláne, hogy be se vallják sokan, hogy itt bizony valami gáz van.
Érezni érzik, de ha rákérdezel, tagadják. Ők boldogok. Nekik csak ez meg az a lényeg.
Azonnal védeni kezdik az illúzióvilágot, ahol kényelmes életük van, még a szenvedés is kényelmes, mert megszokták(ez rám is jellemző (volt?)), és amúgyis semmi közöd hozzá.
Persze ez egyfajta összetartozás-érzést is tud adni.
Neked is szar, nekem is szar, közös szarnak több a leve, tegyük össze amink van! xD
És máris nem érzem magam kívülállónak, csatlakoztam a "szar az élet" klubhoz, beálltam a sorba, és mindenki meg is nyugszik szépen, jóóóó, jóóóóó, végre igazi FELNŐTT lett ebből az emberből!

Hát nem.
A felnőttség nem ez.
Ez csak tudatos vakság, semmi több.
Hiszen valami nem stimmel, ezt akár bevallja valaki magának akár nem, érezhető...
Monotonitás, napi rutin mindig a megszokott arcok, megszokott útvonal, megszokott szokások, és este megszokottan időben lefekszünk.
Halál uncsi. :-)
A rendszer kell az életbe, de ugyanígy kell néha a rendszeres változatosság!
Akinek megkeményedik így a szíve, elveszti a lelkével való kapcsolatot, életellenes dolgokat kezd el csinálni, akár a legkifinomultabb álcába bújtatva, hogy könnyebben elfogadják.
De a lényegén nem változtat. Életellenes.
Lehet, hogy szép, de vértelen szépség. Lehet hogy jónak tűnik de halott jóság.
Valahol az ember érzi hogy bóvli, és ízetlen, mégis együk meg udvariasságból.
A lényeg hogy elfogadjuk. Nem kell egyetérteni. Nem szabad kritizálni.
Véleményed legyen, de csak a többiek által elfogadott kereteken belül.
:-)
Azt hiszem ezt bebuktam. (hál istennek)
Persze azért nem ilyen rossz a helyzet.
Nagyon sok vidám, jószívű, lelkes ember van! :-))
Viszont érdekes tapasztalás volt mikor belesüllyedtem az unalmas szürke napi rutinba... szerencsére hamar kimásztam.
Nem vágyom oda többet, az biztos!

2010. november 18., csütörtök

kételkedés

...

"-Mindenkinek joga van kételkedni a feladatában, és olykor el is tántorodhat tőle; csak elfeledkeznie nem szabad róla.
Aki nem kételkedik önmagában, méltatlan, mert vakon bízik önnön képességében, és így a büszkeség bűnébe esik.
Áldott legyen mindenki, aki tétova pillanatokat él át.
-Alig néhány pillanattal ezelőtt láthattad, még abban sem voltam biztos , hogy Isten küldötte vagy.
-Menj, és tégy úgy, ahogy mondtam."


(az ötödik hegy)

A léleknek is, akárcsak a pataknak és a növényeknek esőre van szüksége, noha másfélére; reményre, hitre, az élet értelmére.
Ha nem kapja meg, minden meghal a lélekben, még ha a test tovább él is; és ilyenkor azt mondják az emberek, hogy "bizony egykor ember volt ebben a testben".

(Paulo Coelho - Az ötödik hegy)

Csipkerózsika és a cica

Hugi & Sheba alszik :-)

2010. november 17., szerda

jó hírek.. :-S

olyan hajlama van a dolgoknak pozitívból átfordulni negatívba.. (látszólag vagy tényleg.. ez más kérdés).
anyuról is azt hittem hogy megváltozik, mindig reménykedek benne, persze hülyeség...
hogy változna meg bárki is, önszántán kívül?
sehogy.
vagy ha másképp nem megy tragédiák és sorscsapások rákényszerítik.

most meg lett vonva bíróság által tesóméktól a tartásdíj.
valahogy remélem megleszünk, nem is emiatt aggódom.
hanem ez a hozzáállás.. nem tudok vele mit kezdeni.
most azt várná hogy sajnáljam, mert őt senki se támogatja és van sok tartozása, és az eddigi tartásdíj felét se adná oda tesóméknak... pedig apu hajlott volna erre a megoldásra, hogy a másik felét pedig ő fizeti és mindenkinek jó lesz.
de nem.
nem adna belőle elegendő pénzt a gyerekeinek. magamról már nem beszélek, engem nem kell támogatnia, már felnőttem.
de tesóimat ki támogatja, ha még ennyi sem fog érkezni mint amennyit kaptak?
szép dolog mondhatom.

biztos minden van valamiért, de hát.. az ilyesmit nehéz elfogadni. mindig ez a pénz pénz pénz mánia.
bár boldog lehetne a pénzével de ez nem így szokott működni...

Áldott változás





Életedben egy nagy horderejű, pozitív változás várható.

Talán úgy érzed, hogy az életed a feje tetejére állt, mégis minden, ami történik, a te érdekedben alakul így. Ez a kártya biztosít téged arról, hogy az életed változásai segítenek magad mögött hagyni mindazt, ami már nem válik a javadra. A régi helyzetekből megtanultad, amit kellett. Maradj tehát állhatatos, és fogadd el azt, ami jön. Erősítsd meg: „örömmel fogadom az ég küldötte változást, és még a forgószél közepén sem vesztem el egyensúlyomat, amikor bennem és körülöttem minden változik. Tudom, hogy mindez a javamra válik. Tudom, hogy a szeretet a legjobb tanácsadó, amelyre szilárdan támaszkodhatok, és mindig segít engem és szeretteimet – attól függetlenül, milyennek tűnik éppen külső helyzetünk.”

A változás új lehetőségeket hoz a tanulásra, növekedésre, boldogulásra, és új kapcsolatok teremtésére. A kulcsa az új légkör beszippantása, a változások élvezet, még akkor is, ha elbátortalanítanak. Ha az Univerzum új feladatok elé állít minket, akkor tudnunk kell, hogy mennyei vezetőink úgy ítélik meg, hogy képesek vagyunk megbirkózni velük.




jól hangzik!!!:-)




2010. november 16., kedd

Öcs bemutatkozása!

Az aktuális energiákról - jó írás!

http://www.angyalforras.hu/Aktualis-energiak/Csillagbolcsesseg

Rájöttem néha a felszabaduló kreatív energiáimmal nem tudok mihez kezdeni.
Olyan szűknek érzem néha a világot... mintha szét akarnám feszíteni, de közben vaspántok tartanak...
Még talán nincs itt az ideje?
Mégis, valami erő bugyog bennt, és tolakszik kifelé, ami eddig el volt nyomva...
Amit elnyomtam.

Sokat megértettem az írásból. Köszönet érte!

2010. november 15., hétfő

ha még nem elég...

Az állatorvos lebetegszik, és elmegy a háziorvosához.
- Mi a panasza? - kérdezi a doki.
- Nézze, én állatorvos vagyok. Én úgy gyógyítom a betegeimet, hogy nem kérdezek tőlük semmit, hiszen ők nem tudnak válaszolni. Maga erre nem képes?
- Dehogynem - válaszolja az orvos kis gondolkodás után. Szó nélkül megvizsgálja az állatorvost, majd átad neki egy receptet.
- Tessék, ezt váltsa be!
- És ez hatni fog?
- Persze. Ha mégsem, akkor legfeljebb elaltatom..

*

A páciens hálálkodva rázza az orvos kezét:
- Doktor úr, köszönöm! Nem akarom pénzzel megsérteni, de megígérhetem, a végrendeletemben mindent Önre hagyok majd!
Erre az orvos:
- Ó, nagyon köszönöm! Viszont kérem vissza a receptet, amit adtam. Szeretnék egy kicsit módosítani rajta...

*

Bemegy Kissné a patikába.
- Patikus úr, olyan mérget kérek, amivel biztosan meg tudom ölni a férjemet.
- Na de asszonyom! - képed el a patikus - én ilyet nem adhatok!
Kissné erre elővesz egy fényképet a táskájából, amelyen a férje és a patikus úr felesége félreérthetetlen helyzetben látható. Mire a patikus:
- Hát azt nem mondta, hogy receptje is van!

*
:-D

Vicc-csőtörés

Csőtörés van egy orvos villájában. A doki telefonon hívja az ismerős csőszerelőt
- Azonnal ugorj kocsiba, csőtörés van nálunk, a pincében már minden úszik!
- Nem mehetek, tudod hogy ünnepelünk. Itt vannak a gyerekek, az egész rokonság, hívjál valaki mást.
- Bezzeg mikor beteg valaki a családodból, mindig engem hívsz, és én mindig szó nélkül indulok.
- Igazad van, már jövök is.
A csőszerelő megérkezik, kinyitja a pincébe vezető ajtót. A harmadik lépcsőfokról bedob a vízbe két aszpirint és így szól
- Ha hétfőig nem apad le, hívjál újra!

születés

lelki búvárkodás(elmaradt szokásos heti gyónásom:P)

Néha teljesen úgy érzem, semmit sem kéne írnom, mert a következő pillanatban már máshogy látom...
amióta összejöttem Karesszal, olyan az életem mint egy hullámvasút.
Jó értelemben persze.
Mikor nem vakítanak el az indulataim, és a sorsom fölötti kesergésem, még élvezem is.
Egyébként meg... sokszor elmarasztalom magam azért, amit érzek, a legsötétebb érzések jönnek elő, a legintenzívebben.
Ember legyen a talpán aki ezeket jól kezeli. Mindig megfelelően.
Nekem nem annyira megy- még.

Rengeteget tanulok viszont, legtöbbször nem tetszik a lecke. Nagyon nem.
K visszatükrözi néha a magamban nagyon nem szeretett tulajdonságaimat.
Azonnal.
Figyelmeztetés nélkül.
Persze ilyenkor megesik hogy nekitámadok, aztán elgondolkodom, hogy "talán ezt nem kellett volna", de úgy érzem már késő bocsánatot kérni, vagy késő kijavítani.
Ráadásul miért? Sokszor jogosnak érzem...

Az összezavarodás is konstans szinte.
Amint negatív irányt vesz a kapcsolatunk, zuhanok én is vele, teljes valómmal.
Ő fel szokta ezt fogni, és igyekszik visszaállítani a megfelelő kerékvágásba, ... nagyon erős szíve van.
De sokáig nem megy ez a libikóka-játék, mert ez nem egyszemélyes mentőhadjárat, hanem elvileg egy szövetség.
El kéne fogadnom minden hibájával együtt, csak néha olyan nehéz...
Könnyebb kioktatni, és letámadni, még akkor is ha amit csinálok nekem is fáj.

Néha úgy érzem sokkal bölcsebb mint én... máskor olyan mint egy gyerek.
:)
Néha legszívesebben menekülnék vissza a nyugis magányomba, de komolyan.
Bár tudom ez nem lenne megoldás.
ami eddig probléma volt a kapcsolataimban az is mind sorra előjön, elég nagy erővel és egyszerre... vagy lehetőleg nagyon egymás után.

És az a durva hogy a kapcsolataimban egy közös volt - ÉN.
VAgyis a probléma gyökere bennem van.
ez remek táptalaj a bűntudatnak, és a kisebbség-érzésnek... (basszus, mindent én szúrok el??)

Közben erről szó sincs.
most durvábban csiszolódom mint valaha, a türelmemet(ami szinte nincs :P), és minden eddig elvileg megtanultat próbára tesz a sors, de azonmód.
Sokszor megbukok... szerintem. :)

A másik ami fura...
nagyon fura.
Annyira nagyra tartom sokszor.. annyira szeretem és annyira felnézek rá, és elvárnám hogy szerény legyen.. hogy értékelje ezt, és hajlamos vagyok annyira piedesztálra emelni, aminek már nem tud megfelelni (tekintve hogy mindenkinek van hibája), én meg lelököm a "trónról", mert csalódtam benne.
Közben nem. Csak az illúzióimban csalódtam.
A nagy magasságból így kerül a szememben a nagy mélységbe. A sötét lyukba.
Aztán persze beáll jó esetben egy optimális mértékre ez.


hmm...
Tény hogy ilyen szinten még senki sem ment az idegeimre, pedig pár dobogós helyezett már volt. :-DDDD

a lényeg az hogy meg kéne tanulnom megfelelően kezelni a dolgokat, a váratlan helyzeteket is.
Sokkal nehezebb mint hittem... vagy talán csak én teszem nehézzé.
Minden rejtegett dolgom felszínre jön, kéretlenül és hirtelen, néha legszívesebben elásnám magam.
Tudom hogy másnak is vannak ilyen csúf kelései a lelkén, mégis mivel én tudatában vagyok mit csinálok, már ráébredtem rengeteg dologra, papoltam a blogon is, ezen is ,a régin is... valahogy többet várok magamtól.
Mégis... nem vagyok egyéb sokszor mint egy gyarló ember.
Kész passz.
Ha ezt megtanulom szeretni.. az már nyert ügy.
Talán ez a következő lépcső.
Bizony ha szembejön magamban mindaz amit egyébként primitívnek és gyarlónak, szinten alulinak minősítek... vajon hogy kezeljem helyesen?
Szép kis folyamat, aminek talán a közepén tartok.
Mindenesetre nagyon szeretem, remélem ez átsegít a nehezebb időszakokon.
:)

Minden jó úgy ahogy van.

„Ami problémának mutatkozik meg, az olykor valójában álruhába bújt felelet az imáidra. Amikor segítséget kérsz, előfordul, hogy az Ég lerombolja a régit, hogy helyet adjon az újnak. Ez most a változás ideje. Végezz lazító gyakorlatokat, például jógázz, lélegezz mélyeket, tornázz és meditálj. Fordulj hozzám, hogy az átmenetet mindenki számára zökkenőmentessé és harmonikussá tegyem. És tudd, hogy ez a változás a javadra válik majd!”

Álom

Volt egy nagyon érdekes álmom...
vasárnap reggel álmodtam.

Valamilyen fesztiválon vagyunk, sok ember, Karcsival szobát bérelünk egy hotelban.
Megyünk ide-oda, 1. kép: Csabi vetít valamit, egy fehér vászonra, nézzük, Karcsi elmegy, aztán a gravitáció megbolondul, fogom a cuccokat, mert oldalra eldőlnek, és az asztalon lévő tárgyak elkezdenek lebegni.

Húgomat átölelve változik a kép, mintha a vetítővásznon látnánk, de élesebb és már ott is vagyunk, csillagok közt utazunk, az űrben.
Egy galaxis közepébe veszi az irányt az egész, és már egy idegen városban vagyunk, ahol sötét az ég, kerüli a "kamera" a központi vártornyot, mint a Heroes-ban :-)
Húgom meg is jegyzi, hogy tök olyan...
Akadémia.. a tudósok, dzsinnek, mágusok laknak ott, ahhoz hasonlít, valami arany sárkány vagy oroszlán a jelük, egy arany színű rúd tetején van, a torony közepéből jön.

Visszatérve Karcsi elémrak egy rajzot, egyre szélesedő körökkel, számokat is belerajzolt, én meg összehúzom a szélét, és spirál lesz belőle, mutatom is neki.

Következő kép, sátorban lakunk Karesz elment valahova én egy szál takaróban mászkálok kinnt a többi sátor és furcsa emberek között, mígnem észrevesz egy banda, "gót" rockerek, tüskés bőrcuccokban vannak, acélbetétes bakiban, stb... valahogy azt akarom hogy észrevegyenek, és elindulnak felém, én meg bemegyek a sátorba, és bevárom őket.
van egy csaj ,rövid barna hajú, aki látja, és aggódva figyeli az eseményt.
A banda tagjai letelepednek a sátor különböző pontjaira, és merően néznek semmi mást nem csinálnak. Zenét felhangosítják, a késeikkel, bilinccsel játszanak, mígnem megunom, és az egyiknek (akinél egy kis kés van) beleszúrok a karjába.
Elvigyorodik, és beleszúr az enyémbe kettőt, de nála egy szúrás három sebhelynek felel meg, én meg értetlenül meredek a karomra amiből szivárog a vér.
Szólok nekik, hogy ne maradjanak már tovább, mert jön a pasim és itt gyilkolás lesz.
Látok egy variációt, az egyik közülük harcművész, muitai-ozott, és sokan vannak fogják az én drágámat és jól megagyalják, én meg fújok meg ordítok rájuk... végülis ez nem történik meg, röhögnek és kimennek.
A kocsihoz megyek lehalkítani a zenét, mire odaszalad a rövid hajú lány, hogy nincs-e bajom mert a késes fickó, azt mondta neki hogy ki akarja szívni a véremet és a lábamnál fogja kezdeni.
Mondtam minden ok, nem vészes.
megfogok egy tárgyat a kocsi mellett és egy vásárban találom hirtelen magam.
Mindenfélét árulnak, kőből olcsó angyalszobrokat, indiaiak, indiaiul is beszélnek de nem érzem jól magam, akarok venni először aztán meggondolom magam, olcsón se kell.
Beszélek anyuval mobilon, aztán megbolondul a mobil, először zenét kezd el hangosan játszani aztán találomra hív fel valakit végül kikapcsol.
J.P. jön be mögöttem, ott sétál, aztán "elveszít" egy idő után.
Karcsival már indulnánk, de nem tud felhívni, mert addigra lemerül a teló.

barátság, haverság?

Egy picit kivoltam a hétvégén azt hiszem.
Nem teljesen úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna...
Néha mintha nem önmagam lettem volna, valahogy nagyon erős negatív áramlatok kaptak el, és ilyenkor úgy éreztem, nem tudok tenni semmit, csak a lehúzó gondolataim maradtak meg.

Szombat este elmentünk Karcsival kocsmázni, jött még egy régi barátja, és a csaj újdonsült pasija.
Nem volt baj, sőt egész jól ment az este, egészen addig amíg be nem sokalltam a csajtól.
Folyamatosan beszél ugyanis, másokat nem hallgat meg, én meg az ilyet nagyon rosszul tűröm.
Ráadásul folyton Karcsihoz beszélt, a régi dolgokat emlegette meg hogy milyen régóta ismerik egymást.
:-S
Nagyon érzékeny vagyok az ilyesmire azt hiszem, ha egy társaságban vagyok, akkor mindenkihez beszélek, és nagy bunkóságnak tartom azt, amikor csak egy emberre figyelek.
Látom én - szokás szerint - a lelki hátterét, így lehet a figyelmet tartósan magunkra vonni.

Kicsit kibuktam azon is hogy folyton azt kell hangoztatni, "ilyen , meg olyan régóta ismerem", nekem is van olyan akit kicsi koromtól ismerek, de lehet hogy ha most találkoznék vele, nem lennénk ennyire jóban, mert igazából lényegében nem olyan ember, lélek, akivel közös hullámhosszon vagyok!
Az kevés szerintem, hogy "mert kiskorom óta ismerem", lehet akit egy éve ismerek, vagy öt perce, lehet, több közöm van hozzá, mint ahhoz akivel régóta együtt lógok.
Nem tudom milyen kapcsolat van köztük, csak érzek dolgokat, és számomra a barátság az egy bensőséges dolog, és azon alapszik hogy jót akarok a barátomnak.
Nem azon hogy birtoklom, és megszoktam, és együtt lógtam vele, valahogy én ezeket annyira felületesnek érzem.
Azt hiszem a barátom akkoris barátom, ha épp sokáig nem beszélünk, vagy ha nem mindig vagyok vele... tudom hogy jót akarna nekem, tudom hogy nem önző és nem csak saját maga érdekli, és tudom hogy számíthatok rá, és ő(k) is rám.
(hol van ettől az, hogy x éve összejárogatunk, és együtt lógunk?)
Ez az én véleményem és örülök hogy ki tudtam írni.
Ugyanis rettentő bántónak éreztem azt a viselkedést amit velem szemben (is) tanusítottak.
Egy kevésbé érzékeny embernek fel sem tűnik (ahogy Karcsinak se tűnt).
Én viszont ilyen vagyok, és nem bánom.

2010. november 12., péntek

Pénteki agyfárasztás - vagyis pihent viccek!

Két szőke nő utazik egy helikopteren. Azt kérdezi az egyik:
- Te, mi ez a bigyó itt felettünk?
- Valószínűleg a légkondi. Amióta nem pörög, nagyon izzad a pilóta.

*

A katona horgászik a tóban, amikor a horgára akad egy aranyhal.
- Katona! Ha visszaengedsz, teljesítem három kívánságodat.
Természetesen visszaengedi és gondolkodik, hogy mi is legyen az első kívánság.
- Ne fogjon rajtam a kard!
- Rendben - mondja az aranyhal.
- Ne fogjon a golyó!
- Rendben - mondja az aranyhal.
De mi legyen a harmadik kívánság, töri a fejét a katona. Ahogy gondolkodik meglát messze a domb tetején legelészni egy lovat.
- Legyen akkora a nemi szervem, mint annak a lónak!
- Rendben - mondja az aranyhal.
Este a kocsmában rengeteg katona iszogat.
- Ezt nézzétek meg! - kiált főhősünk. - Gyere Józsi, vágj rám a kardoddal!
- Ne izélj velem, csupa vér leszel, engem meg lecsuknak! - mondja Józsi.
- Vágj csak rám! - biztatja.
Addig-addig, míg a Józsi hatalmasat vág a kardjával főhősünkre. Nagy szikrázás, a kard kicsorbul. Felhördülnek a többiek.
- Ez igen!
- Ez még semmi! Béla! Lőj rám a pisztolyoddal!
- Na ne! Te meghalsz engem meg lecsuknak - szabadkozik Béla.
Aztán végül persze rábeszéli, az rálő egyenesen a szívére. A golyó nagyot koppanva lepattan a katona testéről.
- Ez igen! - kiabálnak a többiek.
- Ez mind semmi, ezt nézzétek meg! - mondja főhősünk, miközben letolja a nadrágját.
A többiek mind felhördülnek:
- Hú, mekkora pina!

*

A lány bemutatja új pasiját a szüleinek, akik szívélyesen meghívják őt, vacsorázzon náluk. Leülnek az asztal köré, a kutya az asztal alatt - és elkezdenek vacsorázni. A srác egyszercsak úgy érzi, muszáj eleresztenie magát - tartja-tartja, de nem megy tovább, fingik egy nagyot.
- Buksi! - kiált fel az apa összevont szemöldökkel, és a pasinak hatalmas kő esik le a szívéről, hogy mindenki azt hiszi, a kutya volt az.
Esznek tovább, de egy idő után megint érzi a kínzó ingert - ha egyszer bejött, most is bejön, gondolja, és elfingja magát.
- Buksi! - hörren fel ismét az apa. Esznek tovább, és a fickó kis idő múlva úgy érzi, megint kell, és most már viszonylag fesztelenül ereget egyet. Erre az apa:
- Buksi, most már tényleg menj el az asztal alól, mert ez a fickó még a végén rádszarik!

*

Iskolában a gyerekek az uborkáról tanulnak. A tanárnő felrajzol egy uborkát a táblára mire az osztály elkezd hangosan röhögni a tanárnő bepipul és rászól Mórickára:
- Szerinted mit rajzoltam a táblára?
- Egy faszt!
A tanárnő teljesen elképed és rohan az igazgatóhoz, hogy odahívja. Az igazgató bemegy az osztályba:
- Gyerekek mi ez a rendbontás és ki rajzolta ezt a faszt a táblára?

*

Egy porszívóügynök betolakodik egy házba, és a háziasszony minden tiltakozása ellenére nagy rakás száraz lócitromot szór a szoba közepére.
A nő felháborodik:
- Mit képzel?
- Asszonyom, ígérem, amit ez a csodálatos porszívó nem szed fel, azt én magam fogom megenni!
- Akkor teszek rá magának egy kis tejszínhabot, mert nincs áram a házban.

*

a szeretet szeme




...ezt látja meg a gyávasága mögött: nem csak azt, aki valaha majd bátor lesz, azt, aki összeszedi magát, és hőssé nemesedik - többet: a Kősziklát!
A maradandóság szimbólumát - ebben az összeomlott, gyenge halászban!
Ránéz erre az ázott, nyavalyás, gyenge emberre, aki nemrég még sírva fakadt szégyenében, mint egy bűntudatos kisgyerek, ránéz erre a hitvány kis homokbuckára, és meglátja benne a Himaláját.

Mert szereti.

Vagyis a „szív szemével" látja.
Az egyik szemünkkel látjuk, hogy a társunk éppen hol tart az életével. A másikkal, hogy kivé lehet.
Sőt, hogy kivé kell lennie!
Az egyik szemünkkel látjuk, hogy az ember, „gyarló" lény, vagy, ahogy Buddha mondta, egy „bélsárral
töltött zsák" - a másik szemünkkel pedig - a szív szemével - látjuk, hogy Isten.
Buddha azt mondta, hogy „mindnyájunknak Buddha-természete van."
Mert meglátta bennünk.



(úgy tűnik ma a Szeretetkönyvből ragadok ki olyan részleteket amik engem ragadtak meg :-))

elindulás


Szűk szeretet

A kérdésedre, hogy miért ritka a hosszan tartó „fonó társulás " csak egy magasabb síkról adható válasz.
Es ez a következő: az egyetemes szeretet hiányának gondját nem lehet jól sikerült magán -paktumokkal megoldani.
Az, hogy két ember között működik a szeretet, nem jelenti azt, hogy már mindenkivel működik. A szeretetlenség - ezt ne feledd, - mindig az Egésszel való konfliktusunk eredménye.
Ezt egy-két ponton feloldani kevés.
Nem is lehet.
Nem igaz az, amit valamelyik pszichológus mondott: „hogyha két ember szereti egymást, éppen elég, mert ők már tudják, mi a szeretet. "
Nem tudják! El kell mennünk a távolabbi telkekhez, azok közé, akik idegennek
tűnnek számunkra — meg kell találnunk bennük is az ismerősöket.
Ismerjük jól az egymást szerető párok, vagy családok önzését és kíméletlen közönyét mások felé.
Ülnek az életükben, mint egy kényelmes mentőcsónakban,boldogan fogják egymás kezét, s közönyösen nézik, hogy körülöttük mindenki fuldoklik, és süllyed a Titanic.
Nemcsak egy ember lehet egoista, de egy szerelmespár és egy család is. Ezért például a „családi-szeretet" a legnagyobb csapda lehet, nem egyéb, mint csoportönzés. Ráadásul azzal a hazugsággal leöntve, hogy mi, kérem „szeretetben" élünk.
Súlyos karmikus következménye lehet az ilyen önző boldogságnak.

M.P

Hinta a város fölött..


Önmagunkkal lenni

Nem a szoba hiányzik. Lehet ez a hely a diófa alja is. Vagy ahogy nagyapám oldotta meg valaha:
délutánonként rendszeresen kijárt a játszótérre, ahol egy padja volt, jó messze a lármás homokozótól.
Ott szemlélődött, néha késő estig is.
Előfordult, hogy kiment délután, és éjfélkor tért haza.
Különösen, ha csillagos este volt.
Ilyenkor nem lehetett zavarni őt, még nekem sem.
Szegény ember volt, de megtalálta a módját, hogy önmagával legyen.
Nekem sem volt módom rá, hogy a szüleim erőteréből kiszabaduljak és csakis magammal legyek.
Gyermekkoromban az utcát jártam én is.

Az, hogy valamiféle kis harmóniát tudtam teremteni magamban, ezeknek az esti sétáknak köszönhető.
Ott fedeztem fel a barátomat. Télen-nyáron az utcákat róttam.
Rendszerint ugyanazokat az utcákat.
Az ismerős táj segít: nem vonja el a figyelmedet.

Még a hófúvás vagy zivatar sem riasztott vissza.
Csak későn tudtam meg, hogy az apám is ezt tette, egészen kilencvenéves koráig.
Manapság már igény sincs erre. Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni.
Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.
Ha valaki egy ősi kínai családból érkezne a mai világba, s látná, mi folyik nálunk „családi élet" címen, hogy itt mindenki összevissza beszél, rohan, egymás arcába üvölt, ráadásul szüntelenül bömböl a televízió, három telefon csörömpöl egyszerre, és bárki, bármikor belekiabálhat a család intim életébe - joggal feltételezné, hogy itt őrültek laknak.
Lehetetlen egy életet úgy leélni, hogy önmagával az ember csak a vécén találkozzon.


/Müller Péter/


"A véletlen ott lép közbe, ahol Isten névtelenségbe burkolózik."

2010. november 11., csütörtök

Ingres hegedűje




Man Ray: Violon'd Ingres (1924)

Életérzés delfin módra


problem solved

Azt hiszem a helyzet rendeződött.

Huh.
Tegnap tudtam beszélni minden érintettel, és sokkal jobb lett a végeredmény mint reméltem.
Az anyagi része is fontos, abban is előrelépések vannak, de ami még fontosabb, az az emberi része.
Úgy érzem az is rendbe jött.

Külön köszönöm a segítséget Izinek, és Áginak!
Sokat segített a leveletek, tanácsotok!!! :-)

Az én drága Kareszom is okosat mondott. :-)))
Nyugodt tud maradni, úgy is ha én forrongok, és nem rémítik el a "mélységeim".

Szóval végül jól zárult minden.. aminek nem kicsit örülök!
Remélem tartós marad...

2010. november 10., szerda

egy új döntés

Nagyon vacillálok egy döntésen...
nem tudom mennyire lenne helyes, de most ez nem is teljesen érdekel.
Azt hiszem minden lehetőséget megadtam tesómnak hogy vegye fel az új életritmust, tekintve hogy már nem "otthon" él, apuval, akivel bármit megtehetett, és aki mellett azt csinált amit akart, függetlenül a következményektől.
Itt most az én kontómra megy a játék, és nem csak anyagilag, az nem számítana annyira, de főként lelkileg nem bírom már.
Pazarol, mert nem az ő zsebe bánja, bele nem fizet semmibe, nem "közösködik"..
És a barátnőjével továbbra sem vagyok kibékülve, pláne azok után, hogy mások háta mögött pletykálkodik.
Már én érzem kényelmetlenül magam otthon, ezt a felfogást, hozzáállást a dolgokhoz, nem tudom tolerálni.
Még várok egy picit, de azt hiszem a döntés megszületett.
Úgy érzem nem tehetem tönkre magam, ezt nem engedhetem meg, már lassan éjszakai munkát is vállalok, tesóm még a havi 5-6 napos munkára is húzta a száját.
Tiszta lelkiismerettel mondhatom, megadtam minden segítséget amit tudtam, bármikor fordulhatna hozzám, de nem teszi, inkább elzárkóznak, klikkesednek.
Most volt az elég, eddig próbálkoztam szép szóval, és azokkal a módszerekkel amikben hiszek.
A válasz mindig a nem. Ezért meg azért. Hogy ettől én szenvedek?
Az számukra mindegy.
Látom a hátteret, látom az okokat, sajnálom is, tényleg, de nem én tehetek róla.
Olyan levet erőltetnek a számba, amit nem nekem kéne innom....
De az is lehet hogy önszántamból döntöm magamba... ennek most vége.
Nem hagy más lehetőséget az élet most.
Egyedül nem tudok - és nem is akarok - x embert eltartani még, pláne úgy hogy tudna melózni.
Kőszívű vagyok?
Talán.
Mégis úgy érzem, a radikális lépés elkerülhetetlen.

Voltam én is ilyen....

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20100712/onpusztito_tinedzserek__miert_tesznek_kart_magukban/

2010. november 9., kedd

Egy remek, meg/felrázó történet... Karesztól!

http://nyaradi.blogspot.com/2010/10/lelek-test-csapdajaban-2.html

Tanítások

Sok tan olyan, mint az üvegablak.

Rajta keresztül látjuk az Igazságot, de a Valóságtól elválaszt bennünket.


/Kahlil Gibran/



Tudás

Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz.

Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod.

Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól.

/Richard Bach/

Angyalhang

Az angyalok üzenetei mindig szeretetteljesek, pozitívak, megbízhatóak és építő jellegűek.

2010. november 8., hétfő

árnyék és fény - érzések a földnek

Kicsit elgondolkodtam a sorson, meg úgy általában az Életen..
Nagyon fura érzéseim vannak, furcsán érzem magam sokszor.
Egyrészről érzem a súlyokat, amik rajtam vannak, a fenyegetést, aminek rámvetül az árnyéka, és érzem hogy nagyon sok teher(nek vélt dolog) van rajtam, a felelősséget is érzem.
Emellett pedig... az eddigieknél jóval több fényes ember van a közelemben - máshogy nem tudom megfogalmazni :-) - egyre több jó lélek, akiknek sokat jelent a támogatásuk, sőt, nélkülük jóval nehezebb volna, talán nem is így sikerülne.
mintha a súly is több lenne, a felelősség, de több az ellenpólus is, nem mondom, szuper jó érzés!
Eljutottam már arra a szintre, mikor eleget aggódtam, sírtam, és szomorkodtam a gondjaimon, és elgondolkodtam vajon miért kapom mindezt?
Néha úgy érzem összeroppanok, de valahogy mindig kiderül hogy tökéletesen rugalmas vagyok és - sokszor segítséggel ugyan, de - mindig viszem tovább azt amiben hiszek.
Nem teszem le egy pillanatra sem!
Talán néha úgy tűnik hogy átadtam magam a negatív erőknek, áramlatoknak, talán magam előtt is úgy tűnik hogy nem bírom tovább, de aztán jön valami, akár egy ember, vagy egy szó, valami aprócska, vagy épp különleges eget rengető dolog, érzés, jel, és rögtön tudom KI vagyok.
Rögtön tudom, hogy ami rossz és fáj az illúzió. ahogy az is hogy valamit elveszthetek.
Ez persze megintcsak nem egyenlő azzal hogy ezentúl tojok a világra, hagyom hogy szétszedjenek, és csak úgy átadom ezeknek az erőknek azt amim van.
Vannak kikerülhetetlen történések, és vannak elkerülhetők.
Vannak amikre érdemes odafigyelni, az üzenetükre, amit megélés által kaphat meg az ember. És vannak amik lényegtelenek.
Ezt is megtanultam...
Rengeteg lényegtelen, semmit sem érő dologgal foglalkoztam.
Szanaszét apróztam magam, ennek most vége.
(hmm mikor kimondom valamiről hogy most "vége" és ennyi volt, az nem azt jelenti hogy többé nem csinálom... úgy vettem észre ilyenkor juszt is visszajön az a helyzet, és kipróbálja az állításomat :-)
inkább úgy értem a "végé"-t, hogy szép lassan ritkul, majd végleg elhagyom ezt a szokást.. szinte leszoktatom magam.)

Nemrég jött egy felismerés is, mikor álltam az egyik buszmegállóban.
A harc eldőlt már rég.
Világos és sötét között.
Mert hiszen az Édenkertben ki teremtette vajon a kígyót, ha mindent Isten teremtett?

No jó, Nikit hívja a Föld :-)))

Nagyon érzem hogy itt kell elrendeznem most fizikailag sokmindent ahhoz hogy továbbléphessek, hogy ne legyen már probléma ezekkel a dolgokkal.
Azt is tudom ezek a tapasztalatok kincset érnek, és sem pénzért sem másért nem megvásárolhatók, kerülő úton nem megszerezhetők.
Az az érdekes, hogy konkrétan nem igyekszem annyira emelkedni, kevésszer olvasok ezotériáról cikkeket (csak a Csillagmagon, vagy a Csillagtitkokon), mert most a hétköznapinak mondott emberektől többet tanulok mint bármilyen olvasmányból!
A hétköznapi persze egy felületes gyűjtőnév csak, hiszen senki sem hétköznapi ;-))

Nem tudom igazából más hogy van vele, - persze azért nyomon követem a történéseket, de hogy kiben mi játszódik le... és van-e párhuzam azt nem tudom biztosan - de számomra ez az időszak nagyon intenzív, felemelő és iszonyú erejű.

...mintha a szakadék szélén egy lovat fognának vissza láthatatlan gyeplővel, aki pedig mindenáron menne előre, szemében a fény, az örök forrás tükröződik, mégis... még idő kell hogy kinőjenek teljesen a szárnyai.
hogy átrepüljön a szakadék felett.
Addig küszköd, nekifeszül, elenged, lefekszik, föláll, dobbant, jobbra-balra dobog a patájával, néha még bedühödik de már legalább látja a fényt.
És tudja hogy megéri várni, mert a sietségnek nincs értelme. :-)
Valahogy így tudnám jellemezni a mostani érzésemet.

2010. november 5., péntek

Tűzvarázslónő


péntek de

Újabb péntek délelőtti sziporkák...


Andi (1910-es fekete-fehér képeket nézeget a gépén),
-... neked is ilyen értelmes fejed volt az előbb.
Én:
-De hát ezek földmunkások!!!
Andi:
-Ettől csak cikibb a helyzet!
(nagy röhögés)
-... változik a világ, manapság ilyen fejjel már recepciós lehet az ember!
(könnyes röhögés)

Előtte katalógust nézegettünk, láttunk egy body-t.
Jön erre az András (egyik ügyvezető), megnézi:
-Hát ezt ki venné fel?
én:
-Én felvenném.
András:
- Hát.... jólvan akkor.
Jobban megnézi, tök ártatlan fejjel összehúzott szemöldökkel megjegyzi,
-És hogyan pisilnek ebben, ha wc-re kell menni?
Andival nevetve,
-Hát van alul kapocs, amit ki lehet kapcsolni!
Látszik hogy nem teljesen érti, de hagyja is, női dolog. elmegy :-DDD

2010. november 4., csütörtök

Tapasztalatszerzés

Ezt a kártyát még nem húztam... pedig több mint egy éve nézegetem a kártyákat, érzésből, általában naponta.
Pont most került ez elő :-)


"Az adott helyzet jó alkalom, hogy okulj a leckéből. Ahelyett, hogy a nehézségeidet néznéd, tekints rá úgy, mint ami a továbbfejlődés és az okosodás segédeszköze. Az akadályokat leküzdve erősebb, türelmesebb, megbocsátóbb és állhatatosabb leszel. A képen látható angyal hófehér galambot tart a kezében. Látod, számodra is itt a lehetőség, hogy megcsillogtasd képességeidet.

Vedd észre, mi ismerős a kérdéses helyzetben: nem jár-e vele olyasvalami, amibe belefáradtál, és amitől a legjobb volna megszabadulni? Ha egyszer megérted, miért válik javadra egy bizonyos típusú ismétlődés, többé nem fordul majd elő. Okultál a leckéből, s egyszer és mindenkorra túlléptél rajta.

Őrangyalod a segítségedre lesz, hogy pozitívabb megvilágításban lásd a jelen helyzetet, felfedezd benne a tanulságokat, és kigyógyulj a kéretlen visszaesésekből. Egyszerűen kérd meg angyalodat, hogy segítsen mindebben, s ha szerető gondolatok vagy érzések cselekvésre ösztönöznek, kövesd útmutatásukat "


:-)))

találtam elfekvőben egy könyvet, 1978-ban adták ki, az a címe hogy "Okos szóval, türelemmel", gyerekek, tinédzserek és szülők viszonyát taglalja, nagyon jó pszichológiai olvasmány, most ezt olvasom.
Egy részlet, ami különösen tetszett:

"az egyik napilap 'Otthon' rovatában olvashattuk: 17 éves kamaszfiú közölte anyjával - valamilyen jelentéktelen anyagi elvárás miatt -hogy utál otthon lenni, mert őt, mármint a gyereket, folyton "dolgoztatják", könnyű a mamának, ül egész nap a hivatalban, s ha hazajön, csak parancsolgat.
Az anya azt válaszolta:
"Rendben van, holnap kiveszlek a gimnáziumból. Egy hét múlva már abban a gyárban dolgozol amelyikben akarsz, nekem pedig megfizeted a rád eső költségeket.
Ha megveted a munkámat, akkor a legnagyobb erkölcstelenség részedről elfogadni a pénzemet. Remélem hogy te, az erkölcsök szigorú bírája ebben egyetértesz."

-A fiú természetesen nem ezt a megoldást választotta.

sorscsapás(?)

Huh.
Durva napom volt tegnap...
van egy megállapodásunk az exemmel, ezt nem igazán részletezem.
tudom, most sokan rossz anyagi helyzetben vannak, ideiglenesen, persze, én sem mondom hogy hú de el vagyok eresztve.
De tegnap megtudtam, hogy majdnem három havi kölcsönrészlettel vagyunk elmaradva, itt állok a lakásommal(+a jelzáloghitellel), a két tesómmal akik nálam laknak, egy keresettel + elég kevés pénzecskéjükkel... és néha már tényleg csak nevetni tudok az ilyen eseményeken.
Az már jó jel hogy nem estem annyira kétségbe mint régen, nem engedtem el a gyeplőt és nem akartam feladni az egészet zsigerből.
Ez már önmagában elég szép haladás azt hiszem!:-)
Úgyhogy most büszke vagyok magamra.
Este Karcsival sokmindent végigbeszéltünk, én semmiképp nem akarom Őt bevonni ebbe az egészbe, ő meg mindenáron erősködik hogy szeretne segíteni.
Amit persze megértek, fordított esetben én is ezt csinálnám, de mivel nincs fordított helyzet... nagyon nem akarom beavatni a részletekbe, ez hadd maradjon az én problémám.
Még egyelőre nincs akkora baj hogy megkongassam a vészharangot.

Ma munkába menet, Karcsi kirakott egy kicsit elhagyatott megállóban, de nekem nagyon tetszett, szeretnék majd később is ott felszállni a buszra :-)
Tiszta köd volt minden...
Nagyon jó volt egy picit magamba mélyedni, csönd és nyugalom vett körül.
Ritkaság mostanában ez az állapot, mindig pörgök, jövök-megyek, intézkedem.
Az önismeretre kevesebb időt szánok, bár azért a nagyon fontos dolgokat igyekszem magamban letisztázni.

Valahogy az az érzésem - ugye mert tudnivaló, semmi sincs véletlenül - ezeknek a történéseknek is oka van. Annak hogy most kiderült ez a nem-fizetés... hogy -látszólag-rámszakad az ég.
Jelenleg nem érzem akkora súlynak, sőt olyan eseménynek sem amitől összedől a világ.
Ettől még nem bagatellizálom el, és próbálom helyretenni, mégsem tudott beledöngölni a földbe.
(szerencsére)... azzal úgyse lenne jobb semmi.
Talán az viszont jobb hogy kiderült ez az egész, és nem köv hónapban, mikor jönnek már árverezni a lakásomat.
Tulajdonképpen hálás vagyok a sorsnak, mert most még valamennyire tudok intézkedni.

Ma éjjel azt álmodtam, hogy liftben utazom, és egy jó nagy bevásárlókocsinyi cuccot kell elvinnem valamelyik emeletre.
Furcsa emeletek vannak, van olyan amelyik zöld mező, de van olyan is, ami pince, meg parkoló szint, és van bevásárlóközpontos is.
Valahogy sikerül az alsóbb szinteken megállnia a liftnek, és egy pasi vár nem messze, én meg amint kinyílik az ajtó, már nem tudom rendesen visszatuszkolni a kocsit a liftbe.
A pasi nem épp barátian közelít, én pedig nem kicsit parázom.
Végül valahogy sikerül behúzni utolsó pillanatban, és a lift elindul fölfelé.
Ennyit álmodtam... azt hiszem egyértelmű a szimbolika, legalábbis azok után pláne az, hogy ugyanilyen volt az Eredet-ben is...

2010. november 2., kedd

a 3 nap

jahj, mostanában tényleg alig jutok szóhoz itt.
:-)
egyre csak történnek-történnek a dolgok.
olyan jó volt ez a három napos kis szüni, nyugi, stb.
Persze a nagy részét Karcsival töltöttem ;-))
Annyira egy drága ember!
Nem mondom, voltak olyan napjaink - így hogy már majdnem mindegyiket együtt töltjük - mikor szinte minden nap veszekedtünk valamin.
Csiszolódtunk, sokszor nem volt kellemes...
Két erős egyéniség ha összekerül, hát igen.
Az is igaz, sokszor Ő volt az okosabb.
:-)
(okos enged, szamár hmm...... bőg! :-)))

Mostanra már rendesen összeszoktunk azt hiszem.
Olyan nemes gondolkodása van, (persze szerintem ez ellen tiltakozna:-)), de nem megjátszott, hanem zsigerből ilyen.
Igazságos, nagylelkű, érzelmes, okos és nyílt. Sokszor volt a mentőangyalom...
Nagyon meglódította az életemet a kapcsolatunk, mintha beültem volna egy száguldó vonatba, amin az utazás szuper jó, és úgy tapad a sínhez, hogy kisiklásnak szinte nincs is esélye.

Azért persze néha felhozza, hogy én milyen negatívan tudok állni dolgokhoz.
Mit mondjak, megesik...
De ilyenkor mindig rávilágít arra, lehet más szemszögből is nézni, anélkül hogy feladnám önmagam!

Tényleg csak dicsérni tudnám, pedig a hibáival is tisztában vagyok.
Ezért talán nem is írok semmi többet, mert ömlengésnek hatna :-)

Jó volt ez a 3 nap, sokmindent csináltunk, de még mindig sok az ami hátra van, kezdve a lakáseladásommal aminek most nekifekszem.
Olyan jó terveink vannak! Remélem sikerül majd őket megvalósítani! :-)

Megérkezés




nagy-nagy kedvencem... hiába angol, hiába Sarah Brightman, valahogy nagyon közel áll hozzám.. a hangulat is, minden!

2010. október 29., péntek

Utolsó órákban... melóhelyen xDDD

mesélek valamit...
-..én ezt a tudást kérlek az anyatejjel szívtam magamba!!
... ööö és ez nem nekem ciki hanem NEKI!!!xDDD

(röhögőgörcs.. egész napos feszkó kijön)
olyan erős, intenzív energiák vannak a levegőben...
mint valamiféle massza... még úgy is mozog.
nagyon erős hatások koncentrálódnak.
egyszerre idegesítő és felemelő.
:-)

ennyit a nagy éneklésről...

no, tessék.
hiába van ma x milliószoros nap, elég rossz érzéseim vannak.
(na jó azért nem mind az.)
tegnap voltam próbán, ugye a novemberi énekes előadásra készültünk, és tök lelkes voltam!
egészen addig amíg rá nem jöttem hogy alig van szerepem a darabban, és korábban ki kellett választani pár számot ami különösen tetszik és a karakterünkre is jó.
Mert hogy akik azt választották azok közt el fog oszlani a szám.
Ez rendben is van.
Az én három számom közül az egyikből éneklek egy versszakot, ez rendben is volt.
A következő kedvencemből 0 azaz 0-át, ez sem volt gáz.
A legnagyobb kedvencemből pedig semmit!!
Na akkor felkaptam az iszapot elég rendesen!
Szerintem elborult az agyam, a tekintetem, mindenem.
Olyan szinten bepipultam, hogy ott is hagytam próba végeztével a szövegemet, én kiszállok ebből az egészből. Nem is az volt a gond,hogy véletlenül mindenki más énekli a kedvenc számom, semmi baj.
De hogy még rám is néz a Sándor, mosolyogva, derűsen, közben nem is engem lát, hanem csak egy darab valakit, mert ha tényleg odafigyelt volna, akkor tudhatta volna hogy azt én szeretném - legalább részben - énekelni.
Különben miért kellett kiválasztani a kedvenceinket, miért kellett hogy beleéljem magam? grr.

Szerencse

"Attól, hogy nem látjuk a szelet, még láthatjuk a szél erejét."

2010. október 28., csütörtök

Teremtő nap!!!


Ma - mint sokan tudjuk - 10 MILLIÓSZOROS TEREMTŐ EREJŰ NAP VAN!

Teremtsünk magunknak csupa szépet és jót!!


Azt hiszem sokáig totál stresszben voltam ezeken a napokon, sőt már napokkal előtte.

"Húú most aztán csak és kizárólag pozitív dolgokat kell gondolnom, mert ha nem, akkor nagy baj lesz később, mert az fog megvalósulni."

Természetesen mikor így rágörcsöltem mindig depressziós gondolataim támadtak. Nem egy, nem kettő, nagyon sok. Már csakazértis.

Aztán a bűntudat hogy hogy lehetek ilyen hülye, elszalasztok egy ilyen napot, és kesergek a sorsom felett??!


Nem mondom, ilyenkor érdemes átértékelni sokmindent, és más szemszögből látni - ez most nekem elég nagy kihívás - de a lényeg az mi van belül mélyen.

Rájöttem, ilyenkor nem "kell" jó dolgokra gondolni, elég, ha a lényegre figyelünk és az élet naposabb oldaláról nézünk az életünkre.

Hogy mink van, miért lehetünk hálásak!

Sokszor észre sem vesszük az élet ajándékait, mert azon kesergünk, hogy mi az amink nincs meg.


Úgy érzem fontosak ezek a napok, és pláne hogy sokan hisznek benne, még erősebben hat a teremtés ilyenkor. De bármelyik másik napon is tudunk teremteni.

Egyébként arra is rájöttem, igaz az a mondás, hogy az univerzum a mi örömünkből táplálkozik.

Szerintem ha ezen a napon valamivel akár megajándékozzuk magunkat, másokat, örülünk a kis dolgoknak, vagy csak úgy lazítunk, a szeretteinkkel vagyunk, már azzal is teremtünk!


Ráadásul péntek van, és jön a HÁROM NAPOS HÉTVÉGEEEEE!!! :-)))

2010. október 27., szerda

Fehérneműs foci!



Véletlenül találtam meg, nem is tudtam hogy van ilyen!:-))
"Lingerie football" néven van google-ban. Csajszik fehérneműben nyomják a focit jó, nem?:-)





2010. október 26., kedd

mai termések az irodából

:-)))



Párbeszéd:

egyik vezető:
-Melyik tárgyaló szabad? nem foglaltunk..
mi:
-hááát.. a 6-os.
-melyik a hatos?
-ott hátul a nyitott ajtós.
-az a kis lyuk?
mi nevetve:
-aha.
másik vezető:
-neeem az az odú!
-meghagyjuk másnak az odút, inkább lemegyünk.
Andi:
-pedig télire tök jó bevackolni magunkat oda.
ők:
-majd beteszünk valaki elfekvő kollégát, hadd vackolódjon.

:D

(nagy röhögések)


*


Megbeszélés kezdete, belsős vezető:
-Jahj, de kicsi ez a tárgyaló! Hozzánk inkább egy ablakos illene.
másik belsős vezető:
-De legalább az arcunk még befér az ajtón!


xDDDD

2010. október 25., hétfő

"A betegség és a fájdalom védekezés az ellen, ami igazán vagyok.

Ma elfogadom azt, aki vagyok és hagyom, hogy elmém meggyógyuljon."


Bagdi Bella



2010. október 18., hétfő

érzés

vajon miért nem tudunk örülni az élet jó dolgainak, mikor minden okunk meg lenne az örömre?

-kérdezem Anditól kábé 10 perce.

-mert ilyen hülyék vagyunk - jön a válasz.

de ez egyébként tényleg kézenfekvő kérdés.
ma is minden problémám van, nyűgös vagyok, ez gáz, az gáz, közben ... olyan hatalmas eget rengető problémáim és gondjaim nincsenek.
:-)
Sőt, minden okom megvan arra hogy örüljek az életemnek, hogy büszke legyek magamra, és azokra akiket ismerek és szeretek.
Mégis egy picit nem figyelek és becsusszan ez az érzés....
Biztos a felhőkkel jött.

2010. október 14., csütörtök

Müller Péter: Örömkönyv - részlet

,,Nem szívesen mutatjuk könnyeinket, mert ebben a rideg világban a gyengeség jelének vélik. Nem divat
manapság.

Az érzéketlenség a divat, nem az elérzékenyülés.

Okos ember nem sír. Gyenge embernek tartják azt, aki megrendül, és elsírja magát.
„Ne mutasd a könnyeidet!” – így szól a parancsolat.

A mai, korszerű
emberhez hozzátartozik, hogy leküzdi a könnyeit.

Visszatartja, mint a vizeletét. „Tartja magát” – mondjuk.
Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír.

Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka
ellenére, s arcán nem a megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik:

„Vissza akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy hülye.”
Azért mondjuk, hogy „kiszökött” a könny a szemünkből,
mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából."



***



hogy ez mennyire igaz!!
persze vannak akik azért tudnak sírni, akár indokolt akár nem.
az érzelmi zsarolás krokodilkönnyei...
tele a tököm ezzel a nappal :-))) de komolyan.
már csak nevetni van erőm.
és totál unom az idióta külföldi telemarketingeseket, olyan akcentusuk van, hogy a kutyám érthetőbben ugatott mint ahogy ők angolul beszélnek!

kisebb elmélkedések


Általában egy munkahelyen sok normális ember van, de egy hülye mindig szokott lenni.
Még mindig jobb mintha sok hülye lenne és egy normális...
Habár akkor a hülyeség lenne normális, és a normális ember lenne a hülye ;-))
ki tudja..?

néha nem tudom miért van arra szükség hogy megtapasztaljam a legkülönfélébb pszichológiai problémákat.
saját magamon.
persze egyik sem tart sokáig, volt olyan ami egy-két napig volt, szinte csak "megmutatta" magát.
megmutatta milyen érzés benne lenni, néha még a megoldás is világossá vált.
aztán elmúlt..

sikerült már átérezni, milyen mikor az ember totál depressziós, pánikbeteg, kényszeres, katatón, függő, pszichotikus, a gyengébb verzióktól egészen a durvábbakig.
Például a gyilkosig.
Amit tapasztaltam - nem biztos hogy újdonság :-)) - hogy rajtam például ideiglenesen segített, ha valakinek elmondhattam. Ha bevettem egy nyugibogyót.
Ha más szemszögből néztem.
De ami ténylegesen segített, az a tett.
:-)

Ez egyébként biztos attól is függ milyen embertípusról van szó.
Vagy inkább hogy melyik elem van túlsúlyban az illetőben...
Habár azt hiszem az igazi terápia az az, ha alkotással, játékkal esetleg bujtatott gyakorlatokkal visszavezetjük az illetőt az életbe.
Ez lenne végülis a lényeg.
megtalálni a gyökereket relatíve nem olyan nehéz, persze van hogy sok időbe telik..
mégis az igazi kihívás a tényleges gyógyítás.
azt hiszem, nincs igazán orvos-beteg viszony. egyszerűen nem létezik úgy ahogy általános értelemben hisszük a pszichológiában/pszichiátriában.
van olyan akinél elromlott valami, megakadt az energia, és szörnyű dolgokat csinál, az ott megrekedt, örvénylő életerő, amiből fekete lyuk lett.
(jó kis analógia ez a csillag-fekete lyuk dolog!)
és van olyan akiben relatíve jól áramlik az erő.
visszatérve a gyakorlatra...
mikor kis ideig pszichiátrián voltam, gyógyszert szedtem, terápiás foglalkozásra jártam, nem lettem jobban, talán csak ideiglenesen tompított a lelki fájdalmaimon.
sok jó lélek dolgozott azon az osztályon, becsülettel végezték amit tanultak, ahogy tanulták.
mégsem volt elég eredménye sokszor.
hazamentem és egy hét múlva kábé ugyanolyan depressziós lettem...
persze, nem tudja senki más megoldani a problémáimat, nem is vártam el, aki ilyen pályát választ, nem is erre szerződik.
Talán az ember önmagába vetett hitét tudja -kellene- "visszaadni" vagy inkább ráébreszteni, hogy az mindigis az övé volt.
Nem egyszerű feladat.
És amellett hogy megpróbál másnak segíteni, magába is mélyen le kell ereszkednie sokszor, szembenézni a félelmeivel, fájdalmaival, és most visszakanyarodtam oda, miért írtam, hogy nincs hagyományos orvos-beteg viszony ilyen területen.
Ha az orvos mint orvos nézi a "beteget" nem mint segítő és ember együtt, akkor a másik azt érezni fogja, vagy kihasználja, vagy hazudni fog, vagy csak részinformációkat közöl, mivel nem bízik benne.
("Hogy bízhatnék olyanban aki őrültnek tart?" - Gothika)
Ám ha a bizalmába férkőzünk egy ilyen embernek az elég ingoványos terep lesz hirtelen.
Kicsit bele kell bújni a bőrébe, kicsit meg kell őrülni hozzá... mégis jó ha megőrizzük a saját valóságunkat, mert úgy járhatunk mint Csáth Géza.
(nagy beleérzéssel és szakmai tudással rendelkezett, érzékletesen tudta átadni a különféle betegségek történetét, végül öngyilkos lett..)

Ha csak megjátsszuk az őszintét, arra is rá lehet faragni.
Vannak olyanok akiknek az éles szeme és elméje kikutatja a gyenge pontjainkat.
Abban az esetben ha ezek nincsenek letisztázva bennünk, bizony meg nyomják a "gombot".
Élvezettel konstatálják, hogy övék az irányítás... megvan a gyeplő.
Egy vitális, önmagával tisztában lévő, vagy legalább önmagát elfogadó emberen viszont nem találnak fogást.
Jó lenne a gyakorlatban is kipróbálni, nem hétköznapi eseményekből, látott-hallott-átélt élményekből tapasztalni, hanem ténylegesen pszichotikus emberekkel foglakozni.
Talán egyszer eljön az ideje, majd az egyetem után :-)

Újból visszakanyarodok :-)
Tehát a gyakorlat. Ők is az embertársaink nem csupán a lélek kivetített árnyalakjai, a "rosszak", a "dilisek", és nekik már úgyis mindegy.
Biztos van akinek az, ő így döntött. Dönthet másképp.
A nap rá is süt, a lehetőségek neki is adottak.
Ahogy érzem én is néha azt a végtelen feszítő tehetetlenséget, vagy haragot, gyűlöletet, kőkemény kegyetlenséget (annyi, hogy nem nyilvánul meg ugyanígy a látható világban), hasonlóképp érezheti más is, de talán ő elengedi, szabadon engedi...
És pusztít. És rombol.
Ha a pszichológia és a lélektan a nem látható dolgokra alapoz, vagyis a lélek-re, (már egy jó ideje) az érzelmeket, és láthatatlan lelki folyamatokat (is) vizsgálja, vajon mi a különbség aközött aki gyűlöl és megöl valakit, és aközött, aki gyűlöl és nem csinál semmit?
Csak a kontroll. Az érzés ugyanaz, a késztetés többnyire szintén. Mindenki érzett már hasonlót.
Persze ez csak logika :-)
Ki szeretne egy kalap alá kerülni egy sorozatgyilkossal például..... ?

(hát én sem.)
folyt. köv.