ma reggel jöttem a buszon-metrón-HÉVen, olvastam Coelhótól a Veronikát, már századszorra legalább :-)), de még mindig ugyanúgy élvezem.
aztán leszállva a HÉV-ről, nagggyon jó kedvem kerekedett. sütött a nap, a levegő friss volt, a hideg annyira nem érdekelt.
egyszer csak valami jó kis nótát hallok, csirip-csirip.
trilla, meg minden ami kell. :-)
biztos profi ez a kis piszok.
felnéztem, és az egyik kopár fán teljes bedobással énekelt egy pici cinke.
nyújtózott, kicsit ringott is a vékony faág, úgy beleadta magát!
olyan kedvvel énekelt, hogy nekem is jókedvem lett tőle!
(...persze, ilyenkor előbukkan a morbid vicces énem is, és elképzeltem, ahogy bereked a hidegtől, és hörögni kezd, ettől meg eszembe jutott a black metal, és már értem miért a hideg északi országokban alakult ki!
szóval ott tartottam hogy hörög a cinke, hú de hörög, fennkölt ábrázattal, a nap felé fordulva, az embereknek eszükbe nem jut felnézni, azt hiszik valami vaddisznó jár arrafelé, bár nem látnak semmi disznóformát se közel se távol.
rejtély.
ez az egyik verzió.
a másik, hogy miután a cinke befejezte, este felváltja a fagyálló cinke, vagyis a varjou.
és krákog de nagyon, brekken és recseg, úgy de úgy beleéli magát, csak úgy feszíti a szenvedély, és reccs és ropp és magas cé, kicsit rockosan, kicsit füstös, Csárlis hanggal nyomul, aztán mikor az elviselhetőn túl nyomja, csőrét az ég felé kitárja, teljes szívéből recsegi, hogy "Érted megvadulok én!"....
puff.
az egyik ablakból lihegve, zilált hajjal, félrecsúszott hálósipkában lóg ki egy öreg bácsi, kezében szorongatott légpuskával.
megkönnyebbült sóhaj ropog ki a bácsiból, kettőt szipog, a puska csövét visszahúzza, és becsukja az ablakot.
az éjjeli állatok összenéznek, - ezek az emberek nem értik a művészetet? -:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése