ma reggel jöttem a buszon-metrón-HÉVen, olvastam Coelhótól a Veronikát, már századszorra legalább :-)), de még mindig ugyanúgy élvezem.
aztán leszállva a HÉV-ről, nagggyon jó kedvem kerekedett. sütött a nap, a levegő friss volt, a hideg annyira nem érdekelt.
egyszer csak valami jó kis nótát hallok, csirip-csirip.
trilla, meg minden ami kell. :-)
biztos profi ez a kis piszok.
felnéztem, és az egyik kopár fán teljes bedobással énekelt egy pici cinke.
nyújtózott, kicsit ringott is a vékony faág, úgy beleadta magát!
olyan kedvvel énekelt, hogy nekem is jókedvem lett tőle!
(...persze, ilyenkor előbukkan a morbid vicces énem is, és elképzeltem, ahogy bereked a hidegtől, és hörögni kezd, ettől meg eszembe jutott a black metal, és már értem miért a hideg északi országokban alakult ki!
szóval ott tartottam hogy hörög a cinke, hú de hörög, fennkölt ábrázattal, a nap felé fordulva, az embereknek eszükbe nem jut felnézni, azt hiszik valami vaddisznó jár arrafelé, bár nem látnak semmi disznóformát se közel se távol.
rejtély.
ez az egyik verzió.
a másik, hogy miután a cinke befejezte, este felváltja a fagyálló cinke, vagyis a varjou.
és krákog de nagyon, brekken és recseg, úgy de úgy beleéli magát, csak úgy feszíti a szenvedély, és reccs és ropp és magas cé, kicsit rockosan, kicsit füstös, Csárlis hanggal nyomul, aztán mikor az elviselhetőn túl nyomja, csőrét az ég felé kitárja, teljes szívéből recsegi, hogy "Érted megvadulok én!"....
puff.
az egyik ablakból lihegve, zilált hajjal, félrecsúszott hálósipkában lóg ki egy öreg bácsi, kezében szorongatott légpuskával.
megkönnyebbült sóhaj ropog ki a bácsiból, kettőt szipog, a puska csövét visszahúzza, és becsukja az ablakot.
az éjjeli állatok összenéznek, - ezek az emberek nem értik a művészetet? -:)))
2010. december 10., péntek
gondolatok
hmm hát tegnap elég érdekes napom volt.
nem tudom pontosan, az idő miatt, vagy egyszerűen a csillagok úgy álltak, de mostanában elég nyűgös és fáradékony vagyok.
egyszer-egyszer elkap az a jó kis élet-áramlás, és akkor jól érzem magam és másokkal is kedves vagyok, de állandóra nem sikerült ezt bekapcsolni. :-)
Lehet hogy fölösleges is erőlködni, amit már nem is csinálok.
hajlamos vagyok arra, hogy ha valami vagy valaki nem tetszik, egyszerűen vagy odébbállok vagy keresek valami más elfoglaltságot... az az érzés, hogy meg kell felelnem, mindig kedvesnek kell lennem, mert KELL, kezd belőlem kifolyni.
néha nem teljesen elfogadható, ahogy működöm ezt el is ismerem...
Mondhatjuk elfogadhatónak azt amit a többség úgy gondol hogy elfogadható.
hmm sose szerettem a birka-szellemet. pedig van jó oldala is.
de az is igaz, hogy sokan úgy gondolják, normálisak csak mert mind egyformák.
a határozatlanságomat sok esetben az adta, hogy hajlamos vagyok nagyon hamar váltogatni a véleményemet. ez nem azért van mert nem tudom valami mellé letenni a voksom, hanem .. inkább azért, mert van hogy meggyőz a másik vélemény, van hogy azt látom értelmesebbnek, vagy épp egy új megvilágításból sikerül látnom, és úgy máris más képet fest.
Akkor meg minek ragaszkodjak a régihez, csak azért, mert anno kiálltam mellette?
vajon az a fontosabb, hogy megőrizzem a látszatot, milyen határozott vagyok, és "én tudom!", vagy az, hogy minél szélesebb látókört tegyek a magamévá?
itt is általános fogalomzavar lehet, ami engem is érintett... a ragaszkodás nem egyenlő a meggyőződéssel.
most csak úgy dőlnek a gondolataim.. néha jó ilyet csinálni.
szóval tegnap voltam este kórusban, először. templomiban, Rákoshegyen.
nagyon édes volt a társaság, és szépek a dalok, a hangzás is remek volt!
valahogy áhh, nem tudom, mégis, imádkozni kellett, meg letérdelni mikor megérkezünk..
ezzel nem is volna baj...
Csak hát jajj, én nem vagyok ilyen, mármint nem az ima a probléma.
minden vallást elfogadok, a zenében a szépség tetszik, szeretem - azért a jóízlésen belüli - szabadosságot, szabadságot, és meg tudom érteni a homoszexiket, meg a gyilkosokat, néha trágárul beszélek... áhh, ez elő fog bukkanni, buggyanni, egy óvatlanabb pillanatomban.
és összedől a szép kép amit rólam alkottak.
ráadásul szerintem a templom mellett levő pápa szobor félelmetes, és a gyerekemet sem engedném a közelébe :-))
olyan hát... pedofil arca van, és nem csodálom hogy leverték a fejét nemrég.
(ez elég szentségtörésnek hangzik, nem? de most mit csináljak, tényleg nagyon olyan.... :-)))
olyan aranyosak ott az emberek, tényleg, gyönyörű az a templom is, de egyszerűen úgy érzem, nem tartozom oda.
még azért várok picit, és énekelek velük, ami nagyon jó, és majd eldől, ott-e a helyem vagy sem.
Máskor is volt már olyan hogy valamiről úgy éreztem, hogy nem nekem való, de idővel kiderült hogy csak én értelmezem félre az egészet.
És nagy hiba lett volna elsőre dönteni, ítélni.
********
nem tudom pontosan, az idő miatt, vagy egyszerűen a csillagok úgy álltak, de mostanában elég nyűgös és fáradékony vagyok.
egyszer-egyszer elkap az a jó kis élet-áramlás, és akkor jól érzem magam és másokkal is kedves vagyok, de állandóra nem sikerült ezt bekapcsolni. :-)
Lehet hogy fölösleges is erőlködni, amit már nem is csinálok.
hajlamos vagyok arra, hogy ha valami vagy valaki nem tetszik, egyszerűen vagy odébbállok vagy keresek valami más elfoglaltságot... az az érzés, hogy meg kell felelnem, mindig kedvesnek kell lennem, mert KELL, kezd belőlem kifolyni.
néha nem teljesen elfogadható, ahogy működöm ezt el is ismerem...
Mondhatjuk elfogadhatónak azt amit a többség úgy gondol hogy elfogadható.
hmm sose szerettem a birka-szellemet. pedig van jó oldala is.
de az is igaz, hogy sokan úgy gondolják, normálisak csak mert mind egyformák.
a határozatlanságomat sok esetben az adta, hogy hajlamos vagyok nagyon hamar váltogatni a véleményemet. ez nem azért van mert nem tudom valami mellé letenni a voksom, hanem .. inkább azért, mert van hogy meggyőz a másik vélemény, van hogy azt látom értelmesebbnek, vagy épp egy új megvilágításból sikerül látnom, és úgy máris más képet fest.
Akkor meg minek ragaszkodjak a régihez, csak azért, mert anno kiálltam mellette?
vajon az a fontosabb, hogy megőrizzem a látszatot, milyen határozott vagyok, és "én tudom!", vagy az, hogy minél szélesebb látókört tegyek a magamévá?
itt is általános fogalomzavar lehet, ami engem is érintett... a ragaszkodás nem egyenlő a meggyőződéssel.
most csak úgy dőlnek a gondolataim.. néha jó ilyet csinálni.
szóval tegnap voltam este kórusban, először. templomiban, Rákoshegyen.
nagyon édes volt a társaság, és szépek a dalok, a hangzás is remek volt!
valahogy áhh, nem tudom, mégis, imádkozni kellett, meg letérdelni mikor megérkezünk..
ezzel nem is volna baj...
Csak hát jajj, én nem vagyok ilyen, mármint nem az ima a probléma.
minden vallást elfogadok, a zenében a szépség tetszik, szeretem - azért a jóízlésen belüli - szabadosságot, szabadságot, és meg tudom érteni a homoszexiket, meg a gyilkosokat, néha trágárul beszélek... áhh, ez elő fog bukkanni, buggyanni, egy óvatlanabb pillanatomban.
és összedől a szép kép amit rólam alkottak.
ráadásul szerintem a templom mellett levő pápa szobor félelmetes, és a gyerekemet sem engedném a közelébe :-))
olyan hát... pedofil arca van, és nem csodálom hogy leverték a fejét nemrég.
(ez elég szentségtörésnek hangzik, nem? de most mit csináljak, tényleg nagyon olyan.... :-)))
olyan aranyosak ott az emberek, tényleg, gyönyörű az a templom is, de egyszerűen úgy érzem, nem tartozom oda.
még azért várok picit, és énekelek velük, ami nagyon jó, és majd eldől, ott-e a helyem vagy sem.
Máskor is volt már olyan hogy valamiről úgy éreztem, hogy nem nekem való, de idővel kiderült hogy csak én értelmezem félre az egészet.
És nagy hiba lett volna elsőre dönteni, ítélni.
********
2010. december 8., szerda
2010. december 7., kedd
Ágnes - Deja vu
Ahogy a szél kísérte álmaimból
Esőt bont a hajnal,
Mint ha itt lennél a némaságból,
Kristálytiszta hanggal,
Így jössz felém,
Véget nem érő szép remény
Érintetlen lelkemre várva
Így jössz felém,
Végtelen vágyak tengerén
Váratlanul, így még ártatlanul.
Deja vu, bíbor színű
Rejtett világból feléd fordulok
Szemed tüzében talán felolvadok
Csak a láthatatlan szárnyasokkal,
Táncoló szavakkal,
Annyi szép reményeket idéző
Furcsa gondolattal,
Most így tűnik el, de miféle fény takarja el?
Érintetlen, lelkembe zárva,most miért nem felel?
Mondd, kinek az angyala vitte el?
Váratlanul egy hang így szólt válaszul.
Deja vu, bíbor színű
Rejtett világból feléd fordulok
Szemed tüzében talán felolvadok...
Esőt bont a hajnal,
Mint ha itt lennél a némaságból,
Kristálytiszta hanggal,
Így jössz felém,
Véget nem érő szép remény
Érintetlen lelkemre várva
Így jössz felém,
Végtelen vágyak tengerén
Váratlanul, így még ártatlanul.
Deja vu, bíbor színű
Rejtett világból feléd fordulok
Szemed tüzében talán felolvadok
Csak a láthatatlan szárnyasokkal,
Táncoló szavakkal,
Annyi szép reményeket idéző
Furcsa gondolattal,
Most így tűnik el, de miféle fény takarja el?
Érintetlen, lelkembe zárva,most miért nem felel?
Mondd, kinek az angyala vitte el?
Váratlanul egy hang így szólt válaszul.
Deja vu, bíbor színű
Rejtett világból feléd fordulok
Szemed tüzében talán felolvadok...
miki
tegnap jött a Miki :-))
a cégnél is, és otthon is.
Tök jó volt idebennt, mindenki adott szinte mindenkinek, apróságokat, szaloncukrot, pici télapót, mandarint, szelet csokit...
mikor kimentem pisilni, öt percre, valaki már idetett egy pici télapót, egész nap nem tudtam ki lehetett, senki se tudott róla, aztán rájöttem, hogy az egyik kedves igazgató tette ide :-))
Kolleganőm meggyógyult, úgyhogy már ma jön, szerencsére, és picit korábban el tudok menni! :)
Össz-vissz nagyon jó kis nap volt, jó hírekkel!
a cégnél is, és otthon is.
Tök jó volt idebennt, mindenki adott szinte mindenkinek, apróságokat, szaloncukrot, pici télapót, mandarint, szelet csokit...
mikor kimentem pisilni, öt percre, valaki már idetett egy pici télapót, egész nap nem tudtam ki lehetett, senki se tudott róla, aztán rájöttem, hogy az egyik kedves igazgató tette ide :-))
Kolleganőm meggyógyult, úgyhogy már ma jön, szerencsére, és picit korábban el tudok menni! :)
Össz-vissz nagyon jó kis nap volt, jó hírekkel!
álmok, álmok, emberek
Az utóbbi két napban olyan furcsákat álmodtam.
Mindig beszélgettem valakikkel... életem valóságos szereplőivel.
Akikkel - bár néha szoktam felszínesen társalogni - sosem beszélek igazi mélységben dolgokról.
Nem is indokolják a helyzetek, és nem is vagyunk - néhánnyal - olyan kapcsolatban, hogy lehessen.
Az álom mégis teret biztosít ehhez.
Milyen érdekes... :-)
Volt köztük JP, Anyu, Laci és Anita, Klára, Húgom és persze drága Karcsim.
Hogy miről beszélgettünk? Néhányra emlékszem, másra nem, jelentéktelennek tűnő dolgok, amik persze az álomtérben mégsem azok, csak szimbolikusak.
:o)
Mindig beszélgettem valakikkel... életem valóságos szereplőivel.
Akikkel - bár néha szoktam felszínesen társalogni - sosem beszélek igazi mélységben dolgokról.
Nem is indokolják a helyzetek, és nem is vagyunk - néhánnyal - olyan kapcsolatban, hogy lehessen.
Az álom mégis teret biztosít ehhez.
Milyen érdekes... :-)
Volt köztük JP, Anyu, Laci és Anita, Klára, Húgom és persze drága Karcsim.
Hogy miről beszélgettünk? Néhányra emlékszem, másra nem, jelentéktelennek tűnő dolgok, amik persze az álomtérben mégsem azok, csak szimbolikusak.
:o)
2010. december 6., hétfő
2010. december 5., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)