2010. július 31., szombat

Jajj, de édes!!!!!:DDDD

video

Várnai Zseni: Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messze szállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve szerelem."



No Comment

még mindig hihetetlennek tartom, mennyi minden tud történni egyetlen nap alatt!
ez a mostani időszak egy shinkansen, valami villámvonat.

Tegnap munka után átmentem Hugiékhoz.
Apu kijelentette, hogy akkor jövő héten hozzám költöznek, mindannyian, ő is.
Erre azért picit érzékenyen reagáltam, mivel eddig a tesómékról volt szó, róla nem.
Meg kellett neki mondanom, hogy ez felejtős, és hogy nem jöhet.
Nehezebb és rosszabb volt mint hittem, hogy valakinek aki azért fontos nekem, azt kell mondjam, menj ahova akarsz, nem férsz el nálunk...
Öcsémmel egy szobában, akivel egy lakásban sem bírnak vita és balhé nélkül ellenni...
Jött persze az érzelmi zsarolás, hogy nem tehetek ilyet, az apámról van szó, elnézném hogy hajléktalanszállóra menjen?
De hajthatatlan maradtam...
Nem hozhatok olyan döntést, ami visszavet mindenkit.
Apunak választania kell, vagy az elvonó és jobb élet, vagy eltűnik a süllyesztőben (számunkra).
Nem változna semmi úgy érzem, ha hozzám költözne, és még hely is lenne, folytatná amit eddig csinált.
Ráadásul engem is tönkretenne, ezt pedig nem vállalom.

Mehetne más rokonaihoz, de oda büszkeségből nem akar, elvonóra szeretnénk mi majd berakni, de elmondása szerint nem alkoholista, mert ritkán rúg be, és nem iszik olyan sok sört.
Csakhogy nem az a függő aki vedel mint a gödény, hanem az aki szinte bármit megtesz és feláldoz a napi adagjáért...
És ő ilyen... előbb vesz sört mint a tesóméknak ennivalót. :-(

A legfurább hogy tudom, érzem, látom Apu hátterét is, nem tudom miért, mert igazából ellennék enélkül is...
Érzem a fájdalmát, minden nagyobb sérelmet látok a múltjában, és mégis kénytelen vagyok eljátszani a szerepem.
De egyszerűen nem lehet olyan döntést hozni, amivel magamat is és tesómékat is tönkreteszem.
(és talán Aput is, de ezt csak az idő igazolná, talán ami jónak tűnik rossz lesz...)

Azért öcsémék is rá tudnak tenni egy lapáttal.
Mire hazajöttünk buliból, hajnalban, Apu megitta az elölhagyott 1l vörösbort.
Öcsém kérdezgette számonkérően, miért itta meg, mit csinált, nem normális, alkoholista, szégyellje magát stb.
Persze Apu nem tudott válaszolni, tényleg szégyellte magát, mondott pár gyűlölködő szót Öcsémnek és elviharzott.
Pont ez a nehéz az ilyen szintű szenvedélybetegeknél, nagyon jelen kell lenni hozzájuk.
Néha nem egyszerű látni, miket tesz, mik történnek, és mégis fenntartani a pozitív , gyógyult képet róla belül.
Meg kell érteni őt is valahol, amellett hogy a szeszélyeit nem szolgálhatjuk ki, a kirohanásait nem kell komolyan venni és szelid eréllyel ha szólunk hozzá, talán valami eljut abból amit szeretnénk átadni.
De ha hiányzik az erő, nem vesz komolyan, leural,
ha hiányzik a szeretet, akkor csak szigor van és kegyetlenség,
ha pedig elkezdjük sajnálni, minket is magával ránt.
Mindent elkövetett tegnap hogy az ember akaratlanul is de elítélje.
Csakhogy ezzel nem változik semmi.
Nagyon sok embernek van valamilyen függősége, talán nem is tud róla, mert nincs benne a "hivatalos" függőség-listában.
Mégis létezik, tudattalan programként fut, és háttérből irányít névtelenül.
Megtalálásához, megnevezéséhez és gyógyításához nagy bátorság, önismeret és gyengédség szükséges magunkkal szemben.
Ha valamiért elítéljük magunkat, az csak csöbörből vödörbe...
Az ilyen emberek függősége (mint pl. Apu) nyílt , és másokra is nyíltan kiható.
Ezért lehet nyíltan elítélni és megvetni őket mert az könnyű.
Mert akkor jobbnak érezhetjük magunkat náluk, de erről már írtam.

Öcsiék szembesítik folyamatosan az állapotával amitől csak agresszívabb lesz... megoldás nuku, ráadásul inkább lenntartja ebben a szörnyű állapotban.
Mintha valaki a kútba esett volna és mi fenntről ismételgetnénk hogy "baszki a kútba estél, de béna vagy", "meg fogsz fulladni", "mássz már ki", stb... :)
Inkább le kéne dobni egy kötelet.

Azt tudom, hogy a tegnapi nap kikészültem, de már hamar összeszedtem magam, tudván, segítség mindig lesz/van.
Mégis azt hittem nem fog rám hatni az egész, de nekem is gyenge pontomra tapintott.
Méghozzá arra hogy meg kell tagadnom a segítséget valakitől...
(az apróbetűs az, hogy "olyan segítséget amilyet ő akar"...) de valahol mégis úgy éreztem hogy magára hagyom a nyomorával. Ez az egyik amit a legnehezebben tudok elviselni.
Pedig szó sincs erről, így már józanul látom, és Öcsémék is látták, tegnap ők vigasztaltak.

Elmentünk bulizni, de ilyen rossz buliban életemben nem voltam még...
Cseppet sem éreztem jól magam, csomó bunkó ember volt, a zene se tetszett, és inni se kívántam.
egyáltalán nem vonzanak már az ilyen bulik, azért még szeretem a táncot, a szórakozást, de jó zenére, és jó helyen.
Bőrig áztunk azt mondanom se kell...
Én meg annyira feszült voltam hogy mezítláb mentem a buszhoz, beleléptem minden pocsolyába, egyszerűen muszáj volt érintkeznem az anyafölddel még ha csak ennyire is.

Ancsinál is voltam, régi barátnőmnél, kaptam kari és szülinapi ajándékot!:))
(gyakran látjuk egymást...)
Jaj nagyon szépeket kaptam!!!:))) Úgy örültem nekik!!!
Ancsi is olyan kis édes volt, jó volt picit hogy nem kellett csinálnom semmit, csak beszélgettünk és ettünk ebédet,kicsit kikapcsolódtam.

Eszembe jutott egy nagy kedvencem a 28 nap c. film... tanulságos.
van róla egy jó videó.

http://www.youtube.com/watch?v=whCPJenyWMc&feature=related
*

2010. július 29., csütörtök

Deja vu

Hú aztamindenit. Most aztán tényleg kész vagyok.
Kaptam most egy feladatot, hogy nézzek utána valaminek, recepcióval kapcsolatos egy másik irodaházban.
És megkérdeztem a lányokat bennt, nem -e tudják véletlenül a telefonszámot...
Már megoldottam mire kijött az egyikük hogy gondolkodtak rajta és szerintük itt meg itt keressek rá.
Megköszöntem, de mondtam, már megvan.
És elment, és olyan deja vu-m volt, ezt már álmodtam...
Akkor nem tudtam hova tenni. Vagy negyed, vagy fél éve volt.
Én? Irodaház? És valaki mond valamit, ami már megvan?
Sose jutna eszembe magamtól :)

Mahatma Gandhi idézetek

A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia.

A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.

Élj úgy mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy mintha örökké élnél.

Minden ország kultúrája lengje körül a házamat. De egyik se szakítson el szülőföldem talajától.

A gyengék soha sem bocsájtanak. A megbocsájtás az erősek erénye.

Sosem tudhatod milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.

Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.

*

Segítség

Azt vettem észre, sokunknak problémája van/volt a segítségkéréssel.
Kezdve magammal, de remélem már csak múlt időben beszélhetek erről. :))
Ez is valahol az adok-kapok-nál gyökerezik mint sok más egyéb blokk is.
Talán többnyire kiskorból, de van hogy előző életből is cipeljük.
Saját kiskori élményeimre emlékszem, milyen furcsa jeges-rossz érzés volt, mikor igazságtalanul kapott valaki valamit, én pedig nem kaptam, mikor oda kellett adnom a játékomat, nem szívből hanem kényszerből...
Vagy mikor kényszerűen el kellett fogadnom valamit, amihez nem volt kedvem.
Az adok-kapok egyfajta csereüzletté vált, az ünnepi ajándékozások során is, és megtanultam akkor hogy feltételhez kötött minden jó amit kaphatok.
Később belejátszott az önértékelési zavar, annyira kevésnek éreztem magam, hogy mindig duplán megdolgoztam azért az "alap"jó-ért amit kapnék, ami jár.
Ezt követően már úgy jöttek az események és az emberek is, hogy kénytelen voltam dupla vagy tripla munkát végezni olyanért ami másnak az ölébe pottyant.
Csak annyi volt a különbség, hogy ő örült neki, és ezáltal még több jót vonzott az életébe, én pedig a keveset is fáradtan vettem tudomásul, hogy végre, sikerült, de örömöm nem telt benne.
Az univerzum is érezte hogy nem örülök az ajándéknak, így -mivel nem akar boldogtalanná tenni - inkább nem is adott olyan sokat.

Az adok-kapok körforgás nem csak a családra és közeli barátokra, ismerősökre vonatkozik.
Egész világunk ezen alapul, és ha valahol blokk alakul ki, nehezebben is kérünk segítséget.
Nekem konkrétan olyan érzésem volt, mikor rá lettem kényszerítve, mintha legalábbis a fogam húznák. Nem is egyet egyidőben.
Valahol nagyon féltem hogy visszautasítanak, és majd olyat kérnek tőlem cserébe, amit muszáj lesz megtennem.
Ez viszont Anyu hatása, akinél hasonló problémák voltak.

Mára tudom hogy nincs semmi szégyen abban ha az embernek segítségre van szüksége, és kér.
sőt!
Ezzel bevalljuk hogy nem vagyunk tökéletesek, és nem magányos harcosként küszködünk az életben, hanem igenis az emberiség részei vagyunk.

Az univerzum szeretetét sokszor más embereken át sugározza, ajándékait is adhatja így és van hogy olyanokon keresztül akiket talán alig vagy cseppet sem ismerünk.

Ez kockázatot jelenthet, mert ilyenkor valahogy mégiscsak rábízzuk magunkat egy másik emberre, és ez nagyon nehezen tud menni.
Nem tudhatjuk a szándékait, sokszor a segítségadás cserealapként szolgált, arra hogy kérjenek tőlünk valamit.
Aki sokat csalódott, az pedig inkább megcsinálja maga, inkább harcol egyedül, csak ne kelljen közösködni, semmilyen szinten.
Ilyenkor, ha a belső hangra hagyatkozunk, bízhatunk benne, hogy jó döntést fogunk hozni.
Ez azért is fontos, mert ha erőszakkal akarunk segíteni vagy erőszakosan akarunk segítséget kierőszakolni és így mások figyelmét magunk felé fordítani, az újfennt az ego eszköze és nem ad jó érzést se annak aki ad, se annak aki kap.

A sors sokszor hozza úgy, hogy nincs más választás, segítséget kell kérnünk.
Nem leszünk tőle kevesebbek, és gyengék sem!
Aki számára ez gyengeség és lenézi, az olyan ego-tornyokat akarna látni másban is, mint amilyen őbenne magasodik.
Ha segítséget kérünk, valahol feladjuk a tökéletesség és teljes függetlenség illúzióját, ez pedig kellemetlen tud lenni pláne ha sokáig ez mentsvárként szolgált.
Pedig érdemes elkezdeni, kis lépésekben, rengeteg csoda, plusz információ, ajándék és lehetőség tud felbukkanni, ha engedjük hogy az áramlás felfrissítse életünket!

Egyszer olvastam egy történetet, a lényege az volt, hogy Jézus meglátogatott egy kolostort, a barátok elhalmozták minden földi jóval, kényeztették, kiszolgálták.
A végén búcsúzáskor sorbaálltak és Jézus szeretett volna adni nekik valamit (már nem emlékszem mit), de nem fogadták el.
Azt mondták hogy nem érdemesek ekkora ajándékra.
Az utolsó ember a takarító volt, a többi barát mulatott rajta, mit keres itt koszos ruhájában, de ő is el akart búcsúzni Jézustól.
Jézus neki is felajánlotta amit másoknak adott volna, és ő örömmel elfogadta.
A többi barát korholni kezdte, hogy jön ő ahhoz, kinek képzeli magát, de Jézus leintette őket, és azt mondta:
-Ti amióta megjöttem kényeztettetek, minden óhajomat teljesítettétek, a legszebb ágyban aludtam, a legjobb ételekkel, italokkal kínáltatok.
Mikor viszonozni szerettem volna, elzárkóztatok, nem fogadtátok el amit adni szerettem volna.
Egyedül ő engedte, hogy megnyilvánuljon a JÓ.
*
*
*
Ha engedjük másnak is hogy megnyilvánítsa a benne lévő Jó-t, és mi is a Jót tesszük, hozzájárulunk az egészséges körforgáshoz, amivel nekünk is csak egyre jobb lesz!

"Jó, ha az embert emlékeztetik rá, hogy a legerősebb is elgyöngülhet,
és a legbölcsebb is tévedhet."
(Gandhi)

2010. július 28., szerda

A fájdalomtestről

http://angyalforras.hu/Energiatest/A-fajdalomtest

Nagyon tanulságos írás, Eckhart Tollétól, mindenképp ajánlom olvasásra!

2010. július 27., kedd

Ősrégi hastáncos est a Kaméleonban

video

Bal oldalt narancs-feketében vagyok, Hugi előttem kékben :)
Épp a Layali zamant táncoljuk a lányokkal, valamikor történelem előtti időkben.


video

Buli utána!
Ex-exem videózik, másik exem ül és nézi. :D

Megengedem?

Ha megengedjük magunknak, könnyebb, zökkenőmentesebb lehet az életünk.
De ha ragaszkodunk a nehézségekhez, akkor biztosan megkapjuk őket.
Úgy ahogyan rendeltük.

Sokáig azt gondoltam, csak akkor jó, akkor élvezhetek bármit is, ha előtte megdolgoztam vagy megszenvedtem érte.
Valahol ez így is van.
Mégis, elég csak annyit dolgozni, amennyit a feladat megkíván, ami magától jön, minek raknánk rá saját magunktól plusz terheket a nyakunkba?
Talán mert azt érezzük nem érdemeljük meg másképpen?
Pedig de.
Alanyi jogon jár a boldogság mindenkinek.

Ha feltételhez kötünk valamit, amit az élet egyszerűen csak elénk tenne, fölösleges gátat építünk.
A feladat mindig akkor jön, mikor készen állunk, és a jó dolgok is.
Most megengedem magamnak, hogy nyugodtan, simán folyjon minden a maga medrében, maga tempójában, kinyílok az újdonságok felé, és biztos vagyok önmagamban.

Arra mindenképp rájöttem az elmúlt napokban, hogy boldogságot mástól hiába vár bárki.
Folyamatos elvárás lesz akkor egy kapcsolat, mindegy hány van, mindegy milyen, baráti, szerelmi, a leglehetetlenebb elvárás a másik felé az, hogy tegyen engem boldoggá.
Régen azt hittem ez csak egy buta ezoterikus hablaty, hiszen fogalmam sem volt egyedül hogy lehetek boldog...
úgy érzem, most már rájöttem.

Az elvárások önmagunk felé, szintén fölösleges terheket jelentenek.
Ha túl jók akarunk lenni, túl tiszták, mindent mindig tökéletesen akarunk csinálni...
Akarhatunk, de van úgy hogy nem az az út.
Mindent meg kell tapasztalni.
Ebbe a csapdába sokszor beleestem.. irreális elvárásaim voltak magammal szemben.
Szinte szentnek éreztem magam, ha tudtam jót cselekedni, közben azzal voltam elfoglalva a szőnyeg alatt, hogy ki mit szól erre, és mekkorára nőhetek az emberek szemében ezáltal.
Ez a meztelen igazság.
De ahogy az ember egyre inkább önmaga, és egyre jobban bontja le a falakat amiket a lelke köré épített, rájön, hogy a "jó tevése" ott kezdődik hogy ÖNMAGAM vagyok.
Nem mások szemében szeretnék jó lenni, nem azért teszek valamit, mert megdicsérnek érte, vagy épp lehurrognak, ha szerintük nem jót tettem.
Ennek a feltétele az hogy tiszta forrásból cselekedjek, így lesz támadhatatlan a tett.
Nézz magadba, mikor tanácsot adsz, mikor valami nemesnek mondott dolgot teszel, mikor áldozatot hozol, ha tiszta is a szándék, vajon mennyire kifelé teszed, a külvilágnak, és mennyire a belső hangra figyelve, közvetítőként, magáért a jóért, elismerést nem várva?

Azt is tapasztalom, hogy amit Coelho mondott, az is teljesen igaz.
Mindig valaminek az ellentéte tanít meg arra, milyen fontos az a bizonyos dolog.
Az egyedüllét tanít meg arra milyen fontosak a kapcsolatok, az új munkahely kezdeti keménysége tanított meg arra milyen fontos a nyitottság, és most hogy nem teljesen lehetek önmagam, ez tanít meg arra, mekkora érték, ha önmagam lehetek, és merjek is az lenni.
Értékeljem azt, mikor megkapom ezt a szabadságot.
Mikor megengedem hogy önmagam legyek.

2010. július 26., hétfő

Az elindulás...

Ima


(ezüsthold.freeblog.hu)

Szeretet :)

A Biblia azt mondja, szeresd felebarátodat!
A Káma szútra pedig elmondja, hogyan..
:))))

2010. július 25., vasárnap

Varga Viktor: Zöld az ég :)

video

nagyon tetszik, pont most hallottam "véletlenül" a rádióban.

A Fel a Le

video

Az új helye



tegnap szörnyen éreztem magam.
egész nap, üresség és fájdalom keveréke. intenzíven persze, ami már megszokott...
estére rájöttem hogy nagyon meg akartam oldani valamit...
harcolt bennem a konzervatív, régi felfogású valaki, aki ragaszkodik az elvekhez, még ha fájdalmat és szenvedéseket is hoznak,
és az új, szeretetalapú, rugalmas és mindent megoldhatónak látó lény,
persze nem bírtak egymással..

Hugim is rátett egy lapáttal, de nem haragudtam, ő inkább ragaszkodna a szokott sémához, hát ha fájdalmas fájdalmas, de ez így van és kész.
Tegnap is sokat sírtam... úgy tűnik mostanában ez a hobbim.
Este kifeküdtem a Duna parton egy stégre, a víz ringatott mint egy bölcső, úgy éreztem magam mint a magzatvízben.
Ennyi szeretetlenséget rég tapasztaltam, ... vagy talán csak ezt veszem észre....
És én még hittem abban hogy megoldódhat a helyzet, de már nem látok kiutat...
Elveszett minden hitem pedig Istenben hinnem kéne. Isten elrendezi a dolgokat.
De én akartam megoldani... magamra vettem a felelősséget, talán ez a probléma.
Mindig az erőm vitt tovább, tudom hogy erős vagyok, de ezt már én sem bírom el.

Később mezítláb járkáltam a parton a kavicsokon, bevillant egy pillanatra, mivel sötét volt hogy mi van ha belelépek egy üvegszilánkba, de úgy véltem ha bele kell lépnem úgyis bele fogok, ha van rajtam cipő ha nincs, így meg rábíztam magam a véletlenre, és csak úgy lépegettem.
Mondanom sem kell, nem volt üvegszilánk...
Aztán belementem a vízbe. Nagyon jó volt. Köröket rajzoltam bele, és úgy éreztem a mélyéhez kapcsolódik a lelkem mélye, valahol a szívcsakrám alatt egy picivel tudnám betájolni...
Ott hullámzott a nagy víz.
A víz szólt hozzám, a maga végtelen bölcsességével.
A víz csak folyik.
Legszívesebben ráfeküdtem volna, és hagytam volna hogy vigyen a sodrás.
Ismeretlen, új tájakra.

Egy felelőtlenül elrontott élettel nincs mit tenni - mondja a világ.
Valahol egyet is értek, hiszen én sem akarnám hogy bárkinek rossz legyen,de ha valaki saját magának akar rosszat... az az amivel nincs mit tenni.
Teljesen elvesztettem a fonalat, a kontrollt.
Nem tudom mit tegyek.
Viaskodik bennem a felelősségteljes ember, aki e világi szabályokat követ, és a szabad álmodozó, aki számára minden lehetséges és megoldható.

A víz folyik, a szél fúj, mindenki teszi amire hivatott.

Innentől beszéltem az elemekkel...
Víz:
Ezt neked kell eldöntened drágám...
Ég:
A szerelem által létezünk mi, a szerelem a belső lényegünk.
-Miért kérdezel? - dörgi. -Miért kérdezel??
Víz:
Érzed a mélyem? Nekem mindenki a gyermekem.
Az én méhemből születtetek, hogy szerethetném egyikteket jobban a másiknál?
Szél:
Az én bölcsességem a kapcsolat, amivel összekötök minden létezőt.
Az én bölcsességem a mozgás, mellyel frissen tartom az életet.
Víz:
Az én bölcsességem az állandó folytonosság és odaadás.
Mélyem az élet méhe. És ti belőle virágoztok ki mint a lótusz.
A Föld keveset beszélt.
Azt mondta:
Az anyag az én földemből formálódott.
Engedd el a fájdalmad, hiszen szeretnek.
Tűz:
Én vagyok a legemberibb elem.
Az én tüzem az élet lángja. Őrzöm az életet.
Semmi sem olthat ki engem, mert én folyok minden létező életerejében.

Engedd szabadon és megérted a legnagyobb titkot.
Csak magadra hallgass, benned van az elemek minden bölcsessége - mondták végszóként.

Sokat sétáltam mezítláb, nagyon jólesett.
Mikor hazafelé indultam vettem észre hogy valaki közelít, Hugicám utánam jött és ott ült kicsivel távolabb, több mint egy órát, és megvárta hogy induljak haza.
Azt mondta amióta az öngyi kísérletem volt, félt, hogy újra megteszem...
Nagyon lenyugodtam, hazaérve szinte rögtön mentem az ágyba aludni.

Sokmindent álmodtam, egy vásárról, nagy forgatagról, ahol néha találkozom ismerősökkel, máskor elválunk, néha álarc van rajtuk, máskor a tiszta arcukat látom.

Ma pedig úgy érzem valamit kitépett a vihar.
Valami eltűnt belőlem, de úgy mint mikor gyökerestől húzunk ki egy növényt a földből.
Szörnyen fájt de elment.
Nem tudom mi az illúzió és mi a valóság.
Minél többet járatom rajta az agyam, minél többet mérlegelek annál jobban összezavarodom.
Kiderül majd mi az igazság, addig viszont minden elhamarkodott ego-vezérelte cselekedettől tartózkodom.
Amíg nem tudok érdemben dönteni, nem lépek inkább.
Hiába súg jobbról-balról sürgetve valami hang, hiába hinném magam olyan bölcsnek...

még nincs a helyén semmi. Olyan mintha lebegnék :)
Minden annyira újnak tűnik, a ruhák rajtam, a barackban amit eszem érzem a virág illatát, a fát is látom, átcsúszott a nagy viharzás utáni halott csend egy élettel teli csendbe, és nyugodt várakozásba.
Ezt érzem a levegőben, valami nagy átalakulás van, nem lehet nem észrevenni!

eszembe jutott a Gyűrűk urából egy jó mondás:

"Ne akarj túl hamar halált és igazságot osztani...
még a legbölcsebbek sem látnak előre mindent"