No Comment

még mindig hihetetlennek tartom, mennyi minden tud történni egyetlen nap alatt!
ez a mostani időszak egy shinkansen, valami villámvonat.

Tegnap munka után átmentem Hugiékhoz.
Apu kijelentette, hogy akkor jövő héten hozzám költöznek, mindannyian, ő is.
Erre azért picit érzékenyen reagáltam, mivel eddig a tesómékról volt szó, róla nem.
Meg kellett neki mondanom, hogy ez felejtős, és hogy nem jöhet.
Nehezebb és rosszabb volt mint hittem, hogy valakinek aki azért fontos nekem, azt kell mondjam, menj ahova akarsz, nem férsz el nálunk...
Öcsémmel egy szobában, akivel egy lakásban sem bírnak vita és balhé nélkül ellenni...
Jött persze az érzelmi zsarolás, hogy nem tehetek ilyet, az apámról van szó, elnézném hogy hajléktalanszállóra menjen?
De hajthatatlan maradtam...
Nem hozhatok olyan döntést, ami visszavet mindenkit.
Apunak választania kell, vagy az elvonó és jobb élet, vagy eltűnik a süllyesztőben (számunkra).
Nem változna semmi úgy érzem, ha hozzám költözne, és még hely is lenne, folytatná amit eddig csinált.
Ráadásul engem is tönkretenne, ezt pedig nem vállalom.

Mehetne más rokonaihoz, de oda büszkeségből nem akar, elvonóra szeretnénk mi majd berakni, de elmondása szerint nem alkoholista, mert ritkán rúg be, és nem iszik olyan sok sört.
Csakhogy nem az a függő aki vedel mint a gödény, hanem az aki szinte bármit megtesz és feláldoz a napi adagjáért...
És ő ilyen... előbb vesz sört mint a tesóméknak ennivalót. :-(

A legfurább hogy tudom, érzem, látom Apu hátterét is, nem tudom miért, mert igazából ellennék enélkül is...
Érzem a fájdalmát, minden nagyobb sérelmet látok a múltjában, és mégis kénytelen vagyok eljátszani a szerepem.
De egyszerűen nem lehet olyan döntést hozni, amivel magamat is és tesómékat is tönkreteszem.
(és talán Aput is, de ezt csak az idő igazolná, talán ami jónak tűnik rossz lesz...)

Azért öcsémék is rá tudnak tenni egy lapáttal.
Mire hazajöttünk buliból, hajnalban, Apu megitta az elölhagyott 1l vörösbort.
Öcsém kérdezgette számonkérően, miért itta meg, mit csinált, nem normális, alkoholista, szégyellje magát stb.
Persze Apu nem tudott válaszolni, tényleg szégyellte magát, mondott pár gyűlölködő szót Öcsémnek és elviharzott.
Pont ez a nehéz az ilyen szintű szenvedélybetegeknél, nagyon jelen kell lenni hozzájuk.
Néha nem egyszerű látni, miket tesz, mik történnek, és mégis fenntartani a pozitív , gyógyult képet róla belül.
Meg kell érteni őt is valahol, amellett hogy a szeszélyeit nem szolgálhatjuk ki, a kirohanásait nem kell komolyan venni és szelid eréllyel ha szólunk hozzá, talán valami eljut abból amit szeretnénk átadni.
De ha hiányzik az erő, nem vesz komolyan, leural,
ha hiányzik a szeretet, akkor csak szigor van és kegyetlenség,
ha pedig elkezdjük sajnálni, minket is magával ránt.
Mindent elkövetett tegnap hogy az ember akaratlanul is de elítélje.
Csakhogy ezzel nem változik semmi.
Nagyon sok embernek van valamilyen függősége, talán nem is tud róla, mert nincs benne a "hivatalos" függőség-listában.
Mégis létezik, tudattalan programként fut, és háttérből irányít névtelenül.
Megtalálásához, megnevezéséhez és gyógyításához nagy bátorság, önismeret és gyengédség szükséges magunkkal szemben.
Ha valamiért elítéljük magunkat, az csak csöbörből vödörbe...
Az ilyen emberek függősége (mint pl. Apu) nyílt , és másokra is nyíltan kiható.
Ezért lehet nyíltan elítélni és megvetni őket mert az könnyű.
Mert akkor jobbnak érezhetjük magunkat náluk, de erről már írtam.

Öcsiék szembesítik folyamatosan az állapotával amitől csak agresszívabb lesz... megoldás nuku, ráadásul inkább lenntartja ebben a szörnyű állapotban.
Mintha valaki a kútba esett volna és mi fenntről ismételgetnénk hogy "baszki a kútba estél, de béna vagy", "meg fogsz fulladni", "mássz már ki", stb... :)
Inkább le kéne dobni egy kötelet.

Azt tudom, hogy a tegnapi nap kikészültem, de már hamar összeszedtem magam, tudván, segítség mindig lesz/van.
Mégis azt hittem nem fog rám hatni az egész, de nekem is gyenge pontomra tapintott.
Méghozzá arra hogy meg kell tagadnom a segítséget valakitől...
(az apróbetűs az, hogy "olyan segítséget amilyet ő akar"...) de valahol mégis úgy éreztem hogy magára hagyom a nyomorával. Ez az egyik amit a legnehezebben tudok elviselni.
Pedig szó sincs erről, így már józanul látom, és Öcsémék is látták, tegnap ők vigasztaltak.

Elmentünk bulizni, de ilyen rossz buliban életemben nem voltam még...
Cseppet sem éreztem jól magam, csomó bunkó ember volt, a zene se tetszett, és inni se kívántam.
egyáltalán nem vonzanak már az ilyen bulik, azért még szeretem a táncot, a szórakozást, de jó zenére, és jó helyen.
Bőrig áztunk azt mondanom se kell...
Én meg annyira feszült voltam hogy mezítláb mentem a buszhoz, beleléptem minden pocsolyába, egyszerűen muszáj volt érintkeznem az anyafölddel még ha csak ennyire is.

Ancsinál is voltam, régi barátnőmnél, kaptam kari és szülinapi ajándékot!:))
(gyakran látjuk egymást...)
Jaj nagyon szépeket kaptam!!!:))) Úgy örültem nekik!!!
Ancsi is olyan kis édes volt, jó volt picit hogy nem kellett csinálnom semmit, csak beszélgettünk és ettünk ebédet,kicsit kikapcsolódtam.

Eszembe jutott egy nagy kedvencem a 28 nap c. film... tanulságos.
van róla egy jó videó.

http://www.youtube.com/watch?v=whCPJenyWMc&feature=related
*