2010. június 26., szombat

Amit az ész nem enged kimondani... (részlet)

De ha szeretsz miért van a távolságnak ekkora hatalma?
Miért lenne jó, ha még a remény is meghalna?
Miért jó azért szenvedni, hogy a szív ne fájjon?
Miért kell parancsolni a szívnek, hogy tovább ne várjon?

Miért ért lassabban a szívem mint az eszem?
Miért kell hazudnom annak kit szeretek?
Miért hangosabb az észnek szava mint a léleknek?
S ha mindig az eszedre hallgatsz, mi értelme az életnek?

(csakversek.freeblog.hu-ról)


Lendület

Ma tök jól vagyok :)))
Tegnap mikor hazaértem próbáltam énekelni, de nem ment. Egyszerűen nem volt hangom :((
Semmi. CSak vinnyogás, mintha eltorlaszolódott volna a torkom.
Nem mondom, szörnyű volt.
Ma meg egyszerűen belázadtam. Végre kialudtam magam, (igaz az álmom kaotikus volt..), Hugiékhoz átmentem, és ahhh piszkosul élveztem a szabadságomat!
Folyton ezt nem lehet, azt nem lehet, meg élj időbeosztás szerint, állandóan csak a keretek, a korlátok.
Ma aztán baromira nem érdekeltek ezek.
9-re voltam hivatalos, de odaértem dél körülre, és nem érdekelt :) (úgyse kelnek föl ilyenkor 11-nél korábban Apuék)
Végre a saját stílusomban szambázhattam az utcán, és olyan tempóban ahogy nekem kényelmes.
A kedvenc (bár már lassan széteső:)) fekete pici sarkú velúrcsizimet vettem fel, a szűkszárú farossal. Fennt tunika és boleró, a hajam se lőttem be, sminket se raktam fel.
Fog a rák még hétvégén is ezzel szórakozni. Ebben a szerkóban érzem igazán jól magam!
Nem vagyok nőies? Dehogynem. Nem vagyok engedelmes? Bingó.
:)))
Cseppet sem. És így érzem jól magam.
Semmi kedvem folyton alkalmazkodni lehetetlen és fölösleges szabályokhoz.
Akkora lendületet kaptam ezáltal, csak úgy repültem a szelek hátán. :))
Rájöttem hogy imádok utazni, átszállni, a változatosság éltet, az unalom és a kényszer az ami ki tud csinálni.
Mikor hazaértem, énekeltem az utcán is, és valahogy itthon is ment simán. Sőt, gyönyörűen!
Ennyi a titok. Nem tudok kivetkőzni magamból max részlegesen, de nem leszek roncs, azt már nem, senki és semmi kedvéért!!!
Már azon is gondolkodtam hogy kiköltözöm Párizsba egy picit nyár végén - ha addig nem jön össze állás.
Apu most másik albérletbe költözik júliusban, oda már nem megy vele az ex-nője, és nagyobb is lesz, szóval elférek :)
Meg kéne tanulnom franciául, és Apu szerint nagyon gyorsan kapnék állást. Náluk így működik.
1400 Euró a minimálbér ott (!!!), jó mondjuk azt mondta Apu az ő albérletük 500/ hó.
Na de akkoris. Ha már ketten fizetnénk, mennyire jó lenne!:)
Egy csomót félre tudnék rakni :) És hát... Párizs!!!
Bármikor mehetnék, a Népligetből indul busz, egész olcsóért lehet jegyet venni.
Elég csábító ötlet! Mindenképp kimegyek, csak még nem tudom mikor.
Addig azért el kéne rendeznem a dolgaimat itthon...
:)

2010. június 25., péntek

Álom+

Volt még álom... inkább ide írom mert így gyorsabb, mint az álomnaplómba.:)
(a lustaság fél egészség?:P)
Csókolózni akartunk a Ferivel, aztán belenéztem a tükörbe, és a szemfogaim elkezdtek mozogni, vérezni és ki akartak esni.
Elmentem a fogdokimhoz, (aki itt az a nő volt aki most a közös képviselőnk lett és nagyon jófej), visszanyomta őket, azt mondta csak picit meg kellett erősíteni.
És tényleg nem volt már bajuk.
Sétáltam vele meg még egy nőcivel összekapaszkodva egy tengerparton, mint jó barátnők. Aztán valami történt és egy lakásban voltam, egy táncteremben, de tudtam hogy az az enyém.
Az egyik fal végig tükrös volt. Tetszett ;)
Öntözgettem a növényeket amik voltak a teremben. Szépen növekedtek.
Hát ennyi nagyjából :)

Durva! Csak óvatosan.

Nagyon mélyen aludtam az éjjel.
Jézusatyám mit álmodtam.
Először valami bulin voltunk, ahol énekeltem is, ott volt szinte mindenki akit ismerek.
Hugicám kislányként, valamit tudott amit mi nem, de esett az eső és mindenki haza akart már menni, annyira nem figyeltünk rá.
Feri külön ment haza (középsulis szerelmem).
Két kocsival voltunk az egyiket apu a másikat anyu vezette.
Apu kocsijába szállt Hugi és még nagyon sokan én is oda akartam, de már nem volt hely, úgyhogy átmentem Anyuéba.
Aztán jött egy pacák, ki tudja honnan és elkezdett magyarázni hogy ő tud mindent, és odagyűltünk köré hogy mi a rákot akar. (táskával volt, talán az a faszi lehetett akivel Hugi álmodik folyton)
Azt monta hogy van valami lény és hogy meg fog minket találni, és megöl és majd ő megment.
Volt aki betojt, (jogosan), mások hülyének nézték (szintén jogosan):), és míg mentünk alternatív útvonalat keresni, még magyarázott ott nekünk.
Hogy ha hazamegyünk a lakásunkban ott lesz a lény, és vigyázzunk.
Nekem több se kellett tettem egy jó merész kijelentést, hogy oké, akkor hazamegyünk hozzám, ha ott lesz a lény és meg tud ölni, adják el a lakásomat és osszák el az árát.
De ha nem, akkor vesz nekem egy lakást.
Azt már nem tudom ki hogy reagált, döbbent csend volt...
A következő kép már egy szőke lányról szólt aki bemenekült tőlünk nem messze egy sziklahasadékba, és egy alaktalan zselés izé követte. Felvette a hasadék méretét tökéletesen és bebújt a csaj után.
Mint kiderült az az ő birodalma volt a hasadékban, és láttam hogy a csajt elkapja, és a nyakánál fogva fellógatja a plafonra, egy kocsányon, egyébként több száraz fej is lógott ugyanígy...:-S
Úgy kapta el hogy kitöltötte az egész barlangot, és nem kapott levegőt a lány.
Láttam részletesen ahogy megeszi, vagyis inkább megemészti, és már tök fehér lett, azt is hallottam mikor hal meg, mert a szívdobogása megállt. Hát.. eltelt egy kis idő.
A végén az utolsó csepp vérét is kiszívta, és otthagyta. Ilyen alaktalan amőba-szerű zselés valami volt.
Hát én azt hittem felébredve hogy szívrohamot kapok. Fogalmam sincs mi volt ez.
Megyek vissza aludni...

Prouba

Megvolt a próbanapom.
Jó volt, néha kihívás volt, de szerintem amennyire lehetett, megfeleltem.
Kb. egy hét múlva kiderül mi a helyzet.
Fáradt vagyok most meg éhes. Ittam egész nap fél lityó rooibos-teát.
Hú olyan fura ez az üzleti szféra. Néha olyan életidegennek tűnik... emellett igazából mindenki nagyon jófej volt. (talán a nagyfőnökök kevésbé, de hát ők ilyenek)
Atyám, az agyam zsong a temérdek infótól. Még nem is biztos hogy fölvesznek, de már egy csomó mindent tudok, mellékeket is megjegyeztem (mi a ráknak?).
Szivacs lesz az agyam, mindent magába szív ha sok új infó van.
Most meg szemetelhetek :))
Azt hiszem ideje enni, mert idáig tartottam magam.
Valamit csak összehozok mindjárt.
Egyébként ...rájöttem mi zavar... teljesen érzelemmentes szinte az ilyen szféra....
És amiket eddig kizártam, most ömlenek vissza.
Már megint ott tartok hogy bármit szívesen megcsinálok, de fogalmam sincs mi az amiben igazán kiteljesedhetek...

2010. június 24., csütörtök

Elengedés


Azért nem érsz el pozitív eredményeket, mert túl sokat küzdesz a probléma megoldása érdekében. Az elengedés által nyitottá válsz egy csodás megoldás előtt.

A problémákat emberi gondolkodás és tettek okozzák. Ezért nem oldódnak meg további emberi gondolkodás és tettek hatására. Amikor keményen gondolkozunk vagy küzdünk egy krízis megoldása érdekében, akkor a dolgok valójában rosszabbra is fordulhatnak!
Ha ezt a kártyát húztad, akkor arra kérnek, hogy hagyd abba az emberi erőlködést. Ne gondolkozz tovább a problémáról, mivel a negatívumokra való koncentráció még több negatív dolgot nyilváníthat meg. Mondd ki, fennhangon vagy magadban: "Most hajlandó vagyok átadni ezt a helyzetet a Teremtőmnek." Ha megerősíted ezt a kijelentést, akkor az ég képes beavatkozni az érdekedben. Azonnal megkönnyebbülést fogsz érezni, és jóleső érzéssel tölt majd el, hogy meglátod, milyen könnyedén és természetesen oldódik meg a helyzet.

Megerősítés: Most hajlandó vagyok átadni ezt a helyzetet a Teremtőmnek. Amikor elengedem, minden tökéletesen alakul.

(angyalforras.hu)

Vajon ki ért egyet?

A Zahir sokkal több ennél: rögeszmés ragaszkodás mindahhoz, ami nemzedékről nemzedékre egymásra rakódott.
Egyetlen kérdést sem hagyott válasz nélkül, kitöltött minden teret, és nem engedte hogy észrevegyük: a dolgok változnak.

Azok az emberek akik mások, veszélyesek, más törzshöz tartoznak, el akarják venni földjeinket és nőinket.
Házasodj meg, szaporodj, fenn kell tartanod a fajt.
A házasság egyben fölhatalmazás arra, hogy birtokba vedd a másik testét és lelkét.
Olyan munkát kell végezned amit utálsz, mert szervezett társadalomban élünk, és ha mindenki azt csinálhatná amit szeret, a világ nem haladna előre.
Mindig legyél nyájas és nevesd ki azokat az embereket akik kimutatják az igazi érzelmeiket - a törzs számára veszélyes ha valamelyik tagja kimutatja mit érez.
Az érzéseidnél sokkal fontosabb hogy mit mondanak mások.
Ha másként viselkedsz mint a többiek, lehet hogy száműznek mert megfertőzheted a törzs többi tagját, és tönkreteheted azt, amit olyan nehéz volt megszervezni.
Napjában háromszor étkezz akkor is ha nem vagy éhes, de koplalj ha nem felelsz meg a szépségideálnak, akkor is ha nagyon éhes vagy.
Öltözködésedben kövesd a divatot, szeretkezz, ha akarsz, ha nem, gyilkolj az országhatárok nevében, siettesd az idő múlását hogy hamar nyugdíjba mehess, szavazz a politikusokra, panaszkodj, hogy nehéz az élet, változtasd meg a frizurádat, közösítsd ki azokat akik mások....
Utódaid járjanak a nyomdokaidban, hiszen te vagy az idősebb, a tapasztaltabb, te ismered a világot.

(Paulo Coelho - A Zahir - részlet)

2010. június 23., szerda

Normafa

Muszáj volt fölmennem a hegyekbe.
Annyi minden összesűrűsödött, zsongott a fejem, mégis mint egy zombi úgy jártam-keltem a városban.
Ebből elég, ki kell szellőztetnem ezeket a súlyos dolgokat.
A buszon rámköszönt egy srác, hallottam , franciául beszélt telefonba.
Mikor sétáltam Normafán, hozzám csapódott, kiderült a marokkói nagykövetségen dolgozik.
Nem sokat tudott angolul szóval alig beszéltünk, vagy max csak jelbeszéddel.
Elég egyértelmű volt mit akar mikor azt mondta hogy itt van a lakása nem messze...
Közben gyűjtögettem a gyógynövényeket...
Elmosolyodtam :) miért nem lepődök én meg ezen??
Még meg is mutatta merre kell menni a házához, mondtam hogy jó, akkor az elágazásnál ő menjen haza, én meg megyek a másik irányba, növényt gyűjteni :D
Nem volt elég neki a sima puszi, még csókot is akart, na akkor már határozottabban köszöntem el.
Huh. Egy kis békére vágyom, mostmár aztán hagyjanak békén.
direkt nem a kitaposott utakon mentem, csodáltam a növényeket, és hát láttam pár gyönyörű dolgot :) Sokat le is fotóztam.
Bárcsak jobb kamerám lenne mint a telómban lévő kis 2 megapixeles kamera.
Találkoztam két természetfotóssal, meg egy hobbifotóssal kicsit később. Vele egészen hazáig jöttem, tök aranyos volt.
Igazából nagyon mélyen bementem az erdőbe, fákat simogattam, szuper jó energiájuk van :)
Mögöttem meg kibukkant a fotós, azt mondta olyan vagyok mint egy erdőtündér, és mintha 300 évet visszaugrott volna az idő.
(ő a sokadik aki letündérez, király(nő))
Mesélt a fiairól, a foci vb-ről, a kamerákról, az operáról, énekesnőkről (minő véletlen:)).
Nekem meg sikerült szedni szagosmügét, cickafarkat, somkórót, gyermekláncfüvet, skarlát zsályát(mezei zsálya) és csalánt.
Hazaérve teljesen feltöltöttnek éreztem magam :) Még most is!
Hívott Tomi Apu, Párizsból, költözködni fognak, jó sokat beszéltünk, továbbra is hangoztatta, hogy szerinte ez nem szerelem amit felém éreznek, és csak én hiszek ebben közben a gyakorlat mást mutat.
Ebben egyet kellett értenem vele. Persze... tudom hogy csak félt, azért mond sokmindent.
A maga részéről sokat csalódott és nem hisz a szerelemben.
Hát akkor erről ennyit. Lehet egyszer én is eljutok oda ahova ő, bár... talán megvéd a Bak Vénuszom :))) Mindent hosszú távon érzek, és talán picit jobban bírom az érzelmi gyűrődést.
De az is lehet hogy női mivoltom is rátesz egy lapáttal.
Érzelmekben jobban otthon vagyunk :)

Kirándultam ma Normafán :)


1. Moha
2. Kicsi vagyok...
3. Szem
4. Tanácskozás
5. Látlak
6. A potyautas :)
7. Csillog a pókháló
8. Kékeslila
9. Tükör
10. Fény és gyökér
11. A kék szitakötő
:)









Confessio

Az én világomban minden tőlem indul és hozzám is tér vissza.
Az elvárások a sajátjaim magam felé, a hazugságok azok amikkel még nem néztem szembe magamban.
A korlátokat én állítom.
És én vagyok aki menekülök magam elől, de mégis hova? Az ember hova menekülhet maga elől?
Az érzései elől?

Ha a korlátokat én állítom, én vagyok okozója a szenvedéseimnek.

Miért felejtjük el sokszor, hogy az életünkben a főszereplők mi magunk vagyunk?

2010. június 22., kedd

Lilith

Personal Hell

Ma éjjel megint remekeltem.
Eszembe jutott nem létező párom, az egész helyzet, ez összejött azzal hogy úgy érzem semmi sincs az irányításom alatt, már a kicsit nagyobb dolgok se, maximum annyi hogy mit vegyek fel reggel.
Iszonyú belső feszültség generálódott bennem szerintem el lehetett volna látni belőle Budapestet árammal, legalább egy napig. :)
Éreztem a lehúzó erőket, de most nem volt kedvem és nem is akartam ellene bármit is tenni.
Vagy másért ami pozitív. A hitem tovatűnt valamerre, és engedtem hogy lehúzzon az örvény.
Hiába figyelmeztettek, még jöttek a hangok is, biztatók, de egyre távolabbról.
Amik pedig lehúzóak, azok egyre közelebbről.
Ismerős zene.
De most nem váltottam ritmust. :)
Fázni kezdtem, de nagyon.
Olyan mélyre lementem hogy először csak picit aztán teljesen elkezdtem gyűlölni. Elalvás előtt a gyűlöletem mindent beborított.
Jött a melegség, az is megtöltött, de ez amolyan hm.... agresszív melegség volt.
Mint a pokol tüze körülbelül. Nem gond, úgyis fenntartanak nekem egy szobát, ha esetleg beugranék :)))
Régi jó cimbik, szerintem hiányoztam nekik.
Az a csábító ebben hogy itt úgy érzem, az erőm teljében vagyok. Talán valaha voltam is, és annak az emléke köszönt vissza.
Piszkosül gyűlölhettem a "jó"-kat, mert irigyeltem, és nem tudtam hogy legyek én is olyan.
Ennyi a sötétség lényege számomra. Egy viszonylag ártatlan, csalódott érzés a gyökere, aztán az szépen továbbfejlődik és a végén lavina lesz belőle.
Nem bírom képmutatni a jót, amikor forrnak bennem az indulatok néha.
Bizonyára rombolom a "fejlett szellemi lény" imidzsemet, de úgy tűnik ez is bennem van.
Azt hiszem igazán csak egy erősen skorpió jellegű ember érezheti át, milyen erők koncentrálódnak egy skorpióban.
Bolygói, a Mars és a Plútó (+Szaturnusz) nálam mind ebben a jegyben uralkodnak.
Iszonyú kihívás uralni az erejét, mikor a végtelen pusztítást és a végtelen jóságot is képviselheti egyúttal.
Ráadásul ez nem hideg céltudatosság vagy makacs ragaszkodás és hatalomvágy, ez tűzforró, szenvedélyes lávafolyam.... kb így tudnám jellemezni.
Azért persze van jó oldala is, ez az emberen múlik, mire használja ezt az igen intenzív erőt.
Én most újból pancsikoltam egyet a Styxben, elég hideg volt a víz, ja és fekete, és heheheee dugig volt HALOTTAKKAL!!!:DDDD
Viccet félretéve, még mindig érzem a hatását. Lementem a legsötétebb bugyromig, a vak gyűlöletig.
Ami nem nézi kit mit hogyan, csak pusztítani akar. Még jobban gyűlölni.
Sokan hallani sem akarnak akár a bennük lévő "rossz"-ról sem, mert mindig csak a jó jó jó.
Ez rendben is van, biztos van akinek nincs már rá szüksége. Előfordul olyan is.
De nálam van hogy pont ott találok meg egy fontos puzzle-darabkát, az életem kirakósához.
Ha nem megyek le érte nem lesz teljes a kép.
És akkor ugyan hiába papolom a teljességet, ha én magam nem vagyok teljes.
mondják, most Lilith levisz a legsötétebb régióinkba, hogy át tudjuk fényesíteni.
Sokan félreértik a jelentőségét, azt gondolják hogy gonosz és rosszindulatú. Ez elég gyermeteg felfogás szerintem.
Lilith a Hold sötét oldala, ami nem tükrözi a napot. Olyan mint a tudattalan, aminek a tengere szintén női minőséget képvisel, és ahol hüllők és egyéb szörnyek képében elnyomott érzéseink foszforeszkálnak.
Ám ha Lilith feltárja a titkos birodalmát, talán lehetőséget kapunk a tisztításra, ezek feldolgozására.
Biztos van akinek nincs erre szüksége, úgy tűnik nekem van, el kell merülnöm a legsötétebb mélységben, hogy teljes képet kapjak magamról.
Csak egyre kell vigyázni, hogy ne kövesszem a fényeket mert elmerülök és én is pici gyertyácka lecek....

2010. június 21., hétfő

Énkép



Azt hiszem mostanában nagyon fontos hogy az embernek egészséges énképe legyen.
Ezen - is - dolgozunk.
Nekem néha nagyon nem megy. Rájöttem teljesen relatív hogy látom magam. Ha rossz kedvem van, csúnyának látom magam, ha jó a kedvem akkor meg szépnek.
Mint nő elég fontos lenne hogy ismerjem és szeressem önmagam.
Ez eddig szinte semennyire se ment, be kell ismerjem.
Folyton feltételekhez kötöttem, már kora tinikorom óta. Ha lesz ilyen ruhám szép leszek, ha ki leszek sminkelve szép leszek, ha vörös hajam lesz, szép leszek, ha ha ha.
És érdekes módon sose láttam magam szépnek, hiába volt meg a ruhám, a smink, a vörös haj.
Csodáltam másokat, a színésznőket, énekesnőket, a gazdagabbakat, milyen szépek, ápoltak, vonzóak.
Hasonlítani akartam rájuk - azt mondják ez természetes ilyen korban.
Csakhogy ez valahogy úgy maradt később is. És szinte észre se vettem.
Nem azzal foglalkoztam hogy a saját értékeimet lássam meg, és szeressem ezért magam, hanem azzal, hogy olyan próbáljak lenni mint a számomra vonzó egyéniségek.
Hamar át tudtam venni szokásokat, megfigyeltem a mozdulataikat, mimikájukat, és azzal szórakoztam hogy beleépítettem a saját eszköztáramba.
De ettől se lettem se szebb se vonzóbb a saját szememben.
Persze máséban lehet hogy az voltam, sőt, valószínű, azt pedig sértésnek vettem szinte, mert úgy éreztem kifiguráz, hiszen én nem látom magam vonzónak, vagyis gúnyolódik rajtam.
Mint nő néha annyira bekorlátozva érzem magam.
Amellett hogy tudom élvezni is ezeket a női dolgokat, magassarkú, miniszoki, lakk, smink, satöbbi.... sokszor annyira elragad az áramlat, hogy nagyon unalmasnak tűnik csak ezzel foglalkozni.
Szeretem az őrültségeket. A hétköznapiakat is. Sőt az extrém és izgalmas dolgokat is.
Ilyenkor valahol érzem hogy elvesztem ezt a pipiskedő törékeny nő-imidzset, és lelkifurim támad, hogy nem viselkedek nőiesen.
Egyszerűen nem elégít ki a hagyományos női szerep, a mindig odaadó, mindig csöndes, védelemre szoruló, törékeny nő szerepe.
És őszintén szólva nem is szeretem ha így kezelnek...
Végülis teljesen fölösleges a nőiségről beszélni így, hiszen annyi arca van, de mégis egy, és nem is nagyon lehet megmagyarázni szavakkal.
Talán nem is az eredendő női dolgok amiket nehezen bírok hanem a társadalom által kreált nőképbe nem tudok beilleszkedni maradéktalanul. (és nem is akarok :))
Mondjuk sok olyan nőt ismerek, aki szintén nem bír fejet hajtani ez előtt.
Vannak olyan emberi(semleges) dolgok amik nagyon tetszenek, nagyon szeretem csinálni, és egyáltalán nem mondják nőiesnek őket.
De egyszerűen néha majd meghalok egy pofa sörért, vagy hogy megnézzek egy lövöldözős filmet, hogy vadul táncoljak vagy az esőben ázva egy zacskóval a fejemen röhögjek magamon mert nem hoztam ernyőt.
Marha elegáns :DDD
Egyértelműen nem a nyilvános ázás a kedvenc elfoglaltságom, bár néha megesik.
Szeretem az extrém dolgokat, a vidámparkban is a legdurvább átforgatós lógatós gépezetet, a szabadban szaladást, a mezítláb fűben mászkálást tűsarkúval a kezemben (ilyenkor azért vadászom a kutyagumikat, nehogy véletlenül elegánsan belelibbenjek egy jól megtermett még zamatos példányba XDDDD)
(fuhúhúúúj)
Az igazi énem ilyen, mindig visszafogtam, először a család, aztán a társadalom formájára igyekeztem igazítani, de csak nyomorék lett ezáltal.
Nem hittem volna hogy ennyire zabolátlan, szenvedélyes, titokzatos, mégis bölcs, türelmes és odaadó a női természet.
Azt sem hittem volna hogy tudom szeretni, és élvezni ezt a csodálatos őserőt magamban.
Most szinte teljesen eltölt és végre nyugodt vagyok.
Nem kell megjátszanom magam, amúgy sem nagyon bírnám már, ha meg kéne. ráadásul minek?
Saját magam stresszelem emiatt. Hogy úgyse fognak elfogadni, úgyis kinéznek még a női társaságból is... egyáltalán nem biztos, sőt.
Talán pont akkor fogadtak el leginkább, mikor nem egy megcsinált báb voltam, hanem önmagam. De ezt észre se vettem.
Hajlamos voltam mások véleménye miatt mássá válni, mint aki vagyok, (szerintem sokan vannak még így), hogy könnyebben beilleszkedjek.
És azt vettem észre hogy egyáltalán nem könnyebb. Sőt.
Mindenki érzéseire tekintettel voltam sokáig, csak a sajátoméra nem.
De ez így már nem mehet tovább.
Hogy érhetek el bármit is az életben ha nem a középpontomban vagyok, hanem mások által megszabott helyen "kell" lennem.
Nem bírom hosszútávon a túl sok béklyót, egyszerre kirobban az energia, és lerázom a bilincseket, mint a zabolátlan ló a nyerget és a zablát.
Nem bírok unalmas és engedelmes felnőtté válni. (ez nem = a nyugodt, elégedett felnőttel)
Elfogadom néha vannak olyan helyzetek hogy az embernek mérlegelnie kell mit tegyen, mert nem cselekedhet kénye-kedvére. Ezek tanító helyzetek és a kényszer-érzés ilyenkor nagyon erős.
De máskor, mikor saját magunk emeljük a korlátainkat... azt fölösleges ismételni.
Máris sokkal de sokkal jobban érzem magam hogy visszatértem magamhoz, ahelyett hogy másoknak próbáljak megfelelni.
Miért csinálom sokszor mégis újra?
Megpróbálom a lehetetlent, hogy hogy mindenki szeretetét és tetszését elnyerjem.
Hát így nem fogom, van egy olyan sanda gyanúm.
Főként azért, mert a saját lelkem igényeit nem veszem figyelembe.
Engedelmes báb lennék, de ez csak időpocsékolás.
És van hogy néha bár kellemetlen, mégis nemleges választ kell adni valamire, amiről úgy érezzük, letérít az utunkról.
Hálás vagyok most ezekért a tapasztalatokért.
És a felismerésekért.
Köszönöm.

pipázom

Igyekszem hogy szépen fogalmazzak.
Miért nem lehet megérteni hogy nincs meg nekem a Tünde száma???
Lassan leszállok a plafonról ahova másztam, már tényleg nem tudok mit csinálni.
Nem tudom ki volt az aki bekavart, nem tudom mi az igazság, de azt tudom hogy nem csináltam semmit.
Mégis iszom a levét, de egy dologra nagyon-nagyon jó volt. Kidomborodott ki az aki tényleg ismer és ki az aki csak úgy csinál.
Először el kell követni valamit, aztán lehet csak bevallani. Ha nincs mit, akkor nem tudom megcsinálni.
Elegem lett a szemét kétszínű emberekből, hiába tudom hogy nem igaz, hiába tudom hogy ezek nem ők, a tököm tele. (a nemlétező összes)
És most nem akarok toleráns lenni, finomkodni, meg nyomatni a nagy ezo-dumát, még akkor sem ha tudom hogy igaz.
Legalább lenne annyi gerinc abban aki csinálta hogy bevallja, persze....talán nem várhatok ilyen nagy dolgot...
Most ez nagyképűen fog hangzani de arra mindig büszke voltam, hogy ha elszúrtam valamit, vállaltam a következményeket. Nyíltan és egyenesen.
Inkább üssenek százszor pofon minthogy ne tudjak a tükörbe nézni.
Fény és szeretet? Hol? Ez egy nagy katyvasz.
Undorodok belenyúlni is.
Most aztán borul a bili... bili? Kád legalább.

most meg hogyan tovább..

Na most aztán tényleg belecsaptam a lecsóba.
Egy nagy zavar az egész életem mostanában. Mintha megint beindult volna a forgószél és pakolja ki azokat amik nem kellenek...
De még egy ideig keringenek körülöttem, kapkodhatom a fejem utánuk, hogy most kell-e vagy sem, és minek van ez itt.
Tanfolyam után bementem a névrokonomhoz a Munkaügyibe, és azt mondta hogy ha felvesznek a recepciós melóra, akkor elvileg nem kell visszafizetni az eddigi tandíjat, csak hát elveszik minden amit tanultam, semmi papírt nem kapok...
Ráadásul nincs kizárva hogy csak nyárra keresnek valakit a szabadságolások idejére, végülis három hónap próbaidő van.
Ez az egyik oldal. A másik meg az, hogy azért kéne már valamilyen munka, amiből el tudom tartani magam.
Mert ugyan kilátásban van sokminden, és azért mindig van miből élnem, mégis... amit igazán szeretnék, egyáltalán nem érzem közeledni.
Még mindig az a kérdés hogy MIT IS AKAR AZ EMBER VALÓJÁBAN?
Néha annyi alternatívát tárnak valaki elé az égiek, tessék, válassz, hogy egyszerűen -finom és nőies leszek - fingja sincs melyik mellé tegye a voksát. :)
Ez olyan tipikus mörfis.
Néha azzal sem vagyok teljesen tisztában hogy a menekülés-érzésem, meg az a szívszorítós rossz érzés vajon félelemből adódik, vagy abból hogy letértem az útról.
Ismerem magam volt már hogy nem mentem el egy felvételire, mert nem voltam biztos a tudásomban, és majdnem ájulásig stresszeltem magam a buszon odafelé, aztán leszálltam korábban, bementem a Mekibe, és vettem egy shake-t.
Élvezettel eszegettem, miközben néztem az órát, és még jobban élveztem a gondolatot, hogy voltam annyira őrült hogy amíg megy a vizsga, én fagyizom a Mekiben helyette :))
18 voltam.

Akkoriban még otthon éltem, nagyon féltem éjszaka, a zene volt a mentsváram, hajnalban is, meg késő este is, mikor még/már mindenki aludt, órákat hallgattam a kedvenc zenéimet.
Néha azt is képzeltem hogy a színpadon vagyok, és én éneklem, volt 1x -2x hogy teljesen elragadott ez az érzés, és szinte úgy éreztem hogy emelkedni kezdek.
Egyik ilyen alkalommal valami fehér fátyolszerű elment mellettem, a sötétben is látszott.
Hát úgy rámjött a frász, ahogy annak illik, azonnal kerestem a kislámpám kapcsolóját (amivel a kezemben aludtam el régen), felkapcsoltam, de persze sehol semmi.
Akkoriban még nem ismertem a szellemvilággal kapcsolatos dolgokat. Azt hittem kísértet volt, más alternatívát nem láttam.
Amilyen "jó" energiák kószáltak akkoriban nálunkfelé, végülis simán lehetséges lett volna.
Rengetegszer álmodtam hogy fel akarom kapcsolni a kislámpámat, mert mozog valami a sötétben, de nem sikerül.
Aztán felkelek az ágyamból a nagy villanykapcsolóhoz megyek, felkapcsolom, picit remeg a szál és elalszik. Ugyanígy az összes kapcsolóhoz odarohantam a házban, de ugyanígy jártam, nagyon durván féltem álmomban (is).
Mivel egyszer valóságban is megtörtént :) Gondolom az izzó nem bírta tovább, kapcsolgattam de hiába. Ott maradtam a sötétben, azt hiszem akkor csapódott ki rajtam a jeges rettegés először.
Olyan jó volt az atmoszféra abban a lakásban, a sok gyűlölködés, veszekedés miatt, hogy érdekes álomfigurákat láttam.
Rengetegszer mentem ki az előszobába, és rendszerint mindig félhomály volt. Egyszer gyűlölködő hangokat hallottam a bejárati ajtónál, egy kisfiú gubbasztott, és motyogott, néha hangosan felkiáltott, káromkodott, és ingatta magát előre-hátra.
Volt hogy valami mögém került szintén a bejárati ajtótól, én meg menekültem előle, Apuhoz akartam befutni, de lelassult az idő, mozdulni is alig és kiabálni egyáltalán nem tudtam. Mikor elért ez a valami, akkor ébredtem fel.
Ám legtöbbször a szokásos, Apu ajtaja nyitódik (szemben volt az enyémmel), fekete arctalan csuklyás alak buggyan ki a sötétből, valami van nála, vissza akarok futni a szobámba, de már becsukódott az ajtó, végül valahogy belököm, hanyatt esem, addigra viszont odaért ez a valami, és koponyák forognak a szemem előtt.
Nem is tudom minek írtam ezeket le, talán csak úgy kijöttek.
Kisebb koromból is sokmindenre emlékszem. Nem feltétlenül konkrét történésekre, hanem inkább belső folyamatokra.
Az is bennem van mennyi mindent másnak láttam, sok olyan dologtól féltem, amit most megnézve abszolút nem találok félelmetesnek.
Mégis megvan még a "gyerek-perspektíva", az is, hogy lélegezni láttam a falakat, tárgyakat, még a macimat is.
az is megvan hogy néha fénylő pontocskákat látok cikázni a levegőben.

Szóval.. - jól elkanyarodtam - még mindig nem tudom teljesen tisztán hogy vajon csak túl zabolátlan vagyok valamihez, és ha már kis kötöttséggel jár, akkor belázadok... vaaagy tényleg nem az az én utam, és azért érzem magam rosszul.
Mondják hogy végülis bármilyen munka jó, ha meditálva végzi az ember.
Vagyis teljesen ott és abban a pillanatban van jelen.
De most teljesen tanácstalan vagyok. Már megint hagyjak abba valamit? :-S
Azt mondta a névrokonom a Munkaügyiben, hogy lehet csak nyárra keresnek valakit, a szabadságolások miatt.
Ez is megfontolandó mert ha visszajön a csaj, engem meg elküldenek, akkor még az is ott lesz, hogy be se fejeztem a tanfolyamot.
Persze gondolom az ilyesmit nem kötik az ember orrára egy interjú alatt...
Picikét feszült vagyok emiatt is, meg más miatt is, de azt nem részletezem.
Nem baj majd elmúlik :-S

2010. június 20., vasárnap

Június 21-i hétre!

*


Ma nagyon jó napom volt :)
Takarítgattam, pakoltam, és áthoztam Laci régi - már szétszedett - számítógépasztalát, valahogy összecsavaroztam, úgyhogy most már arról írok.
Délután pedig átmentem Hugicáékhoz. Ja, egész jó lett az érettségije, pár hármas pár négyes. :))
Elmentünk Auchanba vásárolni, annyira bírom Hugit, tudok vele hülyülni mindig, teljesen egy az érzésvilágunk (lélektárs a drágám).
Összekapaszkodva énekeltük a csemegepult előtt a "Most kell eldöntenem"-et Demjéntől (az ment a rádióban). :)))
Hazaérve Öcsém legfontosabb dolga az volt hogy megkért, segítsek neki megtalálni a Flayer jungle bejáratát a Diablo II-ben :DDD ja, két nap múlva érettségizik, de elég laza.
Amúgy nem találtam meg, jól eldugták..:)
A zuhé elől Hugival felmenekültünk Rékáékhoz, jaj nagyon édesek voltak!!!
Ők mentek bulizni Vörös lyukba én meg most haza, mert fáradt vagyok.

Azért valahol elég furcsa hogy egyedül élek.
Jó is, mert teljes szabadságom van, de máskülönben annyira mégsem élvezem. Meg kell tanulnom magamnak is főzni, nem csak akkor ha jött valaki, valamiféle napirendet tartani (amit kéjes élvezettel szegtem meg régebben, mert hehe most lehet :))), és ha beteg vagyok, vagy valami elromlik első körben magamra számíthatok.
Ez persze nem rossz, fokozza az ember kreativitását és az önállóságát is.
Lenne aki segítene, nem is erről van szó, de minden csip-csup dologért nem fogok iderángatni senkit, akármennyire szívesen is jönne.
elhatároztam, a nyáron valamelyik nap elbicajozgatok Szilvásváradig :)))))
Még nem tudom milyen utakon, majd veszek térképet.
Általában a közlekedés az amiben penge vagyok, szinte bárhova odatalálok, ha meg nem ismerem a környéket, akkor kérdezek.
Már épp itt az ideje hogy felemeljem a punnyadt fenekem és jóóól megdolgoztassam az izmaimat.... a vonatjegy meg amúgyis nagyon drága.
Na majd valamikor felkerekedek :))) szó szerint :))))

..a bűvös

Mostanra ért meg...
teljesen lényegtelen ki volt a hunyó.
Biztos hogy jószándékkal cselekedett, még ha nem is úgy sült el. (ezért voltam tegnap olyan rosszul, mert rosszat feltételeztem, és valami nem stimmelt, valami azt mondta belül hogy ez nem így van.)
Tudom hogy nincs eredendően rossz ember.
De erővel sose lehet a jót cselekedni vagy akarni.
Ahogy senkire sem lehetne ráerőltetni olyat amiben mi hiszünk, vagy megtalálni számára azt, amit neki kell megtalálnia.

Ez a lecke a bizalomról szólt... és az elfogadásról, kettőnkről.
Azt hiszem többet nem is kell mondanom.