2010. szeptember 23., csütörtök

Koronázás c. szám a Csillagporból

video

Jó szám egy jó filmből :-))

a láthatóvá lett láthatatlan


helyrebillenés


ez a mai nap nagyon jól kezdődik valahogy tök jól vagyok!:-)


gyógyulok ki a majdnem-megfázásból, ami igazából csak azért volt durva, mert néha úgy bekönnyezett a szemem hogy nem láttam semmit ,se a buszon, se mikor máshova mentem.

és ez nagyon kellemetlen tud lenni.


tegnap sokat gondolkodtam hogy vajon menjek-e a musical stúdióba, mert azért érződött, hogy nincs minden rendben a hangommal...

valahogy mintha átalakulna, már volt ilyen. megfázás-szerű tünetek minden ok nélkül és kb. két nap alatt lefut az egész... de addig... elég intenzív tisztulás, orr-homloküreg területen.

Pont ott, ahol a magasabb hangok rezonálnak, ahol kapcsolódhatunk a magasabb szférákhoz.

Igazából ez az állapot olyan mintha az ember kívül hordaná a lelkét... mintha az érzékenyebb felem lenne kifelé mindenki felé.

Furcsa érzés az biztos.


Ücsörögtem a Corvin kávézó előtti parkban, ettem a nagyszemű szőlőt, és szórakozottan néztem ahogy egy lószúnyog bután ugrál a földön össze-vissza.

Komolyan ezt csinálta, ugrált a nagy lábain és verte a fenekét a földhöz :-DD

Nem volt beteg, egyszerűen ilyen kedve volt.

Szóval tök jól elvoltam, de aztán úgy döntöttem, inkább mégis megyek énekelni. Meglátjuk milyen lesz.


És végülis nagyon jó volt!!!!:-))

Nem voltunk sokan, Ági, Judit,Marcsilla, Peti és én.

meg persze Sándor, a mi énekmesterünk :-))

Végülis nagyjából elosztottuk a számokat, de nem lesz olyan amit csak szólóban énekelünk, mert szituációba lesznek belehelyezve.

Lesz viszont majd karácsonyi gála is!!!:-))))

jaaaaj már most be vagyok zsongva, imádom a karácsonyt is, meg mindent ami hozzá kapcsolódik!!

És 29-én lesz Irigy Hónaljmirigy koncert, amire mindenképp szeretnénk elmenni, tesókkal, barátokkal, Anyuékkal.

Na de kicsit elkanyarodtam.


Szóval számok. Amiket nagyjából én fogok énekelni, az az "Engem nem lehet elfelejteni", és az "Én nem akarok mindenáron férjhez menni"... meg persze ahol még lehet kórusozni vagy kicsit beleénekelni ott is fogok.

A karácsonyi gálás számot még nem döntöttem el... de azért szeretnék fellépni majd valamivel.


Este az egyetlen rossz dolog az volt hogy eltűnt a háromszínű cicánk :-(((

A Mizo cica... igyekszem nem gyászolni még, mert megkerülhet.

Ki szokott menni az udvarra, de mindig visszajött, lehet valaki befogadta, mert azt hitte nincs gazdája, vagy nem tudom.

Az is lehet hogy a nyitott kapun kiszökött.... remélem azért visszajön majd.

Attól még mert nem látom még nem veszett el, nem szűnt meg létezni.

Azért jó lenne megbizonyosodni róla hogy nincs semmi baja.


Huh, gyönyörű nap van!!:-)

ilyenkor véteknek érzem hogy dolgozni kell... de ez van :-)

2010. szeptember 22., szerda

Remény - George Frederic Watts

kontroll

tegnapi naplórészlet este:

"Gyűlölöm a nevelőapámat.
Mindent megtestesít amit utálok. Nem tudom megemészteni hogy alig foglalkozik a tesókkal, engem hagyjunk, mert csak arra vár, mikor bukok ki.
Meg is mondta korábban, úgyse fogom bírni. És megtudom milyen gáz a tesóimmal együtt élni, és akkor majd megértem őt.
Mintha azért nevelte volna őket így hogy utána arra foghasson mindent és ne érezze magát egyedül a nyomorával, cserébe másokat is igyekszik azzá tenni..
Alig bírom ki hogy ne pofozzam fel, mikor látom. Hugom szerint nagyon látszik rajtam.
Külön erőfeszítés hogy jót gondoljak róla, most pl. egyáltalán nem megy.
Kicsit szar alaknak érzem magam és szívtelennek, de nem bírom sajnálni. Persze az indulat se kéne.
Kész a bűntudat-recept... "

Ezután még beültünk Hugival beszélgetni valahova, kíváncsi voltam a véleményére.
Azt mondta hogy sokszor vagyok frusztrált és morcos, ők pedig sokszor érezték úgy hogy miattuk, meg azért mert ott vannak.
Pedig nem ez a gyökere.
Azt hittem az a gyökere hogy más lakásba szeretnék költözni, új életet kezdeni, tiszta lappal. Amióta megvan ez a kis kuckóm, azóta problémák vannak vele.
Nem volt egy olyan hónap, amikor nyugodtan hátradőlhettem volna, mert tudtam hogy minden rendben van.
Valami mindig volt, vagy egy plusz kiadás, vagy valahonnan piszkáltak, ezért-azért, és már nagyon belefáradtam.
Hmm.. de nem ez a végső ok megintcsak.
Valahogy rájöttünk hogy talán az irányítási kényszer lehet a probléma.
Ha az ember mindig mindent irányítani akar, mindig kézben tartani a dolgokat...
Aztán persze ha kicsúszik a kezéből a gyeplő akkor dühös meg frusztrált és mindenáron igyekszik visszaszerezni.
Ez mostanában elég jellemző volt rám...
Semmi sem úgy történt ahogy szerettem volna... és valahogy nagyon nehéznek tűnt sodródni az árral.
De legalább megvan a kiindulópont, és ezzel már tudok mit kezdeni.
A látszatmegoldásoknak sose voltam a híve. Ha kutatás van, kutassunk a gyökerekig, mert ott lehet igazán gyógyítani.
Ez olyan hogy a felszínen hiába törölgetjük meg a sebet és hiába cserélünk kötést, ha a mélyben fertőződik.
Hú, nagyon örültem ám hogy erre rájöttünk!
Szépen szisztematikusan darabokra hullott az életem, az eddigi elképzeléseim, minden máshogy alakult mint terveztem, és minden történés embert próbáló volt.
Aztán szépen lassan belopakodott egy gondolat, hogy ez így nem jó, változtatni kell, vagy kijönni a helyzetekből... és ha nem ment, akkor tomboltam.
Többnyire belül, de ritkán volt hogy kívül is.
Van akinek a fegyelmet kell tanulnia, nekem azt, hogy lazuljak el, és hogy engedjem el magam.
Volt szó Karcsiról is. Azokat az embereket nem kedvelem eleinte, hmm vagyis... talán félek tőlük, és az agyam mindenféle gondolatot kitalál hogy miért ne találkozzak velük - akiket nem tudok irányítani.
Kicsit se. Vagy még nem ismerem. És az ismeretlen is veszélyforrás - legalábbis az egónak - mert teljesen lutri, nem lehet befolyásolni, és az univerzumra bízzuk ilyenkor magunkat.
És ez az amitől az egó retteg..

no... ez is megvolt.
Érdekes, mindenki akivel találkoztam ezt akarta tanítani... tetszett vagy sem.
Inkább kinnt kerestem az okot, pont ezért nem találtam.
Ő ilyen, ő olyan, mert utál, mert önző, magyarázatok százait hallottam a fejemben, közben egyik sem segített.
Az ő dolga az ő dolga, az enyém, a saját viselkedésem, és a saját reakcióim, érzéseim.
Hogy más mit miért csinál... átláthatjuk, ha magunkat őszintén és kíméletesen szintén átvilágítjuk. A rejtett mozgatórugókat, ha megismerjük a lehetséges hajtóerőket. Persze még akkor is előfordulhat hogy valami más van a dolog mögött.
De az hogy én magamba nem nézek, és csak kívül keresem a hibát, nem visz előre.
Sőt!
CSak halmozódnak a kérdőjelek, gyűlik a szemét is, hiába pakolom kifelé, és rá másokra, a termelő én vagyok.
Azt kell megszüntetni.
Nem okolhatok a sorsomért sem mást, pedig néha olyan jól esne :-)
De hülyeség, és csak mérgező gondolatokat szül.
A másik oldal, vagyis az önmarcangolás, bűntudat is aláássa az embert.
Már megint a középútra lyukadunk ki :-))))
Talán ahhoz hogy azt megtaláljuk meg kell élni a szélsőségeket is.
No, Niki délelőttre befejezi a bölcselkedéseit, mert menni kéne dolgozni :-)

De jó hogy ez fel lett ismerve... így már picit könnyebb.

2010. szeptember 21., kedd

remegnek a tartópillérek

most zenét hallgatok.
csücsülök bennt a munkahelyen, és a légy se zümmög kábé...
még 7-ig itt vagyok.
Pedig már alig mozog valami... valaki.
úgy érzem muszáj lenne tisztába jönnöm az érzéseimmel de egyszerűen nem megy.
mindig vissza-visszatérek a múltba, ami már elmúlt, úgy mérem az érzéseimet, mennyi minden történt egy-egy-gyel kapcsolatban.
ami már hosszú időt megért, azt élőbbnek látom, mint azt ami esetleg frissebb.
pedig hát mint tudjuk az idő relatív.

elvileg ez a hét pont az érzelmi tisztulásról kéne hogy szóljon...
a csillagok szerint. :-)
nemigazán érzem úgy hogy tisztulna le bármi is...
sőt, mintha többismeretlenes egyenletem lenne...

egyébként le is betegedtem, hmm.. megint olyan "tisztulós" betegség.
racionális oka nulla, egy-két nap alatt le szokott futni.

azon rágódom vajon kit fogok becsapni, a "régit" akivel már annyi mindent átéltünk, nagyon jót, nagyon rosszat egyaránt...
vagy az "újat", aki meg nem érdemelné meg.
talán inkább arra kéne vigyázni, magamat ne csapjam be.
de pont ez az amit nem tudok, sose tudtam fél szívvel szeretni.
fele ide fele oda, ez valahogy nem megy.
eddig olyan jó kis kényelmesen éldegéltem a magam kis érzelmi világában, ritkán megzavarva, akkoris megtaláltam benne a jót, a tanítást.
most pedig minden összekuszálódott, hogy új játékos lépett a pályára.
(jó kis rejtjelezéssel írok, lehet szótárat is mellékelek majd hozzá :-)) de az igazság az, még én sem tudom ki kicsoda, micsoda, és most mi van...szar érzés.)

aki régen volt, rá fél évig vártam legalább, közben történtek jó és rossz dolgok is, vagy inkább csak úgy történtek események, bár valahol őt hibáztatom, mélyen.
nem tudom hogy álljak hozzá, ha magasabb nézőpontból látom, akkor így kellett lennie, és az utak összeérnek ha eljön az idő. Vagy nem.
de földi nézőpontból bizony csúnyán át lettem vágva. és érzelmileg úgy rángatott ahogy csak akart.
nem kevéssé vagyok én is az oka, hiszen hagytam.

aki meg az új, amennyire eddig megismertem, teljesen más.
nem bánt, nem húz le, de nem tudom még kiismerni ennyi idő után.. egy nagy rejtély. :-)
mégis érzelmileg valahogy megfogott.
a kb. 10-15 éves elképzeléseim, érzelmi "elveim" ingadoznak, szinte látom ahogy remegnek a mindenféléből eszkábált "lábak" amik tartják.
össze fog dőlni ez az építmény, pedig eddig nagyon jól működött...
de remélem utána már tisztábban látok majd, mint most...

Psota Irén: Én nem akarok mindenáron...

remélem ezt fogom énekelni a Musical Stúdió gáláján :P
(vagy ezt is)
annyira jópofa, imádom!!! :-)))


Én nem akarok minden áron férjhez menni,
nem kell tőlem félni sohasem.
A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,
mert én az igazit keresem.

Én nem akarok minden áron házasságot,
életcélom nem az esküvő.
Én megfigyeltem milyen rosszul járnak mások,
s végül is egyedül lesz a nő.

Hamar lagzi hosszú bánat, szerelemből bosszú támad,
s egyre marhat majd a bú.
Alig egy-két hétre mához visszamehetsz a mamához,
nézheted a csillagokat: Jaj de szomorú!

Én nem akarok minden áron férjhez menni,
nem kell tőlem félni sohasem.
A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,
mert én az igazit keresem.

akadály

vajon ha az utunkon előremenve egy szép emelkedő után leteszünk egy sorompót, megerősítjük kövekkel, bedeszkázzuk, leöntjük betonnal és ráfestünk pirossal egy nagy STOP -jelet...

...mennyire lehet a sors-nak vagy karmá-nak mondani, ha visszaszaladva járunk az utunkon, csak megyünk megyünk fütyörészve, és egyszercsak előttünk az a nagy torlasz.

-Hú - mondja az utazó. - micsoda akadály. Ezt a sors akarja így!

és leül a torlasz tövébe búslakodni, tépi a haját, a ruháját, sír, ordít, toporzékol, fejét veri a betonba, megpróbálja eltolni, de csak úgy gyengéden, hiszen ereje semmi sincs, az elkeseredéstől, hogy "atyaúristen innentől nincs tovább!".

Okol mindenkit, az eget, a sorsot, az angyalokat, a karmát, másokat, önmagát...

És ha a másik oldalról átkiabálnak hogy gyere édesem, kerüld meg, vagy mássz át, vagy növessz szárnyakat... itt vagyok és várlak...

Mégis ottmarad a vándor, keseregve balsorsán.

A másik vándor továbbindul majd, mert tudja, a torlaszt nem véletlenül építette oda útitársa, és a saját sorsának mindenki maga a kovácsa (vagy pogácsa):-)))

Ha szeretne, joga van ott keseregni.
Ha szeretne, megállhat, ottmaradhat.
idővel lebontja a torlaszt, de mivel az út mindig változik, talán más lesz már előtte, mint amikor a gátat építette.
Az állomások adottak, az út változó.

csak úgy belegondoltam vajon mennyire én alakítom a sorsomat? és vajon ki az az én?

:-)




heti gyónás 1.

azt hiszem már egy ideje nem írtam semmi bennsőségest, úgyhogy belekezdek a szokásos heti gyónásomba :-)

még mindig úgy érzem hogy olyan furcsa időket élünk.
ami nyáron volt dinamizmus, lendület mintha megállt volna, vagy áthelyeződött valami más, kevésbé látványos területre.
mintha a felszín alatti erők munkálkodnának, és amit látunk az stagnálna egyelőre. vagy lehet épp várakozik... nem tudom.

iszonyatos feszültséget érzek sokszor. annyira haladnék előre, úgy ahogy megszoktam a nyáron, minden dinamikus mélyreható, mégis látható és egyértelmű változásokat hozott, most meg mintha egy helyben toporognék...
kicsit az az érzésem, hogy be kell hozni, fel kell zárkóztatni a fizikai világban levő dolgokat, a testünket, életünket az eddigi belső fejlődéshez.
Ami - valljuk be - cseppet sem egyszerű.
Lassabban mozdul minden valahogy.

Néha úgy érzem eltávolodtam régen biztosnak hitt dolgoktól...
ennyire biztos minden az életben.. :-)
Picit csalódottnak is érzem magam. Elviekben azt hiszem mindent jól csináltam, a kívánságaim, és amit el szerettem volna érni szép, tiszta, harmonikus és mindenki számára jó lett volna.
Mégsem lehetett megvalósítani.
Sőt, egy idő után nekem lett rossz, egyszerűen észre se vettem, és tulajdonképpen sokszor megaláztam magam, hagytam hogy a szeretet, szerelem nevében bármit megtegyenek velem, mert a szeretet mindent eltűr, mindent elvisel.
Ez rendben is van, így is van jól.
Viszont félre lehet értelmezni, nem is kicsit. Ha mások által hagyom magam megalázni, leuralni, irányítani az cseppet sem a szeretet diadala...
...eltévedt magyarázata csupán egy nemes és igaz gondolatnak.
Annyira könnyű belefeküdni a szeretet habos, rózsaszín puha párnácskái közé, és akkor is jó sokszor ott feküdni, ha közben valaki fölénk kerekedik és folyamatosan osztja a pofonokat.
Talán ébreszteni akar, talán kiéli a rejtett sérelmeit, vagy mindkettő, hiszen az éremnek is két oldala van mégis egység.

Arra is rá kellett jönnöm, hogy bár nagyon szerettem őt, magamat mégsem szerettem eléggé.
Annyira furcsán és fonákul hangzik mert az ember valahogy azt tanulta (legalábbis én biztosan), hogy az ilyesmi önzés és elítélendő, cseppet sem nemes dolog.
Meg hogy milyen nagy dolog másért feláldozni magunkat, és a szerelemért mindent megtenni.
Hm. A szerelemért rendben.
De ez nem feltétlenül kötődik egyetlen emberhez, nem korlátozódik be ennyire.
Pláne nem úgy hogy kiszolgáltatott leszek az illető kénye-kedvének... pont azért mert olyan nagyon közel áll hozzám.
Ez nem azt jelenti hogy kizárom a szívemből, cseppet sem. A szeretetem megmaradt felé, és bármikor számíthat rám.
De játékszer nem leszek többet, erre már ügyelek, rendesen megtanultam a leckét.
Nem sok választja el az igazi szerelmet a rögeszméstől...
Mikor már sokfelől jönnek a jelek hogy ez nem a helyes út, mert most szétválnak a közösnek hitt álmok.
Lehet találkoznak még, lehet nem.
És ezt el kell fogadni. Úgyis jobb lesz mindig, minden egyes lépéssel jobb lesz az ember sorsa.
Hiszen az evolúció sem csak biológiailag létezik... gondolom én :-)

2010. szeptember 20., hétfő

fehér - arany


reggel


Ma elindultam dolgozni, kicsit később mint múlt héten, mivel most délutános vagyok.

Megyek, megyek, kicsit morcosan, vagyis csak úgy menetelek, talán kicsit gondterhelten néztem előre.

Egyszer csak elém lép egy bácsi, két ujjával kicsit megérinti a vállamat, és azt mondja hogy "ahogy megy, milyen csinos, de legyen szíves mosolyogjon, hadd fájjon a fiúk szíve"


:-DD