2010. szeptember 21., kedd

heti gyónás 1.

azt hiszem már egy ideje nem írtam semmi bennsőségest, úgyhogy belekezdek a szokásos heti gyónásomba :-)

még mindig úgy érzem hogy olyan furcsa időket élünk.
ami nyáron volt dinamizmus, lendület mintha megállt volna, vagy áthelyeződött valami más, kevésbé látványos területre.
mintha a felszín alatti erők munkálkodnának, és amit látunk az stagnálna egyelőre. vagy lehet épp várakozik... nem tudom.

iszonyatos feszültséget érzek sokszor. annyira haladnék előre, úgy ahogy megszoktam a nyáron, minden dinamikus mélyreható, mégis látható és egyértelmű változásokat hozott, most meg mintha egy helyben toporognék...
kicsit az az érzésem, hogy be kell hozni, fel kell zárkóztatni a fizikai világban levő dolgokat, a testünket, életünket az eddigi belső fejlődéshez.
Ami - valljuk be - cseppet sem egyszerű.
Lassabban mozdul minden valahogy.

Néha úgy érzem eltávolodtam régen biztosnak hitt dolgoktól...
ennyire biztos minden az életben.. :-)
Picit csalódottnak is érzem magam. Elviekben azt hiszem mindent jól csináltam, a kívánságaim, és amit el szerettem volna érni szép, tiszta, harmonikus és mindenki számára jó lett volna.
Mégsem lehetett megvalósítani.
Sőt, egy idő után nekem lett rossz, egyszerűen észre se vettem, és tulajdonképpen sokszor megaláztam magam, hagytam hogy a szeretet, szerelem nevében bármit megtegyenek velem, mert a szeretet mindent eltűr, mindent elvisel.
Ez rendben is van, így is van jól.
Viszont félre lehet értelmezni, nem is kicsit. Ha mások által hagyom magam megalázni, leuralni, irányítani az cseppet sem a szeretet diadala...
...eltévedt magyarázata csupán egy nemes és igaz gondolatnak.
Annyira könnyű belefeküdni a szeretet habos, rózsaszín puha párnácskái közé, és akkor is jó sokszor ott feküdni, ha közben valaki fölénk kerekedik és folyamatosan osztja a pofonokat.
Talán ébreszteni akar, talán kiéli a rejtett sérelmeit, vagy mindkettő, hiszen az éremnek is két oldala van mégis egység.

Arra is rá kellett jönnöm, hogy bár nagyon szerettem őt, magamat mégsem szerettem eléggé.
Annyira furcsán és fonákul hangzik mert az ember valahogy azt tanulta (legalábbis én biztosan), hogy az ilyesmi önzés és elítélendő, cseppet sem nemes dolog.
Meg hogy milyen nagy dolog másért feláldozni magunkat, és a szerelemért mindent megtenni.
Hm. A szerelemért rendben.
De ez nem feltétlenül kötődik egyetlen emberhez, nem korlátozódik be ennyire.
Pláne nem úgy hogy kiszolgáltatott leszek az illető kénye-kedvének... pont azért mert olyan nagyon közel áll hozzám.
Ez nem azt jelenti hogy kizárom a szívemből, cseppet sem. A szeretetem megmaradt felé, és bármikor számíthat rám.
De játékszer nem leszek többet, erre már ügyelek, rendesen megtanultam a leckét.
Nem sok választja el az igazi szerelmet a rögeszméstől...
Mikor már sokfelől jönnek a jelek hogy ez nem a helyes út, mert most szétválnak a közösnek hitt álmok.
Lehet találkoznak még, lehet nem.
És ezt el kell fogadni. Úgyis jobb lesz mindig, minden egyes lépéssel jobb lesz az ember sorsa.
Hiszen az evolúció sem csak biológiailag létezik... gondolom én :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése