2010. november 15., hétfő

barátság, haverság?

Egy picit kivoltam a hétvégén azt hiszem.
Nem teljesen úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna...
Néha mintha nem önmagam lettem volna, valahogy nagyon erős negatív áramlatok kaptak el, és ilyenkor úgy éreztem, nem tudok tenni semmit, csak a lehúzó gondolataim maradtak meg.

Szombat este elmentünk Karcsival kocsmázni, jött még egy régi barátja, és a csaj újdonsült pasija.
Nem volt baj, sőt egész jól ment az este, egészen addig amíg be nem sokalltam a csajtól.
Folyamatosan beszél ugyanis, másokat nem hallgat meg, én meg az ilyet nagyon rosszul tűröm.
Ráadásul folyton Karcsihoz beszélt, a régi dolgokat emlegette meg hogy milyen régóta ismerik egymást.
:-S
Nagyon érzékeny vagyok az ilyesmire azt hiszem, ha egy társaságban vagyok, akkor mindenkihez beszélek, és nagy bunkóságnak tartom azt, amikor csak egy emberre figyelek.
Látom én - szokás szerint - a lelki hátterét, így lehet a figyelmet tartósan magunkra vonni.

Kicsit kibuktam azon is hogy folyton azt kell hangoztatni, "ilyen , meg olyan régóta ismerem", nekem is van olyan akit kicsi koromtól ismerek, de lehet hogy ha most találkoznék vele, nem lennénk ennyire jóban, mert igazából lényegében nem olyan ember, lélek, akivel közös hullámhosszon vagyok!
Az kevés szerintem, hogy "mert kiskorom óta ismerem", lehet akit egy éve ismerek, vagy öt perce, lehet, több közöm van hozzá, mint ahhoz akivel régóta együtt lógok.
Nem tudom milyen kapcsolat van köztük, csak érzek dolgokat, és számomra a barátság az egy bensőséges dolog, és azon alapszik hogy jót akarok a barátomnak.
Nem azon hogy birtoklom, és megszoktam, és együtt lógtam vele, valahogy én ezeket annyira felületesnek érzem.
Azt hiszem a barátom akkoris barátom, ha épp sokáig nem beszélünk, vagy ha nem mindig vagyok vele... tudom hogy jót akarna nekem, tudom hogy nem önző és nem csak saját maga érdekli, és tudom hogy számíthatok rá, és ő(k) is rám.
(hol van ettől az, hogy x éve összejárogatunk, és együtt lógunk?)
Ez az én véleményem és örülök hogy ki tudtam írni.
Ugyanis rettentő bántónak éreztem azt a viselkedést amit velem szemben (is) tanusítottak.
Egy kevésbé érzékeny embernek fel sem tűnik (ahogy Karcsinak se tűnt).
Én viszont ilyen vagyok, és nem bánom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése