elmélkedés és következtetések

Azt hiszem már eddig is leesett, de tegnap tudatosodott világosan, miket is csináltam az elmúlt kb. fél évben.
Sokmindenre rájöttem ezen tapasztalatok alapján, és bár nem tekintek vissza olyan érzéssel hogy eltékozoltam ezt az időszakot... mégis nehezemre esik figyelmen kívül hagyni.
Talán nem is kell.
Talán ez az időszak is kellett... jó kis tanulóidő volt az biztos.
Arra mindenesetre rájöttem, hogy a legszebb szavak mögött is lehetnek más jellegű hajtóerők, amiket sokszor még a legélesebb szem sem vesz észre (vagy nem akar észrevenni).
A szív pedig örömmel hisz neki.
Sokszor annyira szövevényes és bonyolult egy kapcsolat, hogy teljesen fölösleges belemászni, mert az ember olyan ragacsos lesz, hogy utána nehéz lemosni, és kijönni belőle.
Hogy baromira nem más életével kell foglalkozni, akárkicsodám is, hanem a sajátommal.
Ez valamennyire önzőségnek hathat, mégsem az, hiszen más életét nem lehet megoldani helyette.
A tapasztalataim amikkel gazdagodtam viszont inspirálhatják, hogy ő is keresse a saját útját.
Azt is megtanultam hogy az ezoterika rengeteg lehetőséget biztosít az egó növelésére, és félelmek igazolására.
Ugyan ki köthet bele abba, ha valaki belemagyaráz a saját életébe, honnan tudhatnánk melyik számára a valóság? Lehet neki az a valóság amit mond. Én pedig máshogy látom.
De mikor valaki elkezd a másik életébe belemagyarázni, az már egy veszélyesebb terep.
Ebbe a csapdába én is beleestem, de aztán rájöttem túl kevés információ áll a rendelkezésemre, és egyébkéntis tök fölösleges ilyen dolgokkal foglalkozni.
Nem mindig az a főludas aki annak látszik, és sokszor a legnagyobb játékos az aki a leginkább ártatlannak tűnik.
Magasabb szempontból persze mindenki ártatlan, mert szerepeket játszunk, egyébként Isten egyenrangú gyermekei vagyunk.
Ez abból a szempontból fontos hogy megőrizze az ember a lelki békéjét.
Mert ha csak belegondolok, hogy mindenki ártatlan, szerepekre haragudhatok, szerepeket ítélhetek el, akkor nekem lesz jobb. Belül.
Ha nem feltételezek rosszat, egyszerűen megkönnyebbülök lelkileg.
A "mindenki ártatlan" felfogás ezért van, egy nagyon szép gondolat.

*(nem mondom sokszor elég nehéz így gondolkodni, érezni, mikor úgy érzem már nem jöhet semmi új, már világbéke van bennem, akkor valaki biztos bejelentkezik, aki rámutat a még feldolgozatlan szálakra)*

Ettől függetlenül nem vagyok vak, sem hülye, és a hatodik érzékem is jól működik.
Mégis régebben úgy következtettem, hogy ha mindenki ártatlan akkor nem is tudja mit tesz, mondjuk mikor valami olyat csinál ami másnak árt.
Ez is rendben van, de továbbmentem, ha nem tudja mit tesz, elkezdem úgy kezelni, mint egy beteget vagy pácienst vagy valakit aki segítségre szorul, aki még nem egész, nem teljes.
Pedig az csak lehet elfelejtette, még nincs tudatában. (nem olyan egyszerű tudatában lenni...)
Ez amúgy remek táptalaj az egó számára, a SEGÍTŐ szerep, ami nem keverendő össze az igazi gyógyító-val.
Ha valakit betegebbnek, kevésbé egésznek tekintek mint magamat, akkor többet megengedek neki, elnézem a rombolásait, azt hogy másoknak árt, olyan jóindulatúnak tűnő bambulással mint mikor a szülő elnézően végignézi ahogy a gyerek húzza mondjuk a macska farkát, mert milyen édes az ő kis porontya.
Az mindegy számára hogy a macskának fáj-e vagy sem.
Ennek az a "hálája" felém, hogy uralkodhatok rajta, én lehetek a "nagy jótevő", és innentől is lehet játszmák láncolatát felsorakoztatni, ahol oda-vissza dobálódik az a szerencsétlen pöttyös labda :-)

Ez a segítség nem segítség.
Igazából azt tapasztaltam hogy ez egy zárt kört teremt amiben csak egymást látják a játékosok, az a lényeg hogy a szimbiózisuk fennmaradjon, közeledés-eltávolodás váltogatja egymást, és ez az amiből energiát nyernek.
Hát... ilyen is van.
Ezt egyébként sokszor családnak hívják.
Nálunk is volt ilyen. Én mindig mondtam, Anyu, Apu külön-külön jó emberek.
Együtt viszont..... na az szép volt.
Nem akarok megint belemenni, mert most nem is érzem úgy, de hihetetlen erővel tudtak harcolni egy közös ellenség(nek hitt) emberrel, pláne ha az meg egyedül volt.
Élvezték az egyenlőtlen küzdelmet, hogy eltiporhatják azt aki egyedül van, és a társadalom bőszen támogatja, a család védelmét.
Na itt megint bejön az hogy mi is a család...
És mi az amit érdemes megvédeni belőle?