Mármint Laci Apu.... nagyon nincs jól a "múmiáknál", vagyis a nagynénjééknél.
Két vénasszony, ők azok akik engem nem is akarnak látni, mert "fattyú" vagyok (olyan vicces ez a szó szerintem :-))), és Apu szörnyen érzi magát náluk.
De muszáj volt odamennie.
Egész nap nem evett, úgyhogy adtam neki rakott krumplit, majdnem elsírtam magam, úgy ette mint valami mennyei mannát, és kinyalta a tányért...
Pedig főznek a múmiák, de azt mondta Apu hogy még a főtt krumpli is jobb itt, mint bármi amit ott ehet.
:-(
Egy hajszál választ el attól hogy én is össze ne roskadjak, olyan volt mint egy gyerek....
Anya, adj enni, anya, hadd kapjak a főtt krumpli csücskéből - nem mondta ki, de ez jött le belőle.
Bírom amikor a gyenge pontjaimon taposnak.
Tudom hogy nem vagyok az anyja, nem tudom pótolni amit anno nem kapott meg, viszont mikor látom a kis Lacikát, ahogy sír a kórházban, vagy mikor dobálják ide-oda a rokonok...
Hát....
Azt hiszem ami erőt kapok, nem földi erő, és nagyon hálás vagyok érte.
Igyekszem a jót látni a dolgokban, hiszem hogy minden van valamiért.
De mikor ilyen sorsokat látok, elnehezül a szívem és nagyon sírhatnékom van.
Persze, tudom, ez nem az én terhem. És nem is veszem fel másét.
Itt jön be hogy az ember valamennyire legyen önző.
Úgy nem tud az ember segíteni, ha szétesik.
Azt hiszem jó volt a malter születésemkor, még egyben vagyok :-DDD
:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése