2010. szeptember 26., vasárnap

Atyaúristen hogy én hogy gyűlölöm az életemet.
Minden racionális okom meglenne arra hogy örüljek neki, komolyan, ennyire nem tudom értékelni?
Itt valami nagyon nem kóser, szembejött az árnyoldalam, erősebb mint valaha.
Utálok itthon lenni... hazajövök és rám telepedik a rengeteg gond, próbálok rugalmasan hozzáállni, de nem megy... vagy csak kis időszakokra.
Egyszerűen gyűlölöm... olyan elementáris erővel hogy nem tudok mit csinálni. :-S
Én... a nagy ezós. Már megint.
Másnak olyan szép rendezett tud lenni az élete, ez pedig egy nagy káosz.
Úgy elmennék valahova jó messzire, más névvel, csak-oda jeggyel, egy hátizsáknyi cuccommal...
Nem hittem volna de megint eljutottam oda hogy ... talán máshova kéne elutazni :-)
Olyan kis örök -álom utazásra... istenem de jó lenne!
Gyűlölöm hogy itt laknak tesómék, gyűlölöm hogy öcsémnek folyton szólni kell hogy halkítsa le a zenét vagy tv-t, minden egyes alkalommal, mert a másik szobában nem lehet tőle létezni, azt is gyűlölöm hogy ilyen lassan megy minden, majd bele döglök hogy nem tudom irányítani az életemet.
Tudom, tudom, ismerem a hátteret, átlátom, de egyszerűen nem tudok nem gyűlölni most.
Ölni tudnék. Minden gátlásom elszállt.
Már elképzeltem, ahogy elvágom a karom, egy jó nagy késsel, és rámjött a nevethetnék.
De az az ördögi kacaj-féle. Végre-végre látnék valami igazit...
Valami olyan igazán élőt, ami a felszín alatt van, valamit amitől - reményeim szerint - megkönnyebbülök.
Ezek olyan dolgok amik "nem normálisak", vagyis általában mindenki megijed tőlük.
(ha belegondolok, teljesen jogosan..)
Nekem ez a terepem. Senki nem értheti meg mi zajlik egy őrült fejében, ha nem lesz maga is egy kicsit őrült.
Még nem mondtam le a pszichológiáról egyébként :-)))
Ha addig nem visznek be, akkor elvégzem egyszer.

A másik problem hogy rettentő szar alaknak érzem magam.
De komolyan.
Még így is hogy fékezem az indulataimat, egyfolytában nyilazok másokra.
Sokszor mondták hogy hiába nem mondom ki egyszerűen annyira intenzívek az indulataim hogy kisugárzik, és olyan mintha támadnék, már csak az is hogy épp ott vagyok valaki mellett.
Ezért kéne fegyelmeznem magam, de mostanában egyre kevésbé megy...
(kicsit olyan érzésem van mintha egy dekadens tinédzser naplójából írnék részletet... hát.. olyan is voltam. bezony. Nem is kicsit.)
Úgy tűnik most újra...


video

4 megjegyzés:

  1. Meglesz a megoldás, ha tényleg szándékodban áll változtatni. Ha szeretettel elfogadod énednek ezt a részét is, és nem akarod folyton elüldözni, visszaszorítani, megfojtani. Az ellenállás okozza minden esetben a gátakat, amik nem engedik a medrében folyni dolgainkat.

    VálaszTörlés
  2. Persze hogy szándékomban áll! Sőt, annyira igyekszem változtatni, hogy az istennek se megy :-D
    Talán az is a probléma hogy egy ilyen idiótát mint én, én magam se szeretnék.
    (azt hiszem jó sok őrült- és kivételesen merész- barátom van :-))))
    Köszi, Phil, ...hmm azt hiszem igazad van.
    Puszillak! :-*

    VálaszTörlés
  3. Szeresd az idióta Nikit is magadban! Isten szereti. Én is szeretem. Akkor te miért nem?

    VálaszTörlés
  4. ne, hagyd hogy a negatív erők munkálkodjanak az elmédben, légy mindig nyitott az isteni kapcsolatra gyermekem, ahogy kedves philippa is szóvá tette eme rovásban!

    VálaszTörlés