néha tényleg csak kapkodom a fejem, hogy most akkor mi is van?:-)
kezd normális mederbe terelődni az életem, és valamennyire ez is furcsa érzés.
(azért hangsúlyozom a "kezd"-szót :-)))
valahol mindigis kicsit őrült leszek, sosem lesz belőlem teljesen normális nő, anya, feleség.
de úgy érzem pont kell ez a kis őrültség ahhoz hogy szabad maradhassak...
azt beszéltük Andival (kolleganőm), hogy be is kattannánk itt, ha nem lenne valami olyan amit szeretünk csinálni és épp tanuljuk.
És tudjuk hogy egy szép napon ebből fogunk megélni.
ha minden álmot, tervet elvennének tőlünk, beszürkülnénk.
akkor a "normál" meló se menne úgy.... lógó orral rosszabbul is dolgozik az ember.
tegnap mire hazaértem gyönyörű rend volt... jó nyilván nem totál steril, de azt nem is szeretem.
Hugicám nagyon kitett magáért!!
Mondta azt is, hogy elolvasta a blogomat, és azt is, hogy érzek azzal kapcsolatban hogy itt laknak.
Kicsit megsértődött, úgy érzem, de akkor sem fogok kitörölni semmit amiről úgy gondolom ki kell ide írni.
Nekem sem csak jó oldalam van, sőt, igen szélsőséges tudok lenni, néha elég kiszolgáltatott érzés hogy kiírok sok intim dolgot, de.... hasonlók megvannak másban is, maximum nem beszélnek róla, vagy rejtett utakon élik ki.
Biztos van olyan is akinek nincs ilyen problémája, ezt én nem tudhatom :-)
Tegnap találkoztam Anyuval. Jót beszélgettünk meg szendvicseztünk a Corvin téren egy parkban.
Hmm. Mennyire más megvilágításban látom őt is...
Igazából az a legrosszabb mikor az ember tudja, érzi hogy mi van a dolgok mögött, mik a mozgatórugók, nem akar kárt okozni, de benne van a szituban, muszáj valahogy reagálnia vagy védenie magát, MEGÉLNI a helyzetet, tudván mindenki ártatlan a magasabb nézőpontból.
Mégis, sokminden elől nem lehet kitérni, különben fehér folt lesz, egy ismeretlen terület, nem tapasztalat.
Ezért van hogy az ember körbe-körbe megy, ha valamit nem akar megélni.
körpályára kényszerül, és egyre visszahúzódóbb, vagy épp indulatosabb, keserűbb lesz.
Milyen furcsa az élet!
Annyi mindent hangoztattam már, a nagy elveket, ítéletet hoztam mások fölött, (magam fölött is) nem egyszer, és erre paff, a következő pillanatban (de az is lehet hogy évek múlva) megkapom ugyanazt a szitut csak épp azt veszem észre hogy a fordított szerepben vagyok.
Annak a helyében akit elítéltem... és ugyanúgy viselkedek mint ahogy ő.
De...
cserébe megértem a helyzetét.
Miután feloldoztam magamat is, őt is fel tudom oldozni, magamban.
(ez most például Anyura vonatkozik)
De vonatkozhat bárkire, bármikor.
Meglehet, másképp csinálok valamit adott helyzetben mint ő, persze, hiszen nem vagyunk egyformák.
Az is lehet hogy mindenre ugyanúgy reagálok, majd elítélem magam, ahogy mást elítéltem anno.
Mondják, ne ítélkezz, ne ítélj.
Nem tudom nézett -e már magába aki ezt mondja.
Ez egy hosszú folyamat, leépíteni... a nagyja tudattalanul megy. A tudatalattiban van beprogramozva, hosszú évek alatt készült.
Ha valaki igazán őszinte magához, akkor észreveszi hogy bizony még ő is ítélkezik néha.
Talán kevesebbszer, talán nagyon ritkán, de mégis...
Persze, az ideális az lenne, ha az ember egyáltalán nem ítélkezne.
Egyszer oda is el lehet jutni...sőt el is fogunk.
only a matter of time.... :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése