Paraarc

Évi azt mondta , nem tudom pótolni Huginak az anyai szeretetet.
Akármennyire is próbálom.
Többen megerősítettek ebben és valahol én is úgy érzem. Kudarcra ítélem magam.
mert amit elmulasztottak megadni neki sokáig, azt magának kell pótolnia, a belső gyermekén...
Nem tudom miért volt ennyire rossz érzés szembesülni az igazsággal.
ÁLtalában csípem, és bírom.
csak talán van bennem egy olyan érzés hogy legszívesebben minden árva, elhagyott és elhanyagolt gyerek anyja lennék, erre... végülis nem tudok az lenni.
bőven elég lesz majd a sajátom valószínűleg :)

Ma énekeltem és táncoltam. Táncolni már több mint egy hónapja nem álltam neki igazából, énekelni pedig egy hete...
Nem tudom miért.
Inkább ezer más dolgot csinálok csak ne kelljen azt csinálni ami felé elindultam.
Furcsa egy játszma ez...
Van egy tervem, elhatározom, megy is, gyakorlok, áldozok rá időt, pénzt, energiát, minden és mindenki efelé terel erre... direkt keresztülhúzom szinte.
Ugyanaz mint régen. Élvezettel teszem azt ami nem lényeges, és elhanyagolom amiben igazán jó vagyok és amihez tényleg értek, természetadta módon.
Elegem van ilyenkor magamból.
ez a haladás? inkább egy helyben toporgás...
És ezek az elvárások.... azt hittem ennél már tovább tartok és nem.
totyogok a saját hülyeségem mocsarában. Király(lány).

Ma voltunk kicsit vásárolni Évivel.
Vettem magamnak két felsőt. Nem semmi lelkifurdalásom lett tőle:(
Ennyit nem érek magamnak? Két olcsó felsőt?

Azt hiszem ez talán azt jelenti, hogy most a nagyok jönnek fel, amikkel sokáig sokszor volt dolgom.
Egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal ha csinos vagyok.
Ha olyan szolid-barátságosan, akkor biztonságban érzem magam, ha viszont tényleg nőiesen, akkor egyszerűen... nem is tudom.
Bizonytalan leszek, pedig ugyan tetszem magamnak, de .... szeretem azt az érzést hogy a "tömegből" jöttem, hogy oda tartozom, nem pedig kívülálló királylány vagyok, a toronyból.
A nagyon csinos ruha, smink és ékszerek egyszerűen szinte magukkal hozzák azt a királynői pózt, amit nemigazán szeretek, mert már nagyon nem időszerű.
Talán valaha lehettem az, nem tudom, de most baromira nem vagyok.

Ma rájöttem egy nagyon durva dologra.
Néztük a Megasztár válogatást, és mondták a barátaim meg a Húgom, hogy miért nem megyek? Végülis lehet hogy bekerülnék!
Én meg azt mondtam: "De félek! bár... talán nem is attól félek hogy nem sikerül. attól parázom, mi van ha sikerül."
Basszus.
hát már minden baj?
a megvalósult álmok talán nem az én asztalom?
inkább a kínlódás, a "kemény munka", mert úgy érzem nem vagyok rá különben méltó?
Nem vagyok elég jó?
Fogalmam sincs. Annyira beleszoktam a "sok jó-kicsi rossz" felállásba, hogy ha csak a "sok jó" marad, kétségbeesek, hogy itt valami nincs rendben, valami hiányzik, ez túl jó hogy igaz legyen.
És ilyenkor kreálja a dinka ember az akadályokat.
Persze maga ez a felfogás is egy gát odabennt... nem engedi megvalósulni azt aminek meg kéne.
Nem feltétlenül arra kell a legnagyobb bátorság, hogy szembe merjünk nézni a démonokkal, vagy a démonainkkal.
Arra kell inkább hogy szembe merjünk nézni az örök boldogsággal, a sikerrel, és hogy el tudjuk fogadni hogy Istenből vagyunk.
Ez egy nagyon durva próba.
Én azt tapasztaltam ha "túl" boldog vagyok, az emberek eltávolodnak tőlem, és szenvedéseket generálnak vagy nekem vagy maguknak, vagyis a túl boldog állapot az "bűnös"..
(micsoda hülyeség amúgy.. nincs is olyan hogy "túl boldog", hiszen elvileg az alapállapotunk lenne..)
Azt nem fogtam fel, hogy az első ilyen tapasztalat után, nem hittem már benne hogy létezik makulátlan boldogság, ezért mindig saját kétségeimmel szúrtam hasba a boldog pillanataimat.

VAjon tanulunk boldognak lenni?

Vagy tanuljuk az emlékezést a boldogságra?

Bár a teljes boldogsághoz azt hiszem kell egy nagyon magas szellemi szint, és lelki érettség és alázat is, egyrészt hogy értékelni tudjuk, másrészt hogy ne essünk a végletekbe, és ne boruljon meg az értékrend.
De ennek meg ellentmond az hogy egy kisgyerek is tud felhőtlenül boldog lenni.
(most azt nem veszem figyelembe hogy lelkileg lehet már jóval öregebb is mint én :))
Úgy hogy se érettsége, se értékrendje még nincs, legalábbis olyan amilyennel a "felnőttek" rendelkeznek. Nem tanult ezotériát, energiagyógyászatot, reikit, nem vett részt önismereti és mittoménmilyen tanfolyamon, nem okleveles mester, és nem írt / olvasott x könyvet.

Akkor meg hogy csinálja? Mégis hogyan?

(tök jó hogy vitázom magammal XD)

Azt hiszem ha rájövök, (talán holnap) akkor leírom.
Addig meg ... aki még hasonló cipőben jár, elgondolkodhatna helyettem is... hátha okosabb mint én :)