Ma rohangáltam a képzésem után :)
Fél Budapestet átutaztam délelőtt és kora délután.
Végülis sikerült amiért elindultam, csak picit sok volt. És rohasztó meleg :)
Olyan lelki átalakuláson megyek most keresztül, érzem, hogy teljesen összezavar.
Szívesen írnám hogy ahh mennyi mindenen túl vagyok és már se ez se az nem tud zavarni nem tud megingatni.
De még van ami meg tud.
A saját önkéntelenül működő tévképzeteim. Nem hittem volna, de bizonyos téren megöregedtem.
És észre se vettem.
Nagy erőfeszítésbe telik még mindig lazítani. Hiába tudom hogy kéne, hiába van is rá időm, egyszerűen a belső tábornok parancsol hogy csináld, csináld, csináld.
Mindegy mit, csak legyen valami csinálva.
Persze valahol kell is, hiszen ha én nem tartom rendben a lakást, ki fogja? Szóval a lazítás nem azt jelentené hogy hanyagoljak el mindent és csak úgy lébicoljam végig az életem.
De most piszokmód ingok a két véglet között. Egyszer csak beáll az optimális középvonalra, aztán léphetek tovább...
Amúgy sem vagyok egy egyszerű típus.
Húgom szerint sokszor vagyok "frusztrált" XD
Nem tudom... lehet.
Úgy tűnik minden arra akar tanítani, hogy figyeljek Magamra.
És hogy mindenki figyeljen Magára/ba.
Van egy laza, szabad, nyitott részem és van egy merevebb, dogmatikusabb, keményebb.
Cselekvésben intenzív vagyok, mindent képes vagyok magamra venni, mindent megcsinálok, aztán a végén fáradtan esek össze.
Beszédben, gondolkodásban, közlekedésben piszok gyors vagyok, és pillanatok alatt átlátok rengeteg alternatívát. Néha túl is pörgök ebben, ilyenkor jön az agyalás.
Érzelmi téren pedig sokszor merev vagyok és képtelen vagyok lazítani.
Ez a szenvedélyes, feszült, robbanásközeli állapot, vagy a kicsit távolságtartó de gondoskodó, álomvilágban élő a két szélsőség.
néha még találkozom a középvonallal :) Az a legjobb.
Persze már rájöttem a turpisságra :)
Akkor jön ez elő, a kilengés, mikor én akarok irányítani, és nem hagyom hogy Isten tegye, ráadásul a terheket is viszem magammal, nem adok át senkinek, hiába ajánlja fel hogy segít.
(ez olyan "erőfitogtatás"-dolog... inkább férfias jellegű. Mindigis imádtam ha az erőmért dicsértek. Most is néha rámjön hogy nem akarok gyenge lenni. Egyszerűen nem akarok.
Nem tűnik biztonságosnak egyáltalán. )
Vannak amúgyis akik profivá fejlesztették a "gyenge nő vagyok segíts nekem" c. játszmát, és ebből én nem kérek.
(vajon miért foglalkozom a játszmát játszó emberekkel?? ki a rákot érdekel, játsszanak csak, minek rájuk figyelni??)
Talán a külsőm miatt mindig reflektorfényben voltam, mindig észrevehető vagyok, még ha nagyon igyekszem elbújni akkor is.
Mindig látnak, és sokszor meg is jegyeznek dolgokat, amik régen érdekeltek most már nemigazán. (bár mostanában nem szól be senki :) érdekes módon )
Csak talán régen sokszor kaptam az ilyen vagy, olyan vagy megjegyzéseket, és észrevettem ha erősnek és agresszívnek mutatom magam és ezt sugárzom ki, akkor megijednek és befogják.
Mert úristen ez egy boszorkány. És tetszett hogy annak néztek... :) Nagyon tetszett.
Ezáltal egyébként sok kellemetlen helyzetet elkerültem, és sok veszélyes helyzetből is kijöttem sértetlenül, de elkerültem a kellemes és élvezetes dolgokat is egyúttal.
Büszke voltam az erőmre.
Most ez a házimunkában meg az ilyen-olyan dolgok átvállalásában mutatkozik meg.
(majd én megcsinálom, hagyjad csak)
Aztán meg azon károgok magamban hogy nem segít senki és túlhajtom magam :)
Vicces.
De legalább észrevettem :)
Ja és hogy működik az egó ilyenkor?
Önsajnáltató üzemmód kapcsol be, szinte síráshatárig tud fokozódni, és rejtett bűntudatkeltési szándék másokban akik nem voltak olyan jók gondolatolvasásból hogy akkor is segítsenek, ha azt mondtam hogy nem kell :)
Ezt egyébként én úgy hívom hogy a "háziasszony-egó":))))
(hagyjatok mindent majd én megcsinálom, ti csak legyetek el - persze olyan keretek között ahogy nekem tetszik és nekem jó, mert ha másképp akkor úgy veszem hogy nem foglalkoztok velem és akkor jajjjj nektek. :))) aztán jön a nekem senki se segít, mindent nekem kell csinálni, úgyhogy kivételezett pozícióm van amúgy, tessék tisztelni különben felhozom azokat a dolgokat, amiket önként vettem ki a kezetekből és csináltam meg én, de később marha jó rájuk hivatkozni és azon károgni hogy milyen semmirekellők vagytok)
:))
pfff.
Természetesen a leghitelesebb forrásból, a saját egómból merítettem a fennti "anyaghoz" :))
Kicsit hmm.. olyan kényszer-csereüzlet-szerű.
Kéretlenül megdolgozom azért hogy mások azt csinálják amit akarok és úgy ahogy én akarom. Passzív, nőies manipulatív módszer.
Ezt egyébként mostanában vettem észre, Magamon hogy itt volt Évi és Hugi is.
Lustálkodtak, pihentek, lazultak, én meg pörgök mintha muszáj lenne.
Nem helyezem őket följebb ettől még, hogy ők mit tanulnak külön-külön a dolgokból az szintén egyéni, én csak a sajátomról tudok számot adni.
Remélem már fogytán vannak a berögződött hibás minták mert szeretnék végre tényleg jó dolgokról írni, szívelszorítós érzés nélkül.
Úgyis tudom hogy egyszer eljön az is.
Addig meg... írom a tapasztalatokat :)
Fél Budapestet átutaztam délelőtt és kora délután.
Végülis sikerült amiért elindultam, csak picit sok volt. És rohasztó meleg :)
Olyan lelki átalakuláson megyek most keresztül, érzem, hogy teljesen összezavar.
Szívesen írnám hogy ahh mennyi mindenen túl vagyok és már se ez se az nem tud zavarni nem tud megingatni.
De még van ami meg tud.
A saját önkéntelenül működő tévképzeteim. Nem hittem volna, de bizonyos téren megöregedtem.
És észre se vettem.
Nagy erőfeszítésbe telik még mindig lazítani. Hiába tudom hogy kéne, hiába van is rá időm, egyszerűen a belső tábornok parancsol hogy csináld, csináld, csináld.
Mindegy mit, csak legyen valami csinálva.
Persze valahol kell is, hiszen ha én nem tartom rendben a lakást, ki fogja? Szóval a lazítás nem azt jelentené hogy hanyagoljak el mindent és csak úgy lébicoljam végig az életem.
De most piszokmód ingok a két véglet között. Egyszer csak beáll az optimális középvonalra, aztán léphetek tovább...
Amúgy sem vagyok egy egyszerű típus.
Húgom szerint sokszor vagyok "frusztrált" XD
Nem tudom... lehet.
Úgy tűnik minden arra akar tanítani, hogy figyeljek Magamra.
És hogy mindenki figyeljen Magára/ba.
Van egy laza, szabad, nyitott részem és van egy merevebb, dogmatikusabb, keményebb.
Cselekvésben intenzív vagyok, mindent képes vagyok magamra venni, mindent megcsinálok, aztán a végén fáradtan esek össze.
Beszédben, gondolkodásban, közlekedésben piszok gyors vagyok, és pillanatok alatt átlátok rengeteg alternatívát. Néha túl is pörgök ebben, ilyenkor jön az agyalás.
Érzelmi téren pedig sokszor merev vagyok és képtelen vagyok lazítani.
Ez a szenvedélyes, feszült, robbanásközeli állapot, vagy a kicsit távolságtartó de gondoskodó, álomvilágban élő a két szélsőség.
néha még találkozom a középvonallal :) Az a legjobb.
Persze már rájöttem a turpisságra :)
Akkor jön ez elő, a kilengés, mikor én akarok irányítani, és nem hagyom hogy Isten tegye, ráadásul a terheket is viszem magammal, nem adok át senkinek, hiába ajánlja fel hogy segít.
(ez olyan "erőfitogtatás"-dolog... inkább férfias jellegű. Mindigis imádtam ha az erőmért dicsértek. Most is néha rámjön hogy nem akarok gyenge lenni. Egyszerűen nem akarok.
Nem tűnik biztonságosnak egyáltalán. )
Vannak amúgyis akik profivá fejlesztették a "gyenge nő vagyok segíts nekem" c. játszmát, és ebből én nem kérek.
(vajon miért foglalkozom a játszmát játszó emberekkel?? ki a rákot érdekel, játsszanak csak, minek rájuk figyelni??)
Talán a külsőm miatt mindig reflektorfényben voltam, mindig észrevehető vagyok, még ha nagyon igyekszem elbújni akkor is.
Mindig látnak, és sokszor meg is jegyeznek dolgokat, amik régen érdekeltek most már nemigazán. (bár mostanában nem szól be senki :) érdekes módon )
Csak talán régen sokszor kaptam az ilyen vagy, olyan vagy megjegyzéseket, és észrevettem ha erősnek és agresszívnek mutatom magam és ezt sugárzom ki, akkor megijednek és befogják.
Mert úristen ez egy boszorkány. És tetszett hogy annak néztek... :) Nagyon tetszett.
Ezáltal egyébként sok kellemetlen helyzetet elkerültem, és sok veszélyes helyzetből is kijöttem sértetlenül, de elkerültem a kellemes és élvezetes dolgokat is egyúttal.
Büszke voltam az erőmre.
Most ez a házimunkában meg az ilyen-olyan dolgok átvállalásában mutatkozik meg.
(majd én megcsinálom, hagyjad csak)
Aztán meg azon károgok magamban hogy nem segít senki és túlhajtom magam :)
Vicces.
De legalább észrevettem :)
Ja és hogy működik az egó ilyenkor?
Önsajnáltató üzemmód kapcsol be, szinte síráshatárig tud fokozódni, és rejtett bűntudatkeltési szándék másokban akik nem voltak olyan jók gondolatolvasásból hogy akkor is segítsenek, ha azt mondtam hogy nem kell :)
Ezt egyébként én úgy hívom hogy a "háziasszony-egó":))))
(hagyjatok mindent majd én megcsinálom, ti csak legyetek el - persze olyan keretek között ahogy nekem tetszik és nekem jó, mert ha másképp akkor úgy veszem hogy nem foglalkoztok velem és akkor jajjjj nektek. :))) aztán jön a nekem senki se segít, mindent nekem kell csinálni, úgyhogy kivételezett pozícióm van amúgy, tessék tisztelni különben felhozom azokat a dolgokat, amiket önként vettem ki a kezetekből és csináltam meg én, de később marha jó rájuk hivatkozni és azon károgni hogy milyen semmirekellők vagytok)
:))
pfff.
Természetesen a leghitelesebb forrásból, a saját egómból merítettem a fennti "anyaghoz" :))
Kicsit hmm.. olyan kényszer-csereüzlet-szerű.
Kéretlenül megdolgozom azért hogy mások azt csinálják amit akarok és úgy ahogy én akarom. Passzív, nőies manipulatív módszer.
Ezt egyébként mostanában vettem észre, Magamon hogy itt volt Évi és Hugi is.
Lustálkodtak, pihentek, lazultak, én meg pörgök mintha muszáj lenne.
Nem helyezem őket följebb ettől még, hogy ők mit tanulnak külön-külön a dolgokból az szintén egyéni, én csak a sajátomról tudok számot adni.
Remélem már fogytán vannak a berögződött hibás minták mert szeretnék végre tényleg jó dolgokról írni, szívelszorítós érzés nélkül.
Úgyis tudom hogy egyszer eljön az is.
Addig meg... írom a tapasztalatokat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése