hétvége

elég zúzós hétvégém volt :-)
(a szó legjobb értelmében)
szombat délelőtt takarítottunk Hugicámmal, délután Karcsival mentünk a Rám-szakadékhoz.
(ami kivételesen nem szakadt rám (ha-ha...:-D), és szuper jó élmény volt!!)
persze néha adtam a formám, beleragadtam a kötelességeimbe, és iszonyú rossz kedvem volt néha, úgy éreztem nekem nem való a lazítás, a kirándulás, a feltöltődés, mert még ezt meg azt meg amazt meg kéne csinálnom. És bűntudatom volt amiért lazítok.
Tény, hogy most kértem, mutassák meg, mit kell tennem, mi a következő lépés?
A lakással kapcsolatban kaptam választ.
Az az érzés/gondolat, hogy én oda vagyok ragadva, hogy nekem ott kell valamit mindenképpen csinálnom, és még jövőre is ott lakom, kétségbeeséssel tölt el.
És eszeveszett menekülés-vággyal.
Viszont az, hogy az is csak egy állomás, aminek lassan lejár az ideje, érzem, és körvonalazódik egy új otthon lehetősége, azonnal 180 fokos fordulattal megváltoztatja az érzelmeimet, könnyed, nyugodt, és szabad leszek.
Ezt kívülről senki se tudja megtenni, ha én nem akarom. Ha ragaszkodom a súlyokhoz amiket cipelek, a terhekhez, a naaagy felelősséghez és a küzdő egóhoz, ami elszeparálja magát másoktól és úgy állítja be hogy milyen fontos, mert ebben tud kiteljesedni.

annyiszor jöttem már erre rá, és mégis annyiszor belelépek ugyanebbe a folyóba ..
:-)
Remélem már nem sokáig.
Az álmaim is olyan kuszák, néha nem tudom őket hova tenni. Régi szereplők jönnek vissza, de valami nem stimmel, próbálják sugallni hogy rossz felé megyek, és elbizonytalanítani sikerül is nekik, de hogy meg is tegyem?
Azt azért még átrágom.
Nem egyszer volt már ilyen befolyás, és csak a hatalmas zavart éreztem magamban, semmi mást.

Valahogy néha olyan érzésben vagyok benne, hogy mennék előre, pár szál már egy pár lépéssel előbbre húz, néhány súly pedig vissza...
Nem engedi.
Erre dobálnám le, erővel, gyorsan, és az sem megy.
Ez valahogy olyan szétszakadós érzés.

Talán túl sokat várok magamtól.
Rengeteg mindenben fejlődtem, és mégis, néha képtelen vagyok továbblépni.

Vasárnap Karcsi elvitt Gyálra, nagyiékhoz.
(édes volt :-**)
Ebéd közben sokat beszélgettünk, már idősek de még mindig nagyon okosak.

És valahogy szóba kerültek a Pálosok, akikről Karcsival is beszélgettünk a Pilisben. (biztos véletlen)

Egy fát mikor megérintettem, még szombaton, jöttek képek, fehér csuklyás emberekről, a fa körül kék spirálról, ami végül kilőtt felfelé... fákat körbeálló hajlongó alakok... szintén fehér palástban.

szóval nagyiék is róluk kezdtek beszélni, úgyhogy megjegyeztem, utána is nézek, kik-mik voltak.

--> ilyen ruhát viselnek a (ma is működő) rend tagjai

lekottáztam egy régi dalt, amit még a Nagyi apukája énekelt mindig, nagyi szerint nagyon szépen énekelt, és hegedült is :-)
Ő is tud, meg zongorázik is, bár már elég rossz a szeme.
El is énekeltem neki a dalt, és ott sírt rajta, nagyon aranyos volt :-)

De Nagypapa is az volt, folyton viccelődnek egymással.

Nagypapa(sokat gondolkodik valamin):
-....no igen, azért nem tudom már, mert az öregedés miatt elfelejtek dolgokat.
Nagyi:
-csak a magad nevében beszélj, te nem emlékszel, de én igen. úgyhogy nem az öregedés miatt van.
Nagypapa:
-hát ha nincs mit elfelejteni, akkor úgyis mindegy.
:-)