Nem a szoba hiányzik. Lehet ez a hely a diófa alja is. Vagy ahogy nagyapám oldotta meg valaha:
délutánonként rendszeresen kijárt a játszótérre, ahol egy padja volt, jó messze a lármás homokozótól.
délutánonként rendszeresen kijárt a játszótérre, ahol egy padja volt, jó messze a lármás homokozótól.
Ott szemlélődött, néha késő estig is.
Előfordult, hogy kiment délután, és éjfélkor tért haza.
Különösen, ha csillagos este volt.
Különösen, ha csillagos este volt.
Ilyenkor nem lehetett zavarni őt, még nekem sem.
Szegény ember volt, de megtalálta a módját, hogy önmagával legyen.
Nekem sem volt módom rá, hogy a szüleim erőteréből kiszabaduljak és csakis magammal legyek.
Gyermekkoromban az utcát jártam én is.
Szegény ember volt, de megtalálta a módját, hogy önmagával legyen.
Nekem sem volt módom rá, hogy a szüleim erőteréből kiszabaduljak és csakis magammal legyek.
Gyermekkoromban az utcát jártam én is.
Az, hogy valamiféle kis harmóniát tudtam teremteni magamban, ezeknek az esti sétáknak köszönhető.
Ott fedeztem fel a barátomat. Télen-nyáron az utcákat róttam.
Ott fedeztem fel a barátomat. Télen-nyáron az utcákat róttam.
Rendszerint ugyanazokat az utcákat.
Az ismerős táj segít: nem vonja el a figyelmedet.
Még a hófúvás vagy zivatar sem riasztott vissza.
Csak későn tudtam meg, hogy az apám is ezt tette, egészen kilencvenéves koráig.
Manapság már igény sincs erre. Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni.
Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.
Ha valaki egy ősi kínai családból érkezne a mai világba, s látná, mi folyik nálunk „családi élet" címen, hogy itt mindenki összevissza beszél, rohan, egymás arcába üvölt, ráadásul szüntelenül bömböl a televízió, három telefon csörömpöl egyszerre, és bárki, bármikor belekiabálhat a család intim életébe - joggal feltételezné, hogy itt őrültek laknak.
Csak későn tudtam meg, hogy az apám is ezt tette, egészen kilencvenéves koráig.
Manapság már igény sincs erre. Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni.
Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.
Ha valaki egy ősi kínai családból érkezne a mai világba, s látná, mi folyik nálunk „családi élet" címen, hogy itt mindenki összevissza beszél, rohan, egymás arcába üvölt, ráadásul szüntelenül bömböl a televízió, három telefon csörömpöl egyszerre, és bárki, bármikor belekiabálhat a család intim életébe - joggal feltételezné, hogy itt őrültek laknak.
Lehetetlen egy életet úgy leélni, hogy önmagával az ember csak a vécén találkozzon.
/Müller Péter/
Végre megtaláltalak!
VálaszTörlésAnnyira közel állnak hozzám a gondolataid de mégis oly távol. Egy ideje már csapongok a blogok között, keresgélek valamit, bár magam sem tudom, hogy mit de gondolataid olvasva azt hiszem megtaláltam.
Őrült világban élünk. Igazad van, az emberek már saját maguktól is eltávolodtak és észre sem veszik.
Vagy a másik végleg, hogy teljesen magukban vannak, egyedül, magányosan a boldog életet vagy legalábbis annak nyomát keresve.
Felüdülés olvasni gondolataidat, köszönöm!
Üdvözlettel
Heaven.
Szia, kedves Heaven!
VálaszTörlésNekem is tetszik az oldalad!
Amúgy... ezek a gondolatok MÜller Péter gondolatai elsőkörben, persze azért tettem ki mert egyetértek velük ;-))
Örülök hogy Te is így látod!
Nehéz egyébként az ilyesmit bevallani, vagy egyáltalán észrevenni.
Azt vettem észre sokaknak tök jó így, vagyis elvannak, és ha fel akarja valaki rázni őket, ellenállnak...
majd észreveszik mi a helyzet... addig meg csinálják ami jólesik nekik :-)
Puszillak,
Niki