kontroll

tegnapi naplórészlet este:

"Gyűlölöm a nevelőapámat.
Mindent megtestesít amit utálok. Nem tudom megemészteni hogy alig foglalkozik a tesókkal, engem hagyjunk, mert csak arra vár, mikor bukok ki.
Meg is mondta korábban, úgyse fogom bírni. És megtudom milyen gáz a tesóimmal együtt élni, és akkor majd megértem őt.
Mintha azért nevelte volna őket így hogy utána arra foghasson mindent és ne érezze magát egyedül a nyomorával, cserébe másokat is igyekszik azzá tenni..
Alig bírom ki hogy ne pofozzam fel, mikor látom. Hugom szerint nagyon látszik rajtam.
Külön erőfeszítés hogy jót gondoljak róla, most pl. egyáltalán nem megy.
Kicsit szar alaknak érzem magam és szívtelennek, de nem bírom sajnálni. Persze az indulat se kéne.
Kész a bűntudat-recept... "

Ezután még beültünk Hugival beszélgetni valahova, kíváncsi voltam a véleményére.
Azt mondta hogy sokszor vagyok frusztrált és morcos, ők pedig sokszor érezték úgy hogy miattuk, meg azért mert ott vannak.
Pedig nem ez a gyökere.
Azt hittem az a gyökere hogy más lakásba szeretnék költözni, új életet kezdeni, tiszta lappal. Amióta megvan ez a kis kuckóm, azóta problémák vannak vele.
Nem volt egy olyan hónap, amikor nyugodtan hátradőlhettem volna, mert tudtam hogy minden rendben van.
Valami mindig volt, vagy egy plusz kiadás, vagy valahonnan piszkáltak, ezért-azért, és már nagyon belefáradtam.
Hmm.. de nem ez a végső ok megintcsak.
Valahogy rájöttünk hogy talán az irányítási kényszer lehet a probléma.
Ha az ember mindig mindent irányítani akar, mindig kézben tartani a dolgokat...
Aztán persze ha kicsúszik a kezéből a gyeplő akkor dühös meg frusztrált és mindenáron igyekszik visszaszerezni.
Ez mostanában elég jellemző volt rám...
Semmi sem úgy történt ahogy szerettem volna... és valahogy nagyon nehéznek tűnt sodródni az árral.
De legalább megvan a kiindulópont, és ezzel már tudok mit kezdeni.
A látszatmegoldásoknak sose voltam a híve. Ha kutatás van, kutassunk a gyökerekig, mert ott lehet igazán gyógyítani.
Ez olyan hogy a felszínen hiába törölgetjük meg a sebet és hiába cserélünk kötést, ha a mélyben fertőződik.
Hú, nagyon örültem ám hogy erre rájöttünk!
Szépen szisztematikusan darabokra hullott az életem, az eddigi elképzeléseim, minden máshogy alakult mint terveztem, és minden történés embert próbáló volt.
Aztán szépen lassan belopakodott egy gondolat, hogy ez így nem jó, változtatni kell, vagy kijönni a helyzetekből... és ha nem ment, akkor tomboltam.
Többnyire belül, de ritkán volt hogy kívül is.
Van akinek a fegyelmet kell tanulnia, nekem azt, hogy lazuljak el, és hogy engedjem el magam.
Volt szó Karcsiról is. Azokat az embereket nem kedvelem eleinte, hmm vagyis... talán félek tőlük, és az agyam mindenféle gondolatot kitalál hogy miért ne találkozzak velük - akiket nem tudok irányítani.
Kicsit se. Vagy még nem ismerem. És az ismeretlen is veszélyforrás - legalábbis az egónak - mert teljesen lutri, nem lehet befolyásolni, és az univerzumra bízzuk ilyenkor magunkat.
És ez az amitől az egó retteg..

no... ez is megvolt.
Érdekes, mindenki akivel találkoztam ezt akarta tanítani... tetszett vagy sem.
Inkább kinnt kerestem az okot, pont ezért nem találtam.
Ő ilyen, ő olyan, mert utál, mert önző, magyarázatok százait hallottam a fejemben, közben egyik sem segített.
Az ő dolga az ő dolga, az enyém, a saját viselkedésem, és a saját reakcióim, érzéseim.
Hogy más mit miért csinál... átláthatjuk, ha magunkat őszintén és kíméletesen szintén átvilágítjuk. A rejtett mozgatórugókat, ha megismerjük a lehetséges hajtóerőket. Persze még akkor is előfordulhat hogy valami más van a dolog mögött.
De az hogy én magamba nem nézek, és csak kívül keresem a hibát, nem visz előre.
Sőt!
CSak halmozódnak a kérdőjelek, gyűlik a szemét is, hiába pakolom kifelé, és rá másokra, a termelő én vagyok.
Azt kell megszüntetni.
Nem okolhatok a sorsomért sem mást, pedig néha olyan jól esne :-)
De hülyeség, és csak mérgező gondolatokat szül.
A másik oldal, vagyis az önmarcangolás, bűntudat is aláássa az embert.
Már megint a középútra lyukadunk ki :-))))
Talán ahhoz hogy azt megtaláljuk meg kell élni a szélsőségeket is.
No, Niki délelőttre befejezi a bölcselkedéseit, mert menni kéne dolgozni :-)

De jó hogy ez fel lett ismerve... így már picit könnyebb.