Lett egy pár gondolatom ezzel kapcsolatban...
A szél fúj, az eső esik.
A folyó folyik a medrében, de ha úgy érzi újban folyik tovább.
Ágak, kövek nem tudják az útját állni mert kikerüli, ha pedig mégis valami gátba ütközik, felduzzad, és egyszer csak kiönt.
Amikor visszafogunk valamit ami természetesen szeretne kibontakozni, amikor megerőszakoljuk magunkat, amikor gátat építünk, csak ideig-óráig jó, de ha kiszabadul a sok elfojtott érzés, ki tudja mit önt el, mert kontrollálatlanul tombol.
Egyáltalán miért kell a természetes dolgokat visszafogni? Legyűrni valahova mélyre, ahol azt hisszük megszabadultunk tőle.
Pedig csak áthelyeztük máshova.
Szeretném hogy az én folyóm szabadon folyjon, oda ahova kedve tartja.
Amerre a sorsa viszi. Szabjak neki irányt? Azt mondjam, erre ne folyj, mert nem szabad?
ez az akarat.
Ha én nem követem az Ég akaratát, honnan tudhatnám mi is az?
És hogy tanácsolhatnám másoknak hogy kövessék?
van hogy megegyezik az akaratunk és az Ég akarata.
Ez olyan mintha egy gyönyörű fehér madár repülne széles szárnycsapásokkal csillogón a folyó fölött, és a folyóban tükröződne a madár képe.
Van hogy akarattal tereljük a folyót, el lehet téríteni ideig-óráig, az Ég békés vigyázó szeme attól még rajtunk lesz, és idővel visszatér folyónk a helyes irányba, mindig visszatér.
Ahogy a fehér madár is.
Ki tudja eldönteni vajon más sorsában mi az ami az ő, és mi az ami az Ég akarata?
Ezt mindenkinek magának kell éreznie, és őszintén szembenézni vele.
Gondoltál már arra hogy a valamit nem akarás, ugyanúgy akarat, mint mikor erőltetünk valamit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése