Nem szereted a munkahelyed, idegesítenek a kollégáid, fafejű a főnököd, úgy érzed, hogy egyedül neked kell kuliznod azért a kevés fizetésért és mindenki más csak kávézgat és röhögve üli végig azt a nyolc órát. Lerobban az autód, késik a busz, lefröcsköl egy melletted elszáguldó suhanc az apuka nyugati luxuscsodájával, elered az eső és pont ma felejtetted otthon az ernyődet. Te vagy a világ legszerencsétlenebb embere. Azt hiszed. Úgy érzed. Nem tudod magadban megfogalmazni, hogy mit is akarsz, csak valahol mélyen motoszkál benned egy gondolat, ez így nem jó, változtatni kéne. De hogyan? Nincsenek céljaid, hűtlen lettél a tinédzserként dédelgetett álmaidhoz, nem mersz már hinni semmiben. Hitetlen lettél. Nincs Istened. Megcsalod önmagad nap mint nap, hogy majd holnaptól változtatok, ma még jó ebben a burokban, ahol nem kell csinálni semmi olyant ami megtöri a mindennapos szürke rutinodat. Igába hajtottad a fejed. Belekerültél az élet mókuskerekébe. Hajtasz veszettül. Minek? Kinek? Nem figyelsz önmagadra, nem veszed komolyan a jeleket. A jeleket, melyek belülről jönnek és arra próbálnak figyelmeztetni, hogy Ember, ne hagyd el magad! De Te olyan lettél mint a gazdátlan eb. Kóborolsz az életben cél nélkül és sodródsz az árral. Egy vagy a sok közül, te is arcnélküli árny lettél. Árnya a valamikori önmagadnak.
Hát légy betonpillér! Vesd meg a lábad, szegülj szembe az árral! Ne hagyd magad! Ne azzal töltsd a napjaidat, hogy mások álmait teljesítsd, harcolj és küzdj a sajátjaidért. Merülj le mélyre, oda ahova azokat a nagyon régi vágyakat eltemetted, ásd elő őket és porold le, mint évszázados könyvtárból előkerülő családi krónikát. Legyen céljaid, bármilyen merészek is, tegyél róla, hogy legalább indulj el az úton. Ne félj attól, hogy elveszítesz valakit vagy valamit csupán azért, mert az álmaidat valóra akarod váltani. Végy erőt magadon!
Ébredéskor húzd el a sötétítőt, hadd simogasson a reggeli nap sugara, szívd tele tüdődet a friss levegővel és kacagj a világnak. Nyitsd ki a szíved és kacagj!
Úgy érzem, egy szép reggelre ébredtünk...
/Gálfalvi Zsolt/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése