Sokan mindig jobban tudják mit hogy kéne a másiknak csinálni.
Vannak akik tényleg segítenek, és vannak akik csak felhívják a figyelmet dolgokra amik talán csak piros zászlót nem lengetnek amúgyis.
Mindkét típusra szükség van, hiszen másképp nem létezhetne.
Én abban hiszek hogy az ember élete a cégére. És nem feltétlenül csak anyagi javak tömkelegére gondolok, vagy siker-fürdőre.
Ha valaki olyasvalamiről beszél amit még nem tett magáévá, szavai üresen csengnek.
Ha párkapcsolati terapeuta boldogtalan házasságban él, vagy utálja a másik nemet, esetleg önértékelési gondokkal küzd, szerintem inkább ne adjon tanácsot másnak egyelőre.
Nem arról van szó hogy egyedül él vagy partnerrel.
hanem hogy mi van benne, belül.
Vegyük példának anyut, folyton hibát talált bennem. Ez így nem jó, tényleg így akarsz elmenni?, itt csúnya vagy, ott dagadt, valami baj mindig volt velem.
Úgy csinált mintha én nem látnám - ha ténylegesen ott volt - és jóóól ráfókuszált.
Persze, addigis elvonta a figyelmet magáról, még energiát is nyert és uralkodhatott.
Szeretem, minden jót kívánok neki, viszont 20 év alatt megtanultam végre, hogy kezeljem ezt, ám addig annyi sebet beszereztem, hogy győzzön gyógyulni.
Ő persze tökéletes volt, csak épp arra volt szüksége, hogy engem (vagy épp másokat) lenyomjon ahhoz hogy "fönnt" érezhesse magát. Osztotta az észt, nehogy magába kelljen nézni.
Ami szerintem előrevezető az az, ha segítünk. már amikor lehet.
De már a szándék is sokat számít úgy hiszem.
Egészen más az érzés is ha azt halljuk "itt hiba van, béna voltál, csináld meg" vagy "gyere, segítek nézzük meg együtt". És már az is elég, ha csak elindítják így az embert.
Az észosztás pont olyan jó kis ezó-menedék, amibe el tudunk bújni hogy ne kelljen foglalkoznunk a saját dolgainkkal.
(Kérdezheti bárki vajon honnan tudom, hát onnan hogy csináltam sokszor, néha még most is rámjön, csak már észreveszem :))
Persze ezt az aspektust is meg kell tapasztalni, bizony megesik hogy olyan marha okosak vagyunk ha másokról van szó magunkkal kapcsolatban meg mindig találunk valamilyen hihetőnek tűnő magyarázatot. Miért, vagy miért nem csinálunk dolgokat vagy miért nem nézünk szembe.
Akinek nem inge ne vegye magára természetesen.
Bizony sokszor van az, hogy én is azt hiszem - mert túl vagyok egy leckén - most aztán piszok bölcs vagyok és majd én megmondom másoknak mit kéne tenniük.
Az nem tanulás ha túl hosszú ideig kerülgetjük a forró kását mint az az ominózus macska :)
Biztos jól ismeri már a tetőn a cserepeket, megszámolta a csillagokat, tudja hány lépés kell körbe a fazék körül satöbbi. Marha okos, minden mást ken és vág. Csak ami a lényeg, az legyen tisztes távolban inkább.
Már lehet jéghideg a kása, de a cica még mindig nem eszi meg, mert biztos forró és ha megeszi kutyául lesz :D
Ha leégeti a nyelvünket az sem épp jó dolog, de néha kipróbáljuk ezt is azt is.
Utána jöhet a középút.
Már ha mindkét szélsőségből megtanultunk mindent amit nyújtani tudott.
Vannak akik tényleg segítenek, és vannak akik csak felhívják a figyelmet dolgokra amik talán csak piros zászlót nem lengetnek amúgyis.
Mindkét típusra szükség van, hiszen másképp nem létezhetne.
Én abban hiszek hogy az ember élete a cégére. És nem feltétlenül csak anyagi javak tömkelegére gondolok, vagy siker-fürdőre.
Ha valaki olyasvalamiről beszél amit még nem tett magáévá, szavai üresen csengnek.
Ha párkapcsolati terapeuta boldogtalan házasságban él, vagy utálja a másik nemet, esetleg önértékelési gondokkal küzd, szerintem inkább ne adjon tanácsot másnak egyelőre.
Nem arról van szó hogy egyedül él vagy partnerrel.
hanem hogy mi van benne, belül.
Vegyük példának anyut, folyton hibát talált bennem. Ez így nem jó, tényleg így akarsz elmenni?, itt csúnya vagy, ott dagadt, valami baj mindig volt velem.
Úgy csinált mintha én nem látnám - ha ténylegesen ott volt - és jóóól ráfókuszált.
Persze, addigis elvonta a figyelmet magáról, még energiát is nyert és uralkodhatott.
Szeretem, minden jót kívánok neki, viszont 20 év alatt megtanultam végre, hogy kezeljem ezt, ám addig annyi sebet beszereztem, hogy győzzön gyógyulni.
Ő persze tökéletes volt, csak épp arra volt szüksége, hogy engem (vagy épp másokat) lenyomjon ahhoz hogy "fönnt" érezhesse magát. Osztotta az észt, nehogy magába kelljen nézni.
Ami szerintem előrevezető az az, ha segítünk. már amikor lehet.
De már a szándék is sokat számít úgy hiszem.
Egészen más az érzés is ha azt halljuk "itt hiba van, béna voltál, csináld meg" vagy "gyere, segítek nézzük meg együtt". És már az is elég, ha csak elindítják így az embert.
Az észosztás pont olyan jó kis ezó-menedék, amibe el tudunk bújni hogy ne kelljen foglalkoznunk a saját dolgainkkal.
(Kérdezheti bárki vajon honnan tudom, hát onnan hogy csináltam sokszor, néha még most is rámjön, csak már észreveszem :))
Persze ezt az aspektust is meg kell tapasztalni, bizony megesik hogy olyan marha okosak vagyunk ha másokról van szó magunkkal kapcsolatban meg mindig találunk valamilyen hihetőnek tűnő magyarázatot. Miért, vagy miért nem csinálunk dolgokat vagy miért nem nézünk szembe.
Akinek nem inge ne vegye magára természetesen.
Bizony sokszor van az, hogy én is azt hiszem - mert túl vagyok egy leckén - most aztán piszok bölcs vagyok és majd én megmondom másoknak mit kéne tenniük.
Az nem tanulás ha túl hosszú ideig kerülgetjük a forró kását mint az az ominózus macska :)
Biztos jól ismeri már a tetőn a cserepeket, megszámolta a csillagokat, tudja hány lépés kell körbe a fazék körül satöbbi. Marha okos, minden mást ken és vág. Csak ami a lényeg, az legyen tisztes távolban inkább.
Már lehet jéghideg a kása, de a cica még mindig nem eszi meg, mert biztos forró és ha megeszi kutyául lesz :D
Ha leégeti a nyelvünket az sem épp jó dolog, de néha kipróbáljuk ezt is azt is.
Utána jöhet a középút.
Már ha mindkét szélsőségből megtanultunk mindent amit nyújtani tudott.
*
Jujjj de egyetértek!!!!(L)
VálaszTörlés:-*********
:)))
VálaszTörlés