Aztán már maga a gondolat is abszurdnak látszik, valahol szégyellem hogy ilyen gyerekesen bízom a dolgokban, mikor talán nm is akar engem, úgy érzem, hogy nem is ismer.
Egy távoli idegen valaki lett, én pedig egy valóságtól elrugaszkodott és vakon hívő furcsa lény...
Bevallom nem sokan mozgattak meg még ennyire, talán senki. Nem tudom ez most jó-e vagy sem.
Gyerekes hülyeségnek érzem a reményeimet, holott tudom, ez az ami igazából életben tart még.
Mindennel kapcsolatban a jó végkifejletben reménykedek.
És hogy jól oldódnak meg a dolgok.
Mégis arra a gondolatra, hogy rendszer kéne - valamennyire - tanulnom, hogy esetleg megint alkalmazkodjak valakihez, rémület és lázongó érzés fog el.
Visszakozok, elutasítok ,jó ez így nekem - gondolom.
Pedig ez is csak egy állomás, amit az élet ad, el kéne tudnom fogadni.
Tudom nem vagyok könnyű eset, és talán ő is csalódik, ha tényleg megismer.
(Megismer? Mennyi ennek a valószínűsége?)< -Miért vagyok ilyen szkeptikus? Miért ne? Minden lehetséges. mégis inkább maradnék néha rázós, néha szomorú mégis biztonságos(nak tűnő) magányomban, ahol nem érzem olyan végtelenül kiszolgáltatottnak magam.
"Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről"
és kicsivel később...
"Ahhoz hogy szabadon, boldogan élhess, fel kell áldoznod az unalmat. Nem mindig könnyű ez az áldozat"
:)
Amúgy néha azt is érzem fölösleges leírnom mi van velem, mert talán 5 perc, talán egy óra, talán fél nap múlva úgyis valami más lesz :))
Ilyen gyorstalpalóra fizettem be? Vajon mindenki ilyen gyorsvonaton ül?:)
Ennyi.
Furcsa dolog így kitárulkozni, mégis valahogy jólesik....
Ma megint Richard Bach: Illúziók c. könyvét olvasgattam suliba menet, rendesen feltöltött... Újfennt rájöttem, a kötöttség gondolata rémiszt meg. Talán ezek a régi párkapcsolati minta hatásai. Nem bírnám elviselni hogy uraljanak, majd én megadom magam, ha úgy érzem. Csak azért mert együtt élek valakivel ne "kell"-jen dolgokat megcsinálnom, ha akarom ha nem, ne legyek tulajdonná vagy legalábbis birtokká degradálva, és még sorolhatnám, ezek azok amik már nem életképesek úgy érzem.
Ma az üzleti tervet vettük. Házi feladatok közé tartozik az üzleti terv készítés, meg prezentáció, amiket jövő héten kell majd elmondani, ill. bemutatni. Aztán jön majd egy teszt, pénteken. Az óra vége felé, egyszerűen elkezdtek jönni képek, ötletek, nevek, a kis teázó-kávézómmal kapcsolatban, előttem van szinte az egész :))
Gyorsan le is írtam, rajzoltam, megterveztem. Milyen italok, tea, kávé, hideg-meleg, szendvicsek, sütik ilyesmi legyenek benne. Az anyagi része más tészta, még egyelőre nincs meg a tőkém hozzá, csak hitelből pedig nem szeretnék, eljön ennek is az ideje úgy érzem. a nevét már annyira biztosan tudom, sőt már a táblát is megterveztem :)))
Most tanulom a hozzá szükséges dolgokat, persze inkább az anyagi részét, cseppet sem tűnik egyszerűnek... de mégis teljesen felvillanyozott a kép amit láttam! Nagyon jó érzés volt:)
(idézetek az "Illúziók"-ból, mégsem illúziók:D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése