Naplótöredék, 4 éve

4 évvel ezelőtti irományom.. még a boltban írtam, most találtam meg..
(mik nincsenek itt elrejtve :)) meglepődtem, milyen jól tudtam akkor is mi az ami kéne nekem :)

"...Anyám változó volt. Hol szegény én, hol agresszor, vallató, zárkózott kevesebbszer. Apu inkább szegény én volt.
Senki nem értett meg kiskoromban.
Próbálok túllátni az idő korlátain, vajon miért történik mindez? Apuval nem is, főleg Anyuval erősebb a kapcsolatom, a nem látható. Mindig azt hittem nekem kell megváltani őt.
De nem tudtam.
Nem akarta.
Hogy én? A meg-nem-értettség, a veszekedés, elnyomás, el nem fogadás atmoszférájában nőttem fel. Miért?
Ez mit akar tanítani? talán egyszer én nyomtam el és utáltam másokat?
Uralkodhattam rajtuk.
A megváltás lehetősége mindig ott lógott a levegőben a családban, de sosem akarta senki igazán.
Azért nem kellett mert így jó volt?
A szarban, utálatban hogy lehet jó??
Anyu megrekedt. Nem hajlandó továbbfejlődni.
Én? Én. Sosem értékeltem megfelelően magam.
Mindig én voltam a villámhárító, a jó gyerek, de ha úgy hozta a sors a feketeseggű is.
A megváltást kínáltam de nem kellett senkinek.
Talán azért mert először nekem kell... de hogy?
Hogy váltsam meg magam?
Sokszor van aki elakasztja bennem az energia folyását. De talán amiatt van, mert nem teszem amit gondolok, feltálalom magam, mert úgy érzem, nem feleltem meg, talán bűntudatom van.
De miért?
Úgyse tudok mindenkinek megfelelni. Az lehetetlen.
Bűntudat, bűntudat, bűn. Mi az hogy bűn? Büntetés. Tessék, magamnak generálom.
Miért hiszem azt még mindig hogy értéktelen vagyok?
A saját életem semmi a szememben.
Talán ugyanilyen könnyen feláldoztam másokat valaha?
Gyógyítás. Csak olyat tudok gyógyítani, akit szeretek is. Még a küszöb őreivel küzdök, sok erőm folyik szét.
Miért kell ennyi ajtón átmennem újra és újra?
A szüleimmel talán nem tudtam megfelelően érintkezni. Elszoktam az emberek közelségétől, félszeg leszek, nem akarom kiszolgáltatni magam, nem akarom a harmóniát mert egyszer úgyis vége.
Nehezen leszek közvetlen is, még nehezebben fogadom el a fizikai kontaktust.
L. egyértelműen hátráltat a fejlődésemben. Vajon miért?
Talán irigylem tőle a közvetlenségét, a képességét? Közben meg gyűlöltem az érveit, a gyenge, szánalmas emberi hozzáállását az én tiszta logikámmal szemben.
Pedig a tiszta logika a halál, végiggondolva az életet, tiszta logikával levezetve, semmi értelme sincs, kíméletlenül halálra ítélem. Halálra ítélni. Ítélni. eetael.
Miért ítélek? Mindenki ítél. Muszáj a fizikai világban megtanulni ítélni.
Gondolom alacsony szinten nem működik (ezt már nem teljesen értem - a szerk.:)) Sem a teljes befogadás, elfogadás. Mert tele lennék szeméttel.
Még azt vonzom. Miért azt vonzom? Az vagyok? Az univerzum hulladéka? Mocska amit fel kell mosni, takarítószenvedély?
Takar-ítás vagy taka-rítus?:D Mi az a taka? takataka.
Kiskoromban sokszor láttam hogy mozognak , hullámzanak szinte lélegeznek tárgyak, falak.
Anyu szerint csak képzelődtem.
De valószínűleg mégsem. Lehet csak az energiájukat érzékeltem.
Az a gond hogy nincs vezetőm. Olyan mintha egy rejtelmes világban bolyonganék egyedül.
Talán csak nem vettem fel vele a kapcsolatot. Vagy túl makacs vagyok és túl büszke hogy hallgassak rá.
Ha valami varázslatos helyen vagyok, nagyon ritkán adom át magam a pillanatnak, mindig olyan hülyeségekre figyelek, mint jaj de hideg vagy meleg van, jaj szétfújja a szél a hajam, stb.
Inkább az energiákra mint a kicsinyes dolgokra kéne figyelnem.
Miért épp ebbe a családba születtem? Talán meg kellett tapasztalnom milyen elnyomottnak, meg nem értettnek lenni. Látni, mások hogy utálják egymást..."