Emlékek

Borítsuk a bilit? hát borítsuk!
Ma beszéltem egy csoporttársammal, és kérdezte mi a helyzet a szülőkkel, támogat-e valaki.
Egyedül a francia aput tudtam felsorolni, meg néha Hugival kisegítjük egymást, ha nekik nincs én adok, ha nekem nincs ők adnak (már ha van ugye).
A barátaimtól is kérhetnék, megesett hogy kértem, de ez elég ritka.
Ha a családot nézzük, szinte csak magamra számíthattam sokáig.
Előjött egy részlet, mintha moziban nézném, Anyu meséli hogy örökbefogadott (csak elméletben) egy 5 hónapos kislányt, mert olyan kis aranyos és megkap mindent tőle amit tőlünk nem... mi meg hárman tesók néztünk ki a fejünkből meg egymásra - először.
Nem értettük mi a baj velünk. Anyunak sosem elég semmi.
Emlékszem mikor rájöttünk mire megy ki ez a játszma.... akkor már csak legyintettünk rá.
Mikor nem akartam kimenni a nyaralónkba, akkoris ki kellett menni, ha nem akartam kimenni a strandra (mert csúnyának érzetem magam), akkoris ki kellett, sőt akkoriban - kiskamasz kor - ha tehette, anyu lenyúlta a barátnőimet.
Mindig neki kellett a középpontban lenni, akár jó akár rossz dolog miatt.
Szerinte boldog családi életünk volt. Szerintem NEM.
Elferdítette az igazságot azért hogy ne kelljen szembenéznie azzal mi mindent tett.
Hogy ne kelljen vállalnia a felelősséget, és ne kelljen bocsánatot kérnie, és helyrehoznia.
Apu indokolatlan dühkitörései és megfélemlítési módszerei egy idő után elég kiismerhetőek voltak.
Emlékszem, jó pár éve, állok az ablakommal szemben, nézek ki a kis kertre, esik épp az eső, sírok, és magamban hívom haza Anyut, mert apu egy vadállat.
A nevezett vadállat pedig épp az ajtóban áll és ordít, hogy csináljam amit mondott.

Nemrég voltam Huginál, és még megvan neki az én régi macis hálóingem. Azt kaptam mikor ott aludtam.
Felpróbáltam, és már jóval magasabb vagyok mint tiniként, mégsem lóg ki a fenekem belőle.
Ezt azért néztem meg a tükörben, mert anno egy esti pusziadáskor, anyám azon akadt ki hogy kilóg a seggem a macis hálóingből és ne akarjak apámnak tetszeni!
Apu és én is értetlen fejjel fordultunk felé, és kérdeztük hogy "mivan??"
Apu mondta anyunak hogy ne legyen már ilyen hülye. Erre anyám teljesen bepörgött.
Hogy én itt teszem-veszem magam apám előtt. :((( pff...
Nem magyarázta meg jobban, elküldött aludni.
Többet nem mentem puszit adni.

Arra is emlékszem mikor leültek a Nagy Bölcs Felnőttek anyámék, és öcsém barátnőjének szülei hogy megbeszéljék a párocska kapcsolatát.
Szánalmas volt nézni, ahogy ezek a felnőtt, elvileg józan emberek kiállítják és szinte vallatás alá fogják a két 14 éves gyereket.
Miket csináltak, mi történt, hogy képzelik, persze ott voltam én és hugi is.
Emlékszem, a kislány orvos apjával iszonyú vitánk volt, mert olyan mocskos módon ment neki öcsémnek, mit képzel magáról, hogy felszólaltam és elkezdtünk hadakozni.
Ennek az lett az eredménye hogy 3 szülő velem szemben ordított, apu tartózkodott, élvezte hogy most nem ő a célpont, én meg öcsém mellett érveltem és szintén ordítottam.
És ezek a jó kis tanácskozások órákig mentek. Néha valamelyik gyerek elvonult sírva, én is mentem volna, de akkor nem védi senki öcsémet.
Képtelenek voltak diszkréten kezelni a dolgokat, azon nyammogtak hogy mit csináltak a gyerekek.
Hát mi a perverzió ha nem ez??
És ez csak egy példa, rengeteg helyről hallok ehhez hasonló légkörű "családi" történeteket, az normális persze. Az el van fogadva.
Én ilyen szempontból sokkal tisztábbnak érzem a nyíltan perverzeket, a fetisisztákat, a szado-mazochistákat, akikre annyian fujjognak.
Pedig ha azt nézzük ugyanaz történik, sőt sokszor az ilyen családok termelik ki a később elítélendő gyilkosokat, perverzeket, ferde hajlamúakat.
EZÉRT KELL SOK EMBERNEK OLYAN CSOPORT, EGYÉN, ESEMÉNY AKI(K)RE MINDENKI FUJJOGHAT, MERT EZZEL TERELŐDIK EL A FIGYELEM A SAJÁT MOCSKUKRÓL.
Ez pici negatívra sikerült, de nem izgat. Muszáj leírnom, kerüljön csak napvilágra!
Most is érzem ahogy előjönnek ezek az emlékek, megkeményedik a lelkem, folyton harckészültségben voltam, mivel a szép szó ott és akkor nem használt sosem.
Tudom nem az én dolgom ítélkezni, de akkor miért volt az én dolgom folyton másokat a saját testem-lelkem kárán védeni?
Ha nem tettem volna, telibe kapták volna a támadásokat, néha így is az volt....
Ilyen "boldog családi életet" nem szeretnék.
Mert ez nem volt az. Néha jó volt és ebben ki is fújt.
Mostmár ömlenek az emlékek, de mennem kell... talán később leírom a többit is..