2010. június 4., péntek

Ready to go

Már majdnem aludtam mikor hívott Apu. Párizsból :))
Eléggé elgondolkodtatott amit mondott.
Azt mondta ki kell jönnöm ebből az érzelmi szövevényből, és teljesen igaza van.
(már kijöttem úgy érzem)
Szerinte egy férfi akkor hivat fel a "nőjével" a saját mobiljáról ha nincs bátorsága megmondani hogy ennyi volt.
Ebben is van valami. Lehet én voltam eddig túl naiv.
Nem ez lenne az első eset....
Lehet nem akartam meglátni a túlzottan nyilvánvaló igazságot.
Most igazából eléggé megkavarodtam, kaptam egy más nézőpontot, és onnan nézve nos....
elég egyértelmű.
Túl sok az ismeretlen az egyenletben, és túl zavaros az egész.
Az sem olyan biztos hogy mi összetartozunk, lehet ez is csak egy szép illúzió. De ha mégis, nem csak ő lehet akivel összetartozom, biztos vannak mások is.
Kell lenniük különben jó nagy trutyiban vagyok :D
Azt is mondta építsem a saját életem, és ez is totál igaz. Minden ezt mutatja. És teszem is, ahogy jön.
Sokminden elindult a megvalósulás útján már abból amit igazán szerettem volna.
És amint elfogadtam a bőséget, mintha megindult volna egy körforgás. Még döcögős, de lassan beindul, remélem :)
Ma Zita is hívott bulizni meg Hugiékkal is kellett vóna mennem de nem bírok, piszkosul fáj a fejem és lázam is van, szóval kialszom és holnapra friss leszek a próbán :)
De olyan jó érzés hogy hívnak bulizni. ekkora partiarc lennék?:DDD
(igazából nem... csak szeretem az embereket és a zenében igazán fel tudok oldódni - ami amúgy mindegy milyen... amíg lehet rá táncolni :))
Arról pedig még nem tettem le hogy találok egyszer valakit aki tényleg engem szeret.
És persze én is tudom őt.
Hiszek benne hogy sikerül.
Naivából igazi díva lesz egyszer. :)


12 megjegyzés:

  1. Szia Niki...
    Ébresztő:-)...nincs olyan, hogy eleve elrendelt pár...az ikerlelkek dolog is egy nagy illúzió...de nagyon szeretik ezt a dolgot hangoztatni.
    ha kiegyeztél magaddal, akkor várhatod az ideális társadat...akivel nem a függés alapján vagytok együtt...a ragaszkodás legkisebb jele nélkül, mégis együtt vagytok...
    Indivídumok vagyunk.
    Nem másban van a másik felünk, hanem bennünk, a tudatalatti részeinkben.
    Ez az egészséges állapot alapja, ami már nem egy másik embertől függ...
    Létezik egy ilyen társ, de ebből is van sok...nem egy.
    Ebben sem determinált semmi...csak az van, hogy a lelkek mikor csengenek éppen össze.
    Soha nem érdemes valakiért elkeseredni.
    Aki nem mutatja már az értékünket, hanem az értéktelenségünket, az már nem cseng össze velünk.
    Bebizonyítani az ártatlanságodat nem kell neked, neki.
    Több vagy ennél.
    Szeretettel,
    izi

    VálaszTörlés
  2. Szia Izi!

    Teljesen igazad van.
    Én is erre jöttem rá... Csak még mindig nem értek sokmindent.. gondolom majd idővel :)
    Mondják azt is hogy a szívünkre hallgassunk.
    Ha a szívemnek ő kell, de minden más - sőt még ő is - ellene van.. ott valami összegubancolódhatott.
    Nem baj én most távol maradok, ha tényleg Isten irányít, úgyis a legjobb fog történni.
    "Isten látja lelkem" szokták mondani, és már így vagyok ezzel,... elmúlt hogy bizonyítani akarnék.
    És igazad van, több vagyok ennél.
    Aki akar maradhat a drámánál, de ez már idejétmúlt.
    Azért hmm.. szerintem ez az iker-dolog szép elgondolás. :)
    És még az is lehet hogy igaz.
    De kergetni Őt fölösleges...
    Szerinted ennyire nem létezik?
    Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Írtam egy gondolat sort szinte "e" betűvel a blogomba erről...olvasd el, ha van kedved:-)
    Szeretettel,
    izi

    VálaszTörlés
  4. Kicsit hozzászólok drágáim:D Hogy mi létezik, és mi nem (van-e eleve elrendelt pár, van-e ikerláng) csak és kizárólag az határozza meg, hogy az egyén miben hisz. Mindenki egy külön univerzum (ezt ugye tudjuk, hogy mind egyek is vagyunk, a részei a nagy egésznek), és mindenki olyan világot teremt saját magának, amilyet csak akar.
    Ha egy ember azt gondolja, abban hisz, hogy létezik ikerláng, akkor meg is fogja találni. Ha egy másik ember abban hisz, hogy soha életében nem lel társra - úgy lesz.
    Henry Fordot idézném:
    "
    Ha azt gondolod, képes vagy rá, vagy ha azt, hogy nem, mindenképpen igazad van
    "
    & ez mindenre igaz. Mi teremtjük meg saját valóságunkat. Mindannyian. Akár tudatosan, akár tudattalanul.
    Áldás!:)

    VálaszTörlés
  5. Elolvastam amit írtál a blogodba, Izi.
    :)) nagyon tetszik!!!
    Nem tudom hogy tudtad csupa e-vel írni, de nagyon szép lett...
    Így már értem.
    Puszi,
    Niki

    VálaszTörlés
  6. Hümm, hümm, drága barátném:)
    Újból okosat szóltál :)
    De félre a tréfával.
    Igaz lehet amit mondasz. És ha így vesszük igazából mindenkinek igaza van :)
    (ford szerint is :))
    Azért vannak meglepik is mikor az uni úgy dönt hogy csodát csinál és aki egyáltalán nem hisz az "Igazi"-ban, megkapja, hogy legyen min csodálkoznia :))
    A többi meg már rajtuk múlik.
    gondolom ez nem gyakori eset, de van ilyen is :)
    Puszillak!
    Áldás Rád is, szívem. :)

    VálaszTörlés
  7. "Olyan világot teremtesz magadnak, amilyet csak el tudsz képzelni" - és ez mindenkire igaz. Persze csak akkor, ha az egyén már vállalta a felelősséget a saját életéért...
    (jah, másnapos bölcsesség xdxdxd :D )

    VálaszTörlés
  8. Még valami.... olyan, hogy "naiv" nincs. Azok az emberek mondják valakire, hogy naiv, akiknek nincs hitük - vagy mert nem is volt soha, vagy mert elvesztették.
    Isten bennünk....
    + szeeeeeeeee (L)

    VálaszTörlés
  9. Jók a másnapos bölcsességeid :P
    Nem tudom csajszi. Talán naiv voltam mert elhittem hogy szeret de az első nehézségkor lemondott rólam mégis.
    Bennünk bizony. Egyre jobban érzem :))
    (L) én is Téged :P
    Aisiteimasz(japánul:))

    VálaszTörlés
  10. Hogy mi van és mi nincs ezt emberi ésszel kitalálni csak okoskodás semmi több.
    Mi az igazság? Jelenleg kinek mi...
    A teljeset akkor tudjuk meg ha már nem a földi agyunkkal fogjuk keresni a válaszokat.
    Mit érzel mit gondolsz és ez vajon mi ez mind csak földi léptékű gondolkodás és van e köze a valósághoz?
    Ki tudhatja?
    Egyszer mind rájövünk.

    VálaszTörlés
  11. Jájmán:-)...

    VálaszTörlés
  12. Jah :)))
    Végülis nem láthatunk bele mindenbe.
    Vannak olyan helyzetek mikor be kell látni, hogy most Istennél a szerva ;)))

    VálaszTörlés