Vallóság

Azt hiszem tényleg igaz.
A bennem lévő hazugságot kell elfogadni.
Hiszen a nagy igazság-harcosok, azért azok, akik mert harcolnak a bennük lévő hazugság ellen.
Én is ezt tettem.
Pedig az isteni igazságnak mindegy ki mit mond, nem fog változni.
Hazudhat bárki. Az nem befolyásolja az Igazságot.
Ez a fontos dolog.
Ha azt mondja valaki hogy rossz vagyok, velejéig romlott, vagy hogy a fű lila, ez az ő valósága, lehet, de nem változtat semmin.
Ha elhiszem, elfogadom az ő valóságát a sajátomnak, akkor van probléma.
Átvedlek (látszólagosan) azzá akit ő lát belém.
Persze nem túl előrevivő bárkibe rosszat belelátni, mivel mindent visszakapunk.
Ha ezt tudnánk, ha tudnánk ilyenkor mit teszünk, nem tennénk ez biztos.

Csak az ellen tudok harcolni, amit (valamilyen szinten) létezőnek elfogadtam.
Ha tudom hogy nem létezik, nincs mi ellen harcoljak.
Ami ellen harcolunk az mindig bennünk is ott van..
De akkor is ez a helyzet, ha valakit hibáztatunk, mások miatt van minden, ő a hibás, ugyanaz pepitában, csak passzív módon. Inkább áthárítom a felelősséget, de ugyanúgy nem akarok magamba nézni,nem akarom (vagy nem bírom még) az okot feltárni magamban.
Mégis jó dolog ha észrevesszük, eleinte elég kellemetlen (nekem legalábbis az volt), nem szívesen nézünk a szőnyeg alá pláne ha válogatott csúfságokkal van teli a pince.
Pláne ha szent meggyőződésünk hogy már ezen felülemelkedtünk.
Nem olyan biztos az.
Mindenképp érdemes ugyanakkor belekezdeni, szépen felgöngyölíteni a fonalat, olyan lelki megbékélést, megnyugvást lehet elérni ezáltal, ami nagyon megéri, még a szenvedős időszakot is.
Ezzel kiléphetünk a körből, és új periódusba kezdhetünk.
Talán szégyelljük a dolgot, különbnek gondoljuk magunkat ("én sose hazudok"), pedig mindent meg kell élni.
Nincs új a nap alatt.
Ha valaki elítél azért mert bevallom hogy hibáztam, akkor neki van mit magában észrevennie , korrigálnia, kibogoznia.

A reagálás hevessége mutatja, milyen mélyre van temetve neki a minta, emlék, érzés, és mennyire fájna vele szembenézni.
Ilyenkor célszerű nagyon toleránsnak lenni magunkkal és másokkal is.
Ez persze nem azt jelenti hogy mindent megengedjünk, vagy ne reagáljunk, és dobjuk oda magunkat mások szeszélyeinek, sokkal inkább a saját hozzáállásunkat tudjuk így megváltoztatni.
ennyi áll hatalmunkban. És ezzel megtettünk minden lényegeset.
Jó ha tisztában vagyunk a háttérrel, mi miért van, ha néha mások vagy a magunk viselkedése mögé nézünk.
Mikor átéljük, átérezzük a mozgatórugókat, rájövünk hogy valójában senki sem hibás.
Sokszor olyan nagyon okosnak, bölcsnek, felnőttnek tartjuk magunkat, elfelejtjük megérteni, átérezni a másik helyzetét, inkább osztjuk az észt a magas lóról.

Rájöttem arra, teljességgel lényegtelen ki hogy lát engem például.
Természetesen csak egy határig, mivel hasznos is lehet.
Én inkább úgy mondanám, alapvetően belső biztonság, tartás jó ha kiépül, hogy tisztában legyünk igazi Önvalónkkal, ezáltal egy biztos pont legyünk, ne másoktól kapott részinformációk alapján ítéljük meg önmagunkat.
Emellett a tudományokban is úgy van, ha valaminek a pontos helyét szeretnénk meghatározni, kell egy külső viszonyítási pont is! Hiába van meg pl. a kocka, egy egység, kell legalább egy külső pont amihez képest meghatározzuk a helyét.
Ezzel azt szerettem volna érzékeltetni hogy azért igenis fontos tud lenni az ami másokon keresztül jön felénk. (egyértelműen:))
Ha letértünk az utunkról, vagy elszálltunk egós magasságokba, azt hűen tükrözni fogják nekünk mások.
Nem biztos hogy észrevennénk nagy önámításunk közepette hogy eltávolodtunk az életfeladatunktól.
Önmagunk megismerésétől.
Ha egy ilyen tapasztalati folyamat minden lépcsőfokát végigjártam, bűntudat és szégyen nélkül, nagy valószínűséggel elönt a hálaérzés, mint ahogy mostanában is.
Pár napja el se tudtam volna képzelni. úgy voltam vele: ha olyan nagyon fejlett vagyok, nem reagálhatok így! Nem lehetek mérges, dühös.
Dehogynem! :)
Csak kielégülést nem kell belőle csinálni. Egy idő után úgyis levedli az ember, szépen , természetesen.
Addig viszont jobb elfogadni hogy most ez a helyzet, és tudatosítani hogy én viszont nem vagyok ezzel azonos.
Ez csak egy érzés, aminek üzenete van.
Ha elnyomom, letagadom, nem kapom meg az üzenetet.
Újra fog jelentkezni... kicsit erősebben.
Szóval ezekre sikerült rájönni. Lehet hogy csak nekem új, de jólesett leírni, hogy ezt felismertem :)