"Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a kolostor kapuján. Amikor a kapus barát kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt. "Drága kapus barát, ez itt szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem hogy elhozzam ajándékba".
"Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni".
"Nem! én neked hoztam"
"Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörű ajándékát."
"Amikor kopogtattam, te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az eső szépségéből és Isten csodájából."
A kapus barát letette maga elé a fürtöt és egész délelőtt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az apát is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta: "Neki adom a szőlőt. Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal."
De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott:
"A szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi".
És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
"Ez a tiéd. Mivel te mindennapi kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével."
A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak.
Aztán a sekrestyés barát odaajándékozta a szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy az megértse, hogy a teremetés benne rejlik a legapróbb részletekben is.
Amikor a novícius barát megkapta, szíve megtelt Isten dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt.
És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
"Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked".
A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el.
Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával."
(Paulo Coelho: A zahir)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése