Tisztulás

azt hiszem sikerült egy picit nagyon megfáznom.
ma nem is mentem órára.
úgy érzem helyesen döntöttem. jobb most kicsit itthon, mint ott szenvedni.
általában az egészségemmel nincs gond, orvosnál is jó régen voltam.
most meg egyik pillanatról a másikra kész, kampec, megfázás. de szinte minden indok nélkül.
vitaminokat is szedek, nem pucérkodom mínuszokban :D és hasonló.
gondolom ennek is valahol lelki oka van, talán tényleg a nagy tisztuláshoz köthető, amit mostanában jósolnak a csillagokból.

néha iszonyú nehéz fegyelmeznem magam, annyira zabolátlan vagyok, ha elnyomom akkor kitör mikor alkalma nyílik rá.
van hogy sikerül átkonvertálnom szelídebb formába ezt az energiát, de sokszor csak valami nagyon intenzív dolog tud kiragadni a hétköznapokból.
visszavisz a csodák világába valahogy... egész egyszerű dolgok is lehetnek ezek.
megfelelő helyen, jó időben.
és akkor végre szabadon élhetek.
tinikoromban még az utcára is alig mertem kimenni, mert úgy gondoltam hogy csúnya vagyok.
mindenre folyton nemet mondtam, keveset jártam bulizni, mert tudtam úgyis csak a szexet akarják a pasik, és untam levakarni őket.
inkább táncoltam otthon magamban :)
igazából ha jól belegondolok ez a "csúnya vagyok" érzés mindent elrontott. az egész világképemre rányomta a bélyegét.
nem láttam semerre kiutat, de a támadások mégis ezer helyről jöttek.
a szerelmi életem legalább zűrmentes volt, egész egyszerűen azért mert nem volt :)))
("csúnya" voltam..)

Anyu egy zsarnok volt. Már amennyit akkor én tapasztaltam belőle.
A kisgyerekeket imádta mondjuk. Mi is jóban voltunk vele, tesómékkal, mielőtt nem kezdtünk nővé-férfivá érni.
Valahol nagyon erős anyai ösztönei voltak, olyan igazi hold-nőiség. Ezt csak nagyon a mélyben lehetett érezni általában, amúgy.... valami nagyon nem volt rendben az önképe körül (sem).
Amennyi nekem hirtelen most beugrik... korlátozások jobbról-balról, ő az alfanőstény, senki más nem lehet nő, uralkodik, övé a ház, övé a kenyér, azt csinálod amit mondok amíg itt laksz.
(Erre persze egy lázadónak mi a válasza? -Akkor elmegyek. Érdekes módon azt nem engedte. ezek után már lényegtelen mi jó és mi rossz, minden rossz.)

Apu... nos ő a gyengekezű férfi mintapéldánya volt. Utáltam ezért. Én férfiasabb jegyeket mutattam viselkedésben mint ő. Sokszor szükség is volt rá..
Valahol még nagyon kisgyerek volt, örült hogy van egy "Anya", és igyekezett mindig szót fogadni anyának.
Persze az igazsághoz hozzátartozik... sosem volt igazi anyja. Bennthagyták a kórházban születésekor, az árvaházból szedték ki a nagynénik. (másnéven Múmiák... nem túl kedvesek.)

Öcsémmel már egész kicsi korunktól kezdve világnézeti kérdéseket beszéltünk meg :)
Két vízöntő ha összejön ;))
Kiskorunkban nem voltunk túl jóban, ő azért mert nem tudta még mi a helyzet, én meg azért, mert anyu folyton mesterséges, feszült helyzeteket generált, közben azt szagolgathatta, épp milyen érzést sikerült belőlem kisajtolni.
És ha tetszett neki az illat, élvezettel szívta be.

Meg mindig a legutoljára érkezett kis jövevény volt a legfontosabb. Roppant igazságtalannak tartottam.
Nem mondom kell neki a figyelem, ezt el is tudtam fogadni, de ha már olyan mesterkélten imádjuk, agyongügyögjük az új picikét, a többieket meg kizárjuk, csak mert nem friss hús már, hát... csúnya játszma és lelketlen dolognak tartom.
Először apu esett ki a cukorpixisből aztán én, öcsém, és végül a pici Hugi is, mivel megjött a család legújabb tagja, a KUTYA. Artúr édes és szeretnivaló kis jószág volt a tömpe orrával, lelkes modorával, ő volt aki mindig örült mindenkinek aki hazajött. Kiflizett, csóvált és a többi :)
Azért nem volt hülye, csak kutya, észrevette a szerepeket a családban, néha picit megzavarodott ugyan, de nem volt rest kihasználni kivételezett helyzetét.
Mikor Anyu sorra csalódott mindenkiben, akkor a kutya lett az "utolsó mentsvára" aki még őszinte, és aki még törődik vele.

Igazából ha belegondolok jó emlékem alig van.... mert még ami jó is lenne, valamiért mindig bele kellett rondítani. És az befeketíti az egészet.
Hogy miért is írtam ezt le?
Nem tudom. Talán tisztulok most ettől is.
Anyu rögeszméjének az erejét, és félelmét a szembenézéssel jól mutatja az is, hogy miután az egyik gyereke lelépett, mert nem bírta, a másik kettő aput választotta, elvesztette - valamennyire - a családját, még mindig tartotta magát a régi játékokhoz.
Remélem már megváltozott, én hiszek benne. De neki is kell hinni, és akarni.
Mert szép lassan mindent elveszít ami valaha számított neki.
(az ő valóságában... mert mi azért figyeljük távolról, és ha segítséget kérne, nem haboznánk)

Bennem már nincs harag, semmilyen rossz érzés se ő se apu felé.
Ám a távolság gyógyító erejét már sokan dicsérték, és most is bevált.

Amúgyis mindig éreztem, csak úgy tudok segíteni másoknak ha magam rendbeteszem. Szerettem volna mindig sok pénzt, kényelmes házat, javakat, azért hogy tudjak miből adni.
:) Persze főként anyagi dolgokra koncentráltam, az érzelmi dolgaim kibogozásához még nem tudtam erőt gyűjteni.
Mindig szerettem volna úgy érezni hogy nagy hatalom összpontosul a kezemben, amivel aztán igazságosan bánok.
(néha örülök így visszagondolva hogy nem volt ekkora hatalmam :)))
Arra ugyanis meg kell érni.

Visszatérve a csúnya vagyok témához.
Amennyire anno elnyomtam magam, annál zabolátlanabbul kerestem az élményeket mostanában.
Úgy érzem talán kezd beállni egy középvonalra az önképem, a hitem magamban és az erőmben.
Azt hiszem komolyodni nem fogok sokat, engem mindig rá lehet venni valami hülyeségre ;)
Vagy a legvadabb dologra a vidámparkban.
(szex a hullmvasúton? XD - csak vicceltem)
Emellett vannak dolgok amiken nem tudok változtatni. Belső dolgok.
Ezeket nem érzem úgy hogy részleteznem kéne most, de olyan mintha valamiket őriznék mélyen belül...
Abszolút fogalmakat, értékeket, ami ugyan elfogadja az ellentétpárok létezését itt a Földön de mégis fölöttük áll.
Rugalmas de mégis elszakíthatatlan, és bárki kénye-kedve szerint nem alakítható, nem itteni törvények ezek.
Mindent áthatnak, nem csak bennem van ilyen - természetesen :)).
De mégis úgy érzem valami kiemelt dolgom van vagy volt(?) velük.

Azt hiszem kicsit túlírtam magam :))
Végülis nem baj. Ezért van a blog. Én pedig ilyen vagyok.