Jaj van egy cuki srác, a tanfolyamon, folyton evezni hív :)))
Talán egyszer elmegyek, bár fogalmam sincs hogy kell, még sosem eveztem.
Tök jól el tudunk viccelődni, ő is vízöntő, könnyen megtaláltuk a közös hangot. ;)
Nagyon jófej, és táncstúdiót szeretne majd nyitni, még az is lehet hogy kapcsolatban maradunk majd, mivel hátha úgy hozza az élet hogy tudok majd hastáncot oktatni.
Akkor jó ha van ismerős :)
Nem is írtam a szombatról, hogy mekkorát buliztunk :D
Péntek éjjelig csináltuk a szülinapi tortát Hugival, Réka szülinapjára, végül barackos túrótorta lett belőle, 4 órán át készült!!
De isteni finom lett :)
Másnap meg mentünk megünnepelni a szülinapot :))) woahhhh, nagyon jó volt!!!!
Vagy 5 órát táncoltunk szinte non-stop (egy-két wc szünet volt :)), a végén már inkább pasis számokat adtak, Scooter Fire, meg Apollo 440, és ott ugráltunk a fiúkkal, mindegy volt, nőies-tekerős, hip-hop, rock, tüc-tüc vagy retro, mindenre tudtuk nyomni :)
jaaaaj volt egy srác, aki nagyon be volt állva, és olyan figurákat csinált, hogy mindenki azt próbálta utánozni. Nagy show volt! :)))
Meg limbóztunk is :D, volt vonatozás, és rockyzás a Fanni pasijával :)) (Hugi egyik barátnője)
Életem talán egyik legjobb bulija volt, pedig nem úgy indult, semmi kedvem se volt menni.
Elszomorított az az érzés hogy soha nem lehetek együtt azzal akit szeretek.
Azt viszont megtanultam, hogy a kesergés semmire sem jó. Igazából azért szoktam szomorkás lenni,mert azokat a csodákat, érzéseket, felfedezéseket, élményeket nem tudom megosztani vele, amik szerintem olyan fantasztikusak....
Talán tényleg nem csak egy igazi igazi van. Talán többekben benne van a potenciál, és mindenki választhat, fél vagy szeret.
Nem érdekelnek a sallangok, magyarázkodások, körítések.
Új alapokra helyeztem az érzelmeimet, lezártam a régi szakaszt, és itt már nincs helye a drámának.
Valaha nagy szolgálatot tettek a drámák, megismertem belőle az egó fondorlatosságát, kipróbáltam meddig lehet elmenni valaki mennyit bír elviselni, és ugyanezt kipróbálták rajtam.
Volt hogy unalomból drámáztam, de végül rájöttem, nem éri meg, mert mindenki sérüléssel távozott belőle.
Ezeken úgy hiszem mindenki átmegy, előbb-utóbb, persze fontos lenne hogy ne ragadjunk bele.
Aki a drámáival keresi a napi betevő energiáját, másokból nyeri az életerejét, nagyon nem tudja mit tesz, de erről már nagyon sokan beszéltek.
Tehát szép, új és tiszta fejezetet nyitottam.
Rettentően furcsán érzem magam, mert olyan mintha kiléptem volna valamiféle biztonságot nyújtó fedezék mögül.
Meztelenül és fegyvertelenül sétálgatok a világban.
Néha még magam elé kapok egy kukafedelet, vagy elcserélem az egyik ékszerem egy csöves szakadt gatyájáért. :)
Van, hogy úgy érzem időt pocsékolok, azzal, hogy most recepciós leszek.
Hiszen nem az az életcélom, nem ez az amiért idejöttem a Földre.
Ilyenkor viszont eszembe jut, hogy az ITT és MOST -ban élni nem "adj uram de azonnal"-t jelent.
Az egyik egy tudatosságot jelent, a másik pedig egós sürgetés.
Lényegében mindegy mit csinálunk, ha tudjuk meditatív módon tenni.
Vannak lépések az úton, amik szükségesek és valamiért nem lehet őket kihagyni. (meglepő módon:))
Nekem most kell a pénz, és valamiért az ottani emberekkel is van dolgom. Ezt egyre erősebben érzem.
És habár felsorakoztat egy rakás érvet az elmém, miért kéne "követnem az álmom", hagyjam a fenébe az állást, mit akarok, megint beilleszkedni a birkák közé? Belelökne (néha sikerül) a félelembe, hogy elveszik tőlem azt ami nagyon fontos számomra.. a SZABADSÁGOM.
Ha tényleg úgy fogom érezni, elmegyek, otthagyom, szabadságomban áll azt mondani hogy viszlát.
De ez nem az, ez csak szövegelés, ürügy, kibúvó keresés, hogy ne kelljen válaszolnom egy kihívást, fejlődést jelentő lehetőségre.
Egy teljesen új helyen, új emberek között, új feladatokkal.
Ez is egy állomás az úton, az álmom megvalósulásához visz közelebb.
Álomfutó meg jobb ha nem leszek :) , mivel hamar szakadékba futhatok, ráadásul nem veszem észre azt se milyen lehetőségek mellett megyek el, és nem utolsósorban kikre taposok rá.
Jó ha tisztában vagyunk vele, mit is akarunk igazából?? Tényleg IGAZÁBÓL mélyről... és vajon megengedjük-e magunknak.
Ami a lelkünk legmélyéről jövő szeretetteljes érzés, kristálytiszta szándék, késztetés, az Isten akarata, amit megérzünk ha hagyjuk beáramlani, ha nem külön létezőként, hanem az Egység részeként tekintünk önmagunkra.
Aki hallgat az igazi belső megérzőkéjére, az azt is tudja, hogy bizony idő csak számunkra létezik.
Az is egy illúzió.
Isten mindig szeretetben, boldogságban szeretne minket látni, semmiképp nem akarja hogy szenvedjünk.
A szenvedést már mi mérjük magunkra, mert nem tudjuk elfogadni az isteni akaratot.
"Aki menekül a végzete elől, gyakran szembetalálkozik vele az úton."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése