Nagyon csúnyán.
Tulajdonképpen olyan édes tökszarmindegy mennyire lennél pipa, és mennyire makacsolnád be magad, úgysem változna semmi.
Így se akarsz látni, így se akarsz semmit... hát akkor elvileg teljesen mindegy.
Valamiért mégsem teszem, kihasználtál és becsaptál, én meg tűrjem mosolyogva...
Mert ezt várja el a világ, mert mindig annyira nyugisnak kell lenni, és fejlettnek, lehet hogy gyorsan haladok, de nekem is van érzésvilágom. Meglepődtél? Meglepiiiiiii.
Elérkeztem a határra, sejtem mit fogok csinálni, mert nem szoktam tolatni.
Mégis ki kellett írnom, mert valami csúnyább jönne ki, ha tartogatnám.
Élvezzük csak ha valakit megbántunk, és fájdalmat okozunk, élvezzük a sajátunkat is, mikor magunkat bántjuk, miért generálnánk fájdalmat különben, ha nem szeretjük az ízét?
Igazából mikor engem bántottál, magadat akartad bántani, de hát nem elég már belőle?
Nem volt még elég?
Nem volt még elég a takargatásokból, abból hogy eljátssza az ember hogy nincsenek érzései, legatagad, oldalaz vagy hátrál, és különböző címkéjű takarókkal fedi be az igazságot?
Tudom, nem kéne kibuknom, tudom, elfogadás a kulcs, de ez már régen ért bennem.
Nem is a helyzettel volt itt a gond (bár hétköznapi felfogás szerint azzal is), egyszerűen a mód, ahogy közölted, ahogy eltűntél, ahogy átnéztél rajtam és elfelejtettél, nagyon fájt igen, igen és most is fáj, különben nem írnám ezeket le.
De nem baj, ha így kellett lennie, ez van.
Átérzem mások fájdalmát is, az érintettekét, tudom mit szövegelnek a hátam mögött rólam, de azt is érzem mi a mozgatórugója, és valahol meg tudom érteni.
Ám ebbe most nem megyek bele.
Bevállaltam a fájdalmakat, ha meg kellett lennie, legyen meg, küldjön padlóra, úgyis újjászületek utána.
De most.... a mostani helyzet egészen más.
Valahol el kell kezdeni felgöngyölíteni a fájdalmak gyökerét.
Hiszen emelkedő időket élünk.
Ma én sok sört ittam éhgyomorra, melegben. Rosszul lettem, alig jutottam haza.
Nem csinálok ilyet többet az biztos.
És rámtörtek az érzések is, minden amit eddig nagy ezoterikus hozzáállásom miatt valószínűleg a szőnyeg alá söpörtem.
Tudom talán túl nyílt vagyok de én így dolgozom fel.
Így tisztítom a sebeimet.
Nincs abban semmi szégyellnivaló ha őszintén elmondom az érzéseimet.
Nem kéne már bántani egymást, olyan egyszerű, és az ember ennyi év után már igazán rájöhetett volna, annyi mindent megéltünk sokan.
Tessék megint el ezózom, de legalább lenyugodtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése